Matláry Miklóssal készült interjúban, tudhattok meg érdekességeket az új albumról és a zenekarról.
Három év után új lemezzel jelentkeztetek, ami minden tekintetben az egyik legjobb Nevergreen album. Mesélnétek arról, hogy hogyan is állt össze ez az album és mennyi idő volt, mire elkészült?
Az új album, mint minden eddigi, spontán állt össze, már voltak kész dalok amik e három év alatt születtek, úgyhogy gyakorlatilag két albumot is kiadhattunk volna. Ezek a dalok közül választottuk ki a számunkra „legaktuálisabbakat”. Maga a felvétel kb. három hónap alatt készült el, de még utólagos korrekciók is történtek a hangzásban.
Kitűnő a hangzása és megszólalása az „Erős Mint A Halál” c. lemeznek. Kinek is a munkája ez? Mennyire sikerült azt az atmoszférát megteremteni, amit elképzeltetek?
Mindig is világszínvonalú megszólalásra, hangzásra törekedtünk, úgy érzem ezzel a lemezzel sikerült ezt a legjobban megközelíteni. A producensek, én és Bob voltunk, a hangmérnök Szöllősy Vágó János, kivel már dolgoztunk több Nevergreen cd-n is. Szerettünk volna egy nagyon súlyos, sötét és brutális hangzást kreálni amilyent a zenénk megkövetel, úgy hiszem ez a hangzás az ilyen stílusú magyarországi zenekarok esetében a legjobbak közt van. A hangzás elég jól közvetíti a zene atmoszféráját, de egy nyugati kiadás esetében (jobb stúdió, több pénz, több idő), még jobbra sikerülhetett volna.
Úgy érzem ebben az albumban minden benne van, ami eddig a Nevergreen karrierjét átöleli. A régebbi doomosabb témák éppúgy megtalálhatóak, mint az újabb, gótikusabb részek is. Direkt egy kicsit visszakanyarodtatok a gyökerekhez?
Nem kalkuláltunk a stílusokkal, én és Bob mindig mindent spontánul, nem erőltetve komponálunk. Ami az adott pillanatban bennünk felhalmozódik azt zenei formában kiírjuk magunkból. Természetes, hogy saját bőrünkből nem tudunk és nem is akarunk kibújni, így a tradicionális zenei, szövegvilági stílusjegyek amelyek a Nevergreent egyedivé teszik Magyarországon mindig jelen lesznek.
Megint dupla korong formájában jelent meg az album. Angol és magyar verzióban. Külföldön mennyire vagytok ismertek és milyenek a visszajelzések?
Ismertek vagyunk Erdélyben, Délvidéken (Vajdaság, Szerbia), Szlovákiában (Felvidéken), tehát a magyar lakta területeken Magyarországon kívül. Ez nem annyira számít külföldnek, mivel értelemszerűen itt is magyarul énekelünk. Nyugaton van aki hallott rólunk, de nem mondhatni, hogy ott ismertek vagyunk. Mivel sokak szerint mi vagyunk a „legnyugatiasabb” magyar rock zenekar, így úgy gondoltuk a kiadóval egyetemben, hogy a dalok bonusz angol kiadásával a nyugati térnyerésnek esélyt adunk. A zenénk színvonala ezt indokolja.
A borítóban mindig fellelhető volt egyféle Nevergreenes stílus, amiről rögtön felismerhető. A mostani kép mit is takar pontosan?
Minden Nevergreen borítóba valamennyire beleszóltam az ötlet szintjén, igyekeztünk elérni, hogy vizuálisan a grafika visszaadja a NG zenéjének, szövegvilágának, világnézetének hangulatát. A Nevergreen logót és védjegyét a NG keresztet annak idején is én terveztem, Bob és az akkori grafikus közreműködésével. Az új borító egyfajta apokaliptikus világképet sugall ami a mai civilizációra jellemző, mely egy idő óta pusztulásnak indult, csak ez a folyamat annyira lassú, hogy észre sem vesszük. A mostani helyzetben még nem dőlt el hogy ez a folyamat merre fog továbbhaladni. Vezethet az általunk ismert civilizáció megsemmisüléséhez, vagy egy egészen új világba. Ilyen üzenetet sugall valamennyire az új klip is, amit a Kereszt az égen dalra csináltunk, ezt részben Aracson, a Vajdaság egyik történelmi emlékművénél (800 éves romtemplom), részben a Szabadkai Színházban rendeztem.
Hogyan értékeled az eddigi munkátokat? Volt olyan időszak, amikor szerintetek egy kicsit elgyengült a hitetek a zenével kapcsolatban?
Mi a zenében nem is hittünk soha olyan formában ahogy azt egy átlagember teszi. Ezért nem is veszthettük el a hitünket. Mi mint zenészek magunk vagyunk a zene. Ebben élünk, ezzel fejezzük ki magunkat, ezzel kommunikálunk. Ha elgyengülne a hitünk a zenében az ugyanaz lenne mintha saját magunkban sem hinnénk többet. Természetesen más dolgokkal is foglalkozunk, de a zene mélyen beleépült egyéniségünkbe és annak része.
A keserűség, a magány mind-mind megtalálható a zenétekben. Rengeteg érzéki erő árad, amitől a hallgató is hol elérzékenyülhet, vagy éppen megerősödik a nyomorúságos életben. Milyen zenék vannak hatással rátok, vagy egyáltalán honnan merítitek az ötleteket?
A mi zenénkben úgy gondolom nem csak a keserűség és a magány található meg, hanem egyéb emberi érzelmek is, mint a világ ellen való lázadás, egyfajta düh, elszántság és egyfajta egyesek által sötétnek titulált erő. Valóban bizonyos dalokban viszont ez első két felvetett érzelem dominál. A reális világból, ami a kereskedelmi médiák világképével szemben nem annyira vidám és mókás, szoktuk meríteni a témákat. Párszor megkérdezték tőlünk egyes műsorvezetők egyes kommerciális tévékben, hogy „mire ez a nagy sötétség”, infantilis és ironikus mosollyal. Pár évvel ezelőtt tőlünk százvalahány kilométerrel emberek százezreit lőtték tömegsírokba. A fele még most is ott van. Az illető aki a kérdést feltette ugyanabban a pillanatban amikor ez történt, valószínűleg valamelyik kommerciális tévé klubjában mulatott. A külvilágról és a valóságról nem véve tudomást. Lehet, az is egy filozófiai megközelítése a világnak, hogy a tragikus eseményekről nem veszünk tudomást, hanem egyfajta „struccpolitikát” folytatva úgy teszünk mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és ilyen műsorokat is csinálunk, melyek infantilis vidámságokkal ezt sugallják. A színházban is létezik ilyen megközelítés, ennek az irányzatnak a hívei azt mondják, hogy nem kellenek nekünk a drámák, tragédiák, van abból elég úgyis az életben, a színházba az ember járjon azért, hogy kikapcsolódjon, ellazuljon és feledje egy időre a világot amiben él. Tehát Macbeth helyett nézzen inkább Charley nénjét. Az ilyen hozzáálláshoz viszont nem sok intelligencia társul, és az a veszély fenyeget, hogy még temetésen is fülig vigyorogva fognak álldogálni. Zeneileg nem mondhatom hogy más, aktuális zenekarok (világviszonylatban gondolom) hatással vannak ránk, a Nevergreen mindig egyedi volt. Annak idején Led Zeppelinen, Black Sabbathon és hasonló zenéken nőttünk fel, valamint nekem valamennyi komolyzenei képzettségem van (ezt talán legjobban a Kreaton-Sacra Monarchia projektemen hallatszik), ez mind hatással volt ránk.
Mit szoktatok csinálni, ha valami rossz történik veletek, ami eléggé padlóra küld? Mi az, ami segít ilyenkor?
Én elég agresszív alkat vagyok, ekkor általában megkeresem a probléma okát, és megpróbálom azt megszüntetni. Akár fizikai módszerekkel is. Ez általában segít. Ha viszont más jellegű probléma történik, akkor azon megpróbálom túltenni magam. Egyfajta lelki erő mindig segít. Úgy érzem ugyanez az erő jelen van a zenénkben is.
Mikor is láthatunk legközelebb élőben benneteket? Miből fog összetevődni a koncert műsor, milyen dalokra számíthatnak a rajongók?
Legközelebb a Nevergreen november 9-én játszik Pécsett az Expo Centerben a Pokolgéppel, Ossiánnal, Depresszióval, és más zenekarokkal. Az ERŐS MINT A HALÁL cd lemezbemutatója november 30-án pénteken a Wigwam klubban Budán lesz este 21.00 órai kezdettel. Lehet, hogy lesz vendégzenekar, de ez még nem biztos. Játszani fogunk természetesen az új cd-ről dalokat, valamint az összes többiről egy kronológiai keresztmetszetet, ami tartalmazni fogja az összes Nevergreen „klasszikust”. Szeretettel várunk mindenkit aki eddig hallgatott minket és azokat is akik csak most fedezték fel a zenekart.
Sok sikert kívánok!
Köszönjük Bobbal és üdvözöljük a Kronos Mortus olvasóit. NON OMNIS MORIAR
Készítette: NorthWar
Web: http://www.nevergreen.hu/