Interjúk

Ready,Set,Fall Interjú

(scroll down for English Version)

Helló, mi újság Olaszországban? Mennyire vagytok feldobva mostanság?

Hali!! Épp most értünk vissza a miláni koncertünkről, a tömeg őrjöngött! Azt már mondanom sem kell, hogy pokolian fel vagyunk pörögve mivel a Lifeforce Record hamarosan megjelenteti a Memento-t, ráadásul az új videónkről, a „Deceiving Lights”-ról érkező visszajelzések miatt is!

Mikor volt az a pillanat, amikor úgy éreztétek muszáj zenélnetek és csapatot alapítani?

Chris az egyetlen, aki zöldfülűként kezdte az RSF-ben, előtte soha nem volt bandában, mi pedig az olasz metal – hardcore színtérből jöttünk. A Ready Set Fall eredetileg csak egy kis mellékprojekt volt!

Először milyen helyeken próbáltatok? Sokat tudtatok próbálni?

Az első két év volt a legnehezebb, keményen be voltunk táblázva, a hétből öt napot, naponta öt órát játszottunk, plusz az élő koncertek és turnék. Mivel összetettek a dalok, ezért minden részletüket el akartuk próbálni még a színpad előtt, ezért eleinte helyi próbatermekbe vonultunk el, ezeken más zenészekkel is osztoztunk, aztán lett egy stúdió termünk. Mindannyian otthagytuk az akkori munkánkat és tanulmányainkat, hogy legyen elég időnk próbálni együtt a stúdióban.

Mennyire ment egyszerűen a megfelelő hangszerek beszerzése? Milyen cuccokat használtok jelenleg?

Giovanni:

Rengeteg basszusgitárt kipróbáltam, hogy megtaláljam a tökéletes hangzást amivel elégedett leszek! Párszor a Fender Precision gitárokat használtam, imádom a hangzásukat és a kialakításukat, de az élő koncertekhez szükséges tökéletes teljesítményt az Ibanez SR1000 Prestige-ben találtam meg, remek fából készült és remek a Bartolini aktív pickupja, amit egy LINE6 POD XT PRO-val ötvözök a színpadon.

Francesco:

Mindig is nagy rajongója voltam a karcsú nyaknak, ezért döntöttem az Ibanez Prestige Hardtail sorozat mellett az élő koncertekhez. A színpadon jelenleg egy Ibanez RGA 121-est használok Dimarzio pickuppal és Peavey 6505+ fejjel. Kiváló hangzás és jó játszhatóság.

Marco:

A tökéletes hangzást a Drum Soundnál találtam (személyre szabott dobok Olaszországból), Istanbul Agop cintányérokkal és Vater ütőkkel. A dobok teste és mérete (juharfa test 22×18, felső tam 12×8, álló tam 16×14 és a pergő 14×7) megengedi nekem, hogy sokoldalú legyek a rock és az extrém metál oldalán is. Az Istanbul Agop cintányérok hihetetlen jók az ilyen jellegű zenéhez. A Traditional sorozatot használom, nagyon robbanékony a hangzása, de ezzel egyidejűleg sötét és irányítható. A Vater ütő maga a minőség. A Nude sorozat univerzális modelljét használom, olyan dobverő típus, ami nincs kezelve, lakkozva, és ez a lakkozatlan felület egy kényelmes, durva fogást eredményez.

Frank:

Nincs olyan hangszer amihez sokáig ragaszkodnék, általában azt használom, amit az adott pillanatban a legkényelmesebbnek érzek. Fender Telecastert használtam régen, mostanában élőben pedig a Schecter Hellraiser C1-et , ami megfelelő egyensúlyt ad a teljesítmény (EMG 89/81 aktív pickup) kényelem (könnyű a gitár) és megbízhatóság (bírja a gyűrődést) között, és hogy hogy érzi magát tőle a nyakam.

Honnan jött a „Ready,Set,Fall” név?

A név Giovanni agyából pattant ki egy ötletelés során; tökéletesen akartuk képviselni Giacomo Leopardi kozmikus pesszimizmusát, de egyúttal egy megbízható vidámságot akartunk a világ sok csüggedt emberének biztosítani; a név ironikus: sokszor a boldogság utáni vágyakozás jobb, mint maga a boldogság.

Korábban jelent meg egy kislemez. Hogy sikerült ez az 5 dal? Milyen volt a fogadtatás Olaszországban?

Minden pillanatát élveztük, a rajongók támogatása és hogy megvették, a visszajelzések, mind arra ösztönöztek, hogy menjünk tovább. Egész Olaszország olyan mértékben váratlanul reagált, gondolni sem mertük volna, hogy nemzetünk ennyi metálrajongót rejtegetett!

Milyen zenére számíthatnak a zenerajongók, ha szeretnének felfedezni, megismerni?

Változatos és vad melodeath erős modern metál behatásokkal, nu metál és hard rock kórussal, death metál hörgéssel és elkeseredett sikolyokkal. Minden dalhoz valami újat próbáltunk, egy sokrétű és élvezetes játékú albumon dolgoztunk!

Térjünk rá az új lemezre, mert azt hiszem nagyon jó lett. Mennyit dolgoztatok a dalokon? 

Köszönjük! Három évnyi kemény munka és elkötelezettség gyümölcse, szorosan együtt dolgoztunk a producerünkkel, Andrea Fusini-vel, aki minden egyes dalt a saját ízlése és kreativitása szerint alakított, így segítve minket egy olyan végállapothoz, amellyel mindannyiunk elégedett volt. Általában egy időben két dalon dolgozunk, így az összeállítást (mind a vokál mind a hangszeres) a legmagasabb szintre toljuk, és Chris hangja is a legjobb eredményeket hozza.

Ha jól emlékszem Magyarországon már koncerteztetek. Hogyan emlékszel vissza, mennyire tetszett a közönségnek?

Teljesen jól emlékszel! Az volt az európai-orosz turnénk első koncertje, a közönség remek volt és jól fogadott! Ha turnézunk, akkor a tömeg szeretete és támogatása egy rossz napot jóvá varázsol, és Magyarországon is ez történt!

Hamarosan lesz pár koncertetek. Mennyire fogjátok megőrjíteni a közönséget?

Fontos összetevője élő előadásainknak, muszáj bevadítani a közönséget, hogy az éjszaka felejthetetlen legyen! Ezért Chris mindig minden erejével azon van, hogy a lehető legjobban bevonja az embereket!

Mennyire lesz mozgalmas évetek? Milyen távolabbi tervek, célok vannak?

Biztosak vagyunk benne, hogy egy gyönyörű és kaotikus év lesz, tele őrületes koncertekkel, és rengeteg jó emberrel és zenésszel fogunk találkozni! Annyi tervünk van, hogy egy egész évbe telne leírni a listát! Wackentől az Euroblastig!

A szememet rajtatok tartom, köszi az interjút!

Mi köszönjük! Éljen a metál! \m/

——————————————-

ENGLISH VERSION:

Hi, what’s up in Italy? How thrilled are you nowadays?

Hey there!!! We’ve just got back from a show in Milan, the crowd was Insane! Needless to say we are thrilled as hell about the upcoming Memento release via Lifeforce Records and the feedback from our new video Deceiving Lights!

When was the moment that you said you want to play music and make a band?

Chris was the only one to have his first band started within RSF, as he has never been in a band before, we all were coming from the metal – hardcore italian scene, Ready Set Fall were meant to be a side project at first!

Where did you rehearse at the beginning? Did you manage to rehearse a lot?

Our first two years have been the hardest, we had a strong rehearsal schedule, playing 5 hours a day 5 days of the week plus live shows and tours, since the strong production and arrangements of every song we wanted to recreate all of the minimal particular once on the stage, we were heading to a local rehearsal room firstly shared with other musician, then in a studio room. We all left our current jobs and universities in order to have the time to rehearse together and in studio!

How difficult was it to get the proper instruments? What do you use currently?

Giovanni:
I tried a lot of basses in order to reach the perfect sound which could satisfy me! I used for a few time Fender Precision basses because I love their sound and shape but I found the perfect power for live shows with Ibanez SR1000 Prestige, it has some great woods and active pickups Bartolini which I combine with a LINE6 POD XT PRO on stage.

Francesco:
I have always been a huge fan of thin necks, that’s why i decided to choose ibanez prestige hardtail series for my live rig. Currently on stage i’m using an ibanez rga121 with dimarzio pickups through a Peavey 6505+ head. Huge sound and great playability

Marco:
I found the perfect sound with Drum Sound (custom drums from Italy), Istanbul Agop Cymbals and Vater drumsticks. The shell and the sizes of the drums (maple shell kick 22×18, tom 12×8, floor tom 16×14 and snare 14×7) allow me to be versatile on the rock side and on the extreme metal one. Istanbul Agop Cymbals are incredible for this kind of music. I use the Traditional Series that sound very explosive but, at the same time, are dark and controlled. Vater Drumsticks are quality. I use the Universal model of the Nude series, a line of drumsticks with no finish or lacquer. The unfinished sticks leave a confortable sanded grip

Frank:
I don’t have an instrument i stick to for a long time, I just use what I feel more comfortable at the moment. I used fender telecaster in the past and now I’m playing live a Schecter Hellraiser C 1 which is a good compromise between power (active pick ups EMG 89/81), comfort (it is a light guitar), reliability (hard-wearing), and feeling on the neck

Where did the name “Ready, Set, Fall” come from?

The name came out of Giovanni’s mind through brainstorming, we wanted to represent perfectly the cosmic pessimism of Giacomo Leopardi, and in the meantime to present a solid cheer up for all the crestfallen people in the world, it’s an ironic name: Most of the times the expectation of happiness are better than happiness itself.

Earlier you have released a single. How did the 5 songs turn out? What was the reception like in Italy?

We loved every second of it, and all the fans support and purchase / review made us go on and on, Italy has reacted in a way we wouldn’t have expected, we never thought our nation was holding secretly so many metal heads!!

What kind of music should people expect if they plan to explore and know you better?

A variable and wild melodeath with a strong modern metal influence, nu metal and hard rock choruses, death metal growls and desperate screams, we have been trying to give a different print for every song, working on a manifold and fun to play album!

Let’s talk about the new album; I must say it turned out to be damned good. How much did you work on your songs?

Thank you so much! it took us three years of hard work and devotion, we have been working closely with our producer Andrea Fusini, whom arranged every song with his particular taste and creativity helping us in the reaching of a product able to satisfact each one of us. We usually work two songs at the time, so that we can push the arrangement (both vocal and strumental) to the highest level and push Chris voice to have the best results.

If I recall correctly, you’ve already held a concert in Hungary. Looking back, what would you say, did the audience like it?

You recall perfectly! it was the first show of our european-russian tour , the audience was warm and great! when you are on tour, the help and love from the crowd can make a bad day a great one, and that’s what happened Hungary!!

Soon you’ll have a few concerts. Will you make the crowd go wild?

It is a strong component of our live performance, we need the crowd to be wild and make the night unforgettable! Also Chris always tries his best to always get the crowd involved with us!

Will this be a busy year? Any long term plans or goals?

We are sure it’ll be a beautifully chaotic year, filled with insane shows and we’ll meet great people and musicians! We have so many plans it’d take a whole year only to fill the list! From Wacken to Euroblast!

I’ll be keeping an eye on you, thanks for the interview!

Thank you so much! Keep it metal \m/

WEB: http://www.readysetfall.com/

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Ready,Set,Fall full album stream!

KMZ

Hot News: Ready,Set,Fall release video for „Deceiving Lights”!

KMZ

Hot News: Ready,Set,Fall reveal „Memento” album cover!

KMZ

Hot News: Ready,Set,Fall sign to Lifeforce Records

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek