(scroll down for English Version)
Üdvözlet! Örülök hogy interjút készíthetek veletek! Kérlek mutassátok be a Pantheist-et; hogyan alakult, hogyan jöttetek össze ennyi különböző országból?
„KOSTAS: Mi köszönjük a lehetőséget; a Pantheist 2000-ben alakult, eredetileg egy egyszemélyes dark-synth projektként. Eredetileg (én és egy Nicholas nevű gitáros akivel az egyetemen találkoztam) saját magunk szórakoztatására készítettünk demókat egy Roland XP-80-nal, amit abban az évben vettem. Végül én erőltettem Nicholas-ra az extrém doom metal albumokat amiket épp kezdtem magam is hallgatni, miután pedig teljesen megfertőztem velük, vettem egy 8 számos felvevőt meg egy gitárt és elkezdtünk doom metal „hálószoba-demókat” készíteni, hehe. Azután egy doom metal levelezőlistán kerestük, majd megismertük Stijn Van Cauter-t és lehetőségünk nyílt elkészíteni az „1000 Years” demót házi stúdióban (hogy úgy mondjam, egy másik ex-hálószobában), a többi pedig már történelem.
A csapat nemzetköziségét illetően, azt kell mondjam ez mindig is így volt, nem is tudom miért. Míg a legtöbb banda általában helyi fellépésekkel kezdi és utána alakul ki a regionális, országos, majd nemzetközi közönsége, miközben kiadót keresnek amelyhez leszerződhetnének. A Pantheist-nél ez mindig is az ellenkezőképp történt: mialatt Belgiumban volt a székhelyünk, Hollandiában tartottuk a próbákat mivel a dobosunk ott lakott; az első koncertünk is külföldön volt (a Dutch Doom Day első napján, Rotterdamban) és sose kerültünk kapcsolatba kiadóval. Ehelyett, ők léptek kapcsolatba velünk! A Firebox Records kért egy promó CD-t, azután az első demónk alapján leszerződtettek minket és utána adtuk ki első, „O Solitude” című albumunkat amelyet a doom metal média lelkes kritikával fogadott (abban az időben a „funeral doom” valami egészen új és érdekes dolognak számított) és így jutottunk be a színtérre (külön köszönet a Funeral Procession Tour-nak a Skepticism-mel és az Until Death Overtakes Me-vel, ami a legelső „funeral doom” turné volt).
Épp hogy megalakultunk, máris Angliába költöztem és kirúgtam az egész bandát, Nicholas-t kivéve! Tehát megint a nulláról kellett kezdenünk és új felállást felépíteni, ez úgy volt a legegyszerűbb, hogy olyan emberekkel léptünk kapcsolatba, akik már más bandákban játszottak és akiket már ismertünk a színtéren. Először Andy és Mark csatlakozott (akkor mindketten az Esoteric-ben játszottak) és felvettük második koncept albumunkat, az Amartia-t. Utána csatlakozott Ilia (aki az Indesinence-ben játszik) és Sterghios dobos, és ezzel a felállással felvettük a „The Pains of Sleep” EP-t. Végül Pete (aki most az Akercocke-ban játszik) érkezett Nicholas helyére, aki az USA-ba költözött. Később Andy lépett ki a bandából hogy Finnországba költözzön, engem hagyva fő énekesként a „Journey Through Lands Unknown”-on.”
A zenéteket gyakran funeral doom metal-nak bélyegzik, bár én személyesen nem szeretem az efféle skatulyákat; azt hiszem, egyetlen zenét sem lehet így beskatulyázni, hogyan jellemeznétek a zenét, amit játszotok?
„ILIA: Leginkább csak metal, ha már választani kell. Igazad van, az együttes zenéjét mindig is funeral doom-ként jellemezték, de minden egyes lemeznél újabb hangzás, újabb hatások érkeztek, és mindez egyesül abban a zenében amit most játszunk. Azt hiszem, az alaphangzás még mindig ugyanaz, mint a korai időkben, mivel még mindig Kostas áll a zene, a szövegek és a szervezés mögött. De az elmúlt évek tapasztalatai és a folyamatosan kialakuló felállás elkerülhetetlen hatással van a hangzásra, ugyanúgy, mint ahogy zeneileg mi is kíváncsiak vagyunk, újabb és újabb zenéket felfedezve és a legkülönbözőbb stílusokat hallgatva. A stílus jellemzésével az a probléma, hogy ha minden zenei hatást hozzáadunk a stílusnévhez, a végén kb. ilyesmiről beszélhetnénk: „Experimentális Progresszív Depresszív Modern Polka Metal” vagy hasonlók, ami eléggé hülyén hangzik és tulajdonképpen semmit sem jelent. Tehát leginkább a metalnál maradunk, vagy pontosabban „progresszív-hatású” metalnál. Minden más fölösleges szerintem. Remélem a zenénk már önmagáért beszél.”
Milyen témák inspirálnak a legjobban?
„KOSTAS: Minden ami felkelti az érzékeket és felemeli a lelket. Szenvedély – és hogy ennek fölöslege vagy hiánya hogyan vezet szenvedéshez.”
Kérlek meséljetek arról, hogyan született az új Journeys Through Lands Unknown album!
„ILIA: Csak úgy mint a többi Pantheist albumnál, itt is Kostas írta a zene nagyrészét és az összes szöveget. A legnagyobb különbség ezúttal az, hogy mindegyik számhoz több demó verziót készítettünk, és nagyon intenzíven próbáltuk is őket. Ez az, amire a banda előző inkarnációi nem voltak képesek a felvételek előtt, idő hiányában. Úgy érezzük, ez hasznunkra vált. Hagyta megérni a zenét, és minket hogy elég ötletet adhassunk az anyaghoz, hogy mindegyik dalnak egyedi karaktere legyen. Mindannyian azzal az ötlettel érkeztünk a stúdióba hogy mit szeretnénk hozzáadni a dalokhoz hogy elérjék a megfelelő hangzást.”
Már 3 éve hogy megjelent az előző albumotok, az Amartia. Hogyan hasonlítanád össze az újjal, hasonlítanak, vagy teljesen különböznek egymástól?
„ILIA: Ez egy nehezen megválaszolható kérdés egy zenekar számára, különösen ennek az albumnak az esetében. Az eddigi visszajelzések közül több olyan is elhangzott, hogy az album „zeneileg teljesen más”, meg hogy „progresszívebb”. Mindkét véleménnyel egyetértek, ugyanakkor úgy érzem, ez még mindig egy teljesen felismerhető Pantheist album. A sablon hangzás ott van; és már akkor is ott volt, mikor a dalok még csak kezdeti állapotban voltak. Megértem, ha széleskörű tempóváltások, hangok a Journey Through Lands Unknow-on először összezavarják az embert, különösen ha valami, előző albumokhoz hasonlókra számítanak. Megpróbáljuk megfelelően bemutatni ezeket az új elemeket, mindig úgy éreztük, hogy ez valódi ötletkeresés és zenei tér számunkra amit magunkénak érzünk, és úgy éreztük ez érdekessé teszi a zenét amit játszunk és hallgatunk. Még mindig úgy hiszem, ez egy vérbeli Pantheist album, és csak remélni tudjuk, hogy az emberek a szokatlansága ellenére adnak neki egy esélyt, mert őszintén hiszem, hogy az új elemek mögött egy nagyon is igazi Pantheist rejtőzik. Az van, hogy az élet változik, az emberek is, s így mi is. Egy olyan album amely nem ezt tükrözi, nem hatott volna hitelesnek számunkra. Ismétlésként hatott volna, hogy kielégítsük a hallgatót, de ki szereti látni azt, hogy a zenéje csak meg akar felelni?”
Mit szeretnétek kifejezni az új albummal? Kit szeretnétek megérinteni a hangulatával?
„ILIA: Az emberi tudat azon részére szeretnénk eljutni, ahová már nem érnek el a puszta szavak. Elvinni az embert oda, ahová más album nem viheti őket. Elsősorban zenerajongók vagyunk, nem zenészek, tehát értékeljük a minőséget. Van valami csodálatos elégedettség érzet abban, hogy a zenénk hasonlót közvetít az emberek felé.”
Hogyan kezdtetek el érdeklődni a doom iránt? Mit jelent ez számotokra?
„ILIA: Mindannyian máshonnan merítettünk, legyen akár Doom/Death (Disembowelment, Thergothon, nagyon korai My Dying Bride, stb.) vagy True Doom (Candlemass, Warning, St Vitus, Sabbath) de most már mind ugyanott vagyunk a doom-mal kapcsolatban és azzal amit kifejez, a lehető legjobban: fantasztikus bandák egyvelege, gyakran alulértékelve de mégis nagy hatással a metalra, és általában a modern zenére. Azt hiszem, a Black Sabbath hatása az összes többi zenestílusra azóta is törhetetlen, nagyon széleskörű. Abban a tudatban maradhatnak, hogy letettek valamit az asztalra amit csak nagyon kevés más banda.”
Kérlek meséljetek valamit azokról az együttesekről is, ahol még játszotok! Milyen más stílusok iránt érdeklődtök?
„KOSTAS: Ahogyan Ilia már említette, mindannyian különböző zenéket hallgatunk, tehát senkit sem érhet meglepetésként hogy más bandákban is játszunk. Ilia az Indesinence nevű doom/death csapatban játszik és beugró tag a Code-ban is, Mark az Esoteric-ben, Pete az Akercocke-ban (és van egy For The Blind nevű akusztikus formációja is), Sterghios egy The Lost Legion nevű epic metal bandában, jómagam pedig a Crippled Black Phoenix-ben (experimental/post rock) és az Ereipia-ban (neoklasszikus).”
A témáitok főleg ürességről, depresszióról és halálról szólnak. Hogyan látjátok a mai modern világot és az életet? Milyen nézeteket vallotok? Min változtatnátok, ha tehetnétek?
„KOSTAS: az ürességet, depressziót és halált úgy látom, mint koncepciót mely az emberi léttel együtt jár, nem feltétlenül csak a modern világban és életben. Személy szerint, a modern világot túl gyorsnak találom, nehezen tudok lépést tartani a technológiával, tudománnyal és úgy általában a társadalommal. Gyorsan fejlődő, zavaros világban élünk és az olyan bandák, mint a Pantheist, időt állóak és átélik a pillanatot, megadva a hallgatónak, hogy megfigyelhesse az Örök Pillanatot. Habár, nem feltétlenül változtatnék a világon, mivel a változás evolúciójában hiszek.”
Utolsó kérdés gyanánt, kérlek meséljétek el, hogyan választottátok a Pantheist nevet a banda számára? Milyen kapcsolat van a név és a zene között?
„KOSTAS: Ez egyszerre filozófiai és zenei koncepció; filozófiai szempontból, a szívemhez legközelebb álló nézeteket fejezi ki (olyan szempontból kezeli a világot mint független és örökkévaló istenség, saját transzcendenssel – és nehéz emberi elmével felfogni – és karakterrel). Zeneileg, szabadságot ad a kibontakozáshoz, különböző elemeket keverve a zenébe, meg úgy általában nyitott hozzáállást hozzáadva, a Nagy Kifejezést keresve.”
—————————-
ENGLISH VERSION:
Greetings! I’m so glad to make an interview with you! Please introduce Pantheist a little; how was it formed and how did you get together from all these different countries?
KOSTAS: Thank YOU for giving us the opportunity; Pantheist was formed back in 2000, originally as a one-man dark synth project. Originally, we (myself and a guitar player called Nicolas I met at the University) were amusing ourselves making demos on a Roland XP-80 I had just bought that year. Eventually, I started to force-feed Nicolas with the extreme doom metal albums I was just getting into around that time and when he was brainwashed enough, I bought an 8-track recorder and a guitar and we started making proper doom metal „bedroom project” demos, hehe. Then I got to know Stijn Van Cauter through the now defunct doom-metal mailinglist and we had the chance to record a demo called „1000 years” in his home studio (another converted bedroom, I have to say) and the rest is history.
When it comes to the international character of the band, I have to say it has always been like that and I have no idea why. While most sensible bands usually start by playing local gigs and then build up an audience on a regional, national and then possibly international level, while on the way to success they manage to impress a label that eventually signs them, things with Pantheist were always the wrong way round: while we were based in Belgium, we were rehearsing in The Netherlands because our first drummer lived there; our first gig was abroad (at the first Dutch Doom Day in Rotterdam) and we never contacted labels. They were contacting us instead! So Firebox records requested a promo, they signed us on the strength of our first demo and then we produced a first album called „O Solitude” that was critically acclaimed by the doom metal related media (at the time, the „funeral doom” tag appeared as something new and exciting) and established us in the scene (also thanks to the Funeral Procession Tour we did at the time with Skepticism and Until Death Overtakes Me, which was as far as I know the first „funeral doom” tour ever).
And just as we were starting to establish ourselves, I moved to England and pretty much fired the whole band except of Nicolas! So we had to start from zero again and build up a new line-up and the easiest way to do this, was by contacting people who were already playing for other bands we already knew from the scene. So first Andy and Mark joined (at the time both in Esoteric) and we recorded a second opus, a concept album called „Amartia”. Then we were joined by Ilia (who plays in Indesinence), and drummer Sterghios and with this line-up we recorded a transitional EP called „The Pains of Sleep”. Eventually Pete (who now plays in Akercocke) replaced Nicolas who moved to the USA. Later Andy left the band as well to move to Finland, leaving me as the main vocalist in „Journey Through Lands Unknown”.
Your music is often labelled as funeral doom metal, but I personally don’t like any labels like that; I believe no music can ever fit into just one label, so how would you describe the music you play?
ILIA: Probably just Metal, if we had to make a choice. You are correct, the band did start off playing what has since come to be described as „Funeral Doom”, but with each subsequent release, new sounds, experiences and influences have come on board, and these are all reflected in the music we play today. I think the basic sound template of the band is still the same as it was in the band’s early days, because Kostas is still the person behind most of the music, lyrics and arrangements. But the experiences of the last few years and the constantly evolving line-up have inevitably had an impact on the sound, as has the fact that we are all quite musically curious, and constantly discovering new music and listening to a wide range of styles. The problem with genre tags is that once you add every influence into the supposed genre name, you end up with something like „Experimental Progressive Depressive Modern Polka Metal” and similar descriptions, which sound extremely silly and ostentatious, and actually don’t mean much at all. So we’d probably rather be referred to as „Metal” or, at a push „progressive-influenced Metal”. Anything else is redundant, I think. Hopefully our music can speak for itself by now.
What themes inspire you the most in general?
KOSTAS: Anything that raises the senses and lifts the spirits. Passion- and how its excess or lack of, can lead to suffering.
Please tell me how the new album, Journey Through Lands Unknown was born!
ILIA: As with all other Pantheist albums, Kostas wrote most of the music and all of the lyrics. The main difference this time around is the fact that we made a lot of demos of each track, and we also rehearsed them quite heavily. This is something that previous incarnations of the band had not been able to do to the same extent before recordings, because of time constraints. We all feel this approach proved very beneficial. It allowed the songs to mature, and us to add enough ideas to the material for its song to retain its individual character. We all headed into the studio with a pretty good idea of what each of us was supposed to do to give the songs the sound they needed.
It’s been 3 years since your former album, Amartia. How would you compare it to the new album, are they anything similar or completely different?
ILIA:That’s usually a hard question for the band to answer, and even more so in the case of this album. Many of the reactions we have heard so far seem to agree that the album is „musically quite different”, and also „more progressive”. I can agree with both sentiments, and yet at the same time I feel this is still very recognizably a Pantheist album. The sound template is there; and it was already there when these songs were still in an embryonic state. I can understand the wider range of tempos, sounds and textures on „Journey through Lands Unknown” might confuse some people at first, especially if they were expecting something closer to the previous two albums in terms of feel and tempo. We weren’t trying to be „clever” by introducing these new elements, we always thought it was a very genuine exploration of ideas and musical territory that felt right to us, and we felt it would make for interesting music to play and listen to. I still think it’s a perfectly valid Pantheist album, and we can only hope that people who initially find the approach too unusual will persevere and give the album a chance, because I honestly believe that underneath those new elements is still an album that is very much Pantheist. The crucial thing here is just that life moves on, so do people, and so do we. Making an album that didn’t reflect this wouldn’t have felt like the honest thing to do for us. It would have been a case of replicating a sound just to please a certain demographic, and who would want to see their music reduced to that?
What do you wish to express with the new album? Who do you want to touch with its atmosphere?
ILIA: We’d like to get to those parts of people’s minds where words alone can’t go. Taking people to a place where no other album can take them. We are music fans before musicians, so we appreciate albums that have those qualities. There’s an extremely satisfying feeling of accomplishment in knowing that our music can bring something similar to other people.
How did you become interested in the doom genre? What does it mean to you?
ILIA: We all had different learning curves, whether through Doom/Death (Disembowelment, Thergothon, very early My Dying Bride, etc) or True Doom (Candlemass, Warning, St Vitus, Sabbath), but we’re all on a similar page these days when it comes to Doom and what it represents, when at its best: a collection of fantastic bands, often understated yet with a vital impact in the development of Metal, and modern music in general. I think the reach of Black Sabbath’s influence on literally most other types of music since, is absolutely impossible to track down, it’s so widespread. They can sleep safe in the knowledge they’ve made a mark that very few other bands can claim to.
Please tell something about the other bands you’re playing in! What other genres are you interested in?
KOSTAS: as Ilia mentioned earlier, we all listen to many different musical genres, so it shouldn’t come as a surprise that most of us play in other bands as well. Ilia plays in doom/death band Indesinence and he is a session member in Code, Mark plays in Esoteric, Pete in Akercocke (and he also has a great acoustic side project called For the Blind), Sterghios plays in an epic metal band called The Lost Legion while I play in Crippled Black Phoenix (experimental/post rock) and Ereipia (neoclassical music).
As your themes are mostly about emptiness, depression and death. How do you see this modern world and life? What are your views? What would you change if you could?
KOSTAS: I see emptiness, depression and death as concepts that are interwoven with human existence in general, and not necessarily only with the modern world and life. Personally, I find the pace of the modern world too fast and my brain can hardly keep up with all developments in technology, science and society in general. We live in a fast evolving, confusing world and bands like Pantheist allow for time to stand still for a second, giving the listener the opportunity to observe the Eternal Moment. However, I wouldn’t necessarily change anything in this world, as I believe in the necessity of change and evolution.
For the last question, please tell me how the name „Pantheist” was chosen to be the name of the band? What is the connection between the name and the music?
KOSTAS: It is both a philosophical and musical concept; philosophically, it expresses views that are dear to my heart (it considers the world as some sort of independent and ever evolving deity, having its own transcendental -and difficult to comprehend for the human mind- characteristics). Musically, it gives us the freedom to evolve, incorporate different elements in our music and generally adopt an open-minded attitude, in our quest for the Ultimate Expression.
WEB:
http://www.pantheist.co.uk/
http://www.myspace.com/pantheistuk