Sötét napot kívánok! Megalakulásotok óta 3 év telt el, pályafutásotok fokozatosan ível felfelé és mondhatjuk, hogy elég gyorsan népszerűek lettetek. Az tény, hogy nem kezdő zenészek vagytok, de szerinted melyek voltak azok a tényezők, melyektől ilyen jól alakultak a dolgok, vagy esetleg ez csak látszat?
ZOLI: Az éremnek mindig két oldala van. Ez a jelen esetben azt jelenti, hogy szakmai körökben igen nagy elismertségre tettünk szert – elég csak megnézni a rólunk szóló kritikákat – és közönségünk is bővülő félben van, ám azt kell hogy mondjam, hogy az élő zene iránti hazai érdektelenség bennünket is súlyt. Sőt bennünket talán még inkább, mint más stílusok képviselőit. A mi zenénk egy romantikus-szomorkás muzsika. A mai világban pedig nem nagy divat romantikus dolgokról írni, erős szavakat használni. Mindenki csak rohan és átzuhan az életen, miközben elfelejti értelmezni, mi is történik vele, honnan jön és hová tart. Senki nem szereti boncolgatni saját volt kapcsolatait és kimondani, ha ő volt a hibás. Ez ma nem népszerű viselkedés. A mi zenénk és szövegeink megértéséhez kell egy bizonyos fokú érettség, amely talán az életkorral jön meg leginkább. Ennek megfelelően a mi „rajongóink” döntően a 25-27. életévtől felfelé termelődnek ki. Ez pedig nem éppen a leginkább koncertre járós korosztály már. Ha valaki ennél fiatalabb korban is rákattan a muzsikánkra, ott komoly magánéleti probléma húzódik meg a háttérben:)))
ROBI: Hogy jól alakultak-e, az igen relatív. Az azonban tényleg biztos, hogy fennállásunk 3 éve alatt elég ismertté váltunk. Az Árnyak után sokan kíváncsiak voltak az új csapatra, de ez még kevés lett volna a sikerhez. A lényeg, szerintem ott van, hogy hiszünk abban amit csinálunk, nem akarunk többnek, jobbnak látszani annál, mint amik vagyunk. Így aztán hitelesek tudunk maradni és minden nap teszünk valamit azért, hogy jobban menjen a szekér.
Tavalyi maxi lemezetek folytatásaként most márciusban jelent meg új, Mélységi mámor című albumotok. A két megjelenés között ahhoz képest sok idő telt el, hogy tulajdonképpen az volt az album beharangozója. Mikor vettétek fel a teljes anyagot, és melyek voltak a legfontosabb szempontok az új dalok készítésénél?
ZOLI: A hosszú idő azért van, mert bár az anyag már decemberben készen volt, a kiadó döntése miatt csak márciusban jelent meg. Tehát az anyagot decemberben rögzítettük és karácsony után már készen is volt.
ROBI: Egy szempont volt: hogy mind az ötünknek tetsszen az, amit írunk… Hogy egy olyan hang sem legyen, ami valamelyikünknek nem jön be. Ugyanis csak akkor lesz jó egy zenekar a színpadon, ha a tagok élvezik a saját zenéjüket és csak akkor vészelünk át minden szart, ha mindannyian szeretjük a muzsikánkat és hiszünk a sikerben. Ehhez azonban olyan zenét kellett írnunk, ami mind az ötünknek bejön. Ez volt a szempont.
Több érdekességet is felfedezhetünk a zene hallgatása közben. Ilyen például a női ének, a cselló, a fuvola és a keleti ütőhangszerek alkalmazása. Miért találtátok jó ötletnek a zenétek színezését, gazdagítását?
ROBI: Hát nem vagyok a dark-rock DaVincije:) Nem vagyok egy színes egyéniség, semmi újító szándék nincs bennem, ugyanazt csinálom 20 éve. De ha más újít, változtat, azt szívesen veszem. Pl. roppant sikeres volt a Sisters of Mercy kalandja Ofra Haza-val, vagy éppen milyen jó a hegedű a New Model Army Thunder albumán… Nagyon szeretem az ilyen különlegességeket.
ZOLI: A cselló már megszokott hangszer a dalainkban. A női ének mindig is nagy vágyunk volt: ezzel szeretnénk még a jövőben is többet foglalkozni. A fuvola szerintem egy egyszeri kaland, de jól sült el, míg a keleties ütőhangszerek véleményem szerint a jövőben is állandó vendégek lesznek. Nem lehet albumról albumra ugyanazzal a hangzással előjönni szerintem: mindig kell valami újat-többet prezentálni. Ez az újdonság most többek között ez a néhány „szokatlan” hangszer volt.
Több vendégzenész is részt vett a felvételeknél. Esetleg voltak olyan ötleteik, ami tetszett és alkalmaztátok?
ZOLI: A női vokálokat feléneklő Zsófi – aki Sasa dobosunk felesége – saját ötleteit hozta, csakúgy mint az én feleségem Ildi, aki a csellókért felelős. A szintis Pistinek csak körülbelül mondtuk el mit szeretnénk hallani, míg a fuvolás lányka felerészt kötött, felerészt szabad dallamot játszott. Ezek a hangszerek azonban valóban csak kiegészítő hangszerek, tehát a már készre csiszolt dalokhoz jöttek hozzá utólag.
ROBI: Számomra nagyon fontos volt, hogy az albumon olyan emberek játszanak vendégként, akiknek szintén fontos az October, akik szeretik a zenénket és azonosulnak vele. Meg is találtuk őket. A fuvolista hölgyért lementem Szegedre, elhoztam a stúdióba, majd visszavittem és onnan haza… 20 másodperc játékért vezettem 500 kilométert, mert fontos volt, hogy ő játssza fel a fuvolát, mert tudtam, hogy szereti a zenénket.
Az album fő vonzereje a magányos, gyászos atmoszféra megmaradt, de mégis gazdagabb lett a zenétek és változatosabb. Ezt a dolgot továbbfejlődésnek vegyük, vagy pedig egyféle újabb irányvonalnak?
ZOLI: Is-is. Új irányba indultunk el, ami a továbbfejlődésnek köszönhető. Mi is rengeteget tanulunk minden egyes újabb album készítésekor, mert két egyforma stúdiómunka nincsen. Vagy ha igen, az már nagy baj.
Az elmúlt hónapokban rengeteg koncertetek volt és a jövőben is sok helyen felléptek. A kezdetekhez képest mennyivel nőtt meg koncertjeitek látogatottsága? A május végi lemezbemutatón milyen hosszú műsort láthatunk? Miben lesz ez másabb, mint a többi?
ZOLI: A koncertek látogatottsága abszolút helyfüggő, de azt kell hogy mondjam, hogy sajnos abszolút tendencia a nagyon kevés ember. Ez nemcsak nálunk van így, de ez igazából nem vigasz… A lemezbemutatón szeretnénk az egész új albumot eljátszani és a vendégzenészeket felvételről megszólaltatni. Tervezzük egy meglepetés vendég szerepeltetését, de ezt Robi intézi, még előttem is titok, ki lesz az…
Kedvenc koncert klubbotok, vagy helyszínetek, ahol mindig sokan visszavárnak?
ZOLI: Mindenképpen Székelyudvarhelyen a G.Pub. Idehaza meg talán az After Music.
Magyarországon melyek azok a helyek, ahol jól érzed magad és ellazulsz?
ZOLI: Idehaza egy jó wellness szállóban, Erdélyben meg tulajdonképpen bárhol.
ROBI: Ha minden oké, akkor mindenhol jól érzem magam, ha meg döcögnek a dolgok, akkor sehol se jó:) Tudod: semmilyen szél nem jó annak a hajósnak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart:) De a viccet félre téve, ahol víz van, én ott már otthon érzem magam.
A YouTube-os Gyémánt út videótokat már bizonyára sokan látták. Egy-két dolgot elárulnál a felvételekről? Hol is készült, ki készítette?
ROBI: A forgatókönyvet én írtam, a szereplőket is én verbuváltam, meg magam is rendeztem a videót. Nyilván lehetett volna ezerszer jobb, de tehetségemből és pénzünkből ennyi jött ki. Első klipnek jó:) Szolnok mellett készült és nem volt egyszerű történet. Ugyanis az első forgatási napon összetörtem egy teherautót, amivel eredetileg forgattunk volna. Nem lett semmi bajom, csak belecsúsztam az árokba, de egy téves riasztásnak „köszönhetően” kivonult három rendőrautó, két mentő, tűzoltók, majd az út közepére leszállt egy mentőhelikopter… Döbbenet volt. Ott szaladgáltak orvosok, tűzoltók, rendőrök, hogy hol vannak a sérültek, van-e vérző sebesült. Hihetetlen volt. Az egészet felvettük, lehet, hogy a következő klipet ezekből a felvételekből csináljuk.
Beszélnél egy kicsit a kedvenc hónapodról az októberről:), a „falevelek hullásáról”?
ROBI: Nem:) Szeretem az illatát, a szomorkás borongását. A színeit, a fényeit. Egy búcsúsóhaj az ősz. Egy hosszúra nyúló temetés. De a tavaszt is imádom, az meg egy nagy belélegzés. Mindkettő bennem van, de énekelni az őszről szeretek, kiordítani, kiénekelni magamból a fájdalmas dolgokat kell…
A lehető legjobbakat kívánom, talán majd találkozunk a fák árnyékában valahol…