Hail Gaeheln! Köszönjük, hogy elfogadtad az interjú felkérést!
Üdvözlet! Meg sem fordult a fejemben, hogy másképp tegyek.
Hogyan írnád le saját szavaiddal a Nebulosus Fatum-ot?
Szubjektíven, elfogultan és kritikusan.
Mikor és hogyan jött az ötlet a zenekar megalapítására?
2005. 08. 25-én határoztam hihetetlenül hirtelenül el, hogy az eddigi próbálkozásaim után valami komolyabba fogjak, de a formáció születése után is el kellett telnie körül-belül két évnek, hogy a terv beérjen.
Mely bandák voltak hatással rátok a kezdetekben, és kiket hallgattok mostanában?
A Gorgoroth / Rotting Christ / Immortal / Darkthrone / Burzum zenekarok voltak nálam az alapok a műfajban. A többi alapító tag punk volt. Nos, mostanában kiszélesedett a zenei ízlésem a metalon kívülre is, ezt a zenei tanulmányaimnak köszönhetem. Legtöbbet azonban black metal-t hallgatok, ezen belül a nyersebb vonalat. A mostani tagságból szerencsére mindegyikőnknek más a zenei ízlése, a közös pont a zenekarunk által játszott stílus. Énekesünk, Kristóf ilyesmiket hallgat mostanában: Voivod, Nasum, Converge, Neurosis. A basszusgitáros Hubicska Balázs Attila nagyon szereti az elszállós post-rock zenéket, pl. Isis. A kisegítő gitárosunk jelenleg Korpse a Pagan Megalith-ból, ő death metal-os, kedvence a Hate Eternal.
2007 óta jó néhány kiváló koncertetek volt. Én személy szerint először 2007 februárjában láttalak titeket először a miskolci Club 95-ben, ahol egy nagyon energikus és profi koncertet adtatok, pedig előtte mindössze egy fellépésetek volt a Fáraóban, Sajószentpéteren. Meséljetek a legjobb koncertélményeitekről!
A legjobb koncertjeink sajnos kivétel nélkül az előző basszusgitárosunk, Barna Dénes távozása után zajlottak le, tehát 2007 decemberétől. Ekkortól egységesedett a zenekar energikus színpadi megjelenése. A következő fellépéseken éreztük legjobban magunkat, ahol a közönség is úgymond „vette a lapot”: 2008. 02. 16. klubkoncert, Gúta és 2008. 06. 28. IV. Stygian Shadows Fest, Budapest.
Tavaly júniusban a Club 95 kisebbségi terror áldozatául esett, félbe is kellett szakítanotok a koncertet erőszakos cselekmény miatt, így az Athame sem tudott játszani. Hogyan emlékszetek vissza erre a húzós estére?
Így történt, ahogy leírtad. Az odajáró skinheadekkel volt az uraknak összetűzésük, a klub pedig nem alkalmazott egyáltalán biztonsági embert. Az incidenst követő rendőrségi intézkedés miatt bezárták aznapra a helyet, még mielőtt az Athame elkezdhette volna koncertjét. A Club ’95 azóta profilt váltott (disco), a környéke eléggé veszélyessé vált.
A megalakulás óta jó néhány tagcsere történt. Mi lett a régi tagokkal? Tartjátok velük a kapcsolatot?
2007 őszére én maradtam az egyedüli eredeti tag. A régiek közül szinte senki nem foglalkozik már zenéléssel. Csak eggyel tartom hellyel-közzel a kapcsolatot. A többiekkel csak a zenekar miatt álltam-álltunk kontaktusban.
A tavalyi remekbeszabott Bükkerdő EP után most egy split CD van készülőben, amit az Apostaty-val közösen adtok ki. Kérlek, mesélj az új anyagról! Hogy és milyen módon lehet majd hozzájutni a CD-hez?
Materiális formában, gyári CD-n lehet a megjelenés után hozzájutni. 3 szám lesz rajta. A terjesztőkkel folynak a tárgyalások. Gondolom rendelni lehet majd, disztróktól.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok a zenéteket illetően? Körülbelül mennyire ismert a Nebulosus Fatum név az országban? És mi a helyzet külfölddel?
Általában jó kritikákat kaptunk, a sajtóban azt emelték ki többször, hogy rendben van, amit nyújtunk, de csak stílusgyakorlat. Arra kell törekednünk, hogy a jövőben ne találkozzunk ezzel a megállapítással.
Ahol most tartunk, ott nem beszélhetünk intenzív hírnévről. Mozgolódunk, fel-felveszem honi zenekarokkal a kapcsolatot.
Jártunk külföldön, a szlovákiai Gútán kétszer játszottunk. A környező országok felé voltak kezdeményezések, koncert-ügyben.
Hogy működik nálatok a dalszerzés? Ki(k) a felelős(ek) a szövegekért, és ki(k) a zenéért?
Régebben mindent én jegyeztem, a „Bükkerdő” után változott a munkamenet: a dalok alapjait hozom csak én, és közösen formáljuk-javítjuk őket a próbákon, a végén pedig az énekes hozzáteszi a zenére íródott szövegét.
Gondolkodtatok valaha azon, hogy videoklipet csináljatok?
Ez majd a nagylemezünk elkészülése után lesz aktuális kérdés. Egyébként igen.
Hol lehet legközelebb látni a zenekart élőben?
Szerintem Miskolcon. Nincs jelenleg leszervezett koncertünk. Ha lesz, akkor arról a www.enef.uw.hu honlapon lehet értesülni. Meghívásokat szívesen fogadunk illetve várunk.
Sok sikert és kitartást kívánunk! – KM Webzine
Nektek is!