Neochrome Interjú

Sziasztok, Nagyon örülök hogy végre megjelent az új albumotok. Bemutatnátok a lemezt, hogy is állt össze ez a 8 dal?

Maniak: Üdvözlet! Mi is módfelett örülünk, hogy végre boltokba kerülhetett az anyag, nem kevés munka volt vele. A lemez címe Downfall/Collapse és 8 nótát tartalmaz. Maga a dalszerzés már 2005 tavaszán elkezdődött, ennyi idő kell szerintünk, hogy megfelelő minőségű nóták szülessenek. Egyszerűen idő kell hozzá, hogy a daloknak legyen idejük beérni és csiszolódni, míg elnyerik végső formájukat.

Volt egy gitáros csere is a bandában, milyen probléma adódott hogy váltás történt?

Sajnos már nem új keletű jelenség nálunk a tagcsere, jó pár váltáson túl vagyunk már. Khor, aki 2004 végén, a “Manifestation…” lemez megjelenése után csatlakozott hozzánk, főleg emberi problémák miatt 2007 nyarán bejelentette távozási szándékát. A lekötött bulikat még lenyomta, de a zenekar életében már nem vett nyár óta részt. Köszönjük a munkáját, minden jót kívánunk neki!

Én úgy érzem, hogy ezzel az új albummal, egy elég nagy előrelépést tehettek, mert nagyon erős lemez született. Szerintetek mit hoz a jövő, mennyire fog tetszeni az embereknek a “Downfall / Collapse”?

Köszönjük szépen, mi is úgy érezzük, hogy minden szinten fentebb tudunk/tudtunk lépni az új lemezzel, ez valahol természetesen tudatos is volt. De a legfőbb, hogy az eltervezett dolgokat sikerült is véghez vinni. Minden, amiben 2004 óta a zenekar fejlődni tudott, tisztán érezhető a lemezen. A zeneanyagtól kezdve, a hangzáson keresztül, a borítóval bezárólag sikerült mindenben többet nyújtani, mint legutóbb – legalábbis mi így érezzük. Hogy mit várunk a lemeztől? Nos, ez egy komplex kérdés. Nyilván szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna és sok mindenkinek tetszene a világ minden táján, de a mai dömpingben ez igencsak nehéz, különösen értendő ez a magyarországi helyzetre. Rengeteg a banda és a lemez, egyre kevesebben vesznek CD-ket, a magunk részéről mi inkább egy komoly szerződést remélnénk az új lemezanyagtól.

Mennyi időt töltöttetek a stúdióban? Mi minden történt a felvételekor?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel gitárosunk, Vee már lassan 10 éve foglalkozik a stúdiózás rejtelmeivel. Már a 2002-es legelső demónkat is vele vettük fel, és az eléggé jól sikerült ahhoz, hogy a 2004-es első lemezünket is vele rögzítsük. Az eltelt 3-4 évben rengeteget fejlődött mind hozzáértésileg, mind berendezésileg, és sok zenekarnak csinált komplett lemezeket. Az új lemezünk az eddigi legkomolyabb munkája, itt már A-tól Z-ig Ր csinált mindent, a keverést és a maszterelést is beleértve. Több, mint 3 hónapon keresztül foglalkozott vele éjt nappallá téve, és addig csinálta, ameddig mindenki elégedett nem lett a felvett anyaggal. Szóval az Ր hozzáértése és energiaráfordítása nélkül aligha jöhetett volna létre a lemez, és azon felül, hogy anyagilag finoman szólva kedvezőbb volt ez a megoldás a zenekar számára, még időkorlátok közé sem voltunk szorítva. Ez utóbbi sokszor megöli a lemezek lényegét. Maga a feljátszás nem vett túl sok időt igénybe, átlag 3 nap alatt mindenki megvolt a részével. Különösebb nehézségek nem akadtak, mindenki jól érezte magát a felvételek alatt.

A lemezborító is megfelelően passzol a Neochrome imagehez. Mondanátok róla pár szót?

Mivel ez egy nagyon fontos lemez a Neochrome történetében, a borítót sem bízhattuk a véletlenre. Az alapötlet a jó öreg magyar mentalitásból fakad, ami igaz volt / van / lesz a zenei élet területére is, azaz ha valaki felmutat valami komolyat és megpróbál kimászni a pocsolyából, azt ugye “illik” azonnal visszahúzni és széttépni. Ennek a továbbgondolt verziója ez a kép, amit kitűnő művészi vénával ellátott, messze földön híres barátunk, Havancsák Gyula, azaz Hjules rajzolt meg, méghozzá nekifutásból elsőre! Utólag is köszönjük neki még egyszer!!!

Az előző albumhoz/demóhoz képest mi változott? Gondolok itt a zenére és a dalszövegekre is!

Nos, ezt a kérdést nagyjából már meg is válaszoltam egy kicsit fentebb. Rengeteg a változás a zenében, már a mi az összeszedettebb, átláthatóbb, homogénebb dalszerkezeteket illeti, ugyanakkor jelentős elrugaszkodás nincsen a brutális vonaltól. Elég erősen a Black Metal irányába billent el a mérleg nyelve, hiszen ezt a lemezt szinte teljes egészében Vee írta már, de természetesen a Neochrome sajátos értelmezésében vett Black Metalról van szó. Szóval tudatosabb lett az egész, és a hangszeresek is sokat fejlődtek, szövegileg követjük az eddigi irányt, csak talán ez a része is jóval homogénebb és átgondoltabb lett a régi versekhez képest.

Terveztek videóklipet valamelyik új nótára?

Ez egy nehéz témakör, hiszen a legelső és eddig egyetlen, 2005-ös videoklipünk nagyon jó visszhangokat váltott ki mindenfelé, és nem szeretnénk lentebb adni a szintet. Sajnos azzal a stábbal nem dolgozhatunk újra, hiszen a stáb két vezetője lassan 2 éve elhunyt egy tragikus baleset következtében. Ez az emberi oldalon túl azért is fölöttébb tragikus, mert belegondolni is rossz, hogy ha ilyen volt az első munkájuk, milyen lett volna mondjuk a századik… Szóval keressük az alternatívákat, hiszen természetesen szeretnénk klipet az új lemezhez is.

Elég intenzíven koncerteztetek idén is. Milyen nagy rajongótáborra tettetek már szert, ezzel a pokoli muzsikával és mennyire tetszenek az új dalok a fanoknak?

2007-ben Magyarországon nem igazán lehet lemérni a klubbulikon, hogy mekkora “tábora” van egy adott zenekarnak, ugyanis siralmas a helyzet. A legtöbb ember inkább otthon ül és CD-t hallgat, kevesen járnak koncertre. Sokat játszottunk idén, de kevés volt a pozitív tapasztalat. Pár alkalom erejéig jártunk határainkon túl is idén, és ott jóval nagyobb lelkesedést tapasztaltunk, mint itthon a legtöbb helyen. A nagyobb fesztiválokon azért le lehet mérni a zenekar vonzerejét, de javulnia kell a jelenlegi helyzetnek.

Hogyan sikerült az idei “The Chromized Land”?

Na, ez szerencsére egy jó ellenpéldája a fentebb leírtaknak. Nagyon jól sikerült a buli, majdnem hasonló nézőszámmal, mint tavaly, és reméljük, hogy a jövő évi sem lesz gyengébb. Szerintünk most volt a legerősebb a felhozatal, és mindegyik banda kitett magáért, ahogyan a közönség is. Köszönjük mindenkinek a részvételt és a segítséget, találkozunk 2008-ban, és próbálunk egy még színvonalasabb bulit tető alá hozni!

Mit fogtok csinálni a téli fagyos éjszakákon? Hogyan élitek az életeteket?

Van, aki szereti a telet közülünk, én speciel nagyon nem, még el sem kezdődött, és már azt várom, hogy vége legyen. Teljesen átlagosan fogjuk tölteni a telet, dolgozunk, tanulunk, fázunk, stb. Nem szolgálhatok olyan dolgokkal, hogy kimegyünk éjfélkor gonoszkodni félmeztelenül, kifestve az erdőbe és démonokat idézünk valami kétakkordos hallgathatatlan buta sátánista zajhalmaz zenei aláfestésével. Ezt meghagyjuk az 5 IQ-val rendelkező degenerált egyedeknek. Életünk is átlagosnak mondható, csak a zenekar által emelkedünk ki a masszából, meg talán azzal, amit belül érzünk és a magunkénak tudhatunk.

Mit ígértek és üzentek a Neochrome fanoknak?

Ígérni felelőtlenül nem érdemes, de minden erőnkkel rajta leszünk, hogy még nagyobbakat lépjünk előre az eddig járatlan utakon, amiket szeretnénk felderíteni. Szeretnénk minél több underground rajongóval találkozni a koncerteken, gyertek el, és élőben tapasztaljátok meg a zene erejét. Óvakodjatok a butaságtól, keressétek a kiutat a világ anyagi posványából. A zene segíteni fog Nektek, és reméljük, mi is segíteni tudunk ebben! Üdvözlet és köszönet mindenkinek, aki meghallgat minket!

Készítette: NorthWar
Web: http://www.neochrome.hu/

Kapcsolódó cikkek

III. BlacKromeFest – Koncertbeszámoló

Melciah

Neochrome – Lemez, gitároskeresés

NorthWar

Neochrome, Sanatorium, Agregator, Autumn, Hate Myself – Koncertbeszámoló

MelancholyR

NEOCHROME – Downfall / Collapse

NorthWar

Neochrome – Koncertbeszámoló

conatgion

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár