Interjúk

Neaera Interjú

(scroll down for English Version)

Az év első komolyabb meglepetésével köszönt be hozzám pár hete a Neaera, akik évek óta stabil pontját képezik a mára ijesztő méreteket öltött (és még ijesztőbb minőséget képviselő) német metal színtérnek. A srácok ez alkalommal mind hozzáállásban, mind zeneileg ösztönösen felülmúlták korábbi önmagukat, ennek eredményeként pedig egy olyan anyagot tettek le az asztalra, ami a súlyos riffek szerelmeseinél biztosan sokáig a lejátszóban ragad majd. Kérdéseimre Stefan Keller gitáros/szövegfelelős válaszolt hősies türelemmel a hónap elején frissen megjelent Ours Is The Storm lemez kapcsán: 

Hello! Srácok, előre is bocs, de a Neaera név folyton a Narnia-ra emlékeztet. Mi a helyzet ezzel a választással? Erre váltottatok anno, igazam van?

A görög mitológiában Neaera egy évekig szexrabszolgaságban élt asszony volt, aki később fellázadt az elnyomás ellen és visszaszerezte szabadságát. Ez egy metafora és egyben felhívás az igazságtalanság elleni harcra, illetve a szabadságban való hitért.

Alapjáraton elég békés fickóknak tűntök, ehhez képest, lassan már egy évtizede, hogy masszívan szállítjátok a súlyosabbnál súlyosabb lemezeket.

Nem hiszem, hogy agresszív embernek kell lenned ahhoz, hogy durva zenét csinálj. A munkahelyen épp ezt szajkózom folyton a kollégáknak, akik mindig azzal jönnek, hogy „hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen zenét játszol, olyan nyugodt és kiegyensúlyozott srácnak tűnsz”. Pontosan! Nyugodt és békés a természetem, mert egyike vagyok azon kevés áldott embereknek, akik képesek kreativitásra fordítani a dühöt és más belső feszültségeket. Úgyhogy igen, békés típus vagyok. Akarjátok tudni, ki nem? A „normális” emberek a „normális” zenéikkel, akik soha életükben nem hozták meg a saját döntéseiket, de vakon követnek bármit, amiben nem is igazán hisznek.

Kevés zenekarnak adódik meg a lehetőség, hogy mindjárt a karrierjük legelején élvezzék egy nagy kiadó bizalmát, de talán még nehezebb dolog meg is tartani azt, főleg, ha fiatalon ér a siker. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot?

Természetesen ez egy nagyszerű dolog, de nem szabad elfelejteni, hogy a frontemberünket leszámítva, korábban mindenki játszott már más bandákban, szóval a Neaera nem az első próbálkozásunk volt. A Metal Blade mindig támogatott minket, mindig egyenesek voltak velünk és sohasem próbáltak rádumálni minket semmire, amit igen nagyra értékelünk!

A jelenre térve, az új cucc talán az eddigi legváltozatosabb anyagotok lett, ugyanakkor hű is maradt a már bevett hangzásvilágotokhoz. Változtattatok valamit a dalírási procedúrán, vagy az újdonság varázsa pusztán csak elhatározás kérdése volt?

Abszolúte semmin nem változtattunk. Azt hiszem, ez szimplán csak tapasztalat kérdése, illetve a rutinból adódó magasabb minőségi elvárás eredménye. Ezúttal rendkívüli módon összpontosítottunk és elég kemények is voltunk önmagunkkal szemben. Minden szerzeményt próbáltunk olyan változatossá tenni, amennyire csak lehetett.

Pontosan milyen viharra utaltok a címben, mit üzen a tartalom?

Az „ours” szó elsősorban a rajongóinkra, illetve úgy ámblokk a komplett metal színtérre utal. Azért csatlakoztunk a metal szcénához, mert nem akarunk bújkálni az igazság elől, a lélek fájdalmas, sötét mélységeitől, bármit is ajánl vagy követel az énünk, legyen az kétségbeesés vagy bármiféle belső frusztráció kikövezetlen útja. Ez magába foglalja az ellentétet a bennünk zajló, és a kifelé mutatott érzelmek között, csakúgy, mint ahogy történik ez az egész világban is. Ezt az álláspontot tükrözi minden dalszöveg és a borító is egyaránt.

A logótok az egyik kedvencem mind közül.  Ez is Terje Johnsen munkája? Egyébként mennyire tartod fontosnak a külsőségeket kifelé, illetve saját esztétikai érzéked szempontjából?

Kösz, ember! Tudtommal Terje és a basszerunk közös alkotása.

A promó fotók, videók és a színpadi látvány egyaránt fontosak a számunkra, ugyanakkor kapásból egy csomó zenekart fel tudnék sorolni, akiknek ez sokkal többet számít, mint nekünk. Én úgy érzem, kihozzuk magunkból a maximumot, de pl. soha nem alkalmaztunk külön fénytechnikust. Azon a véleményen vagyunk, hogy a zene az első, és legfőképpen ez kell, hogy számítson.

Számomra úgy tűnik, mintha az új albummal egy picit nyitottatok volna más közönség felé. Van ebben némi igazság?

Nos, igazából mi csak a már meglévő Neaera rajongókat szerettük volna kiszolgálni. Fontos számunkra, hogy ne okozzunk csalódást nekik. Persze, ez néha elkerülhetetlen, ami rendben is van így, de ettől függetlenül szeretnénk boldoggá tenni őket. Mindenkinek úgysem lehet eleget tenni, ez soha nem is lehet célja egy zenésznek vagy előadónak, hisz ön-cenzúrát jelentene, ami bármilyen művészeti formában teljes mértékben elfogadhatatlan. Őszinte meggyőződésem, hogy ha többen ismernének minket, többen is kedvelnék a zenénket.

Hadd jegyezzem meg, hogy az erősen black-es hatást keltő Black Tomb valami eszement zseniális nóta! Meddig lehet, vagy meddig akarjátok feszegetni a műfaji határokat?

Köszönjük! A legelső naptól kezdve keverünk black metal betéteket a dalokba, mely sokat segít a lehető legjobban kiaknázni a műfajban rejlő lehetőségeket. A közönség nem akarja halálra unni magát miközben ugyanazt a dalt hallgatja körbe-körbe, a sokszínűség, a dinamika teszi a dalokat és az albumot igazán izgalmassá, egyedivé és emlékezetessé. Én nem ítélkezhetek, hogy ez sikerül-e vagy sem, mindenesetre az első naptól fogva célunk elérni ezt.

Ehhez kapcsolódóan: szerinted létezik az ún. „blackcore” muzsika?

Nem, bár egyszer a német Metal Hammer kategorizált már minket így – az igazat megvallva, jót is derültünk rajta. Még ha létezne is ilyen stílus, nem hiszem, hogy mi ezt képviselnénk. Ez egész egyszerűen nem passzol hozzánk. Blackcore… nem egy nonszensz dolog?

Nathan Gray vendégszereplésével szerintem sokakat megleptetek (legalábbis engem biztosan). Zeneileg két külön kategória, még csak nem is egy kiadónál vagytok – honnan jött mégis a kooperáció ötlete?

Az énekesünk, Benny, aki nagy Boysetsfire fan, találkozott Nathan-nal még két évvel ezelőtt. Elég régóta tartják a kapcsolatot. Mielőtt elvonulunk stúdiózni, mindig sokat ötletelünk egy esetleges vendégszereplésen, úgyhogy bedobtuk Nathan nevét és mindnyájunknak bejött az ötlet. Választottunk neki egy dalt és egy betétet, ami teljes mértékben idegen az ő, és a Boysetsfire számára, hogy izgalmasabbá tegyük a sztorit. Az eddigi kritikák alapján, ez abszolút működött.

Kicsit heavy-sen hat a vokál, nem?

Gondolod? Nem tudom, szerintem ilyen a tipikus hangja. Mondjuk a környezet annyira friss és más, hogy kelthet ilyen benyomást. Talán lehet benne valami. Vagy ki tudja, lehet mi játszunk rossz bandákban, haha!

Azért egyszer meghallgatnám Bennyt, Marcust a HSB-ből és Andy Dörnert is egy dalban.

Hát, ütne az biztos! De tudod, Marcus vendégeskedett már nálunk a Liberation-ben, az Armamentarium-on. Akkor nagyszerű munkát végzett!

Klip várható esetleg valamelyik friss szerzeményhez?

Igen, van tervben, de jelen pillanatban még csak ötlet szinten, semmi több. Nagy kár, hogy manapság a kiadókat már nem hozzák annyira lázba a videók.

Ha már az imént említettem a többieket, nem lehet nem észrevenni, hogy Németországban feltűnően nagy haverság van a bandák között. Szükség esetén mindig van kire számítani, egymás pólóit viselitek (persze nem szó szerint, vagy ki tudja?), legutóbb pl. a Deadlock-os Sabine-on láttam egy pöpec Neaera pólót virítani, egyszóval, irigylésre méltó. Hogyan alakult ki nálatok ez a közvetlenség? Pályakezdőként is tapasztaltatok hasonlót?

Ami azt illeti, igen! Az első turnénkon a Heaven Shall Burn-nel és az As I Lay Dying-gal zúztunk, ami nagyszerűen sikerült, aztán jött az újabb kör a Caliban-nal, majd ezt követően három hétig headlinerek voltunk a Deadlock-kal közös turnénkon. Mindenki rendkívül közvetlen, barátságos és hihetetlenül jó arc volt. Azt mondanám, ez mai napig így van, de régebben talán volt egyfajta frissesség is ebben az egészben.

Van egy tipikus, csak rátok jellemző hangzásotok, ami mindjárt két kérdést is felvet: egyfelől nyilván, hogy hogyan találtatok rá, másrészről pedig, hogy át lehet-e menteni ezt a védjegyet az élő produkciókra is?

Részben ugyanazzal a felszereléssel dolgozunk a stúdióban, mint élőben, úgyhogy vannak technikai hasonlóságok, ezen felül pedig megvan a saját hangszerkezelési stílusunk. A dobosunk játéka példának okáért ezer közül is felismerhető. Minden jó zenésznek megvan a saját stílusa. Mikor azt mondod: „ah, ez egy tipikus In Flames dallam!”, akkor semmi kétséged efelől, igaz? Idővel ez magától kialakul, nem igazán lehet rendesen megmagyarázni. Ez a zene szépsége!

Tavaly valami brutális mennyiségű fesztiválon daráltatok. Őszinte választ kérek: lehetséges ilyenkor minden helyszínen 100%-ig odatenni magad?

Hogyne! A fesztek általában hétvégére esnek, úgyhogy stressz-mentes vagy és kipihent. Ami igazán nehézzé teszi, hogy mindenhol 100%-on égj, az a három hetes furgon-túra. Kevés alvás-hosszú utak, hosszú műsorok… Ez a kemény rész!

Legjobb tudomásom szerint, még nem jártatok Magyarországon. Idén mik az esélyeink?

Sajnos perpillanat erről még semmit nem mondhatok. Októberben lesz majd egy körút, talán utána eljutunk Magyarországra is. De ki kell, hogy javítsalak: játszottunk már Budapesten, a 2007-es Kataklysm turnén. Tisztán emlékszem rá, mert aznap éjjel mocskosul berúgtunk. Mai napig sztorizgatunk az őrült pesti éjszakáról. Egyébként gyönyörű a város és a buli is nagyszerűen sikerült!

Civilben is jártok bulizni? Kinéztek esetleg az idei Bonecrusher Fest valamelyik állomására?

Naná! Karácsony előtt megnéztem a Kreator-t és a Morbid Angel-t Oberhausen-ben, és jó barátaink, a War From A Harlot’s Mouth miatt a Bonecrusher Fest-en is ott leszek!

Ha a The Ninth Gate időszakot is beleszámítjuk, idén már 10 éves a csapat. Készültök valamivel az évforduló alkalmából?

Nem, egyelőre még semmi konkrét, de persze szeretnénk valami klasszat és különlegeset csinálni e jeles dátum alkalmából. Egyelőre még várunk a fesztiválok jóváhagyására, addig nem igazán tudunk semmit betervezni, de valamivel jelentkezünk majd, mert tényleg nem egy mindennapi dolog 10 éve ugyanabban a bandában, ugyanazokkal a társakkal játszani.

Laza levezetésnek, légyszi, mondjátok, hogy nem vagytok teljesen normálisak, és van pár őrült zenekaros sztoritok az együtt töltök évekből!

Hát, néha kicsit normálisak vagyunk annak köszönhetően, hogy ebből a Münster nevű szörnyen művelt, katolikus tanulóvárosból származunk, ahol mindenki tanul vagy markáns nézetek vall a politika vagy a szociális élet kapcsán. (Csak én érzek ebben erős iróniát? – a szerk.) De azért elég bolondok vagyunk. A hétvégén például Benny megfogadta, hogy olyan részegre issza magát, hogy kidobják a bárból. Végül nemcsak, hogy elbukott, de helyette a konyhán kötött ki kisegítőként, mert nem tudott nemet mondani egy dögös pincérnőnek. Egyezzünk meg abban, hogy félig normálisak-félig őrültek vagyunk, haha.

Köszi a válaszokat és a király új lemezt, biztosan sikeres évnek néztek elébe! Az utolsó szó jogán?

Ha a teljes interjút végigolvastátok, akkor vagy nagyon nagy fanok lehettek, vagy túl sok szabadidőtök van, haha! Akárhogyis, köszönjük a figyelmet, és ha megvettétek a lemezt, akkor a támogatást! Remélem, nemsokára találkozunk a nagyszerű országotokban!

—————————————–

ENGLISH VERSION:

The brand new Neaera arrived to me a couple of weeks ago as the first bigger surprise of the year. Münster’s death metallers are still uncompromising pillars of the frightfully growin’ and high quality German metal scene, moreover the guys have instinctly transcended themselves both musically and also in attitude. The result is a completely kick-ass fresh material what will surely remain in the player of all the lovers of brutal riffs. Stefan Keller guitarist/lyricist answered my questions with heroic patience in the connection of the freshly released Ours Is The Storm album:

Hi there! Guys, I owe you an apology in advance, but the name Neaera is pretty much reminds me to Narnia all the time. What’s up with this picking? You’ve changed to this, back in the past, am I right?

Neaera is the name of a woman from Greek mythology who was sexually enslaved for years. Later in life she regained her freedom by rising up against this oppression. The name is a metaphor and call to have the courage to combat injustice and believe in freedom.

Basically you seem to be quite peaceful guys, though, you keep writing heavier and heavier releases since almost a decade now. What made you to get into this madness, or what kind of CDs, artists or events influenced you to create music, and music like this?

I don’t believe you have to be an aggressive person to make aggressive music. That’s what I have to keep explaining to colleagues at work who say: “Well, I didn’t expect you to make such a sound. You seem such a calm and balanced guy.” Exactly!! I am calm and peaceful because I count among the few blessed people who managed to use their anger and inner turmoil to channel it into creativity. So I am calm and peaceful. You wanna know who’s not? It’s “normal” people listening to “normal” music who have never made their own decisions but keep following something they don’t believe in.

There’s only a very few bands in the scene who get the chance to have the faith of a major label since the beginning, and I guess, it’s even harder to keep it up during the years, especially, if you taste success in young ages. How could you handle this period?

It’s great, of course! But you have to bear in mind that almost everyone has played in other bands before except our singer. So neaera wasn’t our first try. Metal Blade always supported us, were upright and never tried to talk us into something. We appreciate that a lot!

Getting to nowadays, I think, your new stuff is far the most diverse one, yet it stays loyal for the earlier materials’ sound. Have you changed anything in the songwriting process or the novelty is just a matter of volition?

We have changed nothing in the songwriting process at all actually. I think it is just a matter of experience, higher expectations as to quality and routine. We were very focused and very hard on ourselves this time. We tried to make every song as different and as special as possible.

What storm is that exactly, what content lies behind the title?

You see, the “ours” in the title refers to our fans, but also the metal scene in general. We chose to join the metal scene because we don’t want to hide from the truth, the painful, the darker realms and depths of the soul, whatever the I offers or demands; be that uncertainty or unpaved ways or any form of inner turmoil. This includes a confrontation with what is happening in and outside yourself, i.e. the world. This standpoint is reflected in all of our lyrics as well as the cover artwork.

Your logo is one of my favorites of all. Is this also Terje Johnsen’s work? By the way, how important are the externalities both for outside and for your own aesthetics sense?

Thank you, man! I think it is a collaboration of our bass player and Terje.

Band pictures, videos, how the stage looks are all important to us. Yet, I can think of a lot of bands who consider this more important than us. I think we try our best, but we never employed a light guy, for example. We think that the music comes first and that’s what should count the most.

As for me, it looks like if you’d wanted to open up new doors for the audience with this current album. Do you feel some truth in this statement?

Well, we are only obliged to the people who are into neaera already. For us, it is important not to disappoint them. Sometimes this is inavoidable, of course, and alright, but nevertheless, we do want to make our fans happy. You can’t satisfy everyone and this can never be the aim of an artist or musician. This would be self-censorship and inacceptable in art of any kind. I honestly think more people would actually like us, if they knew us.

Let me tell you that Black Tomb is a fuckin’ masterpiece with its considerable black metal-ish effect. How far you can/willing to go with crossing the borders of genres?

Thanks a lot! We integrated black metal parts into our sound from day one. It fits my idea to exploit the genre in the best possible way. The listener doesn’t want to be bored by hearing the same song ten times in a row. Diversity and dynamics make songs and albums interesting and unique and memorable. I am not to judge if we succeed in doing that, but it also is an aim of the band from day one.

Related to this: by your point of view, does „blackcore” music exist already?

No, we have actually been tagged “blackcore” once by German Metal Hammer. I have to admit that we had to laugh the first we heard it. Even if it would exist I don’t think we would play it. It just wouldn’t fit. Blackcore…what a nonsense, isn’t it?

Nathan Gray’s guest appearance is probably a big surprise for the fans (at least, it was for me). Two completely different styles of music, you’re not even at the same label, so where did this idea of cooperation come from?

Our singer Benny has met Nathan two years ago. He is a big Bosetsfire fan. They have kept in touch for quite a while. Before entering the studio we always do some brainstorming as to guest vocals. Nathan’s name came up and we were all amazed by the idea. We chose a song and a part for him which is absolutely not typical for him or Boysetsfire to make it sound more interesting. According to other reviews, it totally worked.

His voice makes a bit heavy metal-ish impression here, doesn’t it?

You think? Well, I think it is his real and typical voice. But I think the context is so new and unheard that it can give this impression. But maybe you’re right. Maybe we are playing in the wrong bands, who knows, haha…

Man, I wanna hear Benjamin with Andy Dörner and Marcus from HSB together someday in one of your songs…

Well, that would be surely greast, of course. But you know that Marcus Bischoff already did guest vocals on our third cd “Armamentarium” on the song “Liberation”. He did a great job!

Is there any plan for shooting a video about some fresh tunes?

Yes, there is a plan. But at the very moment it is only a plan and nothing more. It is a great pity that record labels nowadays are not that crazy about videos anymore.

Now that I’ve already mentioned other musicians, it’s impossible not to notice that there are such great friendships between the bands in Germany. You can always find a helping hand if you need it, you wear each other’s shirts and stuff (of course, not literally – or who knows?), for example, last time I’ve seen Sabine wearing a cool Neaera shirt on some Deadlock show, so shortly, it’s enviable. How did this intimacy born among the local groups? Did you experience it already in the old days, as a newcomer of the scene?

Actually yes! Our first tour was with Heaven Shall Burn and As I Lay Dying, which was great. Our next tour was supporting Caliban. Then we did a headlining tour and Deadlock supported us for three weeks. They are all extraordinarily nice people who like to get in touch and get to know other musicians. I would say it’s still the same nowadays, but maybe there was some kind of freshness back then.

You undoubtedly have your own way of sound, which makes me ask two questions already: obviously the first one is how did you find it, and secondly, is it possible to implant this trademark into the live performances as well?

We partly use our own equipment in the studio as we do live. So there are some technical similarities. Apart from that, we have our own way of playing our instruments. Our drummer for example has his own very distinguishable style. Every good musician has his or her own style of playing. You say: “ah, this is a typical In Flames melody” – and there is no doubt about it, right? It simply develops over time. I think it cannot be explained wholly. That’s a great thing about music I think!

You had some seriously brutal amount of festival performs in the previous year. Be it an honest answer: could you give 100% at every single places during this line of events?

Yes, of course! You see: festivals are usually at the weekends. So you are relaxed and not stressed or something. What is hard is giving the same 100% every night when you are on three week headlining van tour. Little sleep, long drives, long sets. That’s hard!

As far as I know, you haven’t played in Hungary yet. How are our chances in 2013?

I am sorry, but I really cannot say at the moment. There will be another tour in October and chances are that we come to Hungary then. But I have to correct you: we have played Budapest on the Kataklysm tour 2007 or something. I remember well because we got awfully drunk that night. We still tell stories from that crazy night in Budapest, which is a very nivre city by the way and it was a great show.

Do you used to attend gigs as simple visitors as well? Are you interested in this year’s Bonecrusher Fest for example?

Of course, we do! I went to see Kreator and Morbid Angel in Oberhausen before Christmas and I will attend the Bonecrusher Fest because our good friends of War from a Harlot’s Mouth will be playing.

If we count the Ninth Gate period too, you already exist since ten years at the moment. Any plans for celebrating anniversary?

No, nothing concrete is planned at the moment. Of course, we wanna do something cool and special for this special event, but we still have to wait for the festival confirmations. Until then, we cannot plan anything really. Something will happen because it is something special to play in the same band with the same people for ten years.

Alright, let’s finish this sleazy. Please, tell me that you’re not completely normal and you guys got some crazy band stories from the years spent together!

Well, sometimes we are a bit normal because we come from this terribly educated and catholic student city called Münster where everyone is studying or has distinguished views on politics and social life. But then again, we are crazy enough. At the weekend, for example, our singer’s plan was to get so drunk to get thrown out of a bar. He didn’t succeed. Instead he ended helping in the kitchen because he couldn’t say no to a very beautiful waitress. Well, there you go: half normal – half crazy, haha.

Thanks a lot for taking your time on this and giving us another blast with Ours Is The Storm! Maybe some last words to your Hungarian maniacs…?

When you have read this entire interview you must either be a very big and committed fan or you have too much time on hand, haha. Anyways, thanks for reading this and if you have bought our new cd: thanks for your support. I hope we will meet some day in this great country of yours.

WEBhttp://www.neaera.com/

Kapcsolódó cikkek

NEAERA – Ours Is The Storm

Jillian

Hot News: Neaera release third single of upcoming new album ‘Ours Is The Storm’ (out March, 1st)!

KMZ

Hot News: Neaera release second single of upcoming new album ‘Ours Is The Storm’ (out March, 1st)!

KMZ

Hot News: Neaera post teaser for upcoming headlining tour!

KMZ

Hot News: Neaera post instructional video on how to purchase their new album ‘Ours Is The Storm’ exclusively via EMP Germany!

KMZ

Hot News: Neaera to release new album ‘Ours Is The Storm’ on March 1st/4th!

KMZ

Hot News: Neaera extend recording agreement with Metal Blade Records and prepare to release new album in the first quarter of 2013!

KMZ

NEAERA – Armamentarium

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek