Miseration Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Marcus Bertilsson válaszolt.

Hello! Meglehetősen friss csapat vagytok a színtéren, mégis idén már a második minőségi nagylemezetek kerül nyilvánosság elé. Mi a titkotok, minek köszönhető ez a gyors tempó?

Örülünk, hogy a Lifeforce ilyen hamar szeretné kiadni a következő albumunkat. Az első albumot 2006-ban vettük fel, akkoriban csak Jani és Christian volt a bandában. Johan Ylenstrand, Rolf Pilve és én 2007-ben csatlakoztunk, azóta pedig együtt, bandaként törekszünk egy új album elkészítésére. Így nagyszerű, hogy ilyen hamar esélyt kaptunk erre.

Kicsit a múlthoz visszakanyarodva, kíváncsi lennék a banda megalapításának történetére. Christian-nal honnan és mióta ismeritek egymást? Miért jutottatok arra az elhatározásra, hogy megalapítjátok a Miseration-t?

Jani és Christian egy Plec nevű fickón keresztül találkoztak, az ő stúdiószobájában csináltak felvételt a saját bandáikkal. Meghallották egymás anyagait és úgy gondolták, jó lenne valamit együtt csinálni, így megalakult a Miseration.

Az új anyagra rátérve, egyúttal megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak a The Mirroring Shadow-hoz. Vegytiszta death album született, lényegesen brutálisabb elődjénél. Minek köszönhető ez a szembetűnő bedurvulás?

Korábbi időszakban az “új” Miseration-nel brutális deathmetalt akartunk játszani. Dallamosat, de sokkal technikásabbat és agresszívabbat. Így egyszerűen azt játsszuk, ami nekünk leginkább megfelel.

Nagy kihívás volt megfejelni a sikeres bemutatkozást? Lehetséges úgy összerakni a dalokat, hogy egyben egy sajátos íz és az újításra való törekvés is érezhető legyen?

Sosem gondoltunk így erre. El akartuk vinni a bandát egy brutálisabb irányba és természetesen jobb albumot akartunk csinálni, mint eddig. Azt hiszem ez sikerült is. A legnagyobb kihívás a nekünk leginkább megfelelő hangzás eltalálása volt. Mivel a banda többi tagja is játszik máshol, nem akartuk, hogy bármelyikkel is megegyezzen a Miseration hangzása. Így megpróbáltunk egy saját utat találni.

Bátran állíthatom, hogy afféle multifunkciós személyiség vagy, így más zenei közegben is könnyűszerrel boldogulsz. Hogyan tudsz ennyiféle játékstílust elkülöníteni? Nehéz emlékezeteset alkotni, két teljesen differens műfajban?

Jani helyett nem beszélhetek, de szerintem nem. Zeneileg sokatmondó dolgot kell létrehozni és erre egy stílus, vagy banda nem elég. De szerintem nagyszerű munkát végez!

Korábban utaltam rá, hogy a média meglehetősen jó kritikákkal illette a debüt korongot, egyben magas elvárásokat támasztva a második megpróbáltatáshoz. Hogy érzed, sikerül majd ismételten levenni a lábukról a szaklapokat és rajongókat egyaránt?

Mit mondhatnánk. Majd az idő bíráskodik. De reméljük, hogy igen. Megpróbáltuk a legjobbat nyújtani, azt nektek kell megmondani, hogy hogyan tetszik.

Nálatok még nem volt esedékes tagcsere. Dalírói fázisban azért előfordulnak kisebb-nagyobb konfliktusok vagy tökéletes összhangban tudtok együttműködni?

Nem, nincsenek nagy konfliktusok. Természetesen mindenben mi sem értünk egyet, de ilyen egy banda. Meghallgatni egymás zenéit és gondolatait. Szerintem jól tudunk együttműködni.

Ahogy láttam, az idén májusban befejeződött ‘Death At It’s Finest’ turné meglehetősen jó hangulatban zajlott. Hol volt a legjobb játszani? Van valami emlékezetes sztorid a körútról?

Hatalmas élmény volt, a saját és Johan bandájával az Inevitable End-del (Relapse Records) turnéztunk együtt és nagyon jó volt. A közönség nagyszerű volt és rengeteg visszajelzést kaptunk. Sok élményünk van, bogaras ágyaktól a borzasztóan mocskos konyhákon át, nagyszerű buli élményekig, és sok rajongóval és nagyszerű emberekkel is találkoztunk. A kedvenc show-m az antwerpeni volt a De Roots, ami egy kocsma/klub/hanglemezbolt is egyben. Fantasztikus emberek dolgoznak és élnek ott, mindenhol jó emberek vannak. Volt egy napunk Prágában is, ahol lehetőségünk volt megnézni a várost és iszogatni. Nagyon jó volt a Legacy-vel játszani a turné végén, ami egyben Jani 30. születésnapja is volt.

A leendő fellépéseket illetően vannak már ötleteitek, esetleg előre lekötött bulik? Előreláthatólag merrefelé lehet majd elcsípni titeket?

Jelenleg nem tudok semmilyen időponttal szolgálni, mivel még mi sem tudunk többet mint más. Reméljük sikerül turnéznunk a The Mirroring Shadows-zal, ami biztosan sikerülni fog, de még semmi sincs leszervezve.

A fanokkal mennyire közvetlen a kapcsolatotok? Egy-egy show alkalmával “elérhetőek” vagytok számukra?

Igen, amennyire csak lehet, közvetlenek vagyunk a rajongókkal. Nélkülük semmik nem lennénk, és nagyszerű beszélgetni velük a showk előtt és közben!

Végül, picit a mai zeneiparra fókuszálva: véleményed szerint, mivel válik eladhatóvá egy lemez? El lehet még nyerni az emberek bizalmát, hogy befektessenek egy-egy eredeti hanghordozóba, vagy már teljes egészében a merch cuccokon és koncert bevételeken van a hangsúly?

Minden a zenéről szól. Ha egy olyan bandát hallasz, aki jó számokat ír, támogasd őket és vedd meg a felvételeit, kellékeit és járj el a koncertekre.

Köszönöm a türelmedet, üdvözlöm a többieket is. Sok sikert és minden jót a továbbiakban! Az utolsó szó jogán…?

Köszönöm!
Menjetek Miseration bulikra.
Legjobbakat kívánja: Marcus Bertilsson & a többiek a Miseration bandából!

—————————–

ENGLISH VERSION:

Hello! You’re quite a new band on the scene, still you published your second full album this year. What’s the secret, why are you in this squarry?

We are glad that Lifeforce wanted to release our “follow up” album so soon after the previous one. The first album was initially recorded back in 2006 and back in those days the line-up was just Jani and Christian. Me and Johan Ylenstrand and Rolf Pilve joined in 2007 and since then we’ve been eager to make a new album together as a band. So it was great that we got the chance to make this follow up as soon as possible.

Let’s get back to the past, I wish to learn about the establishing of the band. Where and when have you met with Christian? When did you decide to establish Miseration?

Jani and Christian met through a guy called Plec that owns the studio panicroom where they both have recorded previously with other bands. They heard eachothers stuff and thought it would be cool doing something together and so Miseration was formed.

Let’s talk about the new stuff. Let me congratulate you to The Mirroring Shadow. It is pure death metal, much more brutal than the previous album. To what do we owe that you got this brutal?

We felt at an early state that we wanted “the new” Miseration to be more of a brutal Deathmetal outfit. Still melodic but with a more technical and aggressive touch. So we simply wrote what we felt worked best for us.

Was it a big challenge to make an even better album than the debut album was? Is it possible to put your unique flavor and effort for innovation as well into your songs?

We didn’t think about it like that. We wanted to take the band into a more brutal direction and offcourse we wanted this album to be better then the previous one. And I think we have succeded in this. The big challenge was however to find a sound that we felt was ours. Since all of us are playing in other bands aswell and we didn’t want Miseration to sound like any of them. So we tried to find a path of our own.

I can state that you’re a multifunctional person of a kind, you can succeed in different musical genres as well. How can you separate that much play styles? Is it hard to compose something memorable in two totally different genres?

I can not talk for Jani but I think not. It’s just a matter of having alot to say musically and that one genre or one band isn’t enough to get everything out. But I think he does a good job!

I have referred to it before, that the debute album received quite good critics from the media, which chocked up higher expectations regarding the second trial. How do you feel, will you be able to get round the fans and the professionals as well?

Well, what can we say. Let time be the judge. But we hope so. We have done our best and now it’s up to you guys to like it or not.

Your line up hasn’t been change yet. Are there any conflicts among you, when in the song-writing phase, or you can work together in perfect harmony?

No, there are no major conflicts. Ofcourse we do not agree on everything but thats what a band is all about. To create music togheter and listen to eachothers thoughts and inputs. So I say we work as a good unity.

As I saw it, you got through the ‘Death At It’s Finest’ tour, which ended this May, in a great mood. Where was it the best to play? Do you have any story to remember?

It was an awesome experience, we toured togheter with mine and Johan’s other band Inevitable End (relapse records) and it was a blast. The audinces was good and we got great respons everywhere. Lots of memories containing everything from bed bugs and hilariously filthy kitchens to great party experinces and meeting fans and good people. My favourite show was at a place in Antwerpen called De Roots wich was a bar/club/recordshop/collective at the same time. Awesome people working and living there and good people everywhere. We had a day off in Prague aswell and that was greate to just spend a day sightseeing and drinking togheter. It was also very nice to play the Legacy fest as final of the tour, on Jani’s 30th birthday actually!

Do you have any ideas for the future, any booked shows yet? Where can we see you?

We’ll have to keep you in the dark for the moment, since we know not more then you as of now. We hope to do some tours in support of The Mirroring Shadow and we definetly will do that but nothing is ready to be told to the public at the moment.

How direct are you with the fans? Are you “available” to them after some shows?

Yes, we are as direct with fans as possible. We would be nothing without them so ofcourse we think its great fun to talk to fans after, before and during shows!

Lastly, what’s your opinion, with what can someone make a record marketable? Is it still available to earn the trust of the people, so they buy original records, or is the emphasis on the merchandise and concert incomes already?

I think it’s all about the music. If you hear a band/artist that makes good songs you might wanna support ’em and buy their records, and merchandise, and go to shows and se them perform.

Thank you for your patience, greetings to the others. Have a nice day!

Thank you!

Please feel free to share the fans anything you wish to.

Stay brutal and watch out for Miseration on a stage near you. And if you live far out in the bush, you might wanna watch out for Miseration on a stage far away from you.
Best reggards/ Marcus Bertilsson & the other bastards who togheter form the band that is called Miseration

WEB: http://www.myspace.com/miseration

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Miseration reveal third new song off their new album “Tragedy Has Spoken”!

NorthWar

Hot News: Miseration – Reveal second new song off their new album “Tragedy Has Spoken”!

NorthWar

Hot News: Miseration – Reveal new song and album track list

NorthWar

MISERATION – Tragedy Has Spoken

SteveShield

Hot News: Miseration – Reveal album details and cover artwork

NorthWar

Hot News – Miseration new video and upcoming album news

NorthWar

MISERATION – The Mirroring Shadow

Jillian

Szólj hozzá!