Interjúk

Nightrage Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Antony Hämäläinen énekes, majd Johan Nunez dobos és végül Marios Iliopoulos gitáros és alapítótag válaszolt.

Sziasztok! Üdvözlet Magyarországról! Nagyjából két év telt el a Wearing a Martyr’s Crown óta. Az új lemez felállását nézve változatlan a csapat, úgy tűnik sikerült megúsznotok az újabb tagcseréket. Mi történt veletek az elmúlt időszakban?

Antony: Igen, azonos felállásban vagyunk. Úgy vélem megtaláltuk a megfelelő kémiát. Ezt elég nehéz megtenni ebben az üzletben, de azt hiszem, jól húzzuk egymást. Az elmúlt évben mindannyian az új felvételen dolgoztunk, aztán csináltunk pár túrát a WAMC számára. Ez egy rendkívül termékeny időszaka a zenekarnak, és már várjuk, hogy játszhassuk az új dalokat a rajongóknak a világ minden táján.

Az új lemez Insidious címmel jelenik meg szeptemberben. A promó alapján gyilkos és rendkívül kidolgozott anyagnak ígérkezik. Nekem valahogy az egyensúlyt jut róla eszembe. Egyensúly a göteborgi death metal és a modernség, egyensúly a súlyos témák és a dallamok között. Volt valami elképzelésetek, mit fogtok alkotni vagy ösztönszerűen jött?

Antony: Amikor Marios, Olof és én leültünk dalokat írni, felötlött bennünk egy általános ötlet. „A kevesebb néha több” kifejezés egyre többször merült fel. Így készítettük a dalokat kicsit tömörebbre és lényegre törőbbre. Az elején, azt hiszem Mariosnak és nekem volt egy olyan célunk, hogy legyen annyira dühös és agresszív, amennyire lehetséges. (nevet) De mint kiderült, egy kellemes keveréke lett a dallamoknak és a death metal káosznak.

A lemezen 15 track található. Minden ötletet felhasználtatok, vagy most ennyire elkapott titeket az ihlet?

Antony: Hogy úgy mondjam, mi csak írtunk, míg elértük a határidőt. Ezúttal ahelyett, hogy elvesztegetnénk ezeket az extra felvételeket a bónusz lemezeken, vagy a vaktában tett külföldi kiadásokon, a rajongóknak akartuk adni mindent, amit ezalatt a dalírási ciklus alatt alkottunk. Úgy éreztük, mindegyik dal van annyira jó, hogy nem akartuk, hogy bárki is lemaradjon róluk. Ami nekem mindig szomorú. Mint más csapat rajongója, utálom mindenhol hallani, hogy „elveszett felvételek” vagy más effélék. Így csak Japánnak adtunk egy feldolgozást, amit mindig megteszünk, és ez alkalommal mindenki megkapja az összes dalt.

Nem tudom feltűnt-e a szabályszerűség, hogy eddig 2 évente mindig előrukkoltok valami új anyaggal? Van egy bevett ritmusotok, aminek ez a ciklusa? Koncertek, feltöltődés, dalírás?

Antony: Nagyon furcsa, hogy mindig így történik. (nevet) De, hogy te és az olvasók egy igazi választ kapjanak erre, azt hiszem két oka van ennek. Egyik az, hogy addig dolgozunk, amíg úgy érezzük, készen vagyunk. Nincs kompromisszum ebben. Mi 110%-ig elégedettek vagyunk mindennel, amit nektek adunk. Ha ez nem így van, akkor tovább megyünk. A kettes számú ok, hogy a kiadónak van egy időtáblázata a költségeire vonatkozóan. És azt akarja, hogy képes legyen promotálni a lemezt, olyan jól, mint bármely más zenekarét. Tehát, ha túl korán akarnánk kijönni, talán nem a legjobb promóciós költséget jelenti számunkra. Tehát megvárjuk, míg minden mozgásba jön. Valahogy ez végül minden második évben történik. (nevet) A turné mindig menetrend szerint a kiadás körül történik, ez sosincs hatással ránk.

Visszatérve az Insidiousra, nem kevés vendégszereplő hallható a lemezen. Köztük régi arcok is, mint Gus G., Tomas Lindberg és még mások. Ezek szerint nem szakadt meg a kapcsolat a régiekkel?

Antony: Persze! Gus és Tompa nagyon közel van a zenekarhoz. Gus még mindig nagyon sok dologban érintett velünk. Néha kicsit úgy érezni, hogy ő még mindig a csapatban van. Sok dologban segít nekünk, hogy játszik pár szólót ez egyik ezek közül. Ugyanezt tette az utolsó lemezen is. Tomas szintén, feljön a színpadra velünk és üvölti itt-ott a dalt, hallgatja a lemezeket és véleményt mond róluk. Ez nagyszerű. A Nightrage valóban a nagyszerű srácok nagy családja.

Kik szerepelnek még a lemezen? Mit adtak hozzá a végeredményhez?

Antony: Tom az Evergayből és Apollo a Firewindből egyaránt hozzájárultak, hogy tiszta legyen a lemez. Néhány görög barátunk, mint John K és George Baharidis segítettek minket néhány izgalmas dologgal, csakúgy mint Elias Holmlid a Dragonlandból. Mindannyian hozzátették az ötletüket és kompozíciójukat azon a részen, ahol játszottak.

A vendégzenészek ötlete már eleve szükséges volt? Gondolok itt arra, hogy pár dalban hangsúlyos az előadásuk. Például a tiszta ének a Solar Corona-ban. Ezekkel a részekkel Antony Hämäläinen fog élőben megbirkózni?

Jo: Igen, amint meghallgattuk a demófelvételeket, ezeknek a daloknak, tudtuk, hogy éppen Apollo, Tomas vagy Tom hangjára van szükség. Természetesen Antony fogja élőben énekelni őket, neki nagyon mély és meleg, tiszta hangja van, de kitaláltuk, hogy a lemez jobban szólna, ha különböző hangokat hozzáadunk, hogy változatos legyen.

Számomra az egyik legizgalmasabb rész a lemezt záró dalhármas. Jól megkomponált, szinte már tőletek szokatlan hangulatok lettek megragadva. Milyen élmének inspirálták a dalt? Ezek után várható lesz tőletek máskor is hasonló nyugis tétel?

Jo: Ez John K érdeme a Biomechanicalból, aki a Solar Corona intróját és outróját is komponálta, hihetetlen munkát végzett azokkal a dalokkal, mindannyian le voltunk nyűgözve, mikor elküldte az eredményt. Valami inspirálót szerettünk volna a Solar Coronához, de nem volt időnk. (hahaha) Biztosan számíthatsz több ilyen dalra a következő lemezen!

A japán kiadásra bónuszként felkerült egy Def Leppard nóta. Ez régi szerelem, vagy szerettetek volna valami igazán meglepő, nem triviális dalt választani?

Jo: Azt mondhatom, hogy Marios régi szerelme, nagy Def Leppard rajongó. Mi valójában megpróbáltunk pár feldolgozást más csapatoktól, de a Photograph teljesen kilógott a sorból és jól illeszkedett a lemezhez, úgy éreztük, bónuszfelvételnek ez a legmegfelelőbb dal, hiszen ez egy jó mód arra, hogy az embereket emlékeztess egy izgalmas klasszikusra.

A Nightrage végig kitartott a skandináv death metal mellett. Hatalmas elkötelezettségről árulkodik, főleg, hogy igazából Görögországból indultatok. Mi volt, ami e felé a stílus felé űzött benneteket?

Jo: Tudod, mikor komponálsz, nem kérdezed meg magadtól: „rendben, milyen zene előtt fogok ma tisztelegni?” (haha) Komolyan, mi csak játszottuk azt a zenét, amit szeretünk, és csak véletlenül esett meg, hogy ez a zene éppen Skandináviából jött, de mi nem próbáltunk meg másolni egy bizonyos típusú hangzást. Nem hiszem, hogy lennének határok a zenében, az tény, hogy eredetileg görögök vagyunk, ez nem azt jelenti, hogy korlátoznunk kell magunkat egy tipikus „skandináv” vagy „görög” hangzással. A művészet egyetemes, mi csak meg szeretnénk osztani a legjobb zenét, ami előjön belőlünk.

Hallgatjátok az új csapatokat? Ebben a stílusban, vagy esetleg másban? Fedeztetek fel olyan bandát, akikre érdemes odafigyelni? Kiket tartotok a mostani időszak zászlóvivőinek?

Jo: Hogy őszinte legyek, nem igazán hallgatok túl sok új metal csapatot. Ez attól is függ mit hívunk „új csapatnak”, de van néhány zenekar, mint a Destrage, Manic Bloom, Destrophy vagy a Scar of the Sun, akiket az utóbbi időben felfedeztem, ők nagyon jók és tényleg valami különlegeset csinálnak. Kicsit nehéz manapság valami jót és eredetit találni. Nevetségesen sok csapat van, a legtöbbjük megpróbálja mindenféle kreativitás nélkül másolni a legújabb hullámot. Ezeket kivéve, a jókat folyamatosan hallgatom, mint Firewind, Obscura, Hatesphere, stb. Ők nem „újak”, mint akiket az előbb említettem, de véleményem szerint még mindig ők a metal következő ikonjai.

Bár mostanra csak Marios Iliopoulos alapító tag maradt meg a zenekarban, de nem gondoltatok arra, hogy finoman beépítsétek zenétekbe a görög életérzést? Vagy ez már benne van, csak nekem nem tűnt fel? 🙂

Marios: Igen, én vagyok itt az egyetlen a kezdetektől, és a görög életstílus (zeneileg szólva) , ami évekkel ezelőtt késztetett távozásra, és költöztem Svédországba, hogy folytassam a Nightrage ötletét, így nem hiszem, hogy ilyen életstílus valaha is beleolvadt a Nightrage zenéjébe, mert ezek annyira messze vannak azoktól a normáktól, amiket mi csapatként elfogadunk. Másrészt Görögországban élni jó dolog, turista paradicsom, kellemes időjárásunk van, és szerencsésnek érezhetjük magunkat egy olyan országban, ahova más emberek 11 hónapnyi munka után mennek nyaralni.

Amúgy Marios hogy bírja a svéd klímát?

Marios: Nem egyszerű megkedvelni, mikor hideg van télen és meg lehet fagyni, a nyár nagyon kellemes és szeretem, gyönyörűek a svéd nyári éjszakák.

Készül videoklip valamelyik nótához? Ha vannak, milyen tervek vannak a klipre? Melyik nóta lesz választva? Melyik az a dal, amit a legerősebbnek éreztek a lemezről?

Marios: Igen valóban van pár elképzelésünk, és szeretnénk, ha 2-3 videó készülne az új albumhoz, hiszen van néhány dal, ami megkívánja ezt. Per pillanat semmi sem biztos. Valószínűleg megpróbálunk készíteni pár élő felvételt az USA turnén és csinálni pár klassz videót.

Öt nagylemez után meg tudtok élni a zenélésből, vagy mellette mással is kell foglalkoznotok? Mivel töltitek a zenekari léten kívüli időtöket?

Marios: Nem keresünk ezzel őrült nagy összegeket, de ha állandó turnék vannak, abból meg tudunk élni, azért szükséged van más dolgokra is, hogy túlélj, rendszeres munkák, gitárleckék, felvétel más csapatokkal, stb…

Koncert terveitek vannak már? Merre felé várható turné és milyen csapatok társaságában várható a felbukkanásotok? Esetleg újra látható a csapat Magyarországon?

Marios: Van egy foglalt turnénk októberben az USA-ban, a Firewind és az Arsis társaságában,  és tervezünk egy kiemelt Nightrage turnét 2012. februárjában, játszunk minden nagyobb európai városban.

Köszönöm az interjút! Sok sikert kívánok a továbbiakban! Remélem találkozunk koncerteken!

Marios: Köszönjük az érdeklődést a zenekar iránt és reméljük látunk titeket az elkövetkező koncerteken, vegyétek az Insidious-t és támogassátok a Nightrage-t, metal!

—————————————

ENGLISH VERSION:

The questions were answered by Antony Hämäläinen (vocal), Johan Nunez (drums) and Marios Iliopoulos guitarist.

Hi there! Welcome from Hungary! It’s been 2 years since Wearing a Martyr’s Crown. The line up is the same with the new record, it seems you managed to avoid another member change. What happened with you in the past years?

Antony: Yes same line up. I think we just found the right chemistry. It can be quite hard to do in this business, but I think we pull it off well together. This past year we have all just been working on the new record after doing some touring for WAMC. It’s been a very productive time for the band and we look forward to playing the new songs for all the fans all over the world.

The new album, Insidious will be released in September. Based on the promo it’ll be a killer and extremely precise stuff. It reminds me of balance. Balance between the Göthenburg death metal and modernity, between killer themes and melodies. Did you plan everything or just played whatever you felt?

Antony: When Marios, Olof, and myself sat down to write we did come up with a general idea. The term „less is more” kept coming up. So we made the songs a bit more compact and to the point. In the beginning I think Marios and I were on some kind of goal to make it as angry and aggressive as possible (laughs). But as it turns out we have a nice mix of melodies thrown into the death metal chaos

There are 15 tracks on the album. Did you use up every ideas or just managed to come up with this many good themes?

Antony: We just write until we reach our deadline so to speak. This time instead of wasting these extra tracks on bonus discs or random foreign releases, we wanted to give the fans everything we had from these writing sessions. We felt all the songs were so good that we didn’t want anyone to not hear them. Which to me is always sad. As a fan of other band I hate looking everywhere to hear that „lost track” or whatever. So we just gave the cover to Japan like we always do, and this time everyone gets to hear all the songs.

I don’t know if it strucked you that you release a new material in every 2 years. Is this intentional? Concerts, regeneration, songwriting?

Antony: It is very weird that this always happens (laughs). But to give you and the readers a real answer for this, I guess there are two reasons. One is that we work until we feel we are done. There is no compromise to that. We have to be one hundred and ten percent happy with everything we have for you. If it’s not there then we keep going. The number two reason is sometimes the record label has a time table for their budgets. And they want to be able to promote our album just as good as any other band on the label. So if we wanted it to come out very early, the y might not have the best promotion budget for us. So we wait until everything is in motion. Somehow that ends up being every two years (laughs). touring is always scheduled around the release so it never effects us.

– Back at Insidious, there are many guest musicians on the album. Among them are old guys like Gus G., Tomas Lindberg and many others. This indicates that you still in touch with the old guys?

Antony: Of course! Gus and Tompa are very close to the band. Gus is still very much involved with us as well. Sometimes it feels a bit like he is still in the band. He helps us with a lot of things and playing a few solos is just another one of those things. He did the same on the last album as well. Tomas too, he comes up on stage with us and belts out a song here and there, listens to the albums and gives his feedback. It’s great! Nightrage is really one big family of great guys.

– Who else perform on the album? What did they add to the music?

Antony: Tom from Evergrey and Apollo from Firewind both contribute cleans to the album. Some Greek friends of our John K and George Baharidis helped us out with some amazing string as well as Elias Holmlid from Dragonland. They all added their idea and content to these sections they played on.

– Did you originally planned that you’ll invite guest musicians? I mean, in some tracks they are quite emphasized. For example the clean vocals in Solar Corona. Will Antony Hämäläinen sing this live on concerts?

Jo: Yes, as soon as we heard the demo tracks, we knew those songs would need the voices of Apollo, Tomas or Tom. Antony will of course sing them live, he also has a very deep and warm clean voice, but we just figured out the album would sound better adding different voices, to get a touch a variety so to speak.

– The most exciting part of the album to me is the three closing tracks. Well composed atmosphere. What experinences inspired the song? Can we expect similar chill tracks from you in the future?

Jo: It is actually John K. from Biomechanical who composed the intro and outro of Solar Corona, he made an incredible job on those songs, we all were impressed when he sent the result. We wanted something inspired from Solar Corona, and we got it in no time haha You can definitely expect more songs of that kind on the next album!

– There is a Def Leppard song on the Japanese edition as a bonus. Is this an old love or you just wanted to choose a not so trivial and surprising song?

Jo: I’d say it is an old love of Marios, he’s a big fan of Def Leppard. We actually tried a few covers out from other bands, but Photograph stood out from them all and totally fit into the rest of the album, we felt like it was the best song we could have as a bonus track, as it also is a good way to make people remember that amazing classic.

– Nightrage has always been loyal to the Scandinavian metal which witness of great commitment from a Greek band. What made you choose this path?

Jo: You know, when you compose, you don’t ask yourself „ok, what kind of music am I gonna pay tribute to today?” haha Seriously, we just play the music we love, it just happened to come from Scandinavia, but we’re not trying to copy a certain type of sound. I don’t think there are borders when it comes to music, the fact that we’re originally from Greece doesn’t mean we have to restrain ourselves to a typical „Scandinavian” or „Greek” sound. Art is universal and we just want to share with our fans the best music we’ve come up with.

– Are you interested in the new bands? In this genre or others? Could you sometimes find band worth checking? Who do you think the recent top band?

Jo: To be honest with you, I don’t really listen to a lot of new metal bands. It also depends on what you call „new band” but there are a few bands like Destrage, Manic Bloom, Destrophy or Scar of the Sun which I discovered lately that are very good and really have something special. It’s kinda hard to find something good and original today, there is a ridiculous amount of bands, most of them trying to copy the latest wave without any creativity. Other than that I keep listening to the goods, like Firewind, Obscura, Hatesphere, etc. These aren’t as „new” as the ones I mentioned before but still, they’re in my opinion the next icons of metal.

– The only founding member stayed in the band is Marios Iliopoulos, but have you ever thought about merging the Greek lifestyle into your music? Or perhaps it already contains it I just didn’t realize it 🙂

Marios: Yeah im the one here from the start and the Greek lifestyle(musically speaking) is what made me left for many years and move to Sweden to pursue the Nightrage idea, so I don’t think that kind of lifestyle it will ever merged into the Nightrage music, because its so far away from the standards that we have as a band. On the other hand living in Greece its really cool, its a tourist attraction place, we have nice weather and we should feel blessed living in a country like that other people working 11 months a year to come and make their vacations.

– Does Marios like Sweden climate?

Marios: Well i don’t think its easy to like it when its cold in the winter and u get freeze, on the summer time its very nice and I like it, the Swedish summer nights are beautiful.

– Are you planning to shoot a video for one of your songs? If you are, what plans do you have? Which song will you choose, which one is the strongest on the album?

Marios: Yeah we actually have some ideas about it and we would love to make 2 or 3 videos from the new album, as we have a few songs that calls for it. But nothing certain at the moment. Probably we will try to shoot some nice live clips on the USA tour and make some nice video there.

– After five full length album, can you make a living of music or you do other things as well? What do you do when you’re not playing music

Marios:We don’t making crazy amounts of money but if we have a steady touring schedule we can make a living, also you need to do other things as well to survive, like regular jobs, guitar lessons, recording other bands, etc..

– Do you have concert bookings yet? Where will you appear and what bands will you be playing with? Any chance on seeing you in Hungary again?

Marios: We have booked a USA tour on October with Firewind and Arsis and also we are planning to make a Nightrage headline tour on February 2012 and play all major European cities.

– Thanks a lot for the interview! All the best, I hope we meet again on a concert!

Marios: Thanks for the interest in the band and hope to see u all on our forthcoming shows, go and buy Insidious and support Nightrage, stay metal.

 WEB: http://www.nightrage.com/

Kapcsolódó cikkek

NIGHTRAGE – Abyss Rising

Saint-Savin

A Nightrage június 1-jén kiadja új, ‘Full Vile Life’ című single-jét legutóbbi albumáról

KMZ

Hot News: Tomas Lindberg To Rejoin Nightrage For Gothenburg Sound Festival Performance

KMZ

Hot News: Nightrage – Reveal video for „Delirium Of The Fallen”!

KMZ

Hot News: Nightrage to shoot video next month

KMZ

Hot News: Deadlock and Nightrage to support Demon Hunter on European dates

KMZ

Hot News – Nightrage: Frets Of Fury tour recap

KMZ

Hot News – For immediate release: Nightrage release full track by track feature for "Insidious"!

KMZ

Hot News – Nightrage: Insidious stream online

KMZ

Hot News – Nightrage: Reveal another track from “Insidious”!

KMZ

Hot News – Nightrage: Track by track – part II with Marios Iliopoulos

KMZ

Hot News – Nightrage track by track for "Insidious" – part I!

KMZ

Hot News – Nightrage reveal first track from upcoming album!

KMZ

NIGHTRAGE – Insidious

Saint-Savin

Hot News – Nightrage: Reveal album details!

KMZ

Nightrage Interjú

Jillian

NIGHTRAGE – Wearing A Martyr’s Crown

Jillian

Mnemic, Nightrage, Slowmotion Apocalypse, Circleshine – Koncertbeszámoló

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek