Interjúk

My Dying Bride interjú

Mydyingbride2024h

Hey, hello!

Hello, hogysmint?

Ó köszi, egész jól! Hogy vagy?

Nagyon jól, köszönöm!

Nos, üdv, Zsolt vagyok a magyar kronosmortus.com webzine-től, és nagy öröm számomra, hogy videohívásban beszélhetünk! Hosszú idő telt el azóta, hogy elindultatok a bandával – de mindig öröm valami újdonságot látni a My Dying Bride-tól!

Érdekes háttered van!

Ó igen, örülök, hogy tetszik!

Azt nem mondtam 🙂

Akárhogy is, a mai napig felkapja a fejét a metálosok többsége, ha meghallja a nevetek. Ez nagyon jó dolog, nagy öröm. Ez akartad elérni kiskorodban? Akkoriban gondoltad volna, hogy ennyi emberre tudsz majd hatást gyakorolni és meghatározó zenekarban szerepelsz?

Nem, fogalmam sem volt ilyesmiről. Egyáltalán nem! Amikor először éreztem vágyat arra, hogy… szóval, az a fajta tűz gyulladt ki bennem, hogy egy bandában zenéljek, akkor mindössze csak egy zenekarban akartam benne lenni. Be kell valljam, ennél nem is gondolkodtam igazán tovább. A nagyon korai időkben, miközben egy bandában – tudod, a My Dying Bride-ban, meg még azelőtt egy kis demó csapatban – zenéltem, mindannyiunknak voltak fura álmai arról, hogy valamiféle Iron Maiden-ek, vagy az akkori Metallica leszünk. De nem igazán számítottunk ilyesmire – úgy értem, nem váltunk azokká, érted…? Ennél tovább azonban sosem gondolkoztunk. Soha nem számítottunk ilyesmire – én legalábbis biztosan nem számítottam rá –, hogy 30-40 év elteltével ilyen messzire jutunk: arra meg pláne nem gondoltam, hogy bárkit is befolyásolna az, amit csinálunk. A többi zenekar volt ránk hatással, ezt felfogtuk. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ez fordítva lesz!

Több mint 30 éve létezik a banda. Ennyi idő alatt sok minden történik az ember életében, ami az alkotásra is hatással lehet. Kíváncsi lennék, hogy a mostanival együtt 15 albumot hányféle Andrew Craighan alkotta, ami az élete történésével függhet össze? Mennyire neveznéd szorosnak a kapcsolatot a zene és az életed között?

Nos, az általam alkotott zene sok tekintetben része az életemnek, elválaszthatatlanul kötődik hozzám. Hogy időben előre haladva hány különböző változatban? Az jó kérdés. Ezt nem tudhatom. Potenciálisan talán tizenötben… hiszen mindegyik album más! Úgyhogy el tudom azt képzelni, hogy mindegyiken más-más „én” vagyok, de nyilvánvalóan az összes nagyon is kapcsolódik egymáshoz – ez tagadhatatlan, nem megkerülhető dolog! Jó ez a kérdés, érdekes! Úgy gondolom azonban, hogy ez a fajta zene én vagyok, és ez nem valamiféle színlelés. Úgy értem, ilyesmit sosem tettünk, de ha most kidobnának a My Dying Bride-ból, és azt mondanám, hogy „alapítsunk egy másik zenekart!”, akkor az azonnal úgy szólalna meg, mint a My Dying Bride. Úgy értem, én ezt tudom csinálni. Szerencsére mindez illik abba a tartományba, amit „metal”-nak, vagy valami ilyesminek, „heavy metal”-nak hívunk, szóval… nem tudom, mindez meg volt-e előre tervezve, vagy Isten kegyelméből, esetleg csak a riffek természetes kiválasztódása révén lett így – nevezd, ahogy akarod. Ez a zene én vagyok: ő és én egyek vagyunk.

Értelek. Aaron-nal ti vagytok a zenekar alapítói és ötletgazdái. Beszélnél róla egy kicsit, hogy milyen köztetek a kapcsolat. Hogyan tudtok ilyen jól együtt dolgozni? Milyen értékeket emelnél ki benne?

Azt hiszem, ez egy trükkös kérdés, mert nagyon különböző feladatokat látunk el a zenekarban, ha érted, mire gondolok. A zene nagy részét nyilvánvalóan én hozom, mint ahogyan az összes háttérmunkát is én végzem. Aaron pedig itt jön be a képbe: ő a zenekar arca, a vokál… a legtöbb vokál és nyilvánvalóan az összes dalszöveg hozzá kötődik. Úgy gondolom, hogy kettőnk között nem történhet meg az, hogy rátaposok a lábára, mint ahogy ő sem lép az enyémre. Nagyon különböző feladatokat látunk el, és ez leegyszerűsíti a dolgokat. Azt gondolom, az is megkönnyíti az életet, hogy időben visszafelé haladva már a „Turn Loose the Swans” és a „The Angel and the Dark River” óta tudjuk és elég jól értjük (ez nem mindig volt így)… egyfajta elképzelésünk alakult ki – nekem legalábbis biztosan – arról, hogy milyennek kellene lennie a My Dying Bride-nak, és hogy meddig tudjuk ezt az egészet előmozdítani, tudod, zeneileg meg ilyesmi. Jól megértjük egymást: én a saját dolgommal foglalkozom, ő meg az övével – ez így nagyon egyértelmű, nincs benne semmiféle éteri varázslat. Mechanisztikusnak nem, de eléggé pragmatikusnak mondanám, érted? Itt ülök, álmodom az álmaimat, amik alapján megalkotom a zenét. Tudom, milyen dalszövegek és címek jönnek (sőt, az új albumon néhány dalcím tőlem származik), szóval… írunk valamit a dalcímekkel kapcsolatban, és a dalszövegeket később hozzuk be. Elég egyszerű ez így. Nem is tudom… olyan, mintha egy gépezet két különböző része lenne: úgy értem, az ember nem végeztet el bizonyos részekkel bizonyos feladatokat, mert nem állnak készen rá, nincsenek felkészülve, nincsenek megfelelően felszerszámozva a dologhoz. Szóval nagyon egyszerű mindez!

Értem. Ha jól tudom… beszéljünk egy kicsit a gitárodról! Ez egy Mayones Regius gitár. Mit mondanál a gitárodról? Mennyire vagy hű ehhez a konkrét gyártóhoz és mit érzel, amikor a gitárodat a kezedben tartod?

Nos, én szeretem őket – az igazat megvallva, szerintem zseniálisak! És még csak nem is muszáj ezt mondanom: hivatalosan ugyanis nem állok velük szerződésben, csak használom őket. Sok évvel ezelőtt támogattak, de amíg ők nagyon nagyok lettek, a My Dying Bride nagyon kicsi, így már nem csinálunk ilyesmit. Egyszerűen csak imádom őket: még akkor sem cserélnék gitárt, ha lenne rá lehetőségem. Szerintem nem vesztették még el a kapcsolatot a gitárossal. Mostanság néhány nagyobb cég a nagyon híres gitárosokra koncentrál, és nagyon odafigyelnek rájuk. Én meg hát tudnék mondani egy olyan céget, amely nem figyel oda Neilre (a másik gitárosra), miközben az enyémet gyártók még mindig olyan méretűek, hogy minden egyes gitár (mert most már van vagy nyolc ilyenem)… – szóval, minden egyes gitárt különlegesnek érzek, mintha csak nekem készítették volna őket (néhányat az enyéim közül tényleg nekem készítettek, de nem ez a lényeg). Szerintem egyszerűen csak jól vannak megcsinálva. Egyszerűen azt gondolom, jól vannak összerakva: jól megmunkáltak – robusztusak, mert nekünk… szóval ahogy mindenfelé repülgetünk, a speciális repülésre készített tokok ellenére is… Imádom őket. Szerintem kiváló cuccok, és amennyire meg tudom ítélni, nem is kívánok változtatni. Egyáltalán nem.

A ’90-es évekhez képest lényegesen több zenekar van a világon, viszont még mindig kijelenthető, hogy senki más nem hasonlít a My Dying Bride-hoz! Nekem ez a véleményem és ez nagyon nagy dolog. Ezen kívül sok ember a kezdetektől fogva szeret. Mennyire helyesled a kijelentéseimet, mit szólsz hozzá 🙂 ?

Hajlamos vagyok hinni ebben, de nem tudom, miért. A My Dying Bride ugyanis nem egy különösebben nehezen másolható zenekar. Tudod, szándékosan egyszerű riffeket játszunk: nem próbáljuk túlbonyolítani dolgokat, nem vagyunk egy Yngwie Malmsteen vagy ilyesmi, érted? Nem próbálunk jobb vagy virtuózabb gitárosok, stílusteremtők lenni, mint amilyenek vagyunk: szolid doom metal banda vagyunk. Bárki meg tudná csinálni azt, amit mi. Hogy miért és hogyan sikerült ez nekünk? Az lenne az állítás, hogy még mindig nagyon egyediek vagyunk? Úgy értem, az emberek azt mondják, hogy „rögtön látszik, hogy ez a My Dying Bride”, és erre egyből jön az, hogy „na, ez most jó vagy rossz?”. Az AC/DC esetében működik a dolog: amikor meghallod az AC/DC-t, egyből tudod, hogy ez most az AC/DC – és ugyanez a helyzet a Slayerrel is, ami jó dolog. Úgy értem, tetszik nekem, de bennfentesként nehéz őszintén és hitelesen hinnem abban, hogy mi ennyire különlegesek vagyunk. Mégis ezt mondják nekünk, és nagyon tetszik a dolog – szóval én aztán nem fogok ezekkel az emberekkel vitatkozni!

My Dying Bride A Mortal Binding Artwork

A legújabb mesterművetek a „A Mortal Binding” címet kapta, ami április 19-én jelenik meg a Nuclear Blast kiadónál és már 2 klip is készült hozzá. Természetesen megható melankóliát és dallamosságot kapunk az albumtól. Te mit mondanál a dalokról?

Nos, a két megjelent dal nem teljesen reprezentálja az albumon hallható zenét – különösen a „The 2nd of Three Bells”-re gondolok itt, ami az egyetlen ilyen jellegű dal az albumon. A többi… nos, szándékosan írtuk ezt az albumot egy kicsit, hogy úgy mondjam, harapósabbra. Kicsit több vadság került egyik-másik riffbe. Úgy értem, nem lett ettől persze Cannibal Corpse, vagy ilyesmi – mi még mindig a My Dying Bride vagyunk – de úgy döntöttünk, hogy ezúttal kissé keményebb riffeket akarunk. A négy évvel ezelőtt megjelent albumunkon, a „The Ghosts of Orion”-on van pár nagyszabású atmoszférikus rész meg sötét ambient pillanat – ezen a lemezen viszont nem akartunk megint elmenni ugyanebbe az irányba. Szóval eléggé tudatosan írtunk remélhetőleg jó, nagyívű riffeket, a harmóniákat pedig minimálisra fogtuk vissza, hogy a hegedű kicsit lélegzethez juthasson. Néhány helyen a gitárt is visszavettük, és csak a feedback-ket hagytuk meg, hogy a basszusgitárnak is kicsit több teret engedjünk. Valami mindenre kiterjedő dolgot akartunk, olyant, ami zenekarként jelenik meg: két gitárral, basszusgitárral, dobbal meg énekkel. Megtartottunk persze pár hegedűt, de nincsenek különleges effektek, nincsenek különleges zenészek, és nincs extra női ének sem. Nem egészen rock’n’roll persze ez az egész – ez csak a mi verziónk a rock’n’roll-ról. Összefoglalva talán azt kellett volna mondanom, hogy megpróbáltunk visszatérni az alapokhoz. Hogy megőrizzük… még ha nem is vettük észre, hogy az első pár albumunk elég egyszerű volt: nem kell túl sokat játszadoznunk. A „The Ghost of Orion”-on is sokat játszottunk, de most nem akartuk megint ugyanezt csinálni, így aztán visszatértünk az alapokhoz. Az egyik olyan dolog, amit el kell mondanom az, hogy szándékosan próbáltuk úgy alakítani a riffeket, hogy azok a death metal vokálokhoz illeszkedjenek, mert mi – különösen a banda zeneszerzésért felelős része – még mindig nagyon szeretjük a death metal vokálokat. Megpróbáltuk Aaront sarokba szorítani, hogy ne maradjon hely a tiszta éneknek, de nem működött. Mindenesetre megpróbáltuk, de… Szóval szándékosan úgy variáltunk meg pár riffet, hogy súlyosak, erőteljesek legyenek, és ez a mi fejünkben death metal vokálokat követelt. Azt hiszem, sikerült is. Sőt, szerintem az egyensúly elég jó lett.

Értem! Melyik korábbi albumhoz hasonlítanád leginkább? A „The Light at the End of the World” és a „Like Gods of the Sun” keveréke talán helytálló lehet?

Erre nem is gondoltam. Tulajdonképpen lenne is értelme, ha bele tudnád egy pohárba önteni a kettőt – akkor sikerülne! Igen, értem, miért mondják ezt az emberek, bár nehezen tudnám megmondani, hogy melyikeket, és hogy ez abszolút igaz lenne-e. Számomra, azt hiszem, talán az előző kettő keverékéhez áll közelebb, ahol a „Feel the Misery” és a „Ghost of Orion” valahogy egybeforr, kicsit kibővítve, tudod… nem annyira sötét, nem annyira atmoszférikus, viszont némiképp ütősebb. De a „Like Gods of the Sun” és „The Light…” működne – az egy jó album lenne!

Milyen érzés a polcodon látni azt a rengeteg My Dying Bride kiadványt? Sokat szoktad nézni őket? Milyen emlékek jutnak eszedbe ilyenkor?

Hát igen, ilyesmit nem csinálok. Nyilvánvalóan folyamatosan emlékeztetnek rá (úgy értem, a zenekar) – olyasvalami ez, amit nem lehet elkerülni, de én hajlamos vagyok… (és ez furcsán hangozhat)… szóval, van egy normál munkám, elmegyek dolgozni és hazajövök, mint mindenki más. Hajlamos vagyok megfeledkezni a dologról. Őszintén szólva… az ember végzi a megszokott dolgait, aztán egyszer csak elsétál valami mellett, ami arra emlékezteti, hogy Isten tudja, hol járt, és ott koncertet adott 10.000 ember előtt – aztán arra gondol, hogy igen, mi csináltunk ilyet! Én is csinálok ilyesmiket! És így ezek a dolgok nagymértékben normalizálódnak és nagyon földhözragadttá válnak. Nyilvánvalóan nem érzem magamat rocksztárnak vagy olyasvalakinek, aki másoktól különbözik. De aztán az adott pillanatban, mint például, amikor véletlenül épp egy interjúra készülök, és utánanézek pár dolognak rájövök, hogy van nekünk egy „The Ghost of Orion”-unk – néha már szinte el is feledkezem róla! És van azon pár olyan dal, amit már egy ideje meg se hallgattam – szóval gyorsan belehallgattam, és arra gondoltam, hogy végső soron megfeledkeztem arról, hogy mennyire jók! Szóval igen. Nem azért, mert öreg vagyok – lehet persze, hogy az. De az ember állandóan annyira elfoglalt, hogy hajlamos arról is megfeledkezni, mennyire elfoglalt. 30 év hosszú idő. Néha megdöbbentő, mennyire pörgős és gyümölcsöző volt ez a zenekar az eddigi albumainkkal és mindazzal együtt, amit csináltunk. De hogy a kérdésedre válaszoljak, ha visszatekintek, többnyire kedves emlékek jutnak eszembe. Nagyon nehéz volt: a színfalak mögött időnként nagyon kemény munka folyt, de tudod… azt hiszem, Bon Scott mondta: „It’s a long way to the top if you wanna rock and roll” – hallgasd meg ezt a dalt! Az ember rájön, mennyire nehéz egy zenekarban helytállni, de összességében azért nem panaszkodhatok!

Idén már részt vettetek egy nagy eseményen, méghozzá a 70000 Tons of Metal fesztiválon. Hogyan értékeled? Milyen volt ott a hajón a rajongókkal? Mennyire neveznéd nagyszerűnek azt a napot?

Nos, a rajongókkal könnyű együtt lógni, mert úgy nézek ki, mint mindenki más a hajón: egy szakállas, hosszú hajú fickó. Mindannyian ugyanúgy nézünk ki, így senki sem tudja, ki vagyok. És még lányok is vannak, akik úgy néznek ki, mint én – és senki sem tudja, kik ők. Szóval könnyű dolgom volt: csak bolyongtam, és ez senkit sem érdekelt. A körutazás azonban tényleg fenomenális… nehéz is teljesen felfogni. Igen, a hajó mérete… úgy értem, még soha nem láttam ilyesmit: olyan, mint egy űrhajó! Hatalmas – nincs is rá szó, hogy leírjam: kibaszott masszív! És amikor az ember játszik… mi a felső fedélzeten játszottunk, ami kívül van, aztán meg bent, ami majdnem olyan, mint egy színház Londonban. Annyira jól van az egész összerakva: nem is látszik, hogy a hajó mozog, annyira nagy! De kint játszani a legfelső fedélzeten érdekes volt, mivel ott fújt a szél, meg ilyesmi. Az ember csak csóválja a fejét: még mindig megdöbbent, hogy ott voltunk ezen a hatalmas hajón a Karib-tengeren, ezekkel a metalos arcokkal. Ha neked, ha bárkinek lehetősége van oda elmenni, higgy nekem, el kell menni, mert az egész valami különleges!

Egy kicsit messze van Európától, így aztán nem olyan egyszerű a dolog…

Nem, tényleg nem az, és hosszú-hosszú, unalmas repülőút visz oda és még hosszabb vissza, de megéri a fáradságot. Ha pedig zenekarban zenélsz, akkor meg főleg menj! Nézd, nyilván vannak olyan bandák, akik nem feltétlenül élvezik a dolgot. Nincs backstage, szóval kint vagy, együtt a többiekkel. De ha nem vagy igazán híres – és a My Dying Bride nem az –, akkor nincs ilyesmi. Azt hiszem, egyszer ismertek fel: egy fickó azt kérdezte: „Te vagy az? Te vagy Andrew a My Dying Bride-ból?” Erre én azt feleltem, hogy igen! Mire ő: „Igen, mert úgy nézel ki, mint ő!” Erre én: „Lehet, hogy ennek van valami oka!”

Mydyingbride2024f

Igen, de ez azt jelzi, hogy Európában és az egész világon sokan szeretnek. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen kíváncsiak lesznek az új dalokra élőben – nem csak a hajón, de mindenütt a világon. Mennyi koncertet terveztek idén? Hová tudtok eljutni? Mennyire várjátok pl. a Brutal Assault fesztivált?

Hát, ez elég trükkös lesz, mert…. nos, amúgy sem lépünk fel túl sokszor, szóval ez is benne van a pakliban. És a koncertek, amiket adunk… Mindig örömmel próbálunk ki új helyeket, de aztán végül mégis hajlamosak vagyunk ugyanazokon a helyeken fellépni, mert a jó fesztiválok mind ott vannak. Szóval számunkra ez megint csak a nagyon is szokásos kerékvágás lesz. Ahogy mondtam, dolgoznunk kell a megélhetésünkért, szóval nem lesz semmiféle „Mortal Binding World Tour” vagy ilyesmi. Pillanatnyilag úgy és akkor vállaljuk be a fellépéseket, ahogy és amikor lehetőség adódik, és ha el tudunk menni, akkor el tudunk menni, ha pedig nem, akkor sajnos nem. De ez különösen nehéz dolog a számunkra, mert teljes munkaidős állásokon vagyunk, és néhány másik tagunknak mellékprojektjei is vannak. Mindez azt jelenti, hogy egyensúlyt kell teremtenünk a rendelkezésünkre álló idők között, ami egyre nehezebben megy. Úgy értem, mindig is így volt ez. Sok zenekar mostanában mellékprojekt zenekarként létezik, így ezt is egyensúlyban kell tartanunk. Úgyhogy azt hiszem, hogy a fellépések – különösen az idei évben -, lehet, hogy egy kicsit lecsökkennek, de majd 2025-ben pótoljuk őket.

Értem! A mostani albumtól mit vársz? Szerinted mennyire lesz sikeres? Mit érzel?

Nos, hadd válaszoljak erre. Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mi a My Dying Bride, és természetesen nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban sem, hogy mi a világ… hol van a mi helyünk a zenei világban. Szóval azt várom – legalábbis örülnék neki – ha legalább maguk a My Dying Bride rajongók jól fogadnák. Bármilyen szélesebb körű elfogadás ezek után egy valamiféle „nagyobb heavy metal világ” részéről csak bónusz lesz. Úgy értem, tisztában kell lennünk azzal, hogy nagyon különleges zenét játszunk, ami nem mindenkinek szól. És nem igazán értem, hogy ez a fajta zene miért vonzza azokat az embereket, akiket vonz, de van egy rész, akik szereti, és van egy rész, akik egyáltalán nem érti – és ez rendben is van így. Szóval remélem (vagy inkább bízom benne), hogy legalább tudod, legalább addig, amíg az MDB rajongók megértik, és nem gondolják, hogy valami furcsa dolgot csinálunk, addig ez nekem megfelel. De a Nuclear Blasts nagyon elégedettnek tűnik vele, a zenekar is elégedett vele, és én is elégedett vagyok vele. És figyelembe véve, hogy már 33 éve működünk, azt hiszem, van már nagyjából fogalmunk arról, hogyan kell ezeket a dolgokat csinálni. Szóval azt hiszem, rendben lesz minden, de nem várok díjakat vagy turnét a Metallicával, meg ilyesmiket. Tudjuk, hogy a My Dying Bride hol helyezkedik el a világban: néha-néha előbukkanunk a sziklánk alól, aztán visszamegyünk, de mindig ott vagyunk, és elégedettek vagyunk azzal, amink van.

Biztos vagyok benne, hogy nagy eredményeket értek el az új albummal és a legjobbakat kívánom neked és az albumnak! Még emlékszem, amikor az első EP-tek kijött! 30 éve volt, Jézus…

Igen, ma beszéltem erről korábban – meg vagyok döbbenve, hogy még mindig emlékszem a teljes címére. Úgy értem, fura szám volt, de működött. Előrelendítette a bandát.

Tényleg egy álmom valósult meg, hogy sikerült veled beszélnem! Nagy öröm volt, és köszönöm szépen az interjút. Szeretnék minden jót kívánni neked és a zenekarnak, és legyen nagyon szép estéd, minden jót neked!

Nos köszi! Élmény volt köszönöm!

Köszönöm szépen, bye-bye!

Viszlát!


WEB: https://mydyingbride.net

FACEBOOK: https://www.facebook.com/MyDyingBrideOfficial

INSTAGRAMM: https://www.instagram.com/mydyingbride_official

TWITTER: https://twitter.com/Official_MDB

WEBSTORE: https://www.nuclearblast.com/de/collections/my-dying-bride

Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2024/04/21/my-dying-bride-interview/

Készült: 2024. április 4 .

Kapcsolódó cikkek

Hot News: My Dying Bride and Morturay Drape albums to pre-order

KMZ

Hot News: My Dying Bride – The New Album ‘A Map Of All Our Failures’ Coming October

KMZ

MY DYING BRIDE – For Lies I Sire

A honlap alapértelmezése

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek