Interjúk

Moonspell Interjú

(scroll down for English Version)

Hell. Baromi boldog vagyok, hogy végre megjelent az első DVD-tek. Amióta a kezembe vettem, a hatása alatt vagyok. Miért kellett ilyen sok időt várni, hogy végre legyen képanyagotok is?

A Moonspell mindig is a nehezebbik utat járta, mert nagyon odafigyelünk a precizitásra, vagy csupán balszerencse az oka a lassúságnak!
Ez esetben mind a kettő ok volt, előző zenekar tagok miatt, akik régebbi fotókon rajta voltak, amiket meg akartunk tartani a DVD számára. Ez eléggé hosszan tartott és a Century Media is korlátozva volt. De az számít csak, hogy jól sikerült. Az extra idő megadta Fernando számára a lehetőséget, hogy a legjobb anyagokat gyűjtse össze a múltunkból, mint ahogy én is látom, afféle vizuális biográfiaként!
Ezen kívül egy kiváló és aktuális dokumentumfilm, ahol az összes tag megszólal a múltról a lisszaboni temetőben! Azt hiszem az extra idő hasznos volt!

Mi alapján válogattátok össze a videofelvételeket? Mennyire volt ez közös munka a kiadóval? Gondolok itt arra, hogy mennyire volt beleszólásotok, hogy mi minden legyen ezen a korongon?

Ahogy említettem, Fernando rengeteg időt szentelt annak, hogy a múlt legjobb Moonspell pillanatait gyűjtse össze, emiatt még álmatlan éjszakái is voltak. Mindannyian a legjobbat akartuk a rajongóink számára, megérdemlik hogy láthassák mindazt, ahogy a banda fejlődött, a törékenyebb és naivabb időszakokban is. Fernando szerint ez sokkal érdekesebb lehet a nézők számára mint az unalmas backstage jelenetek amelyeket mindannyian használunk.
A Century nagyon örült mindannak amit összehoztunk, nyitottak voltak és szabad kezet kaptunk. Még azzal is egyetértettek, hogy Seth csinálja meg a dekorációs részt. Ez mindenképp a Moonspell legjobbja. Múlt és jövő remekül összehangolva. A különleges kiadás olyan, mintha egy álom vált volna valóra, nagyon büszke vagyok rá és hálás, hogy mindent megtettek érte hogy a lehető legjobb legyen!

Az egyes lemezen a 2004-es katowicei koncertet láthatjuk, ami szinte duzzad az energiától. Maximálisan feltuningolt még tévén keresztül is. Beszélj erről a koncertről egy kicsit! Ez a fellépés ott van életed legjobb koncertjei között?

Azt kell mondjam, ez az egyik legjobb! Bárcsak más koncerteket is ilyen remekül felszerelt filmes csapattal vehetnénk fel, tökéletes közönséggel, fesztiválon. A lengyel közönség a kezdetek óta velünk van, mióta 1995-ben az első bandák között ott lehettünk. De még akkor is főzenekarként tekintettek minket. Az első nagy közönség, akik éreztették velünk hogy igazi rocksztárok vagyunk, egy olyan időszakban, amikor mindenki garázsbandaként bánt velünk! Ezért olyan különleges ez a show számunkra, egyfajta hazatérés!
Most tértünk vissza éppen egy amerikai turnéról az Opeth társaságában, és 2 hétig nem játszottunk együtt (nem egy normális dolog). Pont mielőtt Lengyelországba utaztunk, még mindig úgy tűnt mintha épp akkor szálltunk volna le a buszról. Olyan volt mint egy normál fesztiválkoncert! Hozd ki a legjobbat és zúzd le a közönséget!

A kettes korongon, rengeteg csemegét találhatunk. Egészen a korai, demós korszakig visszamenőleg. Milyen érzés látni a ’92-es stúdiófelvételeket és az első turnétokat ennyi idő elteltével?

Az elmúlt évek alatt már mind láttuk, de teljesen más az egészet egy lemezen látni, tudva azt hogy bárki megnézheti, ezért különleges ez számunkra és más, mint azelőtt.
Azt hiszem ez remek tanulság mindenkinek, látni milyen szintről indultunk, de mindig rengeteg odafigyeléssel, minden pillanatban, és ez adta az egésznek a varázsát! A szakértői munka csak a kemény munka végső eredménye, annak, hogy hiszünk a zenénkben és azokban akik szeretik!
Persze az is vicces dolog, hogy akkoriban milyen fiatalok voltunk! Tanultunk is belőle! Most pedig élvezhetjük az egész családdal, hehe!

Akkoriban még arcfestést is használtatok és elég sok helyen black metal elemeket is megfigyelhettünk. Az eltelt évek során emberileg hogyan változtatok és minek a hatására?

Számomra azok az idők nagyon fontosak a felnövés szempontjából, megtapasztalva életet és halált ahogy mi akartuk. Eléggé extrém módon gondolkodtunk de e mögött mindig volt intelligencia, hétköznapi gondolatok is. Mindent érezni akartunk, szomjaztuk a tudást, a tapasztalatokat, hogy teljessé tegyük elképzeléseinket.
Most annyi a különbség, hogy ezeket az érzéseket inkább megtartjuk magunknak és csak szükség esetén vesszük elő őket. Lemezeken, előadásokon, videókon, vagy akár az életben.
Felnőttünk, és úgy kell élnünk ebben a társadalomban ahogy csak tehetjük! Ez bizonyos szempontokból megváltoztat, ahogy csak elképzelhető az igazi horror! Hehe.
Manapság, alkotni valamit, vagy alakítani a színpadon, a legtitkosabb és legérzékenyebb pillanat ahol a legjobbat hozhatjuk ki az erőnkből. Teljes eksztázis néha, függővé tesz!

Melyik korszakot mondanád mérföldkőnek, amikor egyfajta áttörést éreztél a zenekar előrejutásában?

Két részről látom a dolgot, a valóságban nagyon rövid idő alatt történt. De amikor fiatal vagy, örökkévalóságnak tűnik!
Az Under-t 1993 végén vettük fel és 1994-ben adtuk ki. Ez jelentette az első igazi áttörést a Century Media-nál és hozta meg a Wolfheart-ot 1995-ben az első turnénkon. Ez hatalmas lépés volt egy ilyen kis portugál csapat számára, és amit azon a turnén nyújtottunk, minden várakozást felülmúlt.
Tehát folytattuk a turnézást és egyenesen a stúdióba vonultunk, szinte alig volt időnk felkészülni, és kihoztuk az Irreligious-t 1996-ban. Ez egy újabb óriási lépés volt számunkra mert 2 évvel előtte még csak egy demós csapat voltunk az underground színtéren, sátánista filozófiáról beszélve, német toplistán és a Type O Negative-val turnézva, karrierünk legjobb idejében, 5000 ember előtt játszva egyetlen éjszaka, Európa szerte, ez teljesen kész volt! De akkoriban mindez túl gyors volt számomra hogy megértsem és természetesnek tűnt. Ma visszanézve, pokolinak tűnik!

Ami számomra meglepő az a 2004-es izraeli koncert felvétele. Ámulva és bámulva néztem, hogy mekkora sikere volt a zenekarnak a fellépés során. Hallhatnánk erről pár szót?

Bocs, de ott még soha nem játszottunk, de egyszer majd szeretnénk! Hehe.
Azt hiszem egy isztambuli műsorral kevered, nem? Ha igen, az nagyszerű volt, először eljutni olyan helyekre. A közönség nagyon várta hogy metalt hallhasson és nagyobb koncertekre mehessen. A fiatalabbak olyanok voltak egy kicsit, mint mi. Elegük volt abból, hogy csak saját bandákat láthatnak, ugyanazzal a kultúrával, amelyek unalmasak. Néhány kultúrában rock és metal csapatok nem is játszanak. Épp ezért nagyon is észrevehető a szemükben, hogy imádják ezt a zenét, néha szinte még testen kívüli élményeket is tapasztalnak, mintha el se hinnék mindezt, hogy igaz lehet. A koncert remek volt és mindenki nagyon izgatott!

A DVD-n az első 6 album turnéjáról találunk részleteket. A Metal Mind Productions 2008 végén jelentette meg a Lusitanian Metal-t. Számomra egy nagyon picit csalódás, hogy az újabb lemezekről, a 2006 és 2008 közötti időszakról már nem láthatunk felvételeket. Várható egy újabb DVD, ami ezt a korszakot karolja át?

Erre egyszerű a magyarázat. Először 2004-re vártuk, ami logikus is lett volna, az Antidote periódus zárásaként. De miután az SPV-hez szerződtünk, mint Century Media kiadvány ez volt minden, amit a DVD-re feltehettünk. Ha a Memorial-t és az Eternal Life-ot az SPV-nél adtuk volna ki, bár még most sem tudjuk mi lesz belőle.
Biztos vagyok benne hogy lesz valahogy, de azt akarjuk hogy jól sikerüljön! Hehe.

Kicsit beszélnél az életedről, mert számomra mindig egy titokzatos, rejtélyes ember voltál.

Szerintem itt most Fernando-ra gondolsz. Most én, Mike válaszolok a kérdésekre de elmondhatom, hogy mindaz amit egy emberben te magad meglátsz, még nem mond el mindent róla! Fernando, jómagam, Ricardo, Pedro, mindannyian máshogy éljük a saját életünket. A szenvedély tesz bennünket titokzatossá. A művészet mindent megadhat az életben, de ennél több is van. Az élet intrikál, a halál vonz, miért foglalkoznék bármi mással. Azt hiszem, azzá váltunk akik mindig is szerettünk volna lenni, de néhány nagyobb nehézséggel nem számoltunk csupán.
Ez az élet oda vezet, hogy néha megmaradsz magadnak. Otthon megpróbálunk hétköznapibb dolgokkal foglalkozni, kevésbé titokzatosakkal, például kivinni a szemetet! Hehe

2009-ben mit várhatunk a Moonspell-től? Van még olyan vágyad, ami még nem teljesült?

Mindig!
Már volt koncertünk Portugália északi részén, múlt héten pedig Görögországban játszottunk. A koncertek nagyon jól sikerültek. Úgy veszem észre, az embereknek egyre inkább tetszünk, a műsoraink is sokat fejlődtek a múlt évben! Háttérénekesnőktől kezdve a nagyobb szettekig, sokkal több erő és elhatározottság!
Tehát úgy vélem, ebben az évben is nagy erővel folytatjuk.
Második helyet kaptunk a Cradle turnéban ami március végén kezdődik.
Már megvan néhány fesztivál felállás is, továbbá gondolkodunk azon, hogy visszamenjünk Amerikába és Dél-Amerikába is, mivel már rég jártunk ott. Imádjuk az ottani rajongókat!
Szeretnénk eljutni Japánba és Ausztráliába. Egy zenekar olyan karrierrel, mint amilyen a miénk, és még soha nem voltunk ott, eléggé fura számunkra! Megpróbáljuk!

Remélem még nagyon sokat hallok felőletek és sötétségben gazdag új évet kívánok!

A sötétség már elkezdődött:) Hehe.

A legjobbakat és köszönjük! Mike Gaspar, Moonspell

——————————-

ENGLISH VERSION:

Hell. I’m really glad that your first DVD has been released. Since I’ve got it into my hands, I’m totally under its influence. Why did it take
so long to have a visual release like this out?

-Well Moonspell has always done things the hard way be it because we are so careful to have everything properly polished or just bad luck that makes things take forever!!
This one was a bit of both first because of legal issues with ex members that appeared on the old images that we really wanted to keep on the dvd , This took forever and also century media was in a tight position . But what matters is that is is out and it’s great. With this extra time it gave Fernando the opportunity to collect the best stuff from our past like a visual biography the way i like to see it!
Also a great and recent documentary with all members talking about the past in a sweet Lisbon Cemetery ! So i guess the extra time came in hand !

How did you compile the footage, on what base did you choose the stuff? How much was it a mutual work with the label? I mean how much say you had regarding the contents?

-Like i i was sying Fernando spent many hours researching all the best Moonspell moments from the past and even lost a bit of brain cells with sleepless nights . We all wanted the best for our fans they deserve to see how the band developed even in our more fragile and naive times. Fernando thought that it would be a lot more interesting for the viewer than boring back stage scenes that we all are use too .
Century was very happy with all the footage and material we gathered they were very open and let us do as we pleased. They even agreed to bring in Seth for the art work. It for sure has the best of moonspell. The past and present well combined . The special edition is a dream come true i am so proud and thankful that they put a good effort into making it look the best it could!

On disc 1, there is your 2004 Katowice gig which is full of energy. It shreds even via a television set. Please tell ujs a few words about this gig. Is this show among the best ones in your life?

I have to say it is one of the best for sure! If we could record many other shows with such a great filming crew with the perfect audience and festival. The polish audience has been with us since the first time we went there in 95 when we were one of the first bands on the bill. But even then they made us feel like headliners . The first big audience that made us feel like true rockstars at a time that everyone treated us like a garage band ! That’s why it’s so special this show its like coming back home!
We also had just came back from an American tour with Opeth and hadn’t played our seen each other for 2 weeks. (not normal)Just the day before we traveled to Poland and still it felt like we had just got of the bus. We did it like normal festival show! Do your best and blow the crowd away !

On disc 2, there is a lot of extra stuff. Even going back to the early demo days. How does it feel to see these studio recordings from ’92 and you first tour again?

-Well we have all seen it before over the years but to have it all on one disc and knowing anybody ho wants can see it makes it feel special and different from before.
I think it’s a great lesson for anybody to see how we started from such a low level of quality but with always a lot of devotion in all moments and that is what has always made the magic ! The more professional stuff is just a result of all the hard work and believing in our music and those who liked it!
Of coarse it’s also an awesome laugh of how young we were with all our flaws ! We sure did learn from them! Now we can also enjoy it with our families!! he he

Back then, you also used corpsepaint and there were quite a lot of black metal elements in the music. How did you change personally during the years and what were the factors that changed you?

-Well for me those times were very important in terms of growing up and experiencing life our death in the way we wanted to. We were for sure extreme in our thoughts but always had a since of intelligence and some common sense behind it. We wanted to feel everything going through our veins and had a thirst for knowledge and experiences that we had to do to fulfill our thoughts and imagination.
The huge diference these days i think we keep these feeling more closer to our selves and only really releace them when needed. In our albums, performances, videos and even in our lives.
We have grown up and have to deal with this society in the best way we can! That really changes you in ways you never imagined true horror!! he he
These days to be creating something or on stage rocking out is for the most secret and sensitive moment that we can be demons unleashing the very best that we have in our power. It feels like ecstasy some times and has become addicting !

Which period of the band would you call as a milestone when there was a sort of breakthrough?

-For me i see it in 2 parts that in reality was one since it was such a short time that it all happened. But when your younger it all seems like forever!
Under was recorded late 93 and released in 94. this got us our first big break with Century media and got us wolfheart in 95 and our first tour. This was one huge step for a small band from Portugal and all that we conquered on that tour was nothing that anyone expected.
So we continued to tour and went straight back into studio with almost no time to prepare and did Irreligious in 96 . This was another gigantic step for us because just 2 years ago we were a demos band coming from the underground talking about complex philosophy’s and Satanism to being in the German charts in the top 20 going on tour with Type o Negative on the best time in the career playing for sometimes 5000 people a night all over europe was for sure mind blowing!!! But at the time it was way to fast for me to understand and just felt like it was natural. Looking back now i can say it was a hell of a ride!

What really surprised me was the recording of the 2004 gig in Israel. It was a tremendous success! Can you say some words about this?

-Sorry but we never played there but we would like too!!! he he
I think you might be confused with a show in Istanbul,Turkey or something?
If so those time were great when we started to go for the first time to paces like that. The audience was so eager to hear metal and bigger shows. The younger crowds were like us a bit. Just sick of the traditional way of seeing bands from your own culture that bore you to death. For some cultures rock and metal bands would almost never play .So you can really see in the fans eyes how much they love your music and even sometimes looked like they were having out of body experiences, like if it couldn’t be true that what was happening before there eyes was real. The show was just incredible and everyone in the room was exploding in excitement!

On the DVD there are footage from the first 6 tours. Metal Mind Productions released Lusitanian Metal at the end of 2008. To me, it’s a bit disappointment that there are no recordings of the newer albums, from the period between 2006 and 2008. Can we expect another DVD covering that era?

-Well there is a simple reason for this. First it was expected to come out in 2004 witch would of made sense closing that cycle up until Antidote. But also after that we signed to SPV so being this a Century media release that is all that we can put on the DVD.

Memorial and Night Eternal if released would have to be through SPV something we have talked about among our selves but still are not sure how it will work out.
I know that something will happen for sure but as you know we want thing to come out nicely so time is exceptional! he he

Would you say some words about your personal life because, to me, you always seemed a bit mysterious person.

Well you must be of coarse referring to Fernando . Tis is Mike answering but i can tell you that not all what you see from a person can tell you all about them! Fernando me Ricardo, pedro we all have ways of being in our lives. I think what makes us all mysterious is the passion we have for what we do . Art can give you everything you need in life but yet we have that and so much more.Life intrigues me and death fascinates me so why bother with anything else . I think we have become what we always wanted but only a lot of big headaches that was not accounted for .
This life also drains you and makes you be more kept to your self in certain times. At home we try to do more common thing tat make us seam less mysterious , like taking out the garbage!!! he he

What can we expect from the band in 2009? Do you have such desires that haven’t been realised yet?

Always!!
Well already did a show in the north of Portugal and just last week played in Greece. The shows were so good. It seams like people are really into us a lot more also our shows have developed a lot this last year! From back up female singers, projections, bigger sets and a lot more power and desire!
So I think we will continue strong this year .
We got the 2nd part of the Cradle tour that starts end of March.
Got already some festivals lined up and thinking of going back to the states and also south america it’s been a wile since we go there. We just love the fans there!
We also wished we could go to Japan and Australia. A band with such a long career like ours and never gone there is weird for us! We’ll keep trying!!

I hope we’ll hear much from you and I wish you a new year full of darkness!

The Darkness has already begun!!! he he

All the best and many thanks,

Mike Gaspar
Moonspell

WEB: http://www.moonspell.com/

Kapcsolódó cikkek

Moonspell, Insomnium, Borknagar, Wolfheart, Hinayana – Koncertbeszámoló

bönin

MOONSPELL – novemberben az A38 Hajón a Rotting Christ társaságában

KMZ

Moonspell, Dagoba, Nevergreen, De Facto – Koncertbeszámoló

Nocturna

A Moonspell meghosszabbítja globális szerződését a Napalm Records kiadóval!

KMZ

Moonspell – Medusalem (Official Lyric Video)

KMZ

Moonspell – Breathe (Until We Are No More) (Official Lyric Video)

KMZ

Moonspell – „Extinct” album megjelenése

KMZ

Moonspell – Albumrészletek

KMZ

Moonspell – 2015 tavaszi headline turné

KMZ

Hot News: Moonspell – On Tour & Special Show in Athens

KMZ

Hot News: Moonspell – Euro Noir Tour kicks off on April 19th! Video teaser available!

KMZ

Hot News: Moonspell – „Europa Noir Tour” – Final dates and special guest announced!

KMZ

Hot News: Moonspell – North American Tour

KMZ

Hot News: Moonspell – Into Darkness Festival Tour

KMZ

Hot News: Moonspell – Chartbreakers & New Video

KMZ

MOONSPELL – Alpha Noir

Jillian

Moonspell – Lickanthrope video

KMZ

Hot News: Moonspell – Lickanthrope Teaser

KMZ

Hot News – Moonspell: Alpha Noir Details

KMZ

Hot News – Moonspell news

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek