Orchid Interjú

(scroll down for English Version)

Hello Mark, azt hiszem ha valaki elkezd hallgatni titeket időutazásban lesz része! Te is így gondolod 🙂 ?

Örülök, ha a hallgató úgy érzi, visszamegy velünk az időbe. Az efféle reakció biztosít róla, hogy elértük, amit akartunk.

Mit mondanál magatokról? Hogyan jött létre a csapat? Kik is a legnagyobb példaképeitek :)?

Theo és én játszottunk már néhány bandában az évek során. 2006-ban vetette fel a banda ötletét. Egy éven belül meg is lett a stabil felállás. Az első koncertet 2008-ban adtuk. Olyan mesterek hatottak ránk, akik kikövezték az általunk is járt utat. Black Sabbath, Led Zeppelin, Pentagram, Deep Purple, Judas Priest, Iron Maiden, Motörhead, Thin Lizzy, Rush, egy végtelen lista. A rock és metál létrehozói és mesterei. Mindannyiuk…

Ez a 70-es évek feelingje sok mindenkinél betalálhat, viszont van némi félnivaló is, mert lehet könnyen félredobnak, hogy csak tolvajok vagytok semmi egyéni nincs a zenétekben. Mit gondolsz erről?

Mára már minden létezik. Ami eddig volt, azt sokan még jobbá tették. Az egyediség a négyünk lelkéből fakad. A többit már évekkel ezelőtt megcsinálták. Mi csak próbálunk néhány olyan dalt készíteni, amit érdemes meghallgatni.

Már jelent meg egy albumotok. Milyen volt a fogadtatás?

Őszintén szólva, meglepő módon a Capricorn elég jó fogadtatásban részesült.

Odahaza San Franciscóban mennyire szeretik az effajta zenét? Ki figyelt fel először rátok (újság, tv, rádió)?

Csakis a rajongók szeretik az efféle zenét. Egyik koncertünkön a Pentagram előtt játszottunk, akik először léptek színpadra San Francisco-ban. Itt nyitni tudtunk a doom-osabb rajongók felé is.

Nemrégiben a Nuclear Blast kiadóhoz szerződtetek és egy új kislemezetek jelent meg „Heretic” címmel! A 3 új dal felvétele hol került rögzítésre és ki volt hangmérnök? Mennyire fontos egy ilyen stílusnál a megfelelő stúdió kiválasztása?

Néhány szám alapját a Hyde St stúdióban fektettük le, San Franciscoban, a keverések pedig SF-tól északra, a producer/hangmérnök otthonában zajlottak. Will Storksonnal dolgoztunk együtt a felvételek során. Fantasztikus ember. A stúdió szerintem nem annyira fontos, mint más tényezők.

Eddig hol koncerteztetek, mennyire volt lehetőségetek? Az új kiadótól milyen elvárásaitok vannak?

Két kisebb európai turnénk is volt már. Sokat játszunk Németországban és Hollandiában, Lengyelországban, Belgiumban, valamint az Egyesült Királyságban is.

A következő teljes értékű lemez mikor fog megjelenni és mi várható attól a kiadványtól?

2013 januárjára van betervezve. Hasonló dolgot várhattok, jobban beletesszük a személyiségünket és még magabiztosabbak leszünk.

Mit gondolsz a metal stílus újabb, modernebb fajtájairól? Mennyire tartod korszakalkotónak? Te magad csak visszafelé tekintesz az időben :)?

Nem érdekel túlzottan a mai kor modern metalja. Sok nagyszerű banda van, ebben biztos vagyok, csak nem az én fülemnek valók. Szeretem a Graveyard-ot, vagy az Uncle Acid-et és a Deadbeats is velünk együtt tekint vissza az időben, az hiszem.

Köszönöm a válaszodat és a rám szánt időt. Találkozunk a múltban :)!

1978 lesz az eddigi legjobb évünk!:)

———————————–

ENGLISH VERSION:

Hi Mark! I think one can experience a time travel when listening to you! What do you think? 🙂

I think if a listener felt that they were going back in time when they listen to us, I would take that as a compliment. I think that kind of reaction is pretty much what we are trying to get.

What would you tell us about the band? How did you form? Who are your greatest inspirations?

Theo and I have been involved in a few different bands throughout the years. In 2006 he started talking to me about doing this. We messed around a bit and had a solid lineup within a year. We played our first show in early 2008. Our inspiration would be from all of the masters who have paved the well-worn path on which we travel. Black Sabbath, Led Zeppelin, Pentagram, Deep Purple, Judas Priest, Iron Maiden, Motorhead, Thin Lizzy, Rush, an endless list. The masters and creators of rock and metal. All of them…

You can reach quite a lot of people with this ‘70s feeling on one hand but on the other hand don’t you fear that many will say you only stole the whole thing and your music is not unique? What do you think about this?

Everything has been done. Everything worth doing has been done better. The uniqueness comes from the four souls involved. Everything else has been done many times over. We are only trying to make some songs worth listening to.

You have already released an album. What was the reception like?

Capricorn was very well received. Very surprisingly so, to be honest.

Does San Francisco like this kind of music? Whose attention did you draw first? Tv, radio, papers?

Just the fans who like this kind of music. One of our earlier shows was opening up for Pentagram the first time they ever played in San Francisco. I think that exposed us to the more doom appreciative fans in the area.

You recently joined Nuclear Blast and have released Heretic EP! Where did you record the 3 songs and who was the sound engineer? Do you think it’s important to choose the right studio for this kind of sound?

The basics for this group of songs happened at Hyde St Studios in San Francisco with the overdub sessions happening at the producer/engineer’s home studio just north of SF. Will Storkson is who we’ve worked with on all of our recordings. He’s wonderful for us. I don’t think the studio itself is important as many other factors.

Where have you given concerts so far, have you had opportunities yet? What expectations does the new label lay in front of you?

We’ve done two small European tours. We’ve played a lot in Germany as well as the Netherlands, Poland, Belgium, and the UK. We’ll be doing a full US tour in early 2013 and probably more in Europe later on in 2013. There are many more opportunities to do this now.

When will you release a full album and what can we expect from it?

We are scheduled to have it out in January 2013. You can expect the same kind of songwriting with much more confidence and our personalities put into it.

What do you think about the new-age metal? Do you consider it a milestone? Do you always look back in time? 🙂

I don’t have that much interest in modern metal that is made these days. There are many great bands I’m sure, they are just not meant for my ears. The bands that I do enjoy, like Graveyard or Uncle Acid and the Deadbeats are probably looking back in time along with us.

Thanks for your answers and your time. See you in the past 🙂 !

1978 will be our biggest year yet! 🙂

WEBhttp://www.orchidsf.com/

Kapcsolódó cikkek

KME videók: Orchid, Bauda, Cochise, Aura, Voodoo Circle, Lord Impaler, Hatesphere, Sanguine

NorthWar

Orchid – Sign Of The Witch (Official lyric video)

NorthWar

Az Orchid bejelentette a »Sign Of The Witch« EP kiadási dátumát!

NorthWar

Orchid – Európai turnédátumok!

NorthWar

Orchid – Új EP!

NorthWar

Hot News: Orchid – Announces festival summer!

NorthWar

Hot News: Orchid – »The Zodiac Sessions« out now!

NorthWar

Hot News: Orchid, Blues Pills, Scorpion Child – European tour to kick off this Friday!

NorthWar

Hot News: Orchid – premiere official ‘The Mouths Of Madness’ music video, kick off European tour soon!

NorthWar

Hot News: Orchid – to release »The Zodiac Sessions« in November, reveal cover artwork + details!

NorthWar

Hot News: Orchid, Blues Pills & Scorpion Child – To Tour Europe!

NorthWar

Hot News: Orchid – wrap up highly successful European tour!

NorthWar

Hot News: Orchid – Further Dates Announced!

NorthWar

Hot News: Orchid – Tour kicks off today! Witchcraft had to cancel their shows due to serious health issues!

NorthWar

Hot News: Orchid – Release ‘Wizard Of War’ Video Clip!

NorthWar

Hot News: Orchid – „Under The Influence…“ Video Trailer with Carter Kennedy Posted Online!

NorthWar

Hot News: Orchid – „Under The Influence…“ Video Trailer With Keith Nickel Posted Online!

NorthWar

Hot News: Orchid – „Under The Influence…“ Video Trailer With Mark Thomas Baker Posted Online!

NorthWar

Hot News: Orchid – Release Title Track Of „The Mouths Of Madness“!

NorthWar

Hot News: Orchid – Second „The Mouths Of Madness“ Album Trailer Online!

NorthWar

Orchid Interjú

NorthWar

Hot News: Orchid – First „The Mouths of Madness“ Album Trailer Online!

NorthWar

Hot News: Orchid – reveal „The Mouths Of Madness“ tracklisting, comment on every song!

NorthWar

Hot News: Orchid – Announce „The Mouths Of Madness“ Album Details, Post „Wizard Of War“ Lyric Video!

NorthWar

Hot News: Witchcraft & Orchid – embarking on a European tour!

NorthWar

ORCHID – Heretic EP

Dr. Feelgood

Hot News: Orchid – To Release „Wizard Of War” 10″ Vinyl!

NorthWar

Hot News: Orchid – Fourth „Heretic“ Trailer Online, Release Postponed!

NorthWar

Hot News: Orchid – The third “Heretic” snippet-video now online!

NorthWar

Hot News: Orchid – Second „Heretic“ Snippet Video Online!

NorthWar

Hot News: Orchid – Title track of “Heretic” EP + lyric video online!

NorthWar

Hot News: Orchid – Announce New EP!

NorthWar

Hot News: Orchid – Signs Worldwide Deal With Nuclear Blast!

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár