A kérdésekre Dezső Tamás válaszolt.
Szerencsére Magyarországon is egyre több metál zenekar alakul és egyre magasabb színvonalon zenélnek. A ti esetetekben is igaz, hogy „kezdő” zenekarként átlagon felüli szintet képviseltek, igaz nem vagytok teljesen újak, de még csak most jelent meg az első EP! Hosszú volt az út, de szerintem megérte! Kérlek a fontosabb információkat mondd el az olvasóknak!
Valóban nem vagyunk újak, 2009-ben alakult a csapat. Persze voltak tagcserék, különböző történések, sőt még a régi dalokat is parkolópályára tettük. Pedig azok is kitettek volna egy nagylemezt. Ezen okok miatt nem adtunk ki eddig hanganyagot. Illetve a legutóbbi a pandémia, ami persze mindenki életét negatívan befolyásolta.
Most nyáron jelent meg az „Elég a csendből” című kislemez. Ez a 4 dal mennyire számít régi alkotásnak? Formálódott az évek alatt, vagy amióta megszülettek változatlanul hagytatok mindent és csak most tudtátok megjeleníteni?
Nos, van kb. 4 éves és tavaly íródott dal is a kislemezen. Úgy próbáltuk összeállítani az Ep-t, hogy minél átfogóbb képet mutassunk abból a zenei katyvaszból, ami a noTs-ot jellemzi. Jelenleg egyébként 9-10 dallal operálunk, ami a koncerteket illeti. Persze formálódtak is a dalok, főként a két gitáros témákat kellet egy gitárra átgyúrni, hiszen már nincs másik gitárosunk, illetve bizonyos dolgokat a bőgő vett át.
A stúdió munkálatokat Drótos Gábor végezte, az artwork / booklet részét pedig KZs/Winci alkotta. Miért lettek ők a legalkalmasabbak, miért őket választottátok?
Drótit ismertük már korábbi stúdió munkái kapcsán, melyeket más csapatoknak készített, illetve a Gutted „halálosztag” :)) gitárosa is volt korábban. Wincit Laci találta meg. Megnéztük más grafikus munkáit is, de mellette döntöttünk.
A stílus szerintem egy nagyon jó középút lehet a népszerűbb dallamosabb és a keményebb zenék kedvelői közt is! Miért vonzhat idővel sok embert? Vannak már jelei a tömegnek 🙂
Nem tudjuk mennyi metal kedvelő ember tetszését, vagy elismerését nyerjük el. Azon meg nem gondolkodtunk, hogy ez a fajta mixelős zene kiket vonz be jobban. Szerencsére persze egyre több érdeklődő van a koncerteken és az EP megjelenése óta, szépen lassan a közösségi oldalakon is nő a számuk.
Mennyire neveznéd a jelenlegi zenéteket iránykeresésnek?
Iránykeresés? Egyszerűen csak ilyen zenét nyomunk. Két hasonló számunk sincs, de még dalokon belül is különböző stílusok ötvöződnek. Ezen szerintem nem változtatunk, így tetszik. Mint ahogy a tört ritmusok és a tempóváltások is szerves részei a noTs muzsikájának. Ha így nézzük, akkor ez az irány, de mindez nem tudatos, csak egyszerűen így alakult. Legalább nem lehet beskatulyázni. Nots és ennyi.
Jelenleg hogyan néz ki a noTs zenekar heti zenei élete? Mennyire tervezitek meg előre?
Csak a próbák ideje a támpont, próbálunk minden héten legalább egy alkalommal találkozni, ez általában 3 órás szeánsz 🙂 Ha pedig adódik koncert lehetőség, akkor ahhoz igazítjuk az időnket.
Hamarosan egy klip is készül az egyik dalotokról. Elárulsz erről többet?
Való igaz, mégpedig az EP kapcsán. A felvételt és vágást/miegymást a 40K Video készítette. A kastély című számot választottuk, ehhez készült egy “image” klip, mely nemrég látott napvilágot. Huszár Ákos barátunk elvállalta a főszerepet, mi pedig statisztálunk a hangszereinkkel a háttérben 🙂 Nem nagy megfejtés, de nem is az a célunk. Szeretnénk, ha többen megismernék a zenei világunkat és napjainkban ehhez már underground szinten sem elegendő egy kazettára felvett demo 🙂
Székesfehérvár metál zenekaroknak talán egy kicsivel előnyösebb hely az ország többi részéhez képest. Mit gondolsz mennyire van ez így? Mit emelnél ki leginkább a ti esetetekben?
Középen vagyunk.:)) Könnyebb eljutni az ország bármely pontjára, hiszen közlekedési csomópont is Fehérvár. Vannak zenei fesztiválok metal zenekarok részvételével is. Helyi klub, amely rendszeres fellépési lehetőséget kínál. Nyilván ezek máshol is adottak, ha a nagyobb városokat tekintjük. Valamint viszonylag sok zenekar van, akikkel közös bulikat lehet szervezni. Viszont a nézőszám itt is változó, mint bármely városban. De B.pesti klubokban sem tolonganak az emberek. Ezt is tapasztaltuk már.
Több koncertetek is lesz a közeljövőben. Mennyire lesz ez hosszú sorozat? Várhatók új számok vagy egyéb csemegék ezeken a fellépéseken?
Augusztus.6-án Budapesten a Riff klubban léptünk fel, illetve a Fehérvár Feszten aug. 27-én itthon, Székesfehérváron. Azután saját szervezésű koncert is lesz, Szintén itthon novemberben, 26-án, majd Dunaújváros-Kaptár december 16. Ezek a fix dátumok. Illetve talán még beesik néhány lehetőség az ősszel. Tehát jelenleg nem túl sűrű a beosztásunk. Közben új zenét is hegesztünk. Egy új nóta nagyjából kész, de még faragjuk. Reméljük hamarosan bemutathatjuk a közönségnek is! Valamint vannak félkész, illetve kezdeti stádiumban lévők is.
Nyilván idővel az első album is megjelenik. Nagyjából már megvan, hogy mikor várható és mi az amiben változhat az ismert 4 dalhoz képest?
Van róla szó, igen. De család, munka mellett elég képlékeny, hogy mikor.
Több szám lesz rajta, mint az Ep-n. Igen,ez biztos!:)) Viccet félretéve, mivel mint említettem, minden dalunk más, Nehéz megmondani, miben lesz eltérő a lemez anyaga. Valószínűleg a mostani repertoárból is felkerül néhány nóta.
A távoli jövőben mi lenne jó, ha megvalósulna a zenekar életében?
Esetleg sikerül állandó, egy tempós számot írni, mert nekünk olyan nincs!:))) Mindegyikben van legalább egy tempóváltás,…vagy több. Na meg persze a világbéke.;) Komolyra fordítva a szót, természetesen szeretnénk egyszer nagy közönségnek is játszani. De a mostani helyzetünk sem rossz, azt gondolom.
Idén ért már valamilyen nagyobb szerencse vagy meglepetés, esetleg balszerencse?
Hú, nem is tudom…Ha az EP kiadás, meg a klip készítés ide sorolható, akkor igen, szerencse az ért minket. De inkább jó dolognak felfogható.
A zenétekre kíváncsi emberek legtöbb esetben mely szavakat használták rátok?
Béna, gagyi, menjetek haza!!:)) Erre gondolsz?:)) Viccelek, de biztos van ilyen is. Nos, néhányan mondták nekünk, vagy rólunk, az általunk faragott témákról, számokról, hogy van egyfajta ízük. Jobb szó híján. Van valami jellegzetességük, olyan NoTs-osak. De például Laci, a bőgősünk is megjegyezte, miután beszállt a csapatba, hogy van egy egyedi íze, stílusa a csapatnak. De nem vagyunk ettől jobbak más zenekaroknál. Van hova fejlődni. Próbálunk is erre törekedni.
Köszönöm a válaszokat és örökre sok sikert kívánok 🙂
Köszönjük a lehetőséget! Reméljük sok emberhez eljutunk még! Gyertek noTs koncertre!;))
https://www.facebook.com/noTs.zenekar
1 komment
Kiváló! Érdemes lenne a többi, a koncerteken elhangzó dalotokat is hozzáférhetővé tenni.