Interjúk

Purgatory Interjú

(scroll down for English Version)

Sziasztok!
A zenekar tavaly ünnepelte 15. évfordulóját, ehhez gratulálok! A zenéteket leginkább a komplex és az old-school death metal/grindcore ötvözetéhez tudnám hasonlítani. Meghatározó része vagytok a nemzetközi scene-nek, zenétek elég sok bandára gyakorolt hatást. Mit láttok, ha ilyen távolból visszanéztek a kezdetekre?

Köszönjük a gratulációt! Bár mi magunk nem igazán vagyunk ennek tudtában, örömmel halljuk, mikor az emberek a zenénk másra gyakorolt hatásáról beszélnek. Ez a zenekar már a kezdetektől a saját útját akarta járni és ez a mai napig így van, ahogy semmilyen szellemi indíttatás sem változott a bandával kapcsolatban. A Purgatory lépésről lépésre folyamatos fejlődésen és elkötelezett munkán keresztül vált azzá, ami.

Az új album elkészítésénél mennyi időt töltöttek a zeneszerzéssel, számok véglegesítésével, a keveréssel?

Nem igazán tudjuk megbecsülni ennek az albumnak a készítésére fordított időt, mert igazából már rögtön a Luciferianism album felvétele után elkezdtünk új dalokat írni. De nem is akarjuk magunkat időbeli keretek közé szorítani, mert addig dolgozunk a dalainkon, amíg minden tag maximálisan elégedett nem lesz velük. A felvétel és a keverés – a maszteringgel együtt – körülbelül két-három hetet vett igénybe.

A zenekarban egy dalszerző van, vagy többen is hozzátok a témákat?

A számainkat legtöbbször hosszúra nyúló jammelések során írjuk. A különálló dal- és riffötleteket addig gyúrjuk, míg egy alapvető váz nem alakul ki belőlük, amin aztán később dolgozhatunk. Egy dal csak akkor kerülhet fel az albumunkra, hogyha mindannyian tökéletesen elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

Beszélhetünk e bármilyen koncepcióról az anyagot illetően? Ki írja a szövegeket?

A Cultus Luciferi szövegeiért megint a korábbi énekesünk, Sick volt a felelős. Határozott elképzelésünk van a szövegi koncepcióról, aminek illenie kell a zenéhez és a Purgatory filozófiájához is és Sick megint remekül megvalósította amire gondoltunk. Igazából nincs igazi koncepció a Casus Luciferi album mögött, de a szövegek mind olyan témákról szólnak, mint az istenkáromlás, a luciferianizmus vagy a káosz. így mindegyik nagyon sötét, istentelen és mérges dühvel telt. A végén egy teljes képnek kell kialakulnia, amiben egységet alkot a zene és a szöveg. Szövegeink leginkább az összes vallással szemben tanúsított gyűlöletünket és tagadásunkat tükrözik, de jelképezik azt is, hogy meg kell találnod az erősségedet és a saját utadon kell járnod a legkisebb alávetettség nélkül.

Mennyi időt tudtok próbákkal tölteni? Mennyi időtök van koncertezni? Hol léptetek fel utoljára?

Annyi figyelmet fordítunk a zenekarra, amennyit csak tudunk, így igyekszünk rendszeresen próbálni és a lehető legtöbbet koncertezni. Utoljára a 16. szülinapi koncertünkön játszottunk január 31-én 600-700 ember előtt az Asphyx-szel, a Darkened Nocturn-nal és a Slaughtercult-tal. Nagyon jó buli volt!

Mennyire meghatározó a magánéletetekben a zene? Mi a civil foglalkozásotok?

A Purgatory hatalmas szerepet játszik az életünkben, így megpróbáljuk a lehető legtöbb időt rászánni. A zenekar mellett persze megvan a magánjellegű elfoglaltságunk is; vagy dolgozunk, vagy tanulunk. Persze nem egyszerű összeegyeztetni a zenekart a munkánkkal, de egész idáig jól sikerült, úgyhogy elég sok szabadidőt szánhatunk a zenekarra.

A lemez megjelenése óta mivel telt a zenekar élete, mik a közeli jövőre nézve a tervek?

Nagyon keményen dolgozunk az új album promócióján, adtunk már egy jó pár koncertet és már írtunk új anyagot is. Több koncertet is tervezünk a közeljövőben, néhány fesztiválon is fel fogunk lépni és van néhány ötletünk következő kiadványokra is. De a részletek még nem tiszták, majd meglátjuk, mi valósul meg és hogyan. De talán egyszer még oda is eljutunk, hogy Magyarországon játszhassunk.

Tudatos, érett munka eredménye az a súlyos hangzás, ami megszólal, és elsöpör mindent. Ha visszanéztek az elmúlt 15 évre, mennyire vagytok elégedettek az eddig hátrahagyott mérföldkövekkel?

Köszönjük! Elégedettek vagyunk a Purgatory minden egyes kiadványával, mivel a zenekar időbeli fejlődését lehet rajtuk nyomon követni időről időre. Összefüggő fejlődésről van szó, mely lépésenként történik és melynek csúcspontja a jelenlegi Casus Luciferi album.

Milyen együttesek munkássága volt rátok hatással? Honnan merítitek az ihletet, hogy ötletként kirajzolódjanak?

Ha zenéről beszélünk, akkor a gyökereinket elég mélyen az old-school death metalban keresendők. Ennek következtében legnagyobb hatásaink az Asphyx, a Morgoth, az Incatation vagy a Terrorizer más nagy zenekarok mellett. A szövegek inspirációja pedig könnyen megtalálható abban töméntelen émelyítő, undorító, beteges és degenrált szarban, ami nap mint nap történik körülötted, úgyhogy az ihlet elapadásától valószínűleg nem kell félni.

Az új borító kinek az ötlete alapján született, és ki készítette el?

Ahogy a Luciferianism esetében, úgy most is Andy az Animated Recordstól készítette a borítógrafikát. Nagyon jól közvetítette az ötleteinket és látomásainkat és nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, mert nagy és kellőképpen sötét benyomással van a nézőre. És természetesen a szövegek tartalmát képviseli… káosz, halál és istenkáromlás!

Mi a számotokra fontos a zenével, zenéléssel kapcsolatban, és mi a véleményetek a mai zenei „világ”-ról?

Szerintem a zene általában véve mindig is az egyik legfontosabb téma volt és az is marad, hiszen a zenei ízlések igencsak különbözhetnek. Számunkra a zenében kell, hogy érzések legyenek és hogy egy adott atmoszférát közvetítsen. Ez számunkra a technikai ambíciók fölött áll, de persze kell, hogy folyamatos zenei fejlődés is tapasztalható legyen. Véleményünk szerint nagy kár, hogy sok zenekarból hiányzik ez a fajta atmoszféra a magasabb technikai fokozat miatt, de végtére is, mindenki maga döntse el, hogy viszonyul a zenéhez.

Mit üzennétek a rajongóitoknak a jubileum kapcsán?

Köszönjük minden rajongónknak és minden embernek, aki támogatott minket ezen a hosszú időn keresztül! Rátok emeljük a véres serleget!

Köszönöm az interjút, további jó munkát!

Mi köszönjük az interjút és a támogatást! A legjobbakat a Kronos Mortusnak! A Purgatory keletről jön és kelet a legfőbb pont, melyet megáldott Lucifer!

————————————–

ENGLISH VERSION:

Last year the band held its 15. birthday, congratulations! I could best describe your music as a mixture of complex and old-school death metal/grindcore. You have a great part in the international scene, your music had impact on many bands. What do you see, when you look back at the beginnings?

Thank you for your congratulations! It’s of course a pleasure to hear when people estimate the influence of our music, although we’re not really aware of that. From the beginning on this band always tried to go its’ own way and the reason and cause for the existence of this band hasn’t changed until now. Step by step PURGATORY became what we are today through continuous development and honest work.

During the making of the new album, how much time did you spend on writing music, on finishing the songs and on the mixing?

We cannot really estimate the developing process of the album, since we’ve already begun working on new material after the recording of „Luciferianism”. We also don’t want to put ourselves into a time frame, because we refine our songs until every band member is completely satisfied with the final result. The recording and mixing process as well as the mastering took approximately two to three weeks.

There is only one man in the band who writes the music or everybody brings his own ideas?

We’re always writing our songs in mostly long-lasting jam-sessions. Respective song ideas or riffs will be refined until we have build up a basic framework on which we can intensely work on. A song will only find it’s way on the album when all of us are absolutely agreed about the end result.

Can we speak of any conception behind the lyrics of this album? Who is the author of the lyrics?

Our former singer Sick is again responsible for all the lyrics on „Cultus Luciferi”. We have a certain imagination of a lyrical concept, that should fit to the music and the philosophy behind PURGATORY and Sick realized our ideas again very well. There is actually no real concept behind „Cultus Luciferi” but still all the lyrics center on topics like blasphemy, luciferianism and chaos and are thus very dark, blasphemous and filled with venomous hatred. In the end there must be a topped-off picture, in which lyrical and musical part shape one unit. Predominantly, our lyrics reflect all our hate and denial against any religion, but they are also an icon for finding your own strength and walking your own way without submission at all.

How much time can you spend on rehearsals? How much do you have for playing live? Where have you played last time?

We try to put as much attention on the band as possible and that means that we try to rehearse regularly and play as much gigs as we can. Last time we played our 16 years of PURGATORY anniversary on the 31st of January together with ASPHYX and DARKENED NOCTURN SLAUGHTERCULT in front of 600-700 people. It was a great show!

How determining is the role of music in your private lives? What are your civil jobs?

PURGATORY has become a huge part in our lives, thus we try to spend as much time as possible on our band. Next to the band we actually only have our jobs. We’re either jobbing or studying. It’s of course not always easy to coordinate the band and our jobs, but until now we managed it pretty well so we can spend our free time on music.

What did you do since your new album came out? What are the plans for the near future?

We’re working really hard on the promotion of the new album, played a good deal of gigs and we”ve already begun writing on some new material. We’ve planned more gigs for the future, some festivals were confirmed and we have some ideas for further releases. But the details aren”t cleared yet und we’ll see what will evolve from that. Maybe one time we’ll even get the opportunity to play in Hungary…

The heavy, destructing sound is the result of conscious, mature work. If you look back on the past 15 years, how content are you with the milestones you have left behind?

Thank you for that! We are satisfied with every single release in the history of PURGATORY, as they represent the development status of the band in every respective point of time. It’s a consistent development, which took place step by step and found it’s current peak with „Cultus Luciferi”.

Which bands had impact on you? Usually where do you get the inspiration from?

When it comes to music we’re pretty much rooted in old school Death Metal and thus we’re influenced by bands like ASPHYX, MORGOTH, INCANTATION or TERRORIZER next to several other great bands. Inspiration for the lyrics as well as the music can be easily found in all the disgusting, nauseous and degenerated shit, that happens around you everyday, so we’ll probably won’t run out of inspiration that fast.

On whose idea was the new cover art based and who created it?

Just as he did for „Luciferianism” Andy from Animate Records is again responsible for cover and layout. He conveyed our ideas and vision really good and we are very pleased with the final result, since it leaves a dark but grand impact on the viewer. And it of course represents the content of the lyrics… Chaos, Death and Blasphemy!

What’s most important to you as far as music and playing music is concerned? What’s your opinion about today’s musical life?

I think music in general is and has always been one of the biggest issues, since tastes in music can be very diversified. For us music must most of all have feeling and convey an atmosphere. This is something we put above technical ambitions in music, although a certain continuous musical development should always be there. In our opinion it’s a pity that a lot of bands lack this particular atmosphere because of a high technical degree, but in the end everyone should determine for themselves how one is interacting with music.

What would your message be towards the fans about the 15 years birthday?

We thank all our fans and all the people, that supported us throughout all these years! We raise the grail of blood for you!

Thanks for the interview, all the best!

We thank you for his interview and your support! All the best for Kronus Mortus!
PURGATORY comes from the East and the East is the cardinal point blessed by Lucifer!

www.purgatory666.de & www.myspace.com/purgatory666deathmetal

Kapcsolódó cikkek

PURGATORY – Necromantaeon

Azagtoth

PURGATORY – Cultus Luciferi – The Splendour Of Chaos

A honlap alapértelmezése

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek