Interjúk

Obituary interjú

A kérdésekre Donald Tardy válaszolt.

Hello!

Na megvagyunk!

Nem tudom, mi történt az internetkapcsolatommal, de ledobott.

Semmi gond!

Nos, nagyon köszönöm, hogy megvártál! Elnézést a technikai szünetért, és…

Ó, mi naponta küzdünk meg ezzel, a modern technikával…

El tudom képzelni… Nagyon köszönöm, és nagyon örülök, hogy végül nyélbe tudtuk ütni ezt az interjút: számomra az Obituary egy igazi legenda! Pár napja láttam a koncertet Budapesten…

Ó, király!

Igen, frenetikus volt, mint mindig! Igazság szerint öt vagy hat alkalommal láttalak már benneteket eddig, és nagy rajongótok vagyok. Hogy éreztétek magatokat Budapesten? Mit gondoltok a helyi közönségről?

Igen, nagyon jó volt! Sajnos a városokból soha nem látunk túl sokat, de… micsoda közönség volt! A helyszín is remek volt, tényleg! Igazán tetszett a helyszín. És tudod, egy ilyen fiatal közönség elé kiállni…! Az Obituary, a Trivium, a Malevolence és a Heaven Shall Burn rajongók kor szerinti megoszlása nagyon tág határok között mozog, és tényleg remek dolog volt egy ennyire fiatal közönség előtt játszani!

Jó tudni ezt! Általánosságban tudsz mondani különbségeket az európai, illetve az Államok-beli rajongóitok között?

Nem, nem igazán. Tudod, a jó dolog az, hogy a heavy metal heavy metal rajongókat vonz – ez pedig azért király, mert nyilván komoly különbségek vannak kulturális és minden más szempontból az Egyesült Államok, illetve Európa különböző részei között. Ám amikor koncertre kerül a sor és végre belecsapunk a dalba, azt valami univerzális családi szeretetélményhez tudnám hasonlítani, érted? Mindenki csak jól akarja érezni magát.

Igen, valóban. És… az Obituary 1990 óta többször is játszott már Magyarországon. Melyik volt szerinted idáig a legjobb itteni koncert?

Annyira sok idő telt már el… Nagyon sokszor játszottunk már Magyarországon, annyi sok éven át… Mintha valami olyasmi derengene, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy hajón – talán egy kikötőben – játszottunk? Az se tudom már, hogy Budapesten, vagy valamelyik másik magyar városban volt-e ez, de… úgy emlékszem, hogy még azokban az években történt (jó régen…), amikor Allen West is még a zenekarban játszott, meg Frank Watkins is a csapatban volt. Valahogy úgy rémlik, hogy egy régi kikötői hajó volt, évekkel ezelőtt, talán 25 évvel ezelőtt. Remek tapasztalat volt, érted, de… tudod, a legutóbbi koncert, amin játszottunk, az egy számomra rendkívül emlékezetes show volt, mivel roppant vegyes közönség volt jelen: Trivium rajongók, Heaven Shall Burn rajongók – olyanok, akik nem igazán tudják, ki is az Obituary. Igazán örömteli kihívás fiatalok, meg olyanok előtt játszani, akik nem ismerik az Obituary-t.

Igen, szuper! Kicsit beszélnél a dobodról, hogy miből is jönnek ki azok a remek hangok? Mióta püfölöd őket?

Hát igen, azt már fiatalkoromban elkezdtem. A zene iránti szeretet már hét éves korom óta jelen van, de a dobokba igazából nyolc éves koromban zúgtam bele. Tényleg dobos akartam lenni – a Led Zeppelin és John Bonham megmutatták… rávettek, hogy dobos akarjak lenni. Ez a hetvenes években volt. És hát látod, ez van negyvenvalahány évvel később: még mindig ez jelenti számomra a nagy szerelmet az életben. Ez a szenvedélyem: olyasmi, amiben folyamatosan jobbá akarok válni. Előadok, gyakorlok: olyan ez, mint valami élethosszig tartó szerelmi affér a dobokkal. Érted…? A konkrétumok szintjén pedig büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 23 (vagy valami hasonló számú) évben a Yamaha dobokkal állok szerződésben. A múlt éjszaka – azon a koncerten, amit láttál –, egy kizárólag nekem készített Yamaha juharfa dobszerkón játszottam. A dobokat, meg a pergődobot, amit ott használtam, otthonról hoztam. Ez az én kedvenc pergődobom, a legjobb a világon: egy Yamaha bambusz pergődob. Sokan nem is hallottak még bambusz pergődobról – én se, amíg egyre rá nem tettem a mancsom, és beleszerettem. Ezt hallottad azon az éjszakán.

John Bonham mellett ki volt rád hatással, hogy elkezdtél dobolni?

Hát igen… nagyon fiatalon, annak ellenére, hogy nem voltam a legnagyobb Iron Maiden rajongó (szeretem az Iron Maiden-t, de nem ők voltak a kedvenc bandám), természetesen Nicko McBrain: micsoda remek dobos, micsoda zenekar! Minden dalukban gyilkos dobolást hallasz. Aztán megkedveltem Mikkey Dee-t is, amikor meghallottam őt a King Diamond albumokon játszani. De tudod, az egész pályafutásom során a hősöm Vinnie Appice volt. Amikor meghallottam a Holy Diver albumot, azt a fajta dobolást hallottam rajta, amelyet én magam is csinálni akartam: nem szuper technikás, nem ezer mérföld/óra sebességgel dübörög, de nagyon szilárd és magabiztos. Pont azt csinálta az összes dalban, amire ahhoz volt szükség, hogy brilliáns nóták legyenek belőlük. Amikor a koncertek előtt bemelegítek, még ma is mindig Vinnie Appice-t hallgatok, hogy a megfelelő hangulatba hozzam magam. Bemelegítéshez mindig a Holy Diver albumot teszem fel.

Értem! Te és a zenekar több mint 30 éve léteztek, csupán kisebb megszakításokkal. Hogyan bírjátok ezt ilyen intenzitással csinálni ennyi év elteltével is? Mi tartja életben bennetek a tüzet?

Igen, ez jó kérdés. Fantasztikus dolog, hogy egy zenekar csaknem 40 éve együtt tud dolgozni, meg az is, hogy már 33 éve turnézunk. Még nekem is elképesztő ezt hangosan kimondani, vagy egyáltalán gondolni erre, de… tudod, a zene iránti szeretetünk (ez az a közös pont, ami mindannyiunkban megvan) de… érted, a fő az, hogy én és a tesóim (Trevort tíz éves korom óta ismerem, szóval ő is a testvérem) egy család vagyunk, őszintén szeretjük egymást és szeretünk együtt lenni. Ha nem turnézunk, akkor általában valahol Floridában vagyunk, sportot nézünk és sört iszunk vagy valami ilyesmi… Szóval a zene iránti szeretet az, meg hogy mindez egyúttal családi ügy is.

Értem! Több ezres tömegek előtt játszhattatok koncerteken. Srácok, ti igazán súlyos zenét játszotok, de azt hiszem el is tudtok érzékenyülni mindattól, amit a koncerteken láttok! Szokott ilyen történni veletek? Gyerekkorodban gondoltad volna, hogy a súlyos zene és a death metal-os hörgés egy ponton összekapcsolódhat ilyen emberi érzésekkel?

Igen – hát tudod, ilyen a zene. Ez itt extrém zene, de azt hiszem, a világ tényleg rá van utalva a zenére, legyél bár klasszikus zongorista, vagy kedveld a nagyzenekari műveket, a country zenét, vagy akármit. Az emberek az életben eljárnak munkába, keményen dolgoznak, és amikor hazamennek, a zenéhez fordulnak. Nem mindenki, de azért olyankor sok ember nyúl a zenéhez, és ez érzelmi kérdés. Kiragad a mindennapi rutinból, lehetővé teszi, hogy lazíts, és kiengedd magadból azt a valamit, energiát, amit muszáj – ez az, amiért a heavy metal rajongók pogózni szoktak, meg moshpit-ekben ugrálni és stagediving-olni: a tánc egy fajtája ez, amikor az ember kiereszti azt a bizonyos valamit. Az emberek ki akarnak kapcsolódni és jól akarják érezni magukat. A zene hatalmas dolog, érted? A zene láthatatlan: nem látjuk, de holtbiztos, hogy érezzük!

Igen, tényleg! A zenéről szólva januárban jelent meg a tizenegyedik albumotok a Relapse kiadónál „Dying of Everything” címmel. Ez az a pont, ahol megint dicsérnem kell benneteket – még harminc év elteltével is tudtok meglepetést okozni! Az album remek, igazi, hamisítatlan Obituary dalokat tartalmaz, amelyek hallgatása komolyan felrázta a mindennapjaimat. Mitől lett ez ennyire jó, ennyire erős?

Igen, hát tudod, ez olyasmi, amire nehéz válaszolni. Tudod, én csak a magam nevében beszélhetek, de úgy gondolom, hogy a banda nevében is szólok, amikor azt mondom: a tapasztalat teszi a jó zenészt. Minden alkalommal, amikor színpadra lépünk, a legjobbak akarunk lenni: jobbak, mint legutóbb. Minden alkalommal, amikor dalt írunk, megpróbáljuk megírni a legjobb dalt, megpróbálunk jobbak lenni dalszerzésben, mint legutóbb. Szóval az ember mindig próbál fejlődni – de még egyszer mondom, úgy hiszem, hogy ez az egész a tapasztalatra vezethető vissza. Tudod, én már hosszú ideje dobolok, hosszú ideje írok dalokat ezzel a zenekarral, úgyhogy… szóval az a helyzet, hogy van közöttünk egyfajta remek kémia, már az egészen apró részletek szintjén is… Amikor Trevor előrukkol egy akármilyen aprócska ötlettel a gitáron, akkor talán nem is sejti, milyen irányba vinné el a dolgot – én azonban tovább tudom vinni, így képesek vagyunk egymást segíteni kezdve egyetlen riffel egészen a gyilkos nótákig. A kettő között pedig tudod, ott van az Obituary mágiája. Nem akarunk a világ legtechnikásabb zenekara lenni, de mint csapat, mint egység, képesek vagyunk arra, hogy írjunk jó pár olyan kimondottan gyilkos dalt, amit az emberek szeretnek – és ez remek érzés!

A borítót is dicsérnem kell, mivel nagyon klassz festmény és ugyanakkor annyira Obituary-s! Azt hiszem Mariusz Lewandowski (RIP) nagyon jól megfejtette, hogy mire van szükségetek. Hogyan jött létre, mit kértetek tőle?

Igen, tudod, mi mindig is (ahogy az köztudomású) a német Andreas Marshall-t kértük fel: ő dolgozott az Obituary albumok többségén. Ezúttal azonban nem volt elérhető. Körülnéztünk persze, és mivel Mariusz képeit egyszerűen hihetetlennek találtuk, felvettük vele a kapcsolatot. Rendkívül izgatottak voltunk, mivel nagyon jól ismerte az Obituary-t, és meglehetősen büszke volt arra, hogy őt kerestük meg. Nagyon készséges volt: örült, hogy részese lehet a dolognak és készíthet nekünk egy albumborítót. Így aztán megkérdeztük tőle, hogy mire van szüksége. Volt pár internetes beszélgetésünk, és tudod… egész egyszerűen megkérdeztem tőle, hogy mi kell tőlünk, illetve azt – ami még ennél is fontosabb –, hogy mi nem. Tudom ugyanis, hogy amikor az ember egy ilyen briliáns elmével dolgozik – úgy értem, a képei… látod bennük a képzelőerőt és a tehetséget – szóval, mi akkor csak egyszerűen nekiszegeztük a kérdést, hogy mit ne csináljunk? Nem akartam túl sok információt kiadni, mivel az nem segít. Az igazat megvallva értékelte is ezt, mivel azt mondta, hogy beszélni akar velem, elkérné a számokat, meghallgatná az albumot és szívesen látná a tesóm néhány szövegét meg talán pár számcímet is – de aztán ennyi! Amikor arról faggatott, hogy én mit szeretnék, azt mondtam magamban: épp ez az, amiért felfogadtuk! „Tudod, én megírom a dalokat: én vagyok a zenész, te pedig a művész! Briliáns elméd van, és bízunk benne, hogy bármilyen irányba is visznek el az új dalokkal kapcsolatos érzéseid, olyasvalamit fogsz leszállítani, amit szeretni fogunk!” És nézd csak, mit tett le az asztalra: egy mestermunkát! Teljesen fejbekólintott, hogy mennyire gyönyörű, gonosz és rendkívüli ez a borító!

Tényleg rendkívüli! Kicsit kanyarodjunk vissza a múltba! A „Slowly We Rot”, „Cause of Death” albumok szerintem még máshogy készültek a mostani kiadványhoz képest. Milyen különbséget neveznél meg a mostanihoz képest?

Hát, ami kézenfekvő, az a modern technológia. Tudod, annak idején, amikor a „Slowly We Rot”-ot felvettük, az volt a technika, hogy minden számot tökéletesen fel kellett játszanom: nem volt olyan, hogy „ó ez elszállt, újra be kéne ütnöm és rendbe tenni egy részt ott a dobok végén!”. A „Slowly We Rot”-on a számokat az elejétől a végéig fel kellett játszanom, és ennyi. Nyolc számon keresztül! Így aztán az volt, hogy egy rakás mikrofont raktak a dobszerkó köré – amikor készen lettem, fogtuk azt a hat mikrofont (a lábdob, a pergő és az egyik tam előtt), és összehoztuk belőlük a lehető legjobb mixet. Azt akartuk, hogy úgy szóljon a dob, ahogyan az a reményeink szerint majd jó lesz, aztán az egészet egy sztereó mixbe tömörítettük, hogy maradjon pár további sáv a gitárok számára is. Aztán amikor a két gitáros letudta a saját részeit, az egészet összeolvasztottuk egyetlen hangfile-ba, és onnan már nem volt visszaút. Ha Allen és Trevor hangerői egyszer be lettek állítva, mi pedig összeraktuk őket, akkor ennyi volt! Ha Trevor azt mondta: Allen nem volt elég hangos, vagy bármi… akkor már túl késő volt! Ez a kézenfekvő különbség. De tudod, a döbbenetes az, hogy amikor a „Slowly”-t megírtuk, akkor még csak 1987-et írtunk, a stúdióba pedig ’88-ban, vagy melyik évben mentünk. Amikor azt hallom, hogy a produkció még ma is megállja a helyét, az… Nagyon büszke vagyok rá! Mert hát mindez nagyon rég történt, mi meg még csak gyerekek voltunk akkoriban – gyerekek a stúdióban. És azt hiszem, hogy gyerek létünkre egész jó munkát végeztünk.

Igen, persze! Gondolom a bátyáddal nagyon jó dolog együtt zenélni. Más téren is nagyon sok mindenben egyformán gondolkodtok John-nal vagy vannak azért éles különbségek?

Nem, mi hasonló módon gondolkodunk. Hasonló a gondolkodásmódunk, és Trevor-ral kapcsolatban is ez a helyzet. Trevor és én hosszú ideje írunk zenéket, és be tudjuk egymás gondolatait fejezni. Úgy van ez tudod, ahogy korábban is mondtam: ha előjön egy ötlettel a gitáron, lehet, hogy nem is tudatosodik benne, de én azt mondom: „hé, mi volt ez?” Ő meg erre: „Nem tudom, csak játszottam valamit, és talán jó lesz ide valamire”. Valami módon egymást erősítjük. Mi hárman tényleg nagyon hasonló módon gondolkodunk: olyanok vagyunk, mint a testvérek, érted? Olyan ez, mint amikor a fivérek vagy testvérek – sőt, feleségek és férjek is – befejezik egymás mondatait miután olyan sok évet töltöttek el együtt. Velünk is komolyan ez a helyzet, hiszen olyan régóta vagyunk már együtt.

Ha jól tudom a mostani európai turnén kívül 2024-ben ismét lesz egy másik Európában az új lemez kapcsán. Jók az információim?

Igen, természetesen! Tudod, ez számunkra egy nagyon fontos album. Nem is lehetnénk vele kapcsolatban izgatottabbak, nem is lehetnénk büszkébbek ezekre a dalokra! Mindenki tudja, hogy az Obituary nem az a zenekar, aki évente kidob egy új albumot: mi egyszerűen nem így csináljuk a dolgokat. Ez az album tényleg ütős lett, és nagy várakozással tekintünk mindenre ezzel kapcsolatban. Így aztán meg is fogjuk turnéztatni ’23-’24-’25-ben. Európa komoly részt fog az egészből kapni, hiszen a pandémia jó pár évet ellopott tőlünk. Európa megérdemel egy olyan turnét, ahol az Obituary a főzenekar: szeretnénk jó sokat eljátszani ezekből a dalokból, meg a régi klasszikusokból is, amiket a rajongók úgy várnak. Szóval biztosan visszajövünk! Tudod, rendesen be vagyunk táblázva 23-ra, de visszaigazoltuk a nyarat Európában, aztán 2024-ben nagy várakozással tekintünk egy főzenekarként letolt turnéra, jó sok turnédátummal.

Ezek remek hírek! Tudnál pár szót szólni arról, hogy Floridában jelenleg milyen a metál élet? Mennyire értékelnek ott titeket az emberek?

Igen, tudod, úgy van ez, mint a világon bárhol. A 90-es évek eleje igazi őrület volt – úgy tűnik, valamilyen szinten a kétezres évekre ez kissé alábbhagyott, és mostanában Florida ki van éhezve a heavy metal-ra. Képzelheted, hogy vannak ott (ahogyan az Egyesült Államok többi részében is) keményvonalas rajongók, keményvonalas Obituary rajongók. A színtér nagy: nagyobb, mint jó ideje volt, és jó látni, hogy Európában is él, lélegzik, és még mindig nagyon-nagyon népszerű a dolog most is: ez az, amiért izgalmas még mindig zenekarban zenélni, és részese lenni mindennek!

Mennyire ismered esetleg a magyar undergroundot. Ismersz 1-2 bandát?

Nem, nem.

Csak kíváncsiskodtam. De akárhogy is, meglehetősen érdekes ez Magyarországon is, mert fejlődik, és van pár új zenekar, ami méltó a figyelmetekre, szóval…

Remek! Remélhetőleg tudnak majd előzenekarként fellépni az Obituary előtt valamelyik turnénkon!

Az remek lenne!

Ha esetleg helyi bandákat hívunk meg a helyi koncertekre, az király dolog lenne!

Nagyon köszönöm, és tényleg nagyra értékelem, hogy itt voltál velem, és köszönöm, hogy megválaszoltad a kérdéseket – köszi a lehetőséget. Van valamilyen nagyszabású, általános üzeneted a magyar rajongóknak?

Igen, nyilvánvalóan! A pandémia elsodort minket egymástól – a pandémia rettentő furcsa és ijesztő volt mindannyiunk számára. Szándékosan tartottuk vissza ezt az albumot két éven keresztül, egészen addig, amíg vissza nem tudtunk jönni Európába, Magyarországra, és nem tudtunk kiadni egy albumot. Most pedig valamennyi rajongó csatlakozhat az Obituary-hoz az album megünneplésében. Ez nagyon fontos a számunkra! Így hát tudod, a napárban most az Obituary-nak be van tervezve a hely, és a visszatérésünkben Európa meg Magyarország nagy szerepet fog kapni: annyi koncertet nyomunk majd az országotokban, amennyit csak bírunk. Nagyra értékeljük a rajongókat, és egyáltalán nem vesszük készpénznek a támogatást!

Természetesen! Köszönöm szépen az interjút!

Haver, király!

Köszönöm az idődet és a legjobbakat kívánom az Obituarynak!

Remek! Viszlát legközelebb!


https://obituary.cc

https://www.facebook.com/ObituaryBand

https://www.instagram.com/obituaryband

https://obituary.bandcamp.com

https://www.youtube.com/user/ObituaryTheBand

https://twitter.com/obituarytheband

Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2023/03/12/obituary-interview/

Készült: 2023. február 16..

Kapcsolódó cikkek

Slayer, Lamb Of God, Anthrax, Obituary – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Az Obituary bemutatja animációs klipjét

KMZ

Új Obituary dal meghallgatható streamként

KMZ

Obituary „Inked In Blood” megjelenése október 27-én; Borító és dallista bemutató

KMZ

Hot News: Obituary and Relapse Records join forces; Band finalizing new album

KMZ

Hot News: Obituary Announces Autumn Live Assaults; Band To Begin Work On New Record

KMZ

Hot News: Obituary – Death Metal Icons Announce Virtual Tour + Live Chat With Fans

KMZ

Hot News: Obituary – Legendary Death Metal Behemoths Offer Live Pay-Per-View Stream

KMZ

Hot News: Obituary ‘Rotting Slow In Europe’ Nov/Dec 2012 Tour

KMZ

Hot News: Obituary ‘Slowly Rotting In Europe’ Nov/Dec 2012 Tour

KMZ

Hot News: Obituary – Carnival Of Death Tour Dates Revealed; Plans Fan-Generated Classic Set

KMZ

Hot News: Obituary – Announce Carnival Of Death Tour 2012

KMZ

Hot News – Obituary: Announce Free Live Webcast From New York Show Tomorrow!

KMZ

Hot News – Obituary: Legendary Florida Death Metallers Announce East Coast Tour

KMZ

OBITUARY – Darkest Day

Morhguel

OBITUARY – Cause Of Death

A honlap alapértelmezése

Obituary, Holy Moses, Avatar – Koncertbeszámoló

Akrabu

OBITUARY – Xecutioner’s Return

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek