ReVamp Interjú

(scroll down for English Version)

Elképzelésem sincs, hogy mivel vívhattam ki Floor Jansen unszimpátiáját (szemmel láthatóan elsősorban a mélyebb kérdések nem nagyon ízlettek neki), mindenesetre meglehetősen szűkszavúan és helyenként kimondottan ellenségesen reagált a jól ismert frontlady a Nuclear Blast menedzsmentje által váratlanul, tálcán felkínált interjú kérdéseire. Túl sok mindent tehát nem tudunk meg az alábbi kurta „beszélgetésből” (beszélhettem volna még többet, a hamarosan érkező kritikában ezt majd igyekszem saját kezűleg kompenzálni), de a rend kedvéért, álljon most itt a lesújtó végeredmény:

Hello Floor! Köszi, hogy időt szakítasz ránk. Épp most hallgattam végig a Wild Card-ot, és kétségtelenül ez karriered legsúlyosabb albuma. Mivel az anyag jócskán túlmutat a szimfonikus zenék határain, ez könnyen befolyásolhatja a rajongói körödet, a célközönséget, fellépéseidet stb. Belefáradtál a hagyományos szimfo-metalba?

Belefáradni? Szerintem mindig jó dolog átlépni a bekategorizálhatóság határait. Minden alkalommal ugyanazt csinálni számomra teljesen értelmetlen.

Bizonyos külső körülmények miatt, nem volt egyszerű feladat befejezned ezt az albumot, de végül mégiscsak sikerült. Szükséged volt erre a lemezre? Úgy értem, elsősorban magad miatt akartad elkészíteni, vagy inkább a közönség érdeklődése motivált?

Beképzelten hangozhat, de egy művész mindig magának ír zenét, soha nem az igények kielégítése a cél. Közel kell maradnod önmagadhoz, arra öszpontosítani, hogy mit szeretnél alkotni és ezen az úton haladni tovább. Az írás vágya belülről jön és követed a megérzéseidet, akármi is sül ki belőle. Természetes, hogy építkezel és odafigyelsz rá, hogy milyen elemeket szeretnél az albumon hallani, de ezt követően át kell adnod magad az ihletésnek és hagyni magától áramlani a zenét.

A hangzás csakugyan metalosabb, mint volt a debütön és hasonló lemezeken. Miért lett az agresszió a különbözés eszköze az új nagylemezen?

Modernebb megközelítésű, keményebb anyagot szerettünk volna, gitár-orientáltabb hangzással és változatossággal vegyítve.

Újfent sok társ-zenésszel működtetek együtt és invitáltátok őket vendég-szereplésre. Hogy ment a közös munka, illetve miért érezted szükségét külsős zenészek jelenlétének?

Kellemes másokkal együtt dolgozni. Mark Jansen és Devin Townsend esetében elküldtük nekik a zenét, majd ők a saját, otthoni stúdiójukban rögzítették a részeiket. A basszust szintén Johan van Stratum (Stream Of Passion) rögzítette a stúdiójában. A kórusokat Joost-tal ketten vettük fel, Daniel de Jongh (Textures) és Marcela Bovio (szintén Stream Of Passion) közreműködésével. Együtt énekeltük fel tehát a témákat és dolgoztunk a harmónián, valamint dalonként választottuk ki a megfelelő hangzásvilágot is. Kreatív napok voltak, egy másfajta módja a kórusok felvételének. Azért tettük, mert ez a lemez nem különösebben igényel klasszikus megközelítést.

Bár a Distorted Lullabies közel áll hozzá, számomra meglepő, hogy nincs hagyományos értelemben vett ballada a Wild Card-on, mint mondjuk volt anno az I Lost Myself a debütön. Ennek ellenére, a tartalom meglehetősen személyesnek tűnik. Nem passzolt volna egy ilyen dal a cucc stílusához?

Miért kellett volna ballada? Mert minden stílusbeli lemezen van egy?

A dal-elemző videódban beszélsz a magánélet és a karrier közti egyensúlyról. Ha az egyéniségedről van szó, nem kellene mindkét helyen ugyannak lennie?

Úgy van, ahogy. Vagy szeretnél kioktatni, hogy minek hogy kellene lennie…?

Zeneileg könnyen látjuk a változást a korábbi munkáidhoz képest, de vajon a személyiséged is változott a zenével az évek során? Ha igen, miben?

Nem változott.

Az aktualitások által vezérelve: hogyan fogadtak a Nightwish rajongók? Biztosan nem lehetett könnyű menet, mind jól tudjuk, milyen kényesek, ha új hangról van szó. Egyébiránt, elképzelhetőnek tartasz velük bármilyen további kooperációt, ami a ReVamp jövőjére is hatással lehet?

A neten elolvashatod a fanok reakcióját, de nagyszerű volt látni, milyen meleg fogadtatásban részesítettek. A hirtelen jött beugrás miatt nem volt időm elmélkedni a Nightwish rajongók várakozásain, de nem is álmodhattam volna jobb visszajelzésekről! A jövő még ismeretlen.

Lévén a ReVamp a saját bandád, feltételezem, itt érzed magad a legkényelmesebben manapság, de úgy gondolom, a Nightwish stílusa közelebb áll az After Forever profiljához. Melyik az igazi éned?

Minden banda nagyon különböző, de mind passzol ahhoz, aki vagyok.

Közeledik a Kamelot-tal közös turnétok. Egy hozzád hasonló, tapasztalt előadó, miben lát még kihívást és kalandot ebben?

Abban, hogy mindenki jól érezze magát, és a rajongók boldogan menjenek haza a koncert után!

Köszi mégegyszer, sok sikert a továbbiakban!

Köszönöm.

———————————-

ENGLISH VERSION:

Hello Floor, thanks for taking time for us! Just listened Wild Card the very first time, and it’s definitely the heaviest album of your career. Since it crushes the borders of symphonic metal, it can also make a change among your fans, in the target audience, your events and so on, on various fields of the music industry. Are you tired of traditional sympho metal?

Tired? I think it’s always good to keep changing music within the boundries of the recognizable. Do the same thing every time makes no sense to me personaly.

Because of several external circumstances, it wasn’t easy to create and finish this new album – but eventually, you did. Did you need this record? I mean, you needed for your own or the motivation was rather the interest and demanding of the audience?

This might sound egocentric but an artist always makes music for themselves. You can never please ’the world’. You have to stay close to yourself and look at what you want to make and go with that. The desire to write comes from within and you follow the leads into whatever comes out. Sure you can structure and look at what ingredients you want on an album but after that you need to get inspired and let the music flow.

The sound is more metallic as well as it used to be on the debut or on suchlike releases. Why did you choose aggression as a device to differ on this next full-lenght?

We wanted a more modern approuch and a heavier album with a more guitar oriented sound and huge diversity.

Again, you’ve cooperated with a bunch of fellow musicians and asked them for a guest appearance. How did the work go together and why did you feel necessary to include others in these songs?

It’s nice to cooperate with others. With Mark Jansen and Devin Townsend we send the music and they recorded their parts in their home studios. The bass was recorded by Johan van Stratum (Stream Of Passion) himself in his home studio. He stepped in when our former bass player left us suddenly right before the recordings. The choir was recorded by Joost with me, Daniel de Jongh (Textures) and Marcela Bovio (SOP) and so we sang together, working on the harmonies and chosing the sound per song. A very creative day and a new way of recording choir sounds. We did that because this album didn’t ask for a classical approuch too much.

Though Distorted Lullabies stands close, I wonder that there is no ballad on Wild Card’s standard tracklist in the traditional meaning, like I Lost Myself was on the self-titled debut, yet the content seems quite personal. Shouldn’t a song like that fit to the style that the album stands for?

Why? Because every album in this genre does so?

You talk about balance between private life and career in the track by track video. Aren’t they supposed to be the same when it comes to your selfhood?

That is where its about. Or do you want to lecture me here with how things are SUPPOSE to be…

We can easily see the change in your tunes compared to the previous works, but did your personality also change with music during the years? If so, in what?

No.

Guided by other actualities: how do the Nightwish fans welcomed you on stage? I’m sure it couldn’t be an easy ride, we all know how fastidious they are when we’re talking about a new voice. Otherwise, can you imagine some kind of further collaboration with them, what can affect ReVamp’s work in the future?

You might want to read the reactions online. It was amazing to see how warm I was welcomed. I had no time to think about the expectations of the fans of Nightwish due to my sudden start but I couldn’t have dreamed of a better reaction than the one I had! How the future will look like is unknown.

Since ReVamp is your own band, I assume you feel more comfortable in it nowadays, but I think, the style of Nightwish is closer to After Forever’s profile. Which one is your true self?

I think every band is really different and all fits to who I am.

Now you’re heading for your upcoming tour with Kamelot. Where can such an experienced singer like you find challenge and adventure in this?

To make it a nice tour for everyone, every fan must go home happy after our shows!

WEBhttp://revampmusic.com/

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Revamp – lyric video for ‘Nothing’ exclusively debuts on BoxxMagazine.com

NorthWar

REVAMP – Wild Card

Jillian

Revamp – »Wild Card« out now!

NorthWar

Hot News: Revamp – »Wild Card« Track-By-Track Video Trailers Available

NorthWar

Hot News: Revamp – New Trailer About The Recording Process Online

NorthWar

Hot News: Revamp – Digital Single Out Now!

NorthWar

Hot News: Revamp – To Support Kamelot on European Tour!

NorthWar

Hot News: Revamp – Third Album Trailer Online / Digital Single Announced!

NorthWar

Hot News: Revamp – Reveal Tracklist, Guest Musicians and New Album Trailer!

NorthWar

Hot News: Revamp – Reveal Album Title And Cover Artwork!

NorthWar

Hot News: Revamp – Announces New Bass Player!

NorthWar

Hot News: Revamp – New Album In The Making!

NorthWar

Hot News – Revamp: Cancels participation in Out Of The Dark Tour



NorthWar

REVAMP – ReVamp

Jillian

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár