Ne Obliviscaris Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Brendan ‘Cygnus’ Brown válaszolt.

2012. május 7-e nagy napként vonult be az igényes fém zenék gazdag történelmébe – nemhogy velük beszélgetnem, de írnom is nehezemre esik az ausztrál Ne Obliviscaris-ról drámai felhang és szinte már nevetséges gyermeki lelkesedés és áhitat nélkül, a bemutatkozó Portal Of I ugyanis a létező legszínesebb és legösszetettebb extrém metal lemez lett, ami bő két évezred alatt valaha meglátta a napvilágot. A mesterhatos basszerosával, Brendan „Cygnus” Brown-nal való diskurzusom folyamán a sors és az élet borús oldaláról éppúgy szót ejtettünk, mint a zenekar jövőjét reflektáló fényes oldalról, nem is beszélve számos kalandról, sajátos hozzáállásról, inspirációról és egy párját ritkító maximalista családról, akik következő opuszukkal is minden kétséget kizáróan császári rangra hajtanak majd az izgalom és változatosság-, de akár mondhatnám, hogy ámblokk a nagybetűs minőség kategóriájában.

Üdv Magyarországról! Mindenek előtt, hadd gratuláljak a debüthöz, valóságos mestermű lett! Hogy érzitek magatokat a napokban? Az album világszerte meglehetősen nagy sikernek örvend.

Köszönjük a dícséretet! Mesterműnek bár nem nevezném, de határozottan kihoztuk a legtöbbet a képességeinkből ebben az intervallumban, és nagyon büszkék vagyunk erre.

A visszajelzések csakugyan bámulatosak! A The Aurora Veil demó után voltak páran, akik figyelemmel követték a munkásságunkat, de valóban a nagylemez robbantott igazán. A pozitív kritikákat és a fórumok, illetve a facebook oldalunk szívmelengető kommentárjait látva mondhatom: teljes mértékben megérte a vérrel, könnyel, verejtékkel és kemény munkával teli fáradozás. A NeO az utóbbi időkben egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, amiért nagy köszönettel tartozunk a rajongóknak és az internetnek egyaránt.

Ritka jelenség, mikor egy extrém metal album ennyire sokszínű ötletek és alkotók összességét tartalmazza. Mi volt az az első kis szikra, ami megihlette ezt a példátlan hangzásvilágot? Mivel nemigen van a színtéren hozzátok hasonló formáció, miből eredt az alapötlet?

Mindnyájunknak más az ízlése és a zenei háttere, azt hiszem, ez tesz minket különlegessé. Nyitott szellemiségűek vagyunk és zenék széles skáláját hallgatjuk. Tim, a hegedűsünk, hagyományos klasszikus zenén nevelkedett, én death bandákban játszottam, Xenoyr fő irányvonala pedig a black metal – minél durvább, annál jobb! Benji imádja a tradicionális gypsy jazz-t és a flamenco akusztikus művészeit, akárcsak a Psycroptic-féle bandák agyszaggató riffjeit. Tulajdonképpen az érdeklődési köreink keresztezése alkotja a Ne Obliviscaris hangzásvilágát. Nem egyszerű feladat mindezt összehangolni!

A nevetekben milyen mögöttes tartalom rejlik?

Igazából ez személyreszabottan értelmezhető, de eredetileg a Ne Obliviscaris latinul annyit tesz: „ne felejts”. Ne feledd, ki vagy, milyen utat jársz az életben most, és mit hagytál magad mögött. Az egész egyéni felfogás kérdése. Valami eltérőt szerettünk volna a megszokott zenekar nevektől, melyek tele vannak a „to, the, of, with” szavakkal, valamit, ami jelzi és magába foglalja a csapat eredetiségét. Röviden mi csak NeO-ként emlegetjük magunkat.

Szerintem mindnyájan tisztában vagyunk vele, mennyi végtelen megpróbáltatáson mentetek keresztül és milyen sok külső tényező hátráltatta a munkátokat a demó után, úgyhogy feltételezem az egész csapatra meglehetősen stresszesen hatottak a munkálatok. Zenekar- és magánemberként tekintve egyaránt, hogyan tudtátok helyén kezelni ezt az időszakot?

Azok voltak életünk legkeményebb pillanatai. Az okok egy része túlságosan személyes ahhoz, hogy részletekbemenően beszéljek róluk, de többek között szeretteinket veszítettük el végleg, anyagi nehézségekkel és érzelmi krízisekkel kellett szembesülnünk, így az elvárásokkal ellentétben néhányan még nem álltunk készen stúdióba vonulni. Ez az album túlél majd mindannyiunkat, ez a mi örökségünk a Föld számára. Tökéletesnek kellett lennie, vagy legalábbis hűen tükröznie az akkori zenészi mivoltunkat, ha nem többet és jobbat. A játékunknak hibátlannak kellett lennie. Nem sterilnek, de hibátlannak – nem nyugodtunk, míg nem sikerült kifogástalanul rögzítenünk a részeket. Végül azt kaptuk, amit reméltünk, és valóban elégedetten hallgatom a kész lemezt. A producerünk, Troy McCosker  és Jens Bogren mindketten zseniális munkát végeztek.

Benji 2010 őszén vízumproblémák miatt sokáig Franciaországban rekedt, noha már ezt megelőzően, két éve Ausztráliába költözött. Hogy történhetett ilyesmi, milyen indokkal tagadták meg a visszatérését? Kaptatok bármilyen magyarázatot ezzel kapcsolatban?

Alapjáraton hosszú távú vízumot szerettünk volna – 1 évre vízumot szerezni igen könnyű –, mivel szerettük volna, ha Benji folytonos, állandó munkát végezhet Ausztráliában. Ez elég fáradtságos, meredek feladatnak bizonyult. A vízumát a központban a törvényszéki értékelő elutasította, arra hivatkozva, hogy szerinte „a Ne Obliviscaris nem egy Metallica vagy AC/DC-kaliberű zenekar”, ezáltal ő sem nélkülözhetetlen értéke Ausztráliának, mint mondjuk egy orvos, egy ügyvéd vagy egy főiskolai karriert folytató személy. Ezt követően a rajongóink támogatásával tömegesen aláírtunk egy petíciót, és Tim bámulatos kommunikációs készségének segítségével megfogalmaztunk egy fellebbezést, amit másodkörben végülis elfogadott az ügyészség, és Benji hosszú távon is zöld lámpát kapott. Borzasztóan hálásak vagyunk ezért. Benji nélkül nem létezett folytatás, családtag a számunkra.

Ebben a periódusban hogy alakult az együttműködés a kiadótokkal? Nem sürgettek benneteket, vagy történt bármi hasonló?

Voltak érdeklődőink akkoriban, de sehová nem írtunk alá, míg el nem készült az album és a masterelés. A Code666 masszívan kitartott mellettünk és ők kínálták a legjobb ajánlatot. Rendkívül empatikusak és támogatóak voltak velünk kapcsolatban, ezen felül pedig remek munkát végeztek a tengerentúli promócióval, valamint az európai digipack is briliánsan sikerült.

Azok számára, akik csak most ismerkednek veletek, már önmagában a szerzemények hossza is valami páratlan tartalmat sejthet. Eleve hosszú dalokban gondolkodtatok, vagy ez pusztán csak a komplex zenék természetes velejárója?

Miután mindenkinek megvan a maga befolyása a szerzeményekbe, gyakran 10 perc fölé rúg a játékidejük, tehát abszolút nem tudatos húzás. Simán csak nekiállunk jammelni, hagyjuk áramlani az elképzeléseinket miközben váltásokat viszünk a dalok felépítésébe, egyfajta zenei sodrásként, amiből végül egy valóságos spirituális utazás kerekedik. Semmi sem elsietett, bizonytalan és csapongó. Nem problémázunk a technikásságon vagy a noodlingon (random, spontán játék a gitáron, afféle átkötésként vagy aláfestésként funkcionálva – a szerk.), minden hangjegynek tudatos szerepet szánunk, amíg mindünknek tetszik a végeredmény. Pár opusz játszi könnyedséggel megszületik, másoknál elakadunk, és esetleg egy ideig félretesszük őket, hogy később térjünk vissza rájuk, mikor több kreativitást érzünk magunkban. A legtöbb dal esetében egyikünk megírja a témák zömét, amit aztán felhozunk a próbateremben. Itt-ott kicsit „belejammelünk”, végül pedig hozzáadjuk a saját szólóinkat, verzéket és a (dallamos) vokált. Mind extrovertált típusok vagyunk, tiszteljük és elismerjük egymás kvalitásait, és ha működik, működik – ha nem, átbeszéljük. Hat teljesen különböző egyéniség vagyunk, nem feltétlenül értünk mindig mindenben egyet.

Milyen véleménnyel vagy a mai zeneipar „imidzseiről”? A borítóitok egyértelműen azt üzenik, hogy számotokra is fontos a különleges látványvilág.

A zene a te művészeted. Vizuális szempontból is büszkeséggel kell, hogy eltöltsön a zenekarod. A lemezed a te saját tulajdon lenyomatod az univerzumban, a fizikai megnyilvánulása azoknak a hangoknak, amiken dolgoztál és megalkottad őket. A külcsín éppoly fontos kell, hogy legyen, mint maga a zene, egy szerényebb kinyilvánítása az arcmásodnak, a személyiségednek.

A színpadon mindnyájan feketét viselünk – egyszerű, de profi módon. Falsul hatna, ha mondjuk hawai-mintás pólóban és csirke-dresszben feszítenénk… Az imidzs ebben az értelemben fontos, amit vagy belátnak a zenekarok, vagy nem. Vegyük például a black metalt: corpse-paint és szegecsek. Ez tagadhatatlanul egy imidzs, ami megkülöbözteti a szimpla rock & roll tribute-öket, melyek kis bárokban játszanak, az olyan nehézsúlyú bandáktól, mint a Dimmu Borgir, az Arcturus, a Mayhem, a Behemoth, vagy a Sólstafir, akiknek viszont elképesztő megjelenésük van a deszkákon. A koncertjeik pont olyan lényegesek, mint a zenéjük, éppen ezért tartoznak ők napjaink legnagyobb metal bandái közé.

Nálunk az énekesünk, Xenoyr felel a zenekar látványvilágáért. Fantasztikusan jeleníti meg mindazt, akik/amik vagyunk, valóban tehetséges. Nem tudom, hogy képesek lennénk-e valaha is bárki másra bízni a borítónkat, hisz egy külsős nem értheti meg olyan mélységben a zenénket, mint olyasvalaki, aki magában az alkotás folyamatában is érintett.

A vallás és más, eltérő világnézetek gyakran fontos részeit képezik a zenének, esetenként maga az indíttatás is ezekből ered. Tartalmilag ti milyen ideát követtek? Mit neveznél mind a bandán belüli, mind pedig privát életfilozófiátokként?

Zenekarként nem követünk semmilyen vallási eszmét. A magam szubjektív részéről szimpatizálok a buddhista életfelfogással, a belső békével, tisztelve másokat, tisztelve a tudományt, a kozmológiai fizikát és a Földet, ami kvázi „szült” minket. Ha érted a törvényeket, melyek az univerzumot irányítják, akkor ebben nincs helye Istennek, mint egy nálunk magasabb rendű entitásnak. Mindannyian szerves életformák vagyunk az idő és a körülmények keze által, szerencsés flótások a „molekuláris-lottóban”, amiért az öntudatot adott nekünk.

A dalszövegek tekintetében Xenoyr tudná a legjobban elmagyarázni az ő bensőséges költészetét. Én úgy vélem, a szövegeink túlnyomó része leginkább életről, halálról és személyes tapasztalatokról szól.

Noha kézzel fogható, fizikai formában nemrég jött ki az anyag, magukkal a dalokkal már jó ideje elkészültetek, így talán nincs idejekorán pedzegetni a folytatást. A Portal Of I elsöprő sikere befolyásolhatja majd a következő munkátokat? Lehet a nagy elvárások által terhesebb, nehezebb a további alkotás?

Már a Portal Of I esetében is nagyok voltak az elvárások, de való igaz, hogy több szerzemény is lassan már 6 éves. A zenekar fennállása óta összesen 10 dalt selejteztünk ki. Ha ezeket megjelentettük volna, a Portal Of I mára már a harmadik nagylemezünk volna. De minden nóta, amit írunk, jobb, mint az előző – egyre többet tanulunk. Meghatározzuk a zenei nyelvezetünket, egyre természetesebben játszunk a hangszereinken, és tudatosan fejlődünk. A régebbi anyagaink átlagosabbak voltak, dallamos death metal a hegedű ötletes exklúzivitásával. A legrégibb dalunk az albumról az …Of The Leper Butterflies. Szerkezetileg egyszerűbb, de annyira szeretjük játszani, hogy nem tudtunk megvállni tőle. Örülök, hogy még mindig a repertoárunk része. Annyira élvezetes a basszuson játszani, a második fele tiszta funk bassz-futam!

Az új anyagunk sokkal inkább technika-igényes lesz, ugyanakkor határozottan előrelépés a Portal Of I-hoz viszonyítva. Az irányzaton nem fogunk drasztikus változásokat véghez vinni, ugyanúgy lesznek lángoló dobok, hasító szólók és szívfacsaró hegedű-melódiák. A hangzásunk immáron stabil, az új szerzeményeinkben pedig érezhető lesz majd a fejlődés. Nem dobjuk be a mikróba a régi ötleteket. Hiszem, hogy ez lesz az eddigi legerősebb anyagunk, különösen Benji játékát tekintve, ami alapjául szolgál majd az egész kompozíciónak.

A megfelelő felszerelés mennyire játszik szerepet egy minőségi album elkészítésében (értem ez alatt most elsősorban a hangszereket, nem a stúdiót)? Sokat nyom a latban, vagy minden a tehetségen áll vagy bukik?

Szerintem ez utóbbi. Az elsőrangú cuccoktól még lehet valaki ügyetlen. Rengeteget tanultunk a stúdióban, nagyon várom a következő felvételünket, mert sokkalta felkészültebbek leszünk arra, ami elvárható tőlünk. A NeO-ban a srácoknak nagyszerű felszerelésük van, de a stúdióban sokszor más gitárral és erősítőkkel dolgoztunk, hogy elérjük a kívánt hangzást. Mattnak például van egy gyönyörű, egyedi PRS gitárja, de a felvételek alatt a dallamokat egy gyári szabványos Dean gitárral rögzítettük EMG pengetőkkel, mert mindent egybevetve ennek a hangzása passzolt leginkább ahhoz, amit megálmodtunk. Én, személy szerint, egy Steinberger Spirit basszust használtam, de mostanra szert tettem egy káprázatos, egyedi, grafit Status M2-esre, sokkal tutibb pengetőkkel. Bárcsak visszamehetnék, és újravehetnék mindent, de bele kell törődnöm, hogy abban az adott pillanatban, az az eszköz állt rendelkezésemre, a végeredménnyel pedig így is nagyon boldog vagyok. Ha van valami, amit tanultunk ebből az egészből, és tanácsként tovább adhatok a stúdiózni készülő bandáknak, akkor az az, hogy érdemes lekottázni a dalokat, hogy mindenki tudja, éppen mit játszik a másik, és tudjon becsületesen gyakorolni a metronómon (kattogó zenei időmérő eszköz – a szerk.). A metronóm sosem hazudik.

Sok zenész szentül állítja: minél kevesebb a tagok száma, annál gördülékenyebb a közös munka, mondván kevesebb kompromisszum igényeltetik. Ti hogyan kezelitek ezt a kérdést? Megérzitek a „nagy családot”, mikor különböző elképzelésekkel szembesültök egy folyamat során?

A NeO egy hat tagú család. Ez hat, teljesen különböző élet, melyeket össze kellett hangolni, hogy megalakulhassunk. Néhányunknak családja van, és időigényes, bejelentett munkája. Nehéz hat életet összeegyeztetni, de ha egyszer  beszabadulunk a próbaterembe (többnyire vasárnaponként), akkor a zenére koncentrálunk, és mivel időtlen idők óta közeli barátok vagyunk, tudjuk hogyan vagyunk képesek együtt dolgozni. Volt rá példa, hogy le kellett mondanunk a soron következő turnénkat/előzenekari fellépéseinket, mert valamelyikünknek halaszthatatlan dolga akadt az életben, de ez az egész kompromisszumokról, és egymás megbecsüléséről szól. A legtöbb esetben, mikor valamilyen áldozatra kényszerülünk, a jövőben kamatostul visszakapjuk azt, pozitív értelemben. Egyszer fent, egyszer lent. Türelmes emberek vagyunk.

Mi a helyzet a koncertekkel? A nagy létszám nem korlátozza túlságosan a mozgástereteket vagy hátráltatja bármily más módon az előadást? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy az underground metal klubok nálatok sem sokkal nagyobbak, mint mifelénk…

Mindenféle színpadon megfordultunk már, valami megoldást mindig találunk. Turnézás terén viszont valóban kissé korlátozva vagyunk, 6 ember számára intézni a repülést ugyanis költséges móka – ez egyben a fő indokunk, amiért még nem jártunk a kontinensen túl. Még Ausztrálián belül is drága tud lenni egy hasonló vállalkozás.

A kisebb helyszíneket egyébként én jobban kedvelem. Közvetlenebb, és ezáltal jobban tudjuk a zenénket is közvetíteni, továbbítani. Próbálni is szűkös helyen szoktunk, szóval hozzá vagyunk szokva, hogy szükség esetén egymásból merítsünk energiát. Egy nagy fesztiválon játszani bizonyára ijesztő volna, noha alig várjuk, hogy azt is végre megtapasztaljuk!

A Progfesten nemrég jártatok. Milyen volt a buli? Vannak még kilátásban hasonló kaliberű események a közeljövőben?

A Progfest eszméletlen volt. Sok új cimborát szereztünk, és felfedeztünk egy csomó bandát, akiket nem is ismertünk. A fénypont számomra a Caligula’s Horse, a Nexus, és jó barátaink, a Tangled Thoughts Of Leaving fellépése volt. Szerény véleményem szerint, a Tangled a legjobb instrumental banda ezen a bolygón!

A legközelebbi és egyben utolsó koncertünk idén a Welkin Entertainment’s nagyszabású rendezvényén lesz, a Sonic Forge-on, ahol Ausztrália legjobb metal bandái zúznak majd. Megtiszteltetés számomra, hogy ismét olyan bajtársakkal oszthatom majd meg a deszkákat, mint a The Schoenberg Automaton, a Be’lakor és a Whoretopsy, hogy csak egy párat említsek. Nagy buli lesz!

Milyen esélyeitek vannak kontinensen túli koncertekre a közeljövőben? Nem lennék meglepve, ha sok zenekar szívesen választana benneteket supporterként.

Hosszú távon ez az álmunk, hogy körbeutazzuk a világot. Mindent látni akarok, erre pedig nincs jobb mód, mint a bandával megtenni, miközben távoli helyeken koncertezünk. Törekszünk rá, hogy eljussunk mind Europába, mind pedig az USA-ba 2013-ban, de bármi közbejöhet. Mióta gitárt ragadtam, be akarom járni a nagyvilágot, elvégre, ez minden zenész álma, nem igaz?

Néhány hónapja beszélgettem az Arbrynth-tel a helyi színtérről, és határozottan az volt a benyomásom, hogy az ottani szcéna példátlanul összetartó, ami egymás támogatását és esetenként kisegítését illeti. Ti is tapasztaltátok ezt? Elmondható ugyanez az ottani közönség habitusáról is? Hogy mennek arrafelé a lemezeladások, általában mennyi a létszám és milyen a hangulat a bulik többségén?

A NeO tábor általában üres tekintettel mered a színpadra, figyelnek és leköti őket mindaz, ami odafönt történik, nekünk pedig nincsen ezzel semmi problémánk. Csakmert az emberek nem stagedivingolnak és vívnak szélmalomharcot, nem jelenti azt, hogy ne élveznék a showt. Úgy gondolom, hogy mi egy vizuálisabb csapat vagyunk, úgy értem, látszatra. A zene összetett, sűrű és intenzív, nem számít hová figyelsz, mindenhol valami különleges dolog történik. Mindent beleadunk: bejárjuk a teret, és a zenénk technikássága ellenére szüntelenül headbangelünk. Nincs annál nagyobb elismerés, mikor a közönség felpörög a zenédre! A koncertezés a kedvenc drogom a Földön, teljesen elengedem magam, mikor belevágunk.

A helyi színtér valóban példátlanul készséges és barátságos. Mindig látni ismerős arcokat a tömegben, mindenki segítőkész és rendkívül előzékeny a felszerelések megosztása terén. A világ többi részéről nem nyilatkozhatok, de Ausztrália egy fantasztikus hely az élőzene számára – büszkén hívom hazámnak! Csak remélni tudom, hogy a Föld többi részén is ilyen profik és kényelmesek a körülmények, mint nálunk itt, a sarkkörhöz közel.

Végezetül arra szeretnélek kérni, mesélj nekünk egy kicsit magatokról! Milyen emberek vagytok a magánéletben, mi mindenben lelitek még örömötöket a zenélés mellett? 

Ahogyan korábban is említettem, mindnyájunknak van rendes munkája, nem vagyunk nagy rock-sztárok. 9-től 5-ig gürizünk a megélhetésért, a srácok közül páran házasok és gyerekeik vannak, és persze ebből kifolyólag sok időt töltenek a szeretteikkel. Összességében barátságos fazonok vagyunk, szeretünk kapcsolatban maradni a rajongókkal, beszélgetni velük a fellépések után – nálunk nincs helye az egónak, abszolút elérhetőek vagyunk mindenki számára, de szerintem ez alapjáraton is egy tipikus ausztrál jellemvonás.

Én a legjobb haverommal élek, aki egyben a death metalos Whoretopsy basszerosa is egyben. Szabadidőm nagyrészében a basszust, vagy sima gitárt pengetek, dalokat szerzek a NeO-nak és szólóban is gondolkodom. Igyekszem egészséges életet élni, rendszeresen szoktam mozogni, ezenfelül van egy óriási DVD- és Blueray-gyűjteményem, közel 700 (többek között dokumentum)filmmel a tarsolyomban. A napos hétvégéken imádok menni pár kört az én drága sportverdámmal, és természetesen mindig megtalálsz a helyi koncerteken is. Fontosnak tartom, hogy az ember ténylegesen részese legyen a színtérnek és támogassa a hasonszőrű zenekarokat.

Köszi szépen a türelmedet, óriási megtiszteltetés volt! Mégegyszer minden elismerésem a munkátokért, és remélem mielőbb élőben is találkozhatunk majd veletek. A legjobbakat!

Köszönjük az izgalmas kérdéseket és a kedves szavakat. Hamarosan…!

———————————————

ENGLISH VERSION: 

7th of May, 2012 – a truly memorable day in metal music’s bountiful history. Not that talking with them, but even writing about is quite difficult for me without dramatic overtones and kind of ridiculous childish enthusiasm and worshipping, cause the debuting Portal Of I is the most colourful and complex extreme metal album ever seen the sunlight during this more than two millennium. The conversation with the master’s sextuple’s bassist, Brendan „Cygnus” Brown has been just as about the obscure side of life, as the bright one (what’s definately reflects this group’s future) – and much more… Several adventures, individual mentality, inspiration and a unique, perfectionist family, who’s undoubtedly have the „emperor-rank” in target with their upcoming opus in the category of excitement and variety – or I think, I can say: in the category of pure first-class quality.

Cheers from Hungary! First of all, let me congratulate you to your debut, it’s a real masterpiece! How are you feeling yourselves in these days? The album is quite successfull worldwide…

Thank you for the kind words! I wouldn’t say it’s a masterpiece, but definitely a creation of what we were capable of at that point in time. We are proud of it.

The response to the album is very overwhelming. We had a small following from The Aurora Veil demo but the album has exploded and the positive reviews and heartwarming comments on forums and our facebook page are making all the hard work, blood, sweat and tears worth it.  NeO is growing daily. We must thank the internet and fans for that.

It’s a pretty rare thing when there are such variegated ideas and elements can be find on an extreme metal material. What was your first spark to start to create this unique sound? Since there is not any similar band to you, where did the inspiration come from?

We all have a different musical background and taste. I think that’s what makes it special. We are all very open minded and listen to a broad range of music. Tim (violinist) had a strict classical upbringing, I played in death metal bands and Xenoyr’s main musical focus is black metal – the rawer the better! Benji loves traditional gypsy jazz and flamenco acoustic players, as well as the blistering riffs of bands like Psycroptic. All of our interest combine into the sound that is Ne Obliviscaris. It’s not an easy task!

About the name of you, what kind of content lies behind it?

It’s open to personal interpretation, but Ne Obliviscaris basically means  ’forget not’ in Latin. Do not forget yourself or your path in life or the ones we have left behind? It’s all open to ones perception. We wanted something different from the standard band names that have words like ’ to, the, of, with’ in them, something that would be our label that encompasses the originality of the band. We call it NeO for short.

I think we all know now that how much vicissitudes have you gone through, how many external things was pulling back the work after The Aurora Veil demo, so I guess that the process was very stressful for all of you. Both as a band and private people, how could you manage this period?

It was the toughest period of our lives. Some reasons are too personal to mention in detail, but there was loved ones lost, financial strain, emotional strain and a level of expectation some of us may not have been ready for entering the studio. The album will outlive us, and it’s our legacy on this Earth. It had to be perfect, or atleast be a repsentation of musicianship that we were at in the time of recording, if not better. Our performances had to be flawless. But not sterile. We did not rest until the perfect take was captured. In the end it was all we hoped for and I do enjoy listening to the final product. Troy McCosker our producer and Jens bogren are both genius.

Your guitarist, Benji, was stranded for a long time in France because of visa issues in the fall of 2010, though he already moved to Australia since two years. How could all of this happen in that case? What was the reason of to deny his return? Did you get any explanation about this?

Basically we applied for a long term visa (getting a 1 year travel visa is quite easy) as we wanted Benji to be a permanant working resident of Australia. This proved to be very arduous task. His visa was denied on the basis that the assessor did not believe Ne Obliviscaris was ’to the calibre of bands like Metallica and AC/DC’ and therefore he is not an indespensible asset to Australia such as a doctor / lawyer or a career of high social value.  A guitarist in an underground metalband was not enough. With the backing of our fans signing a massive petition, and Tim’s amazing linguistic skills we created an appeal that was granted second time around, and Benji is here for the long run! We are so grateful. We could not continue without Benji. He is family to us.

How was the cooperation goin’ with your label during this time? Weren’t you under pressure of hasten of time or something?

We had interest from labels but did not sign anything until after the album was produced and mastered. Code666 took massive interest in us and gave us the best offer on the table. They have been very supportive of us and done an excellent job with overseas promotion. The European digipak is brilliant also.

For those, who are just getting into your work, even only the length of the songs are reflect to something different from the standard. Do you used to imagine the songs to be long ones basically, or it’s simply the natural inherent of complex music?

After we all have our input in the song. They’re often 10 minutes long! It’s not planned beforehand. We just jam and expand and take turns in building a song, musicial flow, a spiritual journey. Nothing is rushed, nothing is choppy and changey. We are not concerned with technicality or guitar noodling, every note is strategically placed until we are all happy with the end result. Some songs come out quite easy. Some others we get stuck on and may neglect and then return to them at a later date when feeling inspired. Most songs, a band member will write the bulk of and bring it into rehearsal. We jam it out and add our own solos/lead/vocals melodies over the top.  We are all open minded and respect each other and if it works it works, if it doesn’t we will discuss it. We are 6 different entities. We don’t always agree on the same thing!

What’s your opinion about the externalities of today’s music industry? Your cover(s) shows that you also care about spectacular presence.

Music is your art. You should also take pride in visual aspects of the band. Your recording is your imprint in the universe. The physical manifestation of the audio you have slaved over and created. The artwork should be just as important as your music, and to a lesser extend your image. We all wear black on stage. Keep it simple, but professional. It would not feel right to wear, a hawaiian shirt or chicken suit on stage. Image in this sense is important whether bands like to admit it or not. Take black metal for example, corpse paint and spikes. This is image. It cannot be denied, and it sets apart bands like generic rock & roll cover bands that play in small pubs; to the heavy weights like Dimmu Borgir, Arcturus, Mayhem, Behemoth and Sólstafir who have amazing attire on stage. Their live show is just as important as their music, and that’s why they are amongst the biggest metal bands going around.  Our vocalist Xenoyr takes control of all the art aspects of the band. He captures us brilliantly. He is a truly talented soul, and I don’t know if we will ever get somebody else to do our artwork, because they couldnot possibly understand our music as much as a personal member of the band does.

Religion and other different ideologies are often important parts of music, sometimes even the inspirations themselves. What kind of ideas do your content following? What’s your philosophy of life within the band or even personally by each one of you?

As a band we don’t follow any religion. I for one really like buddhist philosophies, inner peace, respecting others, respecting the Earth that bore us, and science/cosmological physics. If you understand the laws that govern the universe there is no room for God (as in a higher entity than ourselves) we are all organic lifeforms here by time/circumstance. A lucky hit in the molecular lottery that made us become self aware. As far as lyrics go, Xenoy’s intrinsic poetry would be best explained by himself. I believe most of the lyrics are about life/death/personal experiences.

Though the album has been released physically not so long ago, you were already done with the songs much earlier, so maybe we can talk about the continuation now. What do you think, can this big success of Portal Of I influence the next work? May the work can get harder because of the high expectations?

There is a high expectation to better Portal Of I, but you are right in that some of the songs are 6 years old. During the bands career we have scrapped about 10 songs. If we released them Portal Of I would be our 3rd album by now. But each song we write is better than the previous one. We learn more. We define our music language, get more fluent at our instruments and evolve as conscious beings. Our old material was more generic. Melodic death metal with the creative edge of violin. The oldest song that made it on the album is …Of The Leper Butterflies. It’s more simple in structure but so much fun to play we could not part with it, I am glad its still part of repertoir. So much fun to play on the bass, the second half is all funk bass lines! Our new material so far is more technically demanding, but still a progression from Portal Of I. We won’t change direction drastically. We will still have blazing drums, ripping solos and heart wrenching violin. Our sound is now defined and the new songs will be a progression of Portal Of I. We will not rehash old ideas. I believe this is our strongest material yet, especially with the addition of Benji on guitar, taking the forefront in composition.

How important are the proper equipments to make a quality album (primarily I mean the instruments this time, not the studio)? Is it count a lot or it’s rather about the talent and how you use it?

I think it’s mostly in the hands. You can have top quality gear but still be a sloppy player. We learnt so much in the studio. I really anticipate the next recording because we will be so much more prepared for what is required of us. The guys in NeO have amazing gear but in the studio we used many different guitars / amps to obtain the sound we want. Matt for example has a beautiful custom PRS guitar but in the studio most of the rhythm was done on a stock standard Dean guitar with EMG pickups that was courtesy of our recording studio, because that was the sound that was required and worked best overall. I personally used a Steinberger Spirit bass in recording, but now Iown a stunning custom Status M2 graphite bass with much better pickups. I wish I could go back and re-record everything but I have to accept that was the equipment I had at the time, and I am still happy with the end result. If there is anything we have learned that I can pass onto bands entering a studio,tab your songs so each guitarist knows what each other is playing and practise religiously to a metronome!  The metronome does not lie.

Many band’s opinion is that the less the members are, the easier is the cooperation going, since the work requires not so much compromises. How are you dealing with these things? Can you feel the „big family’s” taste, when you have to face with different ideas in some cases during the process?

NeO is a family of 6. That is six completely different lives that has to integrateto form NeO. Some of us have families, and physically demanding/time consuming full time jobs. It’s hard to manage 6 lives, but once we are in the rehearsal room (most Sundays) we are focused and have been a close group of friends for so long that we know how to work with each other. There has been instances where we had to turn down prospective tour/support offers because one of the members has something important in their lives to attend to. This is all about compromise and respect for each other.  Most times if something is turned down, it turns into something even better in the future. The ebb and flow of life. We are patient people.

What about the live shows? Isn’t the number of the line-up holding back the movement’s possibilities or change the performance in other ways? I have a suspician that the underground metal clubs are also not so big out there.

We have played stages of all sizes and varieties. We always make it work. I think we are slightly restricted in touring because flights for 6 members are expensive, this is mainly why we have not left Australian shores. Even travelling within Australia can be a pricey endeavour. I prefer small sized stages. It’s more intimate and we can communicate our music better. We rehearse in a small area so we are used to feeding off each others energy. Playing on a massive festival stage would be daunting but I cannot wait to do so!

You’ve just completed your Progfest tour. How did that go and do you have any other shows in sight currently?

Progfest was amazing. We made so many new friends and discovered bands I did not know about. Highlights for me were Caligula’s Horse, Nexus and our good friends Tangled Thoughts Of Leaving who are probably the best instrumental band on the planet in my opinion. Our next and final show for the year will be Welkin Entertainment’s mammoth event ’Sonic Forge’. Which showcases the finest metal Australia has to offer. I am honoured to share the stage again with our friends The Schoenberg Automaton, Be’lakor and Whoretopsy to name a few. It’s going to be huge!

How are your chances to make a tour outside the continent in the near future? I won’t be surprised if many bands would glad to see you among their lines.

It is our dream and long term goal to travel the world. I want to see the world and I could not think of a better way than to travel with my band mates and play our music in distant lands. We will be aiming for USA and Europe in 2013. But anything could come our way. Since I picked up a bass guitar I’ve wanted to travel the world. It’s the dream for any band, is it not?

A couple of months ago, I had a little chat with Arbrynth, and we’ve talked about the Aussie scene and I had the impression that the scene out there is very converging, what goes for helping and supporting each other. Did you experience the same? Can you say the same about the local audience’s mentality? How are the album sales are goin’, how is the attendance and the atmosphere on shows in general?

NeO fans generally stand there with a blank gaze, watching and absorbing everything that is happening on stage, and we are OK with that. Just because people are not crowd surfing and windmilling does not mean they are not enjoying the show. I believe NeO is more of a visual orientated band. The music is complex and busy and no matter where you look someone is doing something interesting.  We give it everything we have on stage. We move around and headbang a lot despite playing techinically demanding music. If people are turning up to your shows you can’t ask for anything more. Playing live is my favourite drug on earth and I let out everything I have on stage. The local scene is extremely friendly and supportive. You always see the same familiar faces at gigs. Everybody is helpful and kind enough to share musical equipment. I can’t comment on the rest of the world but Australia is an amazing place for live music and I’m proud to call it home. I hope other parts of the world are just as professional and supportive as we are down under.

Finally, please, tell us something personal about yourselves in a few sentences! What kind of people are you in civil, what are you interested in beside music?

As I mentioned previously, we all have jobs, we are not rockstars! We all work 9-5 to make ends meet. Some of the guys are married with children, and spend a lot of time with their loved ones. We are all friendly guys and love talking to our fans after we play, there is no room in NeO for ego.We are very approachable. I think this is an Australian trait.

I live with my best friend, who is the bassist of the death metalband Whoretopsy. I spend most of my spare time playing guitar and bass, writing for NeO and my solo projects. I try to keep fit and hit the gym regularly and I collect DVD’s/Blurays – I have close to 700 movies & documentaries. On sunny weekends I enjoy driving around in my beloved sports car! That’s about it really. You will always see me at local gigs on weekends. It’s important to be involved in the scene and support fellow bands.

Thank you for your time, I’m glad to have the chance! Once again, all due respect to your work, and I hope that we can see you soon on stage. Best regards!

Thank you for the interesting questions and kind words. See you soon!

WEBfacebook.com/NeObliviscarisBand/info

Kapcsolódó cikkek

Újra Budapesten az ausztrál Ne Obliviscaris!

NorthWar

Cradle of Filth, Ne Obliviscaris, She Must Burn – Koncertbeszámoló

Cryonus

Ne Obliviscaris – Curator videopremier

NorthWar

Ne Obliviscaris – Reveries from the Stained Glass Womb dalpremier

NorthWar

Ne Obliviscaris új dal premier

NorthWar

Hot News: Ne Obliviscaris under academic analysis

NorthWar

Hot News: Ne Obliviscaris signs to Season of Mist

NorthWar

NE OBLIVISCARIS – Portal Of I

Jillian

Hot News: Ne Obliviscaris & Cult of Erynes signs with code666

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár