
A kérdésekre Bart (Варфоломей) válaszolt.
Egy új fejezet nyílt a korábban sokak által megismert Batushka zenekarnak. Névváltoztatásra és „tovább lépésre” került sor. Most már a Patriarkh nevet kell megjegyeznünk, amit bizonyára észrevettek a rajongók. Hogy vagytok, mennyire viselt meg bennetek ez az egész átalakulás?
Izgalmas új fejezet ez számunkra – olyan, mintha újrakezdenénk. A névváltás ugyan simán lezajlott, és a rajongóink is lelkesen fogadták, mégis némiképp úgy vagyunk kezelve, mintha újoncok lennénk. Úgy gondolom, mindez új energiát ad az előttünk álló kihívásokhoz. Nagyon izgatott vagyok az új kihívások kapcsán, és amiatt, hogy mit hoz majd az elkövetkező két év.
Akiknek eddig nem kerültetek a figyelmük elé, mondanál néhány fontosabb dolgot a zenekar előéletéről? A kezdetek kezdete, eddig elért sikerek, miből merítetek ötleteket a koncert show-hoz?
Az én utazásom mögött meghúzódó inspiráció az extrém zene iránti szeretet és szenvedély, amelyhez már az 1990-es évek eleje óta kötődöm. Zenei pályafutásomat ebben az évtizedben kezdtem meg a Hermh zenekarban. Később a Batushka-val és a Litourgiya albummal lett dolgom. Ezt az időszakot a rengeteg világszerte adott koncert fémjelezte, de 2018-ban egy komoly konfliktust is magával hozott, amely történelmi vitát váltott ki a metal közösségen belül. 2019-ben kiadtuk a Hospodi albumot, amelyet számos koncert és olyan további kiadványok, mint a Raskol, a Carju Niebiesnyj és a Maria követtek. Ezekhez az albumokhoz világ körüli turnék társultak. 2024 az új név felvételének éve, valamint egy új album, a Prorok Ilja előkészítésének időszaka lett, amely 2025 elején jelenik meg. Ez új kezdetet, új fejezetet és izgalmas jövőbeli terveket nyit meg. Ennyi a rövid történet.
Ugorjunk a pokolba teljesen 2024 elejéig. A most megjelenő „Пророк Илия / Prorok Ilja” albumot akkor kezdtétek rögzíteni több stúdióban is. Miért kellett ennyi helyre menni és mit hol vettetek fel?
Úgy gondolom, hogy a mi szintünkön álló legtöbb zenekarnak van elképzelése arról, hogy milyen stúdiókban szeretnék az albumjaikat felvenni. Mi azonban az általunk megkívánt hangzás alapján választottuk ki a helyszíneket. Az adott stúdiók egyedi jellemzői és az általuk biztosított hangzás hitelessége voltak a kulcsfontosságú tényezők a döntésünkben. A folyamat logisztikailag és technikailag egyaránt kihívást jelentett. Az album öt hónapnyi felvétele után teljesen kimerültem. A felvételek közti szünetekben is folytattuk a koncertezést, így nem hagytunk magunknak időt a pihenésre. Ennek ellenére az eredmény kárpótolt minket, és óriási elégedettséggel töltött el az, amit elértünk.
A dalok előkészülete hogyan zajlott, miben akartatok változtatni, miből akartatok többet és kevesebbet az új dalokban?
Úgy gondolom, hogy a Prorok Ilja névre keresztelt projekt teljesen új munkamódszert hozott el számunkra. Konceptalbumok esetében, ahol a különféle érzelmeket összekötő narratíva az elsődleges alap, a zene megírása inkább hasonlít egy filmfelvételre, mint pusztán egy menő riffekből álló gyűjtemény összerakására. A filmes és színházi elemek beépítése az egész albumon megfigyelhető. A dalszerzési folyamat kezdettől fogva egy előre kidolgozott forgatókönyv szerint zajlott. A helyszínnel kezdtük, majd egymás után komponáltuk meg a dalokat, az elsőtől az utolsóig, anélkül, hogy utólag bármit is átrendeztünk volna. Aprólékos folyamat volt ez: egy adott – például a III. – szám befejezése után kezdtük csak el a következőt, vagyis a IV.-et. Ez a megközelítés volt az, ami ilyen mértékű zenei egységességet hozott létre az egész albumon.

A „Пророк Илия / Prorok Ilja” egy konceptalbum, Ilja próféta világába kalauzolja el a hallgatót, aki az 1960-as évekig működő ortodox Grzybowska-szekta vezetője volt. Miért ezt a történetet választottátok? Ebben az időszakban ez lehetett az egyik legnagyobb szekta csoport 🙂 ?
Ezt a történetet elsősorban azért választottam, mert abban a régióban játszódik, ahol születtem és élek. Már az 1990-es években megragadta a képzeletemet, és nagy kedvet kaptam ahhoz, hogy zenei koncepcióba fordítsam át. Emellett egyetemes társadalmi aspektusa is van: egy írástudatlan paraszt emberek csoportjait manipulálja, akik vagy a bibliai Illés prófétával, vagy egyenesen Krisztussal tévesztik össze. A történet egy pontján még keresztre is akarták feszíteni, hogy kiderüljön, feltámad-e a harmadik napon. Ez a téma könnyen átültethető napjaink populizmusára, amely direkt módon manipulálja a társadalmat és mérgezi meg az emberek elméjét.
Az album dalaihoz rengeteg erőbedobás kellett, nagyon változatos és bőséges élményt nyújt, rengeteg hangszert hallhatunk. Mindenféle különleges népi hangszer megkísérti nekünk a sötétséget, black és doom metallal, neo dark folkkal, sőt filmzenével is gazdagítva! Összefoglalnád, hogy pontosan mit is kapunk tőletek 🙂 ? Nektek ez egy tökéletes utazás élménybeszámolóval? 🙂
A projekt mögött meghúzódó koncepció az volt, hogy a hangzást népi hangszerekkel gazdagítsuk, hiszen olyan történetet mesélünk el, amely mélységesen kötődik a régiómhoz. Azt akartam, hogy a zene hitelesen tükrözze a térségem lényegét. Úgy hiszem, ennek a megközelítésnek a révén az album többrétegűvé vált, amely lehetőséget biztosít a hallgatónak, hogy minden egyes újrahallgatással mindig új finomságokat fedezzen fel benne.
A YouTube csatornán látható videóklip is. Hol vettétek fel és mennyire nehéz volt megvalósítani? Sikerült az összes elképzelést összehozni, esetleg volt valami ötlet ami már nem fért bele valami oknál fogva?
Sajnos az eredeti videókoncepciót egy gyakorlati probléma miatt el kellett vetnünk: nem tette lehetővé a költségvetés. Ennek ellenére elégedett vagyok azzal, amit sikerült megvalósítanunk. A történetet a tervek szerint jövőre színházi előadás formájában fogjuk bemutatni.
Azt hiszem a Napalm Records maximálisan megtesz értetek minden. Többféle formátum is megjelenik és a deluxe verziónál kaphatunk egy bónusz dalt is! Mit kell tudnunk erről a kilencedik dalról? Mit rejtettetek el? Lenne ötleted valamilyen nagyon egyedi formátumra, kinézetre kiadványok terén?
Teljes mértékben! A kiadások szuperek, bár a limitált kiadások már a megjelenés napján elfogytak és nem lehet őket kapni. A bónusz Wierszalin IX egy a történethez fűzött epilógusként szolgál. Úgy tervezzük, hogy a jövőben különálló kislemezként is kiadjuk.
Az élő fellépéseitek mindig nagyon látványos, izgalmas, sötét! 2025-ben lehetnek újabb elemek, kellékek a Patriarkh koncerteken? Mennyi tűz lesz a színpadon 🙂 ?
A teljes Prorok Ilja albumot élőben, megfelelő módon előadjuk. A felállásunk két új taggal bővült: egy harmadik gitárossal és egy női énekessel. Az új felállás még látványosabb –mindenkit arra buzdítunk, hogy ezt élőben, saját maga tapasztalja meg!
Mi a véleményed a különböző egyházak eltávolodásáról és egymással szembeni ellenségeskedéséről? Miben higgyünk?
Mindig önmagunkban kell hinnünk. A vallás az egyik olyan súlyos gonoszság, amit az emberiség kieszelt, és a történelem néhány legszörnyűbb népirtásaiért felelős. Nincs nagyobb gonoszság a vallásnál és az egyházaknál.
Néhány jellemvonást elárulnál a Patriarkh tagokról? Milyennek képzeljünk el a való életben titeket 🙂 ?
A legtöbben a zeneiparban dolgozunk, de emellett hangtechnikát biztosítunk rendezvényekre, vagy technikusként is tevékenykedünk. Az extrém zene iránti szenvedélyünk az, ami hajt minket, és sokan közülünk több zenekarban is játszanak. A zene az életünk középpontjában áll – legyen szó alkotásról, előadásról vagy technikai háttérmunkáról.
A jövőbeli koncertek setlisjében az új albumon kívül mi kerülhet még terítékre? Milyen volt az októberi budapesti koncert? Milyen élmény maradt meg benned?
Ahogy korábban már említettem, az egész új albumot előadjuk majd élőben, a régebbi számokkal együtt, amelyeket három gitárra hangszereltünk át. Ezek az új verziók még jobban szólnak, különösen a Hospodi album dalai, amelyek garantáltan a koncertek fénypontjai lesznek. Budapest mindig meleg fogadtatásban részesít minket, és rendszeresen visszatérünk erre a helyre. Az új turnénkat is Budapesten indítjuk, és biztosak vagyunk benne, hogy ez ismét egy különleges koncert lesz!
Köszönöm a válaszokat! Egy nagyon jelentős és érdekes színfolt vagytok a metál világában!
Köszönöm a kedves szavakat és az érdekes kérdéseket. Nagyon értékelem a támogatásodat, és meghívlak a koncertjeinkre, hogy első kézből tapasztald meg az új zenénk erejét!
PATRIARKH online:
WEBSITE
INSTAGRAM
FACEBOOK
TIKTOK
X
NAPALM RECORDS