Üdvözöllek, örülök, hogy megtisztelsz a válaszaiddal. Kérlek mutasd be a zenekart?
Mi is üdvözlünk titeket, mi vagyunk az Olhava, Szentpétervár Oroszországból. A project 2016-ban kezdődött egyszemélyes bandaként, de néhány évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy inkább együtt zenélünk tovább. Érdemes megemlíteni, hogy emellett egy Trna mellék projectünk is van (ahol mind a ketten játszunk), de már az Olhavának egy saját létezési formája lett.
Egy orosz banda hallatán én mindig felkapom a fejem, mert valahogy másmilyen a végeredmény, mint sok más zenekarnál. Ráadásul az Olhava stílusa az általam egyik leginkább kedveltek közé tartozik, így könnyen szíven talált. Talán a szenvedés és a szépség tökéletes találkozása lehet a legjobb körülírás a zenétekre. Te hogyan látod, hogyan írnád körül az Olhava zenéjét?
Nos nagyon pontosan megfogalmaztad a karakterelemeinket, mert a belső szenvedéseink és a minket körül vevő szépségek nagyon inspirálnak minket. Azt is mondhatjuk, hogy a zenénk képvisel egyfajta ‘meditációs életérzést’, ha mondhatjuk így. Szerintünk a követőink úgy hallgatnak minket, hogy hátradőlve relaxálnak.
Viszonylag „új” bandának számítotok, mert még csak 5 éve léteztek, de már 4 albummal rendelkeztek. Igazán bő a termés :). Az első komolyabb megnyilvánulás a Thehappymask és az A Light in the Dark zenekarokkal megjelent 3-as split anyag. Egy dallal szerepeltek, ami bő 17 perces black metal opusz. Aki figyelmes volt, szerintem már annál a megjelenésnél 2016-ban is megjegyezte a neveteket. Milyen lett a bemutatkozásotok? Követeltek több ilyen dalt tőletek a hallgatók? Kaptatok 1-2 dicsérő levelet?
Azta! Nem is gondoltam, hogy bárki is meghallgatta! Őszintén nehéz visszaemlékezni arról az időről bármi visszajelzésre, mert akkoriban inkább a Trna-ra koncentráltam, ahol az első lépéseimet tettem komponálóként.
Mindig is ilyen zenét akartatok játszani? Mitől vagytok egyszerre félelmetesek és szépek, hogyan hat rátok az orosz természet?
Ha megnézed azokat a bandákat és projecteket, amikbe zenélünk, látni fogod, hogy erre a kérdésre a válasz igen. A black metál számomra a legjobb műfaj, amin keresztül ki tudom fejezni a bennem lévő félelmeimet és reményeimet. Mivel Oroszországban élünk – nem hiszem, hogy ez annyira befolyásolt volna bennünket. Sok más országot meglátogattunk már, és mind a maga módján lenyűgöző. Szerintem bárhol tudnánk zenélni. Persze azokat a helyeket szeretjük a legjobban, ahol megszülettünk és felnőttünk.
Ami most nagyon lényeges, hogy a legújabb albumotok „Frozen Bloom” címmel jelent meg az Avantgarde Music kiadónál. Az tudom mondani, hogy félelmetesen jól sikerült. Ezen kívül ami még szembetűnt, hogy jobb lett a hangzás a korábbiakhoz képest. Az otthoni stúdiótokban vettétek fel? Mi volt a munka menete pontosan? Hogyan raktátok összes?
Ami a munkafolyamatot illeti – ez az album semmiben nem különbözik a Ladogától. Mi vettük fel a dobokat a stúdiónkban a mindenható barátunk Mikhail, és minden mást a saját otthonainkban. Ez a legjobb módszer számunkra, és talán az oka annak, hogy ennyire produktívak vagyunk. Amikkel az élő bandák hónapokig vagy évekig küszködnek, azokat mi napok alatt megcsináljuk. Annak a híve vagyok, hogy a zenének nem kéne frissen készülnie a sütőből. Ez egy olyan dolog, ami minket különbbé tesz.
Négy dal közül 2 viharos és 2 meditatívabb alkotást hallhatunk. Milyen különbséget mondanál az előző „Ladoga” albumhoz képest?
Nem mondanám, hogy valaha is az volt a célunk, hogy másmilyen albumot írjunk. A Frozen Boom-ot is ha megnézed, egy folyatódása a Ladogának, mintha egy nagy képet alkotnának. Ami az ambiens számokat illeti – reméljük, hogy az emberek megértik, hogy ez olyasmi amit mi eredendően csinálunk. Nagyon szeretjük ezt a műfajt, és mind a ketten drone/ambient típusú anyagokat gyártunk más projectekbe is, például a barátunknak, Holographic Rainbow Tapes-nek a nemsokára szalagon kijövő albumjára. Az ambiens hangzás nem fog eltűnni a zenénkből, az eljövendő albumainkon is biztos jelen lesznek.
Gitár és vokál terén A. Lunn vendégeskedett nálatok. Milyen hasznos együttműködést köszönhettek neki? Hogyan került ő a képbe?
Ez egy boldog baleset volt. Azt hittük, hogy jó ötlet lenne, ha egy rendes metál szólót is tennénk az egyik számba. Megkérdeztük, és könnyen beleegyezett, hogy részt vegyen. És ahogy hallhatjátok, sokkal többet csinált, mint amire számítottunk. Nagyon örülök ennek az együttműködésnek, mert nagyon régóta hallgatom a zenéjét, és most már úgymond együtt is játszunk. Az álmom valóra vált és egy nagyszerű. Nagyon köszönöm neki a sok segítséget és támogatást.
Az Olhava mit jelent számodra? Hogyan írnád körül ezt az értéket?
Számomra az Olhava egy project, ami teljesen az agyam köré fonta magát. Érzek magamon egyfajta összezavarodottságot, amikor mind a két bandának felváltva írok. Nem teljesen tiszta, hogy melyik fontosabb nekem, az Olhava vagy a Trna. Ami a legkedvesebb nekem ebben a bandában, hogy egyszerűen csak írhatunk és kiadhatunk számokat leterhelő producálás és promotálás nélkül. Itt meg szeretném köszönni a barátainknak, Avantgarde Music-nak és Slowsnow Records-nak. Ők remek dolgokat tesznek értünk.
Szerintem abszolút termékenyek vagytok. Ennyire sok ihlet jelentkezik nálatok, vagy még korábbról felhalmozódtak és azért jelennek meg ilyen sebességgel egymás után az új albumok?
Igen, most nagyon sok inspiráció van bennünk. ‘Készen a dobozból’ kiadtunk az s/t-t. Ez a 2 szám már 2 éve a gépünkben hevertek, amikor végre eldöntöttük, hogy újra dolgozunk rajtuk. Nem tetszettek a programozott dobok, most már végre minden a helyén van.
Esetleg már a következő is körvonalazódik? Mit terveztek még erre az évre?
Igen, rengeteg ötletünk van. Néhány elég grandiózus. Szerintünk meglepődsz, ha egyszer elkészül, de lehet ez csak következő évre teljesülhet be. Hamarosan hallani fogtok Trna és Somn projectjeink új kiadásairól, azokra is készüljetek fel.
Te milyen zenéket hallgatsz szívesen? Foglalkoztat a zenei áradat? Figyelemmel kíséred a friss bandákat?
Persze, mindenféle zenei trendet figyelemmel követünk. Habár inkább az undergroundosabbakat, mint a mainstreameket. Az első említésem a shoegaze, post-rock, post-metál, screamo és persze sok black metál elemmel. Néha azt hiszed, hogy mindent hallottál, de aztán találsz egy olyat, amit még nem és már 3 albumuk is van. Ez a legjobb az underground-ban.
A természethez visszakanyarodva, mennyire szoktál a hegyekben túrázni? Vannak kedvenc helyeid?
Sajnos ahol mi élünk nincsenek hegyek, szóval csak az erdőkbe szoktunk kimenni. Nem mondanám, hogy egy helyet jobban szeretek, mint egy másikat, egyszerűen csak szeretem érzékeli a természet sokféleségét.
Mennyire aggasztó számodra, hogy az ember gyakorlatilag folyamatosan pusztítja a természetet? Mit gondolsz mikor értik meg az emberek, hogy nem a pénz a legfontosabb?
Oh, erről nem lehet nyugodtan beszélni. Mindenki a szennyezés ellen van meg ilyesmik, de amikor pár egyszerű dologra kerül a sor amit minden nap megtehetnél (például nem használsz műanyag szívószálat és poharat), az emberek azok ellen is vannak. Szerintem gusztustalan, ahogy az emberek a saját kényelmüket helyezik előnybe. Amit mondani próbálok, hogy úgy is törődhetünk magunkkal, hogy közben nem érdekelnek a globális problémák. Ilyen egyszerű. Csak ne szennyezd a környezetedet és vállalj felelősséget érte. Sajnos szerintem ez a közel jövőben nem fog változni. Ennek ellenére van pár pozitív trend és öko mozgalmak itt Oroszországban, de ezek nem annyira számottevőek.
Milyen az idő jelenleg nálatok? Melyik növényt érdemes most figyelni, csodálni :)?
Oroszország északnyugati része híres az esős időjárásáról. Van, hogy akár egy hónapig megállás nélkül esik. Amikor ezt írom, még mindig tél van odakint. Havazik, de remélem, hogy hamarosan jön a nyár és újra élvezhetjük a belőle jövő inspirációt. Nincs értelme egyedi növényekről és virágokról beszélni. Csak kimegyünk, hogy megtanuljuk élvezni a természet gyönyörét mint egy nagy egész. Arról álmodozunk, hogy kimegyünk és látunk majd valamit, de azt nem vesszük észre, hogy, mennyire értékes ami már amúgy is körülöttünk van. Ez egy remek élmény amit nem rég fedeztem fel és teljesen imádom.
Köszönöm a lehetőséget és sok sikert kívánok!
Köszönjük a remek kérdéseket. Nagyon jó volt válaszolni rájuk. Mi is nektek!
Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/?p=49029