Skype-on kérdeztük a Sear Bliss frontemberét, Nagy Andrást – nem csak a ‘főzenekarról’, de az Arkhé-ról is szót ejtettünk.
Az első kérdés, mintegy bemelegítésként: emlékszel még arra, hogy mit csináltál tizenkilenc éve és két hete?
Tizenkilenc éve és két hete…? Na várjál, ezt ki kell számolnom…
…egészen pontosan 1999 július 10-én este.
1999 július 10-én…nem, fogalmam sincs.
Segítek, ekkor volt egy Sear Bliss – Christian Epidemic – Tormentor koncert a Fekete Lyukban.
Ahha! Hú, ezt nem tudtam volna hogy mikor volt! Én azt hittem, hogy 1998, de tényleg, az 1999! Ott voltál?
Persze, az életem második Sear Bliss-koncertje volt, és teljesen hanyatt estem attól, amit láttam. Ez volt az életem felénél…
…öregszünk, igen.
Hogyan kezdődött, honnan jött a Sear Bliss?
Hát ez most elég aktuális kérdés, mert pont tegnap volt vendégem itt az otthonomba az eredeti alapító tag, Tóth Csaba – ugye nem nagyon ismerik, mert kiszállt a zenekarból, amikor indultunk –, de nem sokan tudják, hogy teljesen együtt hoztuk ezt létre, mégpedig 1993-ban. Ő akkoriban az Extreme Deformity nevű death metal csapatban játszott basszusgitáron, és hát neki is szűk volt az a zenei közeg, és eléggé ráhangolódtunk akkoriban a különféle…elvontabb irányzatokra. Akkoriban nagyon mentek ezek a brit doom metal zenekarok – Paradise Lost, Cathedral, My Dying Bride, ilyesmik –, és ennek hatására megalapítottuk a Sear Bliss-t; végül is az egész kezdete ez volt. És azt is kevesen tudják, mert szerintem még sose mondtam interjúban…de tegnap itt felelevenítettük a régi dolgokat – már ő is külföldön él már jó ideje, és nagyon ritkán találkozunk – és el is felejtettük, hogy az első énekes például egy énekesnő volt, amit nem sokan tudnak a Sear Bliss-ről. De aztán igazából 1994 eleje volt, amikor beindultak a dolgok, akkor találtunk embereket a zenekarhoz, de igen, a nagyon kezdet az ez volt.
Honnan származik a Sear Bliss név? Ha jól tudom, valahogy egy Baudelaire-idézetből jön, de ő ugye francia volt, a zenekar neve meg angolul van.
Igen, igen, itt valami nagyon nagy keveredés folytán, valami lefordított Baudelaire-vers magyarosításából és helytelen angol fordításából született. Úgyhogy ez mögötte a sztori, de aztán valamelyik akkori zenésztársam azt mondta, miután több ötlettel előálltam – azt hiszem, pont a Tóth Csabi volt az, csinált is hozzá egy logót –, hogy ez teljesen jó lesz. Akkor még mondogattam, hogy ez igazából nem biztos hogy jó, de aztán maradt, utána meg már valahogy nem volt alkalmas megváltoztatni – úgyhogy ez maradt.
Van bármilyen zenei képzettséged? A Sear Bliss-ben basszusgitározol, az Arkhé-ban pedig minden hangszeren Te játszol, kivéve a dobot.
Nem, nem, semmi, a hosszú élet során ragadtak rám bizonyos dolgok, de nem, semmiféle képzettségem nincs, úgyhogy mindig is a lelkesedéssel pótoltam a zenei hiányosságaimat. Ez a mai napig így van, úgyhogy nagyrészt magam tanultam meg a hangszereken játszani. Illetve még az elején azért egy vagy két…igen, két basszustanárhoz is eljártam alapdolgok, vagy néhány fontosabb dolog elsajátítása miatt – de inkább csak a szorgalom meg a lelkesedés az, amivel aztán valamennyire belekóstoltam néhány hangszerbe.
Azért ahhoz, hogy valaki egy bund nélküli (fretless) basszusgitáron játsszon, ahhoz több kell ennél.
Ja az nem volt könnyű, az igaz, a kihívásokat azért szeretem. Amikor megvettem a bund nélküli basszusgitáromat, akkor nagyon sokat gyakoroltam rajta – tetszett az a hangszer, tetszik a mai napig is, nagyon sokféle furcsa dolgot lehet vele csinálni. Azt is csak így önszorgalomból [tanultam meg – Cryonus] – emlékszem, hogy amikor hazahoztam, akkor egész éjjel szinte le sem feküdtem, aztán csak csodáltam, miket lehet vele csinálni.
Honnan jönnek a zenei ötleteid, mi inspirál?
Általában az van, hogy elég nagy idő szokott eltelni a lemezeink között. Emiatt nem is hasonlítanak annyira lemezeink egymáshoz, mert sok idő telik el, és egy csomó hatás ér – nemcsak zeneileg, hanem az életben történt változások miatt: elsősorban innen szokott jönni a dolog, tehát [az inspiráció – Cryonus] az éppen aktuális hangulattól függ. Pont ugyanúgy, ahogy a zenehallgatás is – egy meglehetősen széles spektrumon mozog a zenei ízlésem, és amilyen hangulatom van éppen, olyan zenét hallgatok, és valahogy így van ez a zeneírásnál is. Ha egy olyan időszakom van – mondjuk, amikor az Arkhé-lemez született, egy elszállósabb hangulatban –, akkor épp olyan zene meg szöveg születik. Elsősorban nem zenei oldalról jön az ihlet, hanem attól függ, hogy éppen milyen hangulatom van, hogy pozitív vagy negatív, és ebből szoktak aztán megszületni a dalok. A szövegek mindig utólag íródnak, mert maga zene is – mint mondtam – hangulati síkon születik meg, és utána pedig igyekszem megtalálni hozzá a megfelelő szöveget, hogy akkor már eleve abba a hangulatba kerüljek a dalok miatt.
Volt szó zenéről, dalszövegekről, és ebből kézenfekvően jön a kérdés: hogyan születnek a dalok és a dalszövegek? Mennyire van csapatmunka a háttérben?
Van, egyértelműen van – most ha a legutóbbi lemez tekintjük, akkor a szövegeket én írtam, mindegyiket, viszont a zenét ezúttal – és az egyben a legnagyobb változás az új lemeznél –, azt teljesen közösen írtuk. Ez egyébként mindig is jellemző volt. Csak az Eternal Recurrence lemeznél volt az, hogy majdnem egyedül írtam a lemezt, és egyedül a a dobos, Olivér segített egy-két dalban, de az új lemeznél egy nagy közös munka volt. Igazából konkrétan két dal az, ami tőlem származik, a többi pedig a gitárosunktól, Attilától – vagy pedig közösen íródott. Úgyhogy igazából a szöveg talán az, ami teljesen az enyém, a zenét pedig mindig az adott felállás készítette.
A Sear Bliss dalai angolul íródtak, és nem is tudok magyar nyelvű dalszövegről.
Hát ez már egészen a kezdetek óta így van, tehát amikor elindítottuk a Sear Bliss-t, akkor elég fiatalon arról ábrándoztunk, hogy hú, de jó lenne ugyanúgy lemezt megjelentetni, mint a kedvenc bandáink, ugyanúgy külföldön zenélni, satöbbi – és ugye ennek egy logikus következménye volt az, hogy na, akkor angolul énekeljünk mi is. Úgyhogy ez innen jött, igazából egészen a kezdetek óta így van.
Terveztek magyar szövegű dalokat?
Hát, ez a Sear Bliss-nél úgy nem igazán merült fel, de bármi lehet. Az Arkhé-nél viszont úgy kezdődött egyébként, hogy magyar nyelvű szövegek kezdtem írni. De aztán őszintén szólva az idő rövidsége miatt is – ez most elég hülyén hangzik, de nagyobb tapasztalatom volt az angol nyelvű szövegek megírásával és a zenével történő összeillesztésével, és nekem szokatlan volt magyar szövegeket úgy megírni, hogy azok tényleg jók is legyenek. Azért félre van téve pár ötlet, én ezeket azért szeretném kidolgozni, de valahogy ez a színtiszta angol dolog vált be. De nem tudom – tehát a jövőben azért a Sear Bliss-nél történhetnek váratlan dolgok, semmi nem kizárt.
Volt szó hangszerekről – gitárról, basszusgitárról, fretless basszusgitárról –, és érintettük az Arkhé-t is. Ezek gondolom nem kevés időt elvisznek – hogyan egyeztethető össze a családdal és a munkával?
Nehezen. Ezért van…ezért jelent meg hat éve az utolsó Sear Bliss lemez. Nem könnyű, nagyon sok időt leköt ennyi idősen már a munka és a család. Emlékszem, amikor az első lemezt, a Phantom-s ot csináltuk, hiába jártunk iskolába, az embernek azért jóval több ideje meg energiája volt. Akkoriban igazából pillanatok alatt sikerült megcsinálni egy lemezt, most azért sokkal körülményesebb; hogyha több időm lenne, akkor valószínűleg sokkal hamarabb adnánk ki lemezeket, másrészt akár több zenekart is csinálnék. De tényleg nehéz. Igazából ezeknek a hosszabb kihagyásoknak az az oka, hogy egyszerűen nincs idő olyan szinten kidolgozni a dalokat, ahogy azt egy lemezhez kell, vagy nagyon sok időt vesz igénybe. Például az új lemezt nyilván meg tudtuk volna hamarabb is csinálni, és mondjuk egy gyengébb végeredménnyel lezárni, de úgy voltunk vele, hogy – annak ellenére, hogy a kiadó is sürgette, hogy mi lesz már – amíg nem vagyunk elégedettek, addig nem fejezzük be. Emiatt nagyon sokat csúszott a lemez – a zeneírás is, a stúdiózás, a keverés, minden, minden nagyon sokat csúszott. Volt egy-két reménytelen pillanat, amikor már tényleg úgy éreztem, hogy ez már abnormális, de aztán megnyugtattuk egymást, hogy tök mindegy az idő, legyen jó, és majd valamikorra elkészül.
Jól láthatóan sokszor cserélődtek tagok a zenekarban, a rossz nyelvek pedig azt mondják, hogy komoly elvárásaid vannak. Mi kell ahhoz, hogy valaki Sear Bliss-tag lehessen?
Ez jó kérdés – hát az elszántság, az biztosan a legfontosabb. Nem is azt mondom, hogy a zenei dolog, mert én sem vagyok egy tanult zenész. Visszamenőleg is voltak olyan lemezeink, ahol inkább időt hagytunk annak, hogy egy-egy tag elsajátítsa ezt a zenét, mert mondjuk nem ebből az irányból érkezett. Igazából az elszántság a legfontosabb számomra, hogy ez meglegyen, ha valaki belép a zenekarba. És az a durva, hogy tényleg sok időnek kellett eltelnie, hogy végre azt mondhassam, hogy – persze nyilván mindig az aktuális dolgokat fényezi az ember –, de most tényleg az van, hogy nagyon egy szekeret tolunk mind az öten. Ez talán soha nem volt így – pont azért tudtuk most megcsinálni, hogy közösen elvonultunk egy helyre, kibéreltünk egy kastélyszerűséget, és mindenki előadta az ötleteit. Együtt töltöttünk öt napot, és együtt megírtunk egy lemezt – és ez nekem még most is újdonság. Tényleg, a nagy reményem, hogy most először lesz két azonos felállással elkészített Sear Bliss lemez – a zenekar huszonöt éves történelmében most van erre a legnagyobb esély.
Számos zenekar használ a hagyományostól eltérő hangszereket, de a Sear Bliss megoldása ritkaságszámba megy: honnan jött az ötlet, hogy rézfúvósokat használjatok?
Két dolog miatt is: egyrészt akkoriban eléggé nyomtam ezeket a doom metal csapatokat, és mindenki, aki kísérletezett, azok hegedűt meg csellót meg vonós cuccokat hoztak be – tudom, hogy ez olyan nem-metál. A rézfúvósnak meg azért elég agresszív hangja tud lenni, sokkal jobban passzol, sokkal metálosabb. Amikor indult a csapat, akkor egy régi barátom, Szűcs Gergely, aki sokáig a Sear Bliss trombitása is volt, egészen a kezdetek kezdetén ott volt velünk. Ő egy tanult trombitás – az egyetlen képzett zenész közöttünk –, ráadásul trombitás létére nagy metálrajongó. Ahogy a csapat indult – ha jól emlékszem, 1994-től –, már eleve így próbáltunk. Akkor megírtunk egy-két dalt és kértük, hogy jöjjön el ő is, és tök nyitott volt az ilyen újításokra – aztán így született meg ez az egész, amihez azóta is ragaszkodunk.
A Sear Bliss mellett megjelent a képben az Arkhé is. Mitől függ, hogy melyik zenekar aktív?
Alapvetően én egyszerre nem tudok két dolgot csinálni zeneileg – annyira rá szoktam hangolódni, meg sokáig is érlelem a dalokat meg a dalszövegeket –, hogy nekem általában ez a dolog csak úgy megy, hogy az egyiket félreteszem. Olyan 2014 körül volt az, hogy először félre tudtam tenni a Sear Bliss-t – akkora pont volt egy olyan időszak, hogy nem volt meg az összhang sem, én meg már régóta akartam egy saját lemezt csinálni, voltak is ötletek. Ezt úgy tudtam megcsinálni, hogy akkor félreraktam a Sear Bliss-t, és annak volt épp az ideje, hogy az Arkhé-t összerakjam. És most nagyjából ugyanez van, hogy átálltam a Sear Bliss-re, viszont azzal a különbséggel, hogy az Arkhé-vel tudunk koncertezni, most már azért ez a kettő annyira nem üti egymást. És hogyha majd ez lecseng, akkor vannak ötleteim egy új Arkhé-lemezhez, úgyhogy ezt is szeretném folytatni.
Egy darabig Amszterdamban éltél – milyen volt egy másik kultúra részének lenni?
Hát nekem az elég spontán jött, mert egy munkahely váltás miatt teljesen váratlanul úgy alakult, hogy kiküldetésben voltam kint, és pont oda kellett letelepülnöm, úgyhogy ez valahol az akaratom ellenére történt. Viszont olyan szempontból szerencsés volt, hogy a Sear Bliss igazából onnan indult – a korai sikereink, meg a lemezkiadó meg minden a mai napig –, például az új kiadónk is holland. Tehát nekem emiatt azért voltak ott kapcsolataim, úgyhogy ilyen szempontból ez nem jelentett olyan nagy változást. Tudtam tartani ott kint a kapcsolatot a barátokkal, az ottaniakkal, meg hát elég sokat jártunk mi Hollandiában, meg stúdióztunk is, úgyhogy ilyen szempontból ez viszonylag kényelmes volt. Elég gyakran utazhattam haza – úgyhogy nagy változás volt bizonyos szinten, bizonyos szinten meg valamennyire otthon éreztem magam. Társadalmilag…nem éppen az a nekem való, de elég könnyen be tudok bárhol illeszkedni, nem volt ilyen gond, meg azért annyira sokáig nem is tartott. Valami miatt még mindig fent van, nem is tudom, hol, a Metál Enciklopédián vagy valahol, hogy én még mindig ott lakom, de nem, már hazaköltöztem.
Mit jelent számodra a zene, mit jelent számodra a black metal?
Én alapvetően olyan…olyan a személyiségem…ezt talán mutatja a Sear Bliss is, hogy tényleg belül olyan vagyok, aki nem ad fel a dolgokat és kitartóan csinál valamit, még azokban az időkben is, amikor ez elég reménytelen volt, és nem állt jól a zenekar szénája. Már az életem felénél is többet töltöttem a Sear Bliss-szel meg magával a zenéléssel, és hát amikor megfertőzött ez az egész igencsak fiatalon, ilyen kilenc-tíz évesen, nekem onnantól kezdve az volt az életcélom, hogy zenéljek. Nálam nem létezik az ami sok embernél, hogy na most abbahagyom, aztán csinálok valami mást, aztán majd öt évig nem fogok gitárt, meg ilyesmi. Nekem egyszerűen mindig megy a zene a fejemben, mindig mennek ötletek a fejemben, és akkor érzem jól magam, hogyha ezeket meg tudom valósítani meg ki tudom adni. Nálam ez terápia-jellegű is, ez olyasmi lehet, mint másnak a meditáció vagy valamifajta gyógyító erő – ezáltal érzed jól magad. Eléggé sokféle zenét is hallgatok, és igazából a black metal-ról szólva én azt a hozzáállást értem ezalatt és azt tartom követendőnek, amit mondjuk az egész kezdetekor láthattunk a nyolcvanas években – hogy igazából nem voltak benne sémák. Azok a zenekarok, akik akkoriban elkezdtek black metal-t játszani, mind valami rettenetes nagy újítás hoztak be, és számomra a black metal mindig az újításról meg a nagyon innovatív dolgokról szólt, és szerintem ebbe elég sok minden belefér. Az új lemezünkön is rengeteg black metal-nak nevezhető elem található, és én pont azt szeretem ebben, hogy – igazából annak ellenére, hogy black metal-nak nevezhető a zene – nem állítunk föl korlátokat. Én mindig azokat a csapatokat szerettem, akik kiszélesítették ezt a kört, úgyhogy a számomra a zene egy sokszínű kifejezési forma – ezért is született meg az Arkhé; voltak olyan zenei ötleteim, amik nem illettek volna skatulyába vagy bármibe. Nálam az a fontos, hogy zenével ki tudja fejezni az érzéseimet.
Lesz megint, tizenkilenc év múlva, újabb Christian Epidemic – Sear Bliss – Tormentor koncert?
Ez jó kérdés, azért akkor már elég öregek leszünk! Ezt azért kétlem, de az biztos, hogy ameddig látom a jövőmet, ameddig mozogni tudok, biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon zenével szeretnék foglalkozni. Tudom azt, hogy mennyit változtam zeneileg az utóbbi időben, mennyit változott az ízlésem; a hozzáállásom, a lelkesedésem semmit nem változott egyébként. Ebből kiindulva én biztos vagyok benne, hogy akkor is hangszerek fognak körülvenni, ha tizenkilenc év múlva is még élni fogok. Most van az, amit tényleg nagyon régen éreztem utoljára talán, az első lemez környékén – nekem ezért izgalmas most ez az egész, mert megtaláltam ezt a csapatot ilyen zenésztársakkal, ez most borzasztóan inspiráló, és úgy érzem, hogy még egy csomó minden van előttünk. Egy kicsit olyan mint egy új start, mint hogyha most tudnánk olyan dolgokat véghezvinni, amit mindig szerettem volna; ehhez mondjuk el kellett telnie huszonöt évnek. De a lényeg az, hogy most nagyon élvezzük.
Köszönöm a beszélgetést!