Revolution Mother Interjú

(scroll down for English Version)

Sziasztok! Immár a második kőkemény rock ‘n roll lemezetek került a piacra, ennek alkalmából tennék fel pár kérdést, amik között biztos lesznek sablonkérdések, de valahol el kell kezdeni:)

Rendben, semmi akadálya.

Szóval kezdjük a banda történetével, a névválasztással és effélékkel. Mikor alakultatok meg pontosan, milyen utak vezettek el addig, és honnan jött a név? Jöttek a laza telefonok, e-mailek, és már össze is álltatok próbálni, vagy azért sokkal hosszabb folyamat volt ez?

A Revolution Mother 2005 végén/2006 tavaszén alakult. Jason és én úgy éreztük az előző bandánál (Mike V And The Rats), hogy lejárt az ideje. Így, egy kis tisztogatás után, elkezdtük a Revolution Mother-t. El tartott egy ideig míg kialakult a hangzás és összeszedtük a tagokat. Turnéztunk, készült egy EP és a “Glory Bound” lemez, egy másik dobossal és basszerossal, mivel Colin és Brandan csak később csatlakozott a bandába. A cím csak úgy jött, gondoltuk egy kurva jól hangzik.

Mennyi időt tudtok a próbáknak, a dalírásnak szentelni? Milyen hangulat uralkodik ilyenkor – a katonás fegyelem, vagy a sörgőz és csajok a jellemzőbb?

A számok nagyjából magukat írják, sosem kellett erőltetnünk az írást. Másfelől mindig jó móka volt komolynak látszódni a gyakorlásban, dalírásban és bandaként viselkedni. Célunk a profizmus, de imádjuk amit csinálunk.

Milyen zenék inspirálnak benneteket, kik az abszolút kedvencek? Mennyi időtök jut a magánéletetekben a zenehallgatásra és egyáltalán önmagatokra? Kinek mi a civil foglalkozása?

A zene az életünk legyen az a saját vagy más zenéje. A zene a mi nyelvünk. Néhány kedvencünk, AC/DC, KISS és Sabbath.
Nappal általában gördeszkázok.

Dinamikus, erős jegyekkel bíró zenét játszotok, megfelelő hangzással összerakva. Ki írja a dalok gerincét, fűződik e valamelyik születéséhez különleges, érdekes sztori?

Köszi szépen. Igen, Jason írja a riffeket, én pedig a dalszöveget, mindig is így volt ez. Ahogy korábban mondtam, a számok tényleg magukat írják, mivel ez a zene és hangzás nagyon természetes számunkra.

Gondolom a koncerteken nagy sikeretek van, toljátok ezerrel a nótákat – ezzel a zenével csak az lehet! Hogy álltok a bulikkal, milyen bandákkal, merre jártatok mostanában koncertezni, hova készültök és hova mennétek szívesen?

Határozottan koncertzenekar vagyunk, így is alakultunk.
Jelenleg pihenünk, mivel elég sok gördeszkás elfoglaltságom van, de nagyon várom már a következő koncerteket. Mindegy hol játszom, csak legyen közönség aki szereti a zenénket.

Készültök -e európai turnéra, vagy alapvetően erre nemigen lesz időtök?

Szeretnék, de még semmi sincs megtervezve.

Mennyit dolgoztatok az új lemez anyagán, mennyire vagytok elégedettek vele? Már az előző, Glory Bound album is nagyot ütött, ahhoz képest ez egy hangyányival nagyobbat. Hogy érzitek ezt?

Nos, szerintem az új anyag inkább tekinthető teljes albumnak, de a “Glory Bound”-on jobb számok vannak.

Van e valamilyen koncepciózus gondolatmenet az album dalaiban, a szövegekben ugyanúgy, mint a zenében? Ki írja a szövegeket, milyen inspiráló hatások érvényesülnek ezekben?

Én írom a szövegeket és azokat az életem, életstílusom és hozzáállásom alakítják. Azt kapod, amit látsz.

Milyen terveitek vannak a közeli jövőre nézve, készültök e valami különleges dologgal? A zenétek igazi útravaló muzsika, el tudnám akár egy filmben is képzelni, annyira vizuális hatású!

A “Másnaposok” c. filmhez írtunk számot, aminek nagy sikere volt az államokban. Valószínűleg lesz még filmzene felkérésünk a jövőben. Egy iPhone-s deszkás játékban is benne lesz egy zenénk, ami decemberben jön majd ki.

Melyek a kedvenc dalaitok a lemezen? Kiemelnétek valamelyiket és mesélnétek róla egy kicsit bővebben?

Szeretem a Born to Rock N Roll-t és a Runaway Train-t. A Born To Rock afféle önéletrajz rólam és mindenről, ami én vagyok.
A Runaway Train pedig az elutasításról szól.

Aki belehallgat ebbe a lemezbe, az a vadság és a szabadság ötvözésére figyelhet fel. Mennyire igazak ezek a jegyek rátok, mint személyiségekre?

Kard által élek, az vagyok, amiről éneklek.

Gondolom Ti is nagy motoros bagázs vagytok, húzzátok a gázkart ezerrel, hadd dörögjön fel a motor ritmusa! 🙂 Mennyire veszitek lazán az életet, mennyire vagytok tudatosak?

Az élet az, ami más akarja, hogy legyen… mindannyian választások alapján éljük az életünk. Szeretném a legtöbbet kihozni az életből és élvezni azt.

Mit üzennétek a rajongóitoknak?

Soha ne add fel.

Köszönöm az interjút, további jó zenélést, és remélem találkozunk még valahol élőben!

Köszönöm.

— Mike V

——————————

ENGLISH VERSION:

Hi guys! This is your second rock hard rock ‘n roll album released on the occasion of which I’d like to ask some questions. Among these, there must be some typical questions, but we have to start somewhere…:)

Okay cool, no problem.

So, let’s start with the history of the band, your band name and stuff like that. When was the band formed and how did you find your name? There were some phone calls, emails, and after that you were together, or was it a longer process?

Revolution Mother started in late 2005 / early 2006. Jason and I had been doing a previous band, “Mike V And The Rats” and had felt like that had run it’s course. So we wiped the slate clean and started up Revolution Mother. It took us awhile to dial in the sound and the other players. We toured and did an EP with a different drummer and bass player before Colin and Brendan entered the band and we made the “Glory Bound” record. The name was just something we thought sounded fucking cool.

How much time could you spent for rehearsing, composing? What’s the mood on such occasions strict discipline, or beer and girls instead?

The songs just sort of write themselves, we’ve never really had to hunker down and force it. At the same time the band has always had fun being somewhat serious in our approach to practicing and writing and being a band. We aim to be professional but we love what we do so that being said, it’s easy to have fun with it.

What sort of music inspired you and who are your ultimate favourites? How much time could spend in your private life for listening to music, and yourselves at all? What are your daily jobs?

Music is integral to our lives whether we’re creating our own or listening to someone else’s. It’s our language. Some of my favorites are AC/DC, KISS and Sabbath. My day job entails riding a skateboard.

You’re playing dynamic music with strong characteristics, and good production. Who writes the tracks? Any special, interesting story regarding this?

Thanks man. Yea, Jason writes the riffs and I write the words, that’s how we’ve always operated. Like I said earlier, the songs really write themselves as this music and this sound comes very natural to us.

I think you have a great success in a live environment, playing the tracks with full force you can be like that with this music. How are gigs, with which bands and where have you played recently? Your next gig? Where would you like to go?

We definitely are a live experience, that’s what we set out to be. We’re currently on a break as I have a lot of skateboarding obligations right now but I look forward to our next run. I’ll play anywhere, anytime that there’s an audience that wants or needs it’s
ass kicked.

Are you planning a European tour or basically there will be no time for this?

I’d love to but there are no plans right now.

How much did you spent with the new record, and how much are you satisfied with it? Already your previous record, Glory Bound was also kicking, and the new one is a bit even better. How do you feel that?

Well, I think the new record is more of a complete album but I think “Glory Bound” had better songs.

Is there any concept behind the songs of the album, both in music and in the lyrics? Who writes the lyrics and what influences are reflected in these?

I write the words and really it’s just my life and my lifestyle and my attitude towards life that dictate the words. What you see is what you get.

What are your plans for the near future, are you planning anything special? Your music is perfect for the road, I can even imagine it in a movie it’s so visual…

We did have a song in the movie “The Hangover” which was a big hit here in the states. There may be more soundtrack opportunities in the near future as well. I have an iPhone application game which is a skateboarding game ,coming out in December that has an exclusively Revolution Mother soundtrack, so that’s pretty cool as well.

What are your fave songs off the album? Can you pick any of them out and tell us a bit more about that?

I really like Born To Rock N Roll and Runaway Train. Born To Rock is a bit of an autobiographical piece on me and what I’m all about. Runaway Train is about my refusal to go along for the ride.

Anybody listening to your music can feel the sense of blend of wildness and freedom. How much are these characteristics true for you, personally?

I live my life buy the sword, I am what I sing about.

I guess you’re also big motorbikers**J** How much do you take life seriously, how much are you conscious people?

Life is whatever anyone wants it to be… We all live the lives we choose. I’m all about making the most out of life and enjoying my time all the time.

A message for the readers?

Never give up.

Thanks for the interview. Have fun, and hope to see you live somewhere.

Thank you.

— Mike V

Kapcsolódó cikkek

REVOLUTION MOTHER – Rollin’ With Tha Mutha

A honlap alapértelmezése

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár