Mantic Ritual Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Adam Haritan válaszolt.

Sziasztok! Régóta nem hallottam ilyen kiemelkedő thrash metal lemezt, mint a nemrégiben megjelent “Executioner”-t! Ehhez gratulálok! Egyrészt nagyon jól idézi fel a “80-as évek bandáit, másrészt hihetetlen energiával, és remek dalokkal van teli. Gondolom elég sok munka áll mögötte, bár mint tudnivaló, egy szám híján ugyanez a korong már korábban is megjelent, még a Meltdown neve alatt. Mennyire vagytok elégedettek a lemezzel?

Igen, tökéletesen. 2007-ben kiadtunk egy teljes egészében általunk finanszírozott demót Executioner címmel, azon volt a 10 eredeti dal. A Nuclear Blastnak megtetszett annyira ez az anyag, hogy leszerződtessen minket. Ezután azt javasolták, hogy vegyük fel újra az albumot Andy Classennel Németországban, ami jó ötletnek tűnt, így belementünk. Maximálisan elégedettek vagyunk a munkájával. A végeredmény amellett, hogy nagyon természetes hangzással bír, kemény és nyers is. Szerintem ma nem sok kiadványt hallani ilyen hangzással, nagyon sok banda a túlcsiszolás és a sterilitás hibájába esik, aminek eredményeképp az anyagaikban nem érződik az élet.

A dalszerzést közösen oldjátok meg, vagy mindenki hozza az ötleteit, és ebből épül fel az egész? Ki a fő dalszerző? Mennyi időtök jut a közös próbákra?

Mndannyian részt veszünk a dalírásban. Általában Dan írja a legtöbb riffet, aztán leülünk vele ketten és kidolgozzuk a dalokat. Mikor készen van egy alapvető szerkezet, az egész zenekar összegyűlik és együtt fejlesztjük tovább a vázat – beépítünk és átalakítunk dolgokat, szólókat írunk, stb. Igazából tehát csapatmunkát végzünk, senki nem dolgozik egyedül. Mindannyian más zenei háttérrel rendelkezünk, más zenéket hallgatunk és ezt mind beleadjuk a készülő dalba zeneíráskor. Még sosem kellett határidőre dalokat írnunk, szeretünk ráérősen dolgozni, hogy mindegyik dal biztosan jól szóljon.

Honnan merítettétek az inspirációt a számok és a szöveg megírásánál? Milyen zenekarok vannak rátok hatással?

Az inspiráció legnagyobb részben az általunk hallgatott zenekaroktól jön. Olyan bandák vannak ránk hatással, mint a Mercyful Fate, a Metallica, Yngwie Malmsteen, és a Scorpions, de más műfajból is hallgatunk zenéket, mint például punkot vagy korai rock”n”roll-t. Ezen kívül a mindennapi élet és annak eseményei is begyújthatják kreativitásunkat és segíthetnek jó zenét írni. Ha egy bizonyos témával kapcsolatban erős és határozott érzéseink vannak, akkor abból jó eséllyel dalszöveg születik. Számunkra a dalírás nagyon közvetlen és őszinte folyamat. Komolyan vesszük, de közben jól is érezzük magunkat. Ez a mi lehetőségünk, hogy kreativitással szolgáljunk a világnak.

Mennyit tudtok koncertezni, és merre voltatok legutóbb? Kikkel szeretnétek egy színpadra állni, ha van ilyen jellegű vágyatok?

Az elmúlt időszakban nagyon sokat turnéztunk. Decemerben volt néhány koncertünk az Exodus-szal és épp most fejeztük be a januári Rottig Christ-tal közös turnét. Holnap kezdődik egy egyhónapos turnénk a Destruction-nel és a Krisiun-nal. A turnézás számunkra nagyon jó módja az ismertségünk növelésének és a rajongók szerzésének. Most, hogy kijön az új album, a turnézás segíteni fog terjeszteni azt. Ami engem illet, én nagyon jól érzem magam a turnékon és remélem, folyamatosan jönni fog majd egyik a másik után. Még nem koncerteztünk Európában, de remélhetőleg nemsokára átérünk oda is. Szorítsatok nekünk!

A magánéletetekben mennyire kap fontos szerepet a zenehallgatás, van-e rá időtök? Ki mivel foglalkozik a zenélés mellett? Más művészeti tevékenységgel foglalkoztok-e?

Hmm, ez egy nehéz kérdés. Րszintén szólva, nem igazán hallgatok modern zenét és számomra nem igazán szempont, hogy melyik zenekarral játszunk együtt egy este. Ha a banda népszerű, jó zenét játszik és nagy létszámú közönséget vonz, akkor örömmel csatlakozom hozzájuk! Úgy gondolom, hogy a Scorpionsra illik a fenti leírás – így hát szeretném, ha velük játszhatnánk. A Carcass-szal és a Toxic Holocaust-tal is poén lenne játszani.

A borító kinek az ötlete volt, és kinek a keze munkáját dicséri? Beszélhetünk-e bármilyen koncepcióról az albummal kapcsolatban?

A zene abszolút elsőbbséget élvez az életemben, egy szinten áll a boldogsággal és az egészséggel, haha! Hatéves koromban kezdtem zongoraórára járni, azóta benne vagyok a zenélésben. Azóta számos hangszeren megtanultam játszani és több zenekarban is játszottam. Úgyhogy a zene hatalmas hatással volt az életemre. Sok időt töltök különböző stílusú zenék hallgatásával. Különösen szeretem az 50-es és a korai 60-as évek rock”n”rollját, csakúgy, mint a korai punk rockot és a klasszikus zenét. Persze imádom a heavy metalt, de azt gondolom, hogy hasznos dolog minden műfajnak adni egy esélyt, hogy szélesítse a látóköröd. A zene mellett szeretek sokat olvasni, főzni és törődni a testemmel. Szerintem ezek mind művészeti ágak, nemde?
A borító alapjául a 2007-es Extinction demónk borítója szolgált. Dan hozta az ötletet. Colin Marksot bíztuk meg, hogy csináljon új képet az új albumhoz, és szerintünk csodálatos munkát végzett. Nagyon szubjektív, így minden néző mást jelentést tulajdoníthat neki. Nagyon tetszenek a színek, az alany elhelyezése és az egész tematika. Szerintem nagyon jól képviseli a zenekart és illik a stílusunkhoz is.

Mennyire vagytok elégedettek a mai scene helyzetével, mi a véleményetek a fiatal, feltörekvő zenekarokról, a piac telítettségéről?

Nem igazán vagyok elragadtatva a mai színtértől. Ahogy már említettem, a legtöbb modern kiadvány túl steril, túl van csiszolva és nem érződik természetesnek. Minden túlságosan automatizáltnak hangzik, és a hangszerek már alig emlékeztetnek önmagukra. Mi azzal próbálkozunk, hogy visszahozzuk a zenébe azt a bizonyos organikus érzést, ami az évek alatt elveszett. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sok jó fiatal zenekar van. Ha arra koncentrálnak, hogy jó zenét írjanak; nem egy konkrét hallgatói réteghez szólnak és nem szorítják magukat műfaji korlátok közé, akkor sikeresek lehetnek.

Milyen terveitek vannak az idei évre? A lemeznek lesz-e külön turnéja, ha igen, ez milyen országokat, esetleg földrészeket érint?

Holnap indulunk az Executioner lemez turnéjára. A Destruction és a Krisiun lesz a társunk, úgyhogy elég gyilkos körre számítunk. Szigorúan észak-amerikai turné lesz, úgyhogy csak az USA-ban és Kanadában játszunk majd. Reméljük, hogy még ebben az évben eljutunk Európába is, ha nem, hát a következő év elején biztosan. A turnézás mellett folytatjuk a dalok írását a második albumra. Az eddig megírt anyag nagyon jó hangzik és jól mutatja a zenekari fejlődést. Úgyhogy sok jó dolognak nézünk elébe.

Az erőteljes zenéteknek rendkívüli a határozottsága. Mennyire tudatosan alakult ez ki eddigre, mennyire voltatok magatokkal és egymással “kemények” emiatt? Hiszen tudjuk, hogy elég egy laza láncszem egy bandában, és máris borul minden.

Minden magától, természetesen jött. Nem szoktunk leülni és kitalálni, hogy milyen stílusú zenét játsszunk, ahogy esik, úgy puffan. Egyszerűen csak jó, aggresszív és fogós zenét akartunk írni. Néhány zenekar belekényszeríti magát egy adott műfajba és olyan szabályokhoz ragaszkodik, amelyek szerintük szükségesek. Szerintem ez egy eredménytelen megközelítés. A zene a kreativitás kifejezésére irányuló közvetlen és őszinte törekvés kéne, hogy legyen. A Mantic Ritual így gondolkozik.

A szövegek mondanivalója kifejező, és határozott képet alkot ez is. Kinek köszönhetőek ezek a velős mondanivalók?

Az Executioner legtöbb szövegét Dan írta, én a One by One és a Next Attack szövegét írtam csak. A szövegek terén próbálunk komolyak maradni és minél többet belevinni a véleményünkből és a hozzáállásunkból. A legtöbb arról szól, hogy gondolj magadra is és ne akadj fent a felszínes témákon, amik felemésztik a tudattalan emberiséget.

A korrekt zenei hangzás és keverés melyik stúdióban vált egységes képpé, és mennyi időt vett igénybe maga a stúdiómunka?

A Nuclear Blast hozott össze Andy Classennel, hogy megcsináljuk az Executionert. Ő már sok legendás bandával dolgozott, mint a Rotting Christ, a Tankard, a Krisiun, vagy a Dew-Scented. Úgyhogy nagyon örültünk, mikor megtudtuk, hogy ő lesz az albumunk producere. Körülbelül három hetet töltöttünk Németországban a felvétellel és még maradt is annyi időnk, hogy egy klipet készítsünk. Egyetértek – a hangzás tényleg király. Andy nagyon sok mindent tud és mestere a pultnak. Nyitott volt a gondolatainkra és az ötleteinkre és tudta, milyen hangzást akartunk. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

Mit üzentek a magyar rajongóknak?

Az Exeutioner című debütalbumunk most jelent meg a Nuclear Blastnál, úgyhogy ha hever egy kis fölös zsé a padlótokon, nyugodtan vegyetek egyet! Nagyon kemény és nyers, a heavy metalt így kellene játszani, haha! Remélhetőleg a közeljövőben eljutunk Magyarországra. Üdvözlet Pittsburghből!

Köszönöm az interjút, további jó munkát!

Én köszönöm az interjút, jó volt válaszolgatni!

———————————–

ENGLISH VERSION:

Hello. It was a long time ago when I listened to such a great thrash metal music. The lates album of yours – ‘Executioner’ – is amazing. Congratulations. The first good thing is that it reminds me of the bands of the 80’s, and the other thing is that the songs are full of energy. I think, there’s a lot of work behind it, but I’ve heard that this album had come up previously – without one track. Are you satisfied with the result of your work?

Yeah, definitely. In 2007, we released a demo by the name of “Executioner,” containing 10 original tracks. It was completely self-financed. Nuclear Blast actually heard the demo, and liked it enough to sign us. They then suggested that we re-record the album with Andy Classen in Germany, so we thought it would be a good idea and agreed. We’re extremely pleased with his work. The final product is very heavy and raw, and sounds very natural. I don’t think it sounds like many releases today, in an age where many bands fall prey to overproduction and sterility, leading to a sense of deadened feeling.

Do you write the songs together, or everybody brings his idea to compose? Who is the main composer? How much time do you have for it?

We all contribute to the song writing process. Usually Dan will write most of the riffs, and will sit down with me to work out parts of a song. Once a basic structure is established, the whole band will get together and improve it – through embellishments, transitions, solos, etc. So it’s definitely a group effort, with no one really working alone. We all come from different musical backgrounds, listening to different styles, and will bring all of that to the composition table. We haven’t had any deadlines yet regarding song writing, so we like to take our time and make sure each song sounds great.

How do you get the inspiration to compose songs and write lyrics? Which bands are your idols?

We draw the most inspiration from bands we listen to. We’re influenced by groups like Mercyful Fate, Metallica, Yngwie Malmsteen, and the Scorpions, but also listen to a lot of other styles, like punk rock and early rock ‘n roll. But other than that, everyday life and occurrences spark our creativity and help us write good music. If we’re feeling a certain way about one particular topic, perhaps we’ll write lyrics about it. Song writing for us is a very genuine and honest process. We do take it seriously, but have fun with it as well. It’s our chance to offer some creativity to the world.

How much time can you spend with touring? Where did your last gig take place?

Recently, we’ve spent a lot of time touring. We did a few dates with Exodus in December, and just finished a January tour with Rotting Christ. Tomorrow, we leave to do a month with Destruction and Krisiun. Touring is a great way for us to gain exposure and acquire new fans. Now, with the new album coming out, touring will help us promote its release. Personally, I have a lot of fun on the road and hope more and more tours keep coming. We haven’t played any shows in Europe yet, but hopefully we’ll be over soon. Keep your fingers crossed!

What are the bands, that you want to play with on one night, one stage?

Hm, that’s a tough question for me. Honestly, I don’t listen to a lot of modern music and don’t really have a preference when it comes to sharing the stage. As long the band is popular, writes good music, and can attract a large audience, then I’d love to join them on stage! I think the Scorpions fit that description – so therefore, I’d love to play with them for one night on stage. Carcass and Toxic Holocaust would be fun to play with as well.

In your personal life, what priority does music have? Do you spend a lot of time with listening to music? What do you do besides music? Any other branches of Art?

Music is a top priority in my life. It’s right up there with happiness and health, haha! I’ve been involved with music ever since. I was six years old, when I began taking professional piano lessons. Since then, I’ve studied numerous instruments and have played in several bands. So music has impacted my life tremendously. I do spend a lot of time listening to music from a variety of different styles. Personally, I love rock ‘n roll from the 50’s and early 60’s, as well as early punk rock and classical music. Of course I dig heavy metal, but I think it’s great to expand your tastes by giving all styles a chance. Besides music, I like to read a lot, cook food, and take care of my body. I think those are all art forms, wouldn’t you say?

Whose idea was the cover art and who was the artist who’s created it? Are there any speciel concept behind the album?

The cover art was actually based on our 2007 demo release, also entitled “Executioner.” Dan came up with the concept. We hired Colin Marks to design the cover for the new album, and thought he did an amazing job. It’s pretty subjective, so it allows the viewer to extract his or her own meaning from it. I really like the colors, the subject placement, and the overall theme. I think it’s a great representation for the band, and it definitely works well with our style.

Are you satisfied with nowadays’ musical scene? What are your opinion about the young bands?

I’m not too thrilled with today’s music scene. As I mentioned before, most modern releases are too sterile, too overproduced, and retain no natural feeling. Everything sounds far too automated, and the instruments hardly resemble themselves anymore. We’re trying to bring an organic feeling back into music, something that has been lost over the years. I do think there are a lot of good young bands out there. I think as long as they are focusing on writing good music, can appeal to a variety of people, and don’t limit themselves to certain genre-defining rules, they will see success in the future.

What are your plans for the future? Are you going on tour with ‘Executioner’? If yes, what countries are you visiting?

We are actually leaving for tour tomorrow, in support of “Executioner.” Destruction and Krisiun are on the bill as well, so it’s going to be a killer time. It’s strictly a North American tour, so we will only be passing through the United States and Canada. We hope to tour Europe sometime this year, but if not, we’ll definitely be over early next year. Other than touring, we will continue to write music for the second album. The material is really sounding great, and definitely displays our development as a band. So we have a lot of good things to look forward to.

Your music has a special hard and strict mood. Was this property a result of any conceptional decision or ‘it was just happened so’?

It all came natural to us. We didn’t sit down and plan out the style we would be playing, rather, it just happened. We simply wanted to write good, aggressive, and catchy music. Some bands will force themselves into a certain genre, and adhere to specific rules that they deem necessary, however, I think that is a futile approach. Music should be an honest and genuine effort to display one’s creativity to the world, and that’s the way Mantic Ritual operates.

I think, the message of the lyrics is serious and reflects a realistic picture. who wrote them?

Dan wrote most of the lyrics for “Executioner,” and I wrote the words for “One By One” and “Next Attack.” We do try to keep the lyrics serious and a general reflection of our attitudes and feelings. Most are about thinking for yourself and not getting caught up in the superficial matters that consume this unconcious state of humanity.

Which label helped you to produce the record? The sound is great. How much time did it take to record it?

Nuclear Blast hooked us up with Andy Classen to produce “Executioner.” In the past, he’s worked with legendary bands like Rotting Christ, Tankard, Krisiun, and Dew Scented. So we were thrilled to have him produce our album. We spent about 3 weeks in Germany tracking, and even had some time left over to shoot a music video. I agree – the sound is really good. Andy is extremely knowledgeable and a master behind the console. He was receptive to our thoughts and ideas, and knew the right sound we were looking for. We’re very pleased with the final product.

What would you tell to the Hungarian audiance?

Our debut album, “Executioner,” is out now on Nuclear Blast Records, so if you have a few extra coins lying around, feel free to pick up a copy! It’s very heavy and raw, and is the way heavy metal ought to be played, haha. We hope to come to Hungary and play shows in the near future. Cheers from Pittsburgh!

Thank you for the interview, and I wish you many success for the future.

Thank you for interviewing me, I had a lot of fun!

Kapcsolódó cikkek

MANTIC RITUAL – Executioner

A honlap alapértelmezése

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár