A sötétségben fáradhatatlanul követ minket, lesben áll, nyomást gyakorol és nagyon sokáig várja a megfelelő pillanatot a csendesen végbemenő kimenetelre. Minőségi félelemről és megbízható, profi zenészekről beszélhetünk az Orv zene kapcsán. Mitől szoktatok megijedni, van ilyen? Elsősorban hol találtok kapcsolatot az érzések és a sötét nyomasztó légkör között?
Szerintem pont olyanok vagyunk, mint a sötétebb műfajok bármelyik rajongója. Nehéz lenne félelmet, nyomasztó légkört olyan tökéletesen visszaadni, mint a jó death/black/doom zenében, és mi is itt találjuk meg azt a lehetőséget, hogy ezt feldolgozzuk. Az igazán ijesztő az lenne, ha ezeket az érzéseket nem lehetne a zenén keresztül kifejezni. Persze, ott az irodalom, a festészet és számos más kifejezési forma, ezek egyenrangúak, de a magam részéről nehezen tudok elképzelni egyszerre fenyegetőbbet, lesújtóbbat és felemelőbbet, mint fizikailag is átélni egy igazán sötét zenét.
Mindenképpen igaz rátok a settenkedés, mert évtizedek óta zenéltek és „nehéz nyomokat” találni rólatok, pedig amit készítettetek, sok értéket tartalmaz. Mit érdemes tudni az előéletetekről?
Ha jól emlékszem, egy gimnáziumi nyári táborban találkozva a Sepultura Schizophrenia lemezét hallgattuk először közösen, ez azóta is mindkettőnk számára alapmű. Két évvel később már a Message nevű grindcore formációban gitároztunk, ezután 1998-1999-ben csináltuk többedmagunkkal a Hetumogert, illetve elődjét a Kaltest. Tamás gitározott rövidebb ideig a Sin of Kain és a Testimony/Tesstimony zenekarokban is. A settenkedés, nyomtalanság nem szándékos, nincs mögötte tudatos rejtőzködés és imázsépítés, csak így alakult, de az biztos, hogy mindig fontosabb volt, hogy a zenénk legyen előtérben, ne mi magunk.
Az Orv az eddigi legerősebb és leghosszabb folyamat amit végeztek? Folyamatosan erősödik bennetek ennek a fonálnak a görgetése?
Igen, az Orv az eddigi legkomolyabb közös projektünk. A terv az volt, hogy teljes zenekarként működünk, és lehetőség szerint koncertezünk is, eddig ez nem jött össze. Lehet, hogy így is marad, de ettől valójában sokkal inkább elmélyedünk a zenében, egyre több mindent látunk bele, mármint zenei értelemben.
Szerintem nevezhető egyedinek amit alkottok. Olyan területeken sikerült megérinteni az ember lelkét és olyan mélységekben, ahol még nem biztos, hogy sokan odaértek! A zenétek leginkább black metál, de vannak death és doomba hajló elemek, mindez pulzáló lökettel, egyfajta örvény alakul ki, ami erősen lehúzza a hallgatót. Mi lenne ez valójában? Hogyan működik mindez ilyen jól? Te mit mondasz az Orv zenéjéről?
Köszönjük az elismerést, megtisztelő, hogy ilyesmit tudtunk kiváltani. Az biztos, hogy az említett elemek mind jelen vannak, black metalból inkább a dallamosabb felfogás, a death talán a hangzáson és a vokálon keresztül lép be, a doom pedig a hangulat szempontjából fontos. Az igazság az, hogy mivel nem tervezőasztalon készült a projekt, az elemek összességét mi sem tudtuk sem kiszámítani, sem nagyon frappánsan leírni. Persze fontos, hogy elhelyezzük magunkat, mert hiába szeretnénk egyediek lenni, támaszkodunk az általunk tisztelt elődökre. Amikor a promóanyagokban azt írtuk, hogy a dallamos finn-svéd, Dissection-szerű black és a nagy Peaceville-hármas death-doomja között vagyunk, akkor egyszerre beszélünk számunkra fontos hatásokról és hangulatokról. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem például a Somberlain vagy a Silent Enigma lemezeket írjuk újra.
2019-ben a „Tidal” demóval kezdtétek és a „A Crowning of Misery” EP-vel folytattátok. Akkor még picit másabb volt a hangzás. Milyen ez a két kiadvány és mit érdemes tudni a zenekar kapcsán a 2019–21 közötti időszakról?
Teljesen tipikus módon kerestük a hangunkat anélkül, hogy tudtuk volna hova akarunk megérkezni. A hangzás minden hibájával együtt egy tanulási folyamat éppen aktuális eredménye, a Crowning… óta magunk próbálunk mindent felvenni és keverni is. Ennek nyilván megvannak az előnyei és az időnként hallható hátrányai is. A Tidal egy abszolút első kísérlet volt, és akkoriban egyértelműen az volt a cél, hogy minél előbb koncertképes zenekarrá váljunk, de ahogy a Crowningon is hallható, inkább azzal telt az idő, hogy csiszolgassuk a saját hangunkat, és örültünk neki, hogy minimális, de pozitív visszajelzést kaptunk az EP-re. Az első két anyag sok szempontból kijelölte a kereteket, a mély és agresszív gyors témák és a hangsúlyos, de inkább fenyegető, mint dúdolható dallamok ötvözetét.
Ezt a két művet tovább fejlesztettétek és az értékeit megfelelően megőriztétek, így alakult ki a most megjelent „Calmness Is Pretence” EP. Ez már kiadói támogatást is élvez méghozzá a nagyszerű Iron, Blood and Death Corporation segítségét. A 4 dal megkeseredett és fájdalmas dallamai meghozhatják az effajta zenét kedvelők érdeklődését. Mit érdemes tudnunk az alkotásokról?
Először is hálásak vagyunk Antonio és az Iron, Blood and Death Corp. támogatásáért. A napokban megkaptuk a CD-ket, és ha valaki szeretne fizikai példányt, a Bandcamp oldalunkon nemsokára megvásárolható lesz. Azt hiszem, mind a négy tétel azt a hangulatot próbálja megragadni, ami a szétesés, összeomlás, és az ezt szemlélő résztvevő tehetetlenségének keveredéséből fakad. Ez lehet az egyéni fenyegetettség érzése, mint a State of great turmoil-ban, természetinek látszó jelenség, mint a második A fissure beneath című dalban, emberi és társadalmi bukás, mint az I have come with the fall esetében, vagy az anyagi-földi és a kozmikus ellentéte, ami a Hollowed songs vezérfonala. Ennek megfelelően zeneileg is az agresszió és szépség összeillesztése és szétválása a legfontosabb motívum az anyagon mindvégig.
Elképzelhető néhány éven belül egy teljes hosszúságú album? Messze van még az a pont amikor ez megvalósulhat? Mennyire terveztek előre és mennyire akartok nagyobb PR tevékenységet az eddigiekhez képest?
Valójában már elkezdtünk dolgozni egy nagylemezen. Várhatóan kipróbálunk pár új ötletet egy két-három számos anyagon, de már abban gondolkodunk, hogyan lesz belőle teljes hosszúságú anyag. Én ugyan szeretem a 20-25 perces kiadványokat, de azért az látszik, hogy előbb-utóbb szükség van egy hosszabb anyagra. Ami most megvan belőle, az már több mint néhány szétszórt téma, teljes számokról még nem beszélnék, de 2025-ben be akarjuk fejezni. Ami a nyilvánosságot illeti, biztos, hogy jobban figyelnünk kellene saját magunk reklámozására, de sok manapság bevett és elvárt küszöböt nem tudunk átlépni, ami az önpromóciót illeti, egyszerűen egyikünk sem ilyen karakter. Persze el kell jutni a hallgatókhoz, hiszen azért adjuk ki az anyagokat, hogy mások is meghallgathassák, ehhez nyitni kell, de az távol áll tőlünk, hogy minden eszközzel a világ arcába toljuk magunkat.
Milyen zenéket hallgattok? Mennyire tetszik a Black Metal szerteágazása és folyamatos fejlődése?
Teljesen egyértelmű, hogy a black metalon belül iszonyatosan sok kreativitás munkálkodik, ahol megfér a legortodoxabb hagyománytisztelet és a radikális újítás is. Mind a két szélsőség nagyon fontos, mert addig működik a dolog, amíg ez a kettősség hajtóerőt jelent. Kettőnk közül inkább Tamás a zeneileg nyitott és a black/death metalon túl rengeteg zenét, műfajt szeret, követi a mainstream és az underground zenéket is. Én kevésbé vagyok nyitott, de a black metalon belül éppúgy rajongója vagyok a Deathspell Omega komplex és progresszív világának, mint a Beherit-kultusz ápolásának vagy a déli black metalnak és a war metalnak. Vannak bőven közös pontok: az említett Schizophrenia album és a Dissection lemezei mellett például olyanok, mint a Morgoth zseniális Odium című lemeze, a Thorns ridegsége vagy mondjuk akár Tiamat késői gót-rock/pop lemezei közös kedvencek.
Mennyire másabb a dalszerzési folyamat, mint a Hetumoger idejében?
Az Orv zenéi alapvetően Tamástól jönnek, ő az, akin az alapötlet és a kidolgozás is múlik. Az én feladatom a szövegek mellett az, hogy minden részlet első hallgatójaként véleményt mondjak, javasoljak, akár témákat, akár csak annyit, hogy egy-egy hang arébb kerüljön. A Hetumoger elég régen volt, de amennyire emlékszem, ott részben hagyományos próbatermi dalszerzés folyt, részben pedig Kéri Pétertől és Tamástól jöttek a témák. Az Orv sem csak stúdióprojekt, mert a témákat most már próbateremben is megnézzük, de alapvetően fontos, hogy nem annyira hangszerközpontú a munka, inkább hangulatokat próbálunk végigvezetni a számokon.
Annak idején mennyire lepett meg az egyetlen demó a „Hét avar alatt” megjelenésének az érdeklődése? Milyen emlékeid vannak abból az időszakból?
Szerintem mind, akik részt vettünk annak az anyagnak és az elődnek számító Kaltes demónak az elkészítésében büszkék vagyunk rá. Nem annyira a fogadtatás miatt, mert akkoriban kevesebb banda is volt, többen is megkapták a valóban megérdemelt figyelmet, több idő volt arra, hogy rajongóként is hallgassuk egymást, az új anyagok nem pörögtek ki a köztudatból pár hét után. Sokkal inkább azért, mert iszonyatosan élveztük játszani azokat a számokat, pont az az energikus-mágikus zenei és zenekari élmény volt, ami teljes egészében mindig átadhatatlan a kívülállók számára.
Köszönöm a válaszokat, nagyon kíváncsian várom a folytatást!
Mi köszönjük a támogatást, személyesen neked is és a Kronos Mortus minden olvasójának!
https://www.instagram.com/orv_black_metal
https://weareorv.bandcamp.com/
Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2024/06/23/orv-interview/