Interjúk

Rhapsody Of Fire Interjú

(scroll down for English Version)

Helló Alex! Üdv Magyarországról! Az új lemezetek, a Frozen Tears Of Angels a múlt héten jelent meg. Milyen a fogadtatása? A rajongók meg a média hogyan vélekednek róla?

Szia! Szerencsére a rajongók és a média képviselői egyaránt elégedettek eddig. A kritikákban is csak fantasztikus dolgokat írnak. Sok országban az eladási listákra is felkerültünk, ez nagyon jó érzés.

Akkor ha jól értem az eladási mutatókkal sincs gond.

Eddig jónak tűnik, de még túl korai erről beszélni, mindenesetre az, hogy felkerültünk a listákra mindenképpen egy jó előjel.

Szerinted minek van ebben nagyobb szerepe? Az új kiadótoknak (Nuclear Blast), akik nagyszerű promóciót csináltak a lemeznek vagy egyszerűen a rajongók már ki voltak éhezve egy új lemezre, hiszen négy éve nem adtatok ki új anyagot?

Szerintem mindkettőnek egyaránt volt szerepe. Az, hogy a Nuclear Blasthoz kerültünk mindenképpen segített. Amit értünk tesznek, az egyszerűen hihetetlen. Ez egy nagyszerű család és nagyon boldogok vagyunk, hogy velük dolgozhatunk. Minden jól megy, ez végre egy nagyszerű időszak számunkra.

Miért őket választottátok? Րk álltak elő a legjobb ajánlattal vagy a kiadó nagysága győzött meg titeket?

Mindkettő igaz. Mindig arról álmodoztunk, hogy egyszer egy hasonlóan nagy kiadó fogja intézni a dolgainkat és mivel jelenleg ők a legnagyobbak a heavy metal területén ez egy nyilvánvaló választás volt számunkra. Ráadásul, amikor végre személyesen is találkoztunk, kiderült, hogy mennyire nagyszerű emberek.

Remélem ezúttal jobban alakulnak majd a dolgaitok, mint amikor legutóbb ezt mondtad!

Igen, én is remélem! (nevet)

Szerinted a Magic Circle Music-kal kapcsolatos jogvitátok milyen hosszú távú hatással lesz a zenekarra?

Gyakorlatilag 3 évre megszűntetek működni.
Én azt szeretném, ha ezt mindenki egy egyszerű leállásnak tekintené. Számtalan banda csinált ilyet az évek során, hogy feltöltődjön. Mi is erősebben tértünk vissza, kiadtunk egy albumot, amit nagyon szeretünk és reméljük az emberek is szeretni fogják. Már nagyon várjuk, hogy újra élőben játsszunk, itt a kemény munka ideje és ez az egész szerencsétlen helyzet jobban összehozta a zenekart. A banda erősebb, mint valaha és ez egy hihetetlenül jó érzés. Egy ilyen problémától a zenekarok feloszolhatnak vagy erősebbé válhatnak. Szerencsére velünk utóbbi történt. Nagyon motiváltak vagyunk, nem is igazán foglalkozunk a múlttal, a jövőre koncentrálunk. A jövő pedig az, hogy minden alkalmat megragadjunk a koncertezésre, sikeres legyen az együttműködésünk a kiadóval és végre nagyszerűen érezzük magunkat.

Mikor kezdtétek el a dalszerzést az új albumhoz? 2008-ban a banda kiadott egy tájékoztatót, hogy az albumot megírtátok, már csak a felvételek vannak hátra.

Igen, nagyjából egy évvel a felvételek megkezdése előtt kezdtünk el dalokat írni. Fontosnak tartottuk, hogy teljesen új ötleteket valósítsunk meg, nem használtunk semmi régebbről megmaradt befejezett vagy befejezetlen témát, teljesen az alapokról kezdtük. Így értük el, hogy friss és modern dalok szülessenek.

Csak most tűnt fel, ahogy készültem az interjúra, hogy erre a lemezre Fabio Leone (Rhapsody énekes) három dalt is írt. A múltban csak egy dalt szerzett ő, hogyan születtek ezek a dalok? Mi inspirálta, hogy jobban belefolyjon az alkotó folyamatba?

Sajnos Fabio nem játszik semmilyen hangszeren, egyedül a hangját használja, hogy különböző dallamokat találjon ki. Régóta volt már 1-2 ilyen dallam a fejében, mi szerettük volna hallani őket és együtt hoztunk össze belőle Rhapsody Of Fire dalokat. De nem csak arról van szó, hogy végre jó ötletekkel állt elő, mert régóta szerettük volna, hogy közelebb legyen hozzánk a dalszerzés során és olyan tagja legyen a bandának, amilyet megérdemel a velünk töltött sok-sok év után. Luca és én voltunk a banda dalszerzői és nagyon örültünk, hogy Fabio ennyi ötlettel, dallammal állt elő, meg is ragadtuk őket.

Melyikőtöktől jött most több megvalósítandó ötlet? Lucától vagy tőled?

Rhapsody Of Fire dalt írni egy igazi csapatmunka, amit ketten végzünk. Erre az albumra számtalan jó gitár riffet hozott és én ennek nagyon örültem, mert évek óta szerettem volna már ezt. Egyszerűen imádom a gitár riffeket, a harmóniákat, egyszerűen csak szeretem a gitárt! (nevet) Szóval írt néhány nagyszerű riffet és ez igazán boldoggá tett. Végül is azt hiszem most is olyan 50-50%-ban írtuk a dalokat. Igazából nem is számít ki mit írt. Együtt írjuk a dalokat, aztán ő megírja a szöveget én meg a hangszerelést végzem, végül is ez csapatmunka.

Igen, feltűnt, hogy a Power Of The Dragonflame óta ez a legkeményebb albumotok. Szóval végül is ez a te ötleted volt, hogy így alakuljon?

Nem, közösen találtuk ki. Tényleg nagyon hiányoztak az erőteljes gitárok, szóval nyilvánvaló volt, hogy egy jóval erőteljesebb hangzás irányába mozdulunk. Néhány helyen úgy döntöttem, hogy kihagyom a nagyzenekari részeket, hogy több hely jusson a gitárnak, hogy jobban tudjon érvényesülni. Azt hiszem, ez volt a helyes döntés.

Van egy másik dal is, amiről szintén a Power… album jut eszembe. A Reign Of Terrorban Fabio megint úgy énekel vagy inkább mondjuk azt károg, mint a When Demons Awake-ben.

Igen, ez is olyasmi, amit most mindenképpen meg akartunk csinálni, hogy ismáét írjunk egy ilyen agresszív, kemény dalt. Nagyon jó, hogy Fabio ennyire változatosan képes énekelni, nem csak dallamokat tud nagyszerűen hozni, hanem az ilyen jellegű dolgokkal sincs gondja. Ez is egy olyan zenei irány, amit a jövőben mindenképpen követni fogunk.

Igen, emlékszem, amikor az a dal napvilágot látott már említetted, hogy szívesen csinálnál egy hasonló projektet Rhapsody In Black néven.

Igen, régóta meg akarjuk már csinálni, évekkel ezelőtt jött az ötlet. Szerintem tudnánk a Reign Of Terrorhoz hasonló számokat írni, ami megmutatja a Rhapsody zenei világának más területeit is. Jó esély van rá, hogy végre ezt is megvalósíthatjuk.

Kiadtok majd egy olasz dalokkal teli albumot is? Mert 2002 óra minden lemezeteken van ilyen is.

Nevetni fogsz, de ilyen tervünk is van. Nagyon érdekes album lenne, van már pár dalunk, ami tökéletes lenne egy ilyen albumra. Ki tudja, most hogy a Nuclear Blastnál vagyunk rengeteg lehetőségünk van. Lehet, hogy ezt is megcsináljuk.

Még hány album fog kijönni az új történetfolyamotok a Dark Saga keretében?

Igazából ezt Luca tudná megmondani, mert ő áll emögött, rajta múlik. Szerintem még három. Azután valami különlegeset fogunk kiadni. De ki tudja, az azonban majdnem biztos, hogy még két album kijön ehhez a történethez.

Még hány dalt írtatok az albumhoz? Többféle verziója is van, különféle bónusz nótákkal.

A Sea Of Fate egy jó példa arra, hogyan tudunk dolgokat teljesen felforgatni. Az eredeti egy erőteljes, gyors szám, mi meg egy jó nagyzenekaros számot csináltunk belőle bónusznak. A Labyrinth Of Madness meg egy jó kis instrumentális dal Lucától. Általában nincsenek maradék dalok nálunk. Csak azokat a dalokat fejezzük be, amiket kell, amiket nagyon akarunk.

Christopher Lee is visszatért, mint narrátor. A jövőben is vele akartok dolgozni?

Azért dolgoztunk vele, mert nagyon jó, befolyik a kreatív folyamatokba is. Nem csak a csodálatos mély hangja miatt, hanem azért is jó volt vele dolgozni, mert ő is szeret velünk dolgozni. Nagyszerű volt látni, ahogy belefolyik a Rhapsody Of Fire dolgaiba. Igazából a Magic Of The Wizard’s Dreamben is ő akart énekelni, ő erőltette. Szóval ez nem egy egyszerű együtt működés volt, ez egy igazi közös alkotói folyamat volt.

Érdekes, hogy tavaly kiadott egy albumot, amin némi Rhapsody hatás is érezhető. Volt lehetőséged belehallgatni a lemezbe?

Nem, még nem. De találkoztunk egy sci-fi találkozón és akkor mondta, hogy készített egy lemezt.

Említetted, hogy többet akartok koncertezni. A rajongók biztosan alig várják, hogy lássanak titeket, de gyakori kritika veletek szemben, hogy nem vagytok a legjobbak élőben.

Igen, ez egy gyakori ítélet rólunk. Hidd el nekem, gyerekkorom óta rengeteg bandát láttam. Adtak jó és rossz koncerteket egyaránt. De attól a banda még jó maradt. Szerintem aki ilyet mond az nem látott minket a színpadon vagy csak nagyon régen. Elismerem, a karrierünk kezdetén nem voltunk ilyen értelemben a csúcson, nagyon fiatalok és tapasztalatlanok voltuk a Stratovarius turné előtt. De az utolsó turnénk fantasztikus, nagyon sikeres volt, főleg Észak-Amerikában. Hallhatod is a Live In Canada koncertlemezünkön. Az tényleg egy élő album, nincs rajta semmi utólagos cicoma vagy újra feljátszott részek. Szóval ez egy régi elképzelés rólunk, ami még mindig tartja magát valami miatt. Ezért is hívok meg mindenkit a koncertjeinkre. Néhányon azt is hitték, hogy Christopher Lee majd turnézik velünk, de hát 85 éves, nem fog már egy rockbandával utazgatni! (nevet)

A következő turnén is vesztek majd fel DVD-t?

Meglátjuk. Megvizsgáljuk a lehetőségét, de ebben a kérdésben a kiadónak nagyobb szava van. Ha ki is adunk egyet, akkor rengeteg anyaggal, ami bizonyítja, hogy igazán visszatértünk!

Terveztetek koncertezni szimfonikus zenekarral, akár turnét, akár néhány koncertet? Rengeteg banda csinál ilyet manapság, szerintem sok rajongótok álma válna valóra.

Igen, gondoltunk rá. Sajnos sosem volt pénzünk rá, hiszen ez elképesztő összeget emészthet fel. Egyelőre csak vissza akarunk térni a színpadra és játszani amennyit tudunk, de ha a következő körútjaink úgy alakulnak, ahogy tervezzük, akkor mindenképpen csinálunk valami különlegeset. Akár nagyzenekarral, akár csak egy nagy színpaddal és sok vendéggel. Mindig fontos volt számunkra, hogy nagy színpadképpel, erős image-dzsel dolgozzunk. Tudom, hogy az ilyesfajta együttműködés már egyszerűbb, mint a múltban, de nagyszerűnek kell lennie, nem csak valami középszerű zenélgetésnek. Nem szeretem félig megcsinálni a dolgokat. Briliánsnak kell lennie minden értelemben. A legjobb zenészek kellenes, hogy a legjobb eredményt érd el, különben katasztrofálisan végződhet. A Metallica például jól csinálta.

Láttál más bandát nagyzenekarral játszani?

Nem, de tudom, hogy például a Rage is csinált ilyen turnét. Րk nem igazán az én zenei világom, inkább Luca-é, de amit csináltak az nagyon jó volt.

Ismét Sascha Paeth-tel és Miroval dolgoztatok a stúdióban.

Igen, Luca és én vagyunk a producerek, mert mi magunknak akarjuk az összes felelősséget, de az irányítást is. Nincs szükség arra, hogy managerek, producerek legyenek a stúdióban, akik meg akarják mondani mit csináljunk. Így ha hibázunk is, legalább akkor tesszük, amikor azt csináljuk, amit akarunk. Fontos, hogy meglegyen ez a fajta alkotói szabadság is. Sascha nagyszerű hangmérnök, ő találta ki a hangzást, Miro pedig a mastering mestere, ez egy nagyszerű csapat, ahol mindannyian barátok vagyunk.

Mindig is érdekelt, hogy miért dolgoztátok fel Dvořák Új Világ szimfóniáját.

Mert izgalmas volt a kihívás. Megragadtuk az alkalmat és megcsináltuk. Nem akarok egoistának tűnni, de valami hasonlóra sikerült, mint ahogy azt eredetileg elképzeltük, nagyszerű munka volt.

Olasz zeneszerzők műveit is feldolgozzátok majd?

Nem, nem hiszem. Ilyet már csináltunk, de sokkal fontosabb, hogy saját dalokat írjunk. A Frozen Tears Of Angels egy jó iránymutatója annak, merre akarunk haladni.

Tudod mi történik Luca többi bandájával?

Nem tudom pontosan mik a tervei. Valamit biztos fognak majd csinálni, de egyelőre mindannyian a Rhapsody Of Fire-re koncentrálunk.

Luca és te még mindig ugyanabban a városban éltek, de a többiek a kontinensen elszórva.

Igen, ez igaz, nehéz találkoznunk. De ha turnéra indulunk hosszú előkészületeket, próbákat tartunk, akkor más városba megyünk és csak arra koncentrálunk.

Elég érdekes hobbid van metal billentyűs létedre. A body buildingre gondolok.

Igen, már több mint 15 éve csinálom. Általában szeretek sportolni. Amikor nem zenélek szeretek átlagos dolgokkal foglalkozni, tudod, kocogás, testépítés, utazni, emberekkel találkozni. Nem koncentrálhatok egész nap egyetlen dologra. De az biztos, hogy testépítést minden nap kell csinálnom.

Még mindig gyakorolsz minden nap a hangszereden?

Nem minden nap. Régen, amikor fiatal voltam és tanultam, akkor minden egyes nap gyakoroltam. De most már fontosabb a dalszerzés, mint a gyakorlás. Imádom a hangszerem, de nem vagyok a fanatikusok egyike, akik 8 órát ülnek naponta a zongora mellett.

Végül, mit üzensz a magyar rajongóknak?

Természetesen a legnyilvánvalóbb, mégis legfontosabb üzenetem van: várjuk, hogy turnézhassunk, azt is, hogy esetleg visszatérjünk Magyarországra. Nagyon várjuk, hogy annyit találkozzunk a rajongókkal, amennyit csak tudunk!

——————————–

ENGLISH VERSION:

Hello Alex! Greetings from Hungary! Frozen tears of angels was released just last week. Is it well accepted? Do the fans and the media like it?

Hi! Fortunately, yes. The reviews are amazing and fantastic. We’re entering the charts in many countries and it’s really a great feeling. The fans love it too!

So the sales are good as well I assume.

It seems good, but it’s to early to talk about sales, but entering the charts is definitely a good sign.

What do you think which thing has a greater part in it? Is it the promotional work of your new label, Nuclear Blast or just the fact that you haven’t released an album for four years?

I think both, to have Nuclear Blast as label definitely adds value to Rhapsody Of Fire. What they do for us is amazing, it’s a great family and we’re so happy to work with them. Everything is going good so it’s great time for us, finally.

Why did you choose them? They came with the best offer for you ot the greatness of the label convinced you?

I think both, it was always a dream for us to work with a big label like Nuclear Blast and currently they’re the biggest in heavy metal it was an obvius choice for us. When we met them we realized how fantastic people they are.

I hope this time it will turn out better than the last time you said that.

Yes! (laughs)

Speaking of Magic Circle and the lawsuits, what do you think what kind of long term effect is it going to have on Rhapsody Of Fire’s career. Literally you stopped working for three years.

I have to say that everyone has to see this as a break that the band had. Many other bands did and do that, they disappeared for some time and then they came back, they all did the same. We came back stronger than before, we released an album we love and I hope will be loved by everybody, we are hungry to play live, it’s time to work hard, this is an exciting period and this whole thing brought the band together. The band is stronger than ever and this is a fantastic feeling. This kind of problem can force a band to break up or it can make it stronger. We are more motivated we don’t care about the past we care about the future. The future is to play live, work with Nuclear Blast and feel great finally.

When did you start writing the songs for the album? In 2008 the band released a statement that the album is written and it only needs to be recorded.

Yes, we started to write the songs one year before the recording. It was important for us to start from zero, we didn’t use any unfinished or finished material, we started everything from the scratch. In this way we could have very fresh and modern songs.

I just realized that Fabio Leone wrote three of the songs. In the past he wrote only one song and it was on your last album. How did he come up with these songs?

Unfortunately Fabio doesn’t play any instruments he only uses his voice to compose melodies. So he had these melodies in his mind, we wanted to hear them and we worked on them together to make them great Rhapsody Of Fire songs. It’s not only that he came up with good ideas we wanted to have him closer and let him be part of the band like he deserves after so many years, Luca and I were the only composers for the band and we really appreciated that Fabio had good ideas, good melodies so we took them.

Which one of you came up with more idea? Luca or you?

Composing a Rhapsody of Fire song is a teamwork with Luca and myself. In this album he came up with a lot of guitar riffs and I really wanted this for many many years, bacause I love guitar riffs, I love harmony guitars I just love guitars (laughs). He wrote some really good riffs and this made me happy. In the end i think we finished 50-50 it doesn’t matter who wrote what. We write the songs together and then he writes the lyrics I do the arrangements in the end it’s just teamwork.

Yes, I noticed that Frozen Tears Of Angels is your heaviest album since Power Of The Dragonflame. So was it your idea?

No, it was a common idea, I really missed the powerful guitars, so it was an obvius decision to have a more direct sound. I just decided to leave some orchestral parts to have more space for the guitar. I think it was the right choice.

There’s a song that really reminds me to Power Of The Dragonflame. Reign of terror has similar vocal style like When Demons Awake.

Yes, this is also something we really wanted to do now. To have this kind of agressive, powerful song. It’s good that Fabio is so versatile he can sing melodies and these kind of techniques as well. It’s a musical direction that we’re going to follow in the future.

Yes, I remember when Power Of The Dragonflame came out you said that you plan to have a project called Rhapsody in Black. Is it really going to happen?

We wanted to do that for a long time, we came up with the idea years ago. I really think we could write good songs like Reign Of Terror for that band to show an other aspect of Rhapsody’s world. There’s a good chance that we will finally do this.

Are you going to release an album full of italian songs too? Because since 2002 you always put one on your albums.

You’re going to laugh, but this is also an idea. It would be a very interesting album. We have now several songs that could fit an album perfectly like this. Who knows? Now we’re with Nuclear Blast, there are lot of possibilities for us. Maybe we’re going to do even this.

How many more albums will come out as part of the Dark Saga?

Well, Luca is the mastermind of the saga so it’s up to him.I think there are three more to go. After that we’re going to release something special. But who knows, but it’s almost sure that two more albums will be in this saga.

How many more songs did you write for the album? Because it has several versions with different bonus tracks.

Sea of Fate is a fine example how we can make thing turn around. The original version is a real ly powerful, fast song and we made a good orchestral version out of it. Labyrinth of madness is also a good instrumental song written by Luca. Usually we don’t have many leftover tracks. We just compose what we need, what we really wish to have.

Christopher Lee is back again as the narrator of the album. Are you always work with him now on?

We worked with him cause he’s really part of the game, it’s fantastic to have him on our albums, not only because he’s fantastic with his deep voice, but also bacuse he really loves working with us. So it was fantastic to work with him, to see how he involves in Rhapsody Of Fire. Actually, he wanted to sing, he proposed to sing in Magic Of The Wizard’s Dream. So this wasn’t just a collaboration it was a true musical collaboration.

It’s interesting that he released an album last year and it was a bit Rhapsody Of Fire influenced. Did you had the chance to listen to his album?

No, not yet. But we met at a sci-fi festival and he told us that he made an album.

You mentioned previously several times that you now want to play a lot more live. I think your fans are overjoying when they hear this, but it’s a common critique about you, that your live performance isn’t the best.

Yes, this is a common judgement. But every band I saw playing live and believe me I saw many bands play on stage since my childhood. I saw great concerts I saw shitty concerts, but the band still remains a good one. In the end when somebody say that, maybe he didn’t see us live or he saw us in the very beginning of our career. I admit we were not on the top back then, bacause we were very young we never had tour before I mean before the Stratovarius tour in 2000. But the last tour was fantastic, succesful especially in North America. You can hear it on the Live In Canada live album which is a really live album with no additional parts or overdubs. So it’s a really old idea that people have about our live production. That’s why I always invite people to our shows. Some people might thought that they see Christopher Lee performing with us, but he’s 85 years old he’s not gonna tour with a rock band. (laughs)

Are you going to shoot a new DVD on the upcoming tour?

We will see, we check the possibilities and of course a label has a lot of word in that case. We want to shoot one with lot of material to show the world that Rhapsody Of Fire is back.

Did you plan to have a tour or just a few concerts with an orchestra? Many bands do this nowadays, I think this would be a dream of many fans of you.

Yes, we thought about it. Unfortunately we never had the budget to do this. This can be extremely expensive. For now, the only thing for us is tp go back on stage and play as much live as possible and maybe one of our next tours if everything goes the way we want it to go we’re certainly will do something special, maybe with an orchestra or some guest and a big stage. For us it was always important to have a big stage setup to have a very strong image. I see that this collaboration is now easier than it was in the past, but it has to be fantastic, not just some mediocre performance. I don’t like the half way, you know. It must be brilliant, but if you want a brilliant result you need a brilliant orchestra otherwise it can be a disaster. It’ important to have the best musicians like Metallica had.

Did you see any bands with an orchestra?

No, I know that Rage did this, but they’re not exactly my musical taste, more like Luca’s, but the way they did that I think it was cool.

You worked with Sascha Paeth and Miro again.

Yes, Luca and I are the producers because we want to have all the responsibility and control. But Sascha is the mastermind behind the sound, he’s a great sound engineer. He does the mixing for us. Miro is especially good at mastering. This is a great team of friends. We don’t want managers, producers or anybody around us, we just want to do want we want to do. We make mistakes but we do bacause we always do what we want to do and I think that the most important thing is to have this freedom.

I always wondered why did you do a cover of Dvořák’s New World Symphony.

It was fantastic and exciting to do. We took the chance and we did it. I don’t want to sound egoistic but the sound is similar what we had in mind and it turned out great.

Are you going to cover italian composers too?

No, i don’t think so. We did that, but it’s more important to compose original songs. Frozen tears of angels is a great indication how we want to follow.

Do you know anything what’s going on with Luca’s other bands?

I don’t really know what are his plans. I’m sure he’s gonna do something with them, but now we’re all focused on Rhapsody Of Fire.

Luca and you still live in the same city, but the others live around the continent.

Yes, it’s true, it’s hard to meet. But when we’re going on a tour we do a lenghty preproduction, we work harder we go to a different town and just concentrate on the preparation.

You have a quite an interesting hobby for a heavy metal keyboardist. I mean body buliding.

Yes, I do that more than 15 years now. I like sports in general. When I’m not doing music I like to do normal things. You know, jogging, body building, travel, vacations, meet people. I can’t focus 24 hours on one thing. For sure, body building is something I have to do every day.

Do you still practice every day on keyboards?

Not every day, no. I used to when I was young and studying. Now, for me the most important thing is to compose songs, not practicing. I love my instrument, but I’m not one of the fanatics, who sit 8 hours a day by the piano.

Finally, what is your message to the hungarian Rhapsody Of Fire fans?

Of course, it’s the most obvius, yet most important one: that Rhapsody Of Fire are looking forward to tour, to play in Hungary, We are looking forward to meet the fans as much as possible!

WEB: http://www.rhapsodyoffire.com/

Kapcsolódó cikkek

Rhapsody Of Fire – Volar Sin Dolor (official lyric video)

KMZ

Hot News: Rhapsody Of Fire – video clip „Dark Wings Of Steel“ released!

KMZ

RHAPSODY OF FIRE – Dark Wings Of Steel

Menegroth

Hot News: Rhapsody Of Fire – „Dark Wings Of Steel“ out now / new trailer available!

KMZ

Hot News: Rhapsody Of Fire – first “Dark Wings Of Steel” album trailer online!

KMZ

Hot News: Rhapsody Of Fire – “Dark Wings Of Steel” coming in November!

KMZ

Hot News: Rhapsody Of Fire – Live video „Dawn Of Victory“ available!

KMZ

Hot News: Rhapsody Of Fire to release Live album on May 3rd!

KMZ

Hot News: Rhapsody Of Fire signs with AFM Records!

KMZ

Hot News – Rhapsody Of Fire: Announce Tour Dates!

KMZ

Hot News – Rhapsody Of Fire: Announce New Second Guitar Player

KMZ

RHAPSODY OF FIRE – The Cold Embrace Of Fear

Darkjedi

RHAPSODY OF FIRE – The Frozen Tears Of Angels

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek