(scroll down for English Version)
A kérdésekre Joacim válaszolt.
Hello, Joacim, hogy vagy? Mikor először láttalak titeket, 2007-ben, a Therionnal és a Grave Diggerrel turnéztatok, hogy telik ez a mostani körút eddig?
Eddig minden tökéletesen megy. Meg kell, hogy mondjam, ez az új hely, amit itt építettek, fantasztikus, várd csak ki, míg meglátod a termet, tökéletes! A két szintnyi erkélynek köszönhetően mindenki látni fogja a színpadot és az akusztika is kiváló. Általában sport stadionokban játszunk, ami eléggé rossz megoldás, mert a legtöbb stadion akusztikája borzalmasan visszhangos. Mint például itt, ebben a szobában is minden visszhangzik.
Remekül hangzik, alig várom, hogy láthassam a termet. Előbb azonban térjünk vissza a kezdetekhez. Hogy jutottál el a jelenlegi pillanathoz az életedben? Mindig is zenész szerettél volna lenni?
Igazából sosem terveztem, hogy zenész leszek, sőt, most sincs ilyen tervem. 1980-ban születtem, édesanyám Prágából származik, gondolom a hetvenes években ismerte meg apámat, mikor ő itt dolgozott. A hetvenes évek végén felköltöztek Svédországba, 1980 októberében pedig megszülettem én. Az első pár évemből természesen nem emlékszem sok mindenre, de arra igen, hogy volt otthon egy orgonánk. Édesapám játszott rajta, szerintem nagyon is jól, de persze nekem csak a hangok tetszettek, valójában nem igazán tudott játszani. Gyakorlatilag fogalma sem volt róla, hogy kell orgonálni (nevet). De egy gyereknek minden hang tetszik, és mivel ez volt az egyetlen hangszerünk otthon, így ezen akartam megtanulni játszani. Tízéves koromban kezdtem el tanulni rajta, de csak azért, mert élveztem. Ha valaki megkérdezte volna akkor, hogy mi akarok majd lenni, ha nagy leszek, valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy tűzoltó. Egészen tinédzserkoromig játszottam Hammond- és templomi orgonán, amikor pedig ezzel felhagytam, szinte azonnal elkezdtem más billentyűshangszereken játszani zenekarokban. A Sabaton előtt azonban nem volt valódi bandám, csak pár baráttal jártunk össze jammelni. Az egyik bandában gitároztam, a másikban basszusoztam, a harmadikban pedig doboltam. Csak orgonálni tudtam jól, de mindent meg akartam tanulni, úgyhogy sokat játszottam így másokkal, de sosem komolyan.
Aztán jött a Sabaton.
Igen, 1999-ben találkoztam Pärékkel, akik szintist kerestek, én meg azt gondoltam: “Oké, szeretek billentyűn játszani, akkor kiszállok az egyik bandámból és ezekkel a srácokkal folytatom.” Aztán mikor először lenéztem közéjük, csak black és death metal feldolgozásokat játszottak, ami már annyira nem jött be nekem. Megkérdeztem, hogy csak ilyen zenét játszanak-e, mire mondták, hogy van pár Twisted Sister szám is. “Csak feldolgozások vannak?” – kérdeztem, ők pedig igennel válaszoltak, így azt mondtam “Aha! Mit szólnátok ilyesmihez?” és megmutattam a saját számaim közül párat. Tetszettek nekik, azt mondták, hogy én fogok énekelni, amíg nem találnak egy rendes énekest. Nos hát, tizenhat évvel később még mindig nem találtak (nevet). Szóval nem, sosem terveztem, hogy zenész leszek. A Sabatonnal nagyon élveztem a kezdetektől fogva és persze eszembe jutott, hogy talán egy nap majd megélek belőle, de nem ez a fő elképzelés. Még egy produceri egyetemet is kijártam, megtanultam, hogy kell albumokat keverni meg ilyesmi. Ebben sem vagyok túl jó, de legalább tudom, hogy zajlik. Ennek keretén belül rádiós műsorkészítést is tanultam amúgy, szóval ahhoz is konyítok egy kicsit.
Most megjelent az új album is és látszik, hogy a Sabaton megtalálta önmagát, hogy igazán tisztában vagytok magatokkal és a bandával. Ez azonban nem épp egy nap alatt történt, nem igaz?
Nem, és ez is egy olyan dolog, ami nem volt megtervezve. Még az is véletlen alakult ki, hogy a háború lett a központi témánk vagy a színpadi ruháink olyanok, amilyenek. Olyan ez az egész, mint egy hatalmas kirakós, amit öt-hat évig tartott kiraknunk. Eleinte mindenről voltak számaink, köztük volt egy, amit nagyon szerettem, a Panzer Batallion, ami éppen hadtörténeti témájú volt. Akkoriban dolgoztunk a Primo Victoria demóján és nagyon tetszett ez a nagyívű, epikus hangzás. Pärrel leültünk beszélgetni és arra jutottunk, hogy kellene egy átfogó téma, erre pedig magától került elő a normandiai partraszállás története. Úgyhogy egy kis kutatás és utánaolvasgatás után neki is vágtunk. Miközben ezeket a szövegeket írtuk, döbbentük rá, hogy ez volt az az izgalmas és élvezetes dolog, ami hiányzott korábban. Azelőtt megírtam a zenét és csak arra koncentráltam, aztán amikor a dalszövegekre került a sor, csak annyit mondtunk: “Még több szöveg? Oké…” és bármit írtunk, felhasználtuk, hacsak nem volt teljesen szar (nevet). Ettől fogva azonban jobb szövegeket akartunk, amik jobban illenek a zenéhez és helyesek. Tulajdonképp logikus, hiszen a heavy metalban sok olyan érzelem megvan, ami a háborúban is: gyűlölet, depresszió, eufória és boldogság.
Úgy döntöttünk hát, hogy a Primo Victoria a normandiai partraszállásról fog szólni. A demón szerepelt még egy szám, a Night Child és kaptunk pár ajánlatot egy-két kiadótól, de semmi nekünk tetszőt, szóval úgy döntöttünk a saját pénzünkből vesszük fel az egész albumot. Ekkor már javában írtunk új dalokat is, ezeknél pedig újra visszatértünk a hadtörténeti témához. Pär meghallgatta az egyik számot, amit írtam – azt hiszem, a Stalingrad volt az, ami nyilván a sztálingrádi csatára utal – aztán együtt nekiálltunk szövegeket írni és ekkor vetődött fel, hogy mi lenne, ha az egész album különböző háborúkról szólna. Úgyhogy fogtuk a Night Childot és átírtuk a szövegeit, így lett belőle Purple Heart. A hallgatóság pedig nagyon szerette, úgyhogy ez volt a kezdet.
Ezután pedig már biztos elképzeléssel vágtatok neki az Attero Dominatusnak?
Így van, ezután következett második albumunk, az Attero Dominatus, egy olyan lemez, ami nekünk is élvezetes és az embereknek is tetszik majd. Aztán 2006-ban egy, az Edguy-jal és Dragonforce-szal közös turnén, mikor az Attero Dominatust már rögzítettük, de még ki nem adtuk, megláttam ezt az őrült mellényt hat fém hasizommal Londonban és azt gondoltam: “Ez tök vicces, majd valamikor Halloweenkor felveszem”. Akkoriban normális bőr metal cuccokat hordtunk a színpadon és épp az Attero Dominatushoz készültünk klipet forgatni. A Nocturnal Rites dobosa dobta fel az ötletet, hogy mi lenne ha egy bunkerben forgatnánk, mint amilyenben Hitler bujkált, mivel a dal ugye az utolsó berlini viharról szól. Aztán az is felmerült, hogy legyen mindannyiunkon terepmintás nadrág és ezt mindenki el is fogadta, de a Nocturnal Rites-os arc azt mondta, hogy ne a hagyományos fajtát szerezzük be, hogy bármilyen fényben jól nézzen ki. Aztán pedig talán Pär vagy Rich megkérdezte, hogy miért nem veszem fel azt a bizonyos mellényt, ha már úgyis mind fekete felsőben vagyunk. A napszemüveg azért került fel, mert elég rossza szemem, a rendes szemüvegem nem lehet ugye rajtam és ha közelről veszel valakit, akinek rossz a látása, látszik rajta, hogy nincs fókuszban a szeme. Mivel nem akartam furán kinézni és nem volt nálam kontaktlencse sem, feltettem a napszemüvegemet. Ez azért is jó volt, mert a szemem elég érzékeny az erős fényre, és a forgatáson ezekből volt bőven. Szóval így vettük fel a videót és a végeredmény mindannyiunknak bejött. Megmutattuk pár barátunknak is, ők is szerették és megjegyezték, hogy milyen kibaszott királyak az új fellépőruháink (nevet)! Szóval ahogy látod, minden lassan de biztosan, magától fejlődött ki, sosem terveztünk meg semmit előre. Szerintem nagyon örvendetes dolog, hogy minden, a zene, a fellépőruhák, a háborús téma, a műfaj magától, egyfajta természetes evolúción keresztül alakult ki. Nagyon szerencsések vagyunk. Lehet, hogy a zenénk nem ugyanolyan 2001 óta, de nyomon követhető a lemezeken a fejlődés és hallani, hogy ez még ugyanaz a banda. Azt gondolom, hogy így is kell folytatnunk. Elégedettek vagyunk azzal, amit csinálunk, és úgy tűnik, az embereknek is bejön, akkor miért állnánk le?
Végül pedig elérkeztünk a Heroes-hoz, egy események helyett történelmi alakokról szóló albumhoz. Ez a változtatás minek köszönhető? Hogy fogadták az albumot a rajongók?
Remekül! Személy szerint nekem nagyon tetszik ez a változás, mert olyan érzelmi mélységet ad a daloknak, ami eddig nem volt meg. Néhány szám nem egy konkrét emberről szól, hanem csoportokról, de még így is sokkal könnyebb azonosulni vele az emberi tényező miatt. Ha valaki azt mondja, meghalt az édesanyja, az egy nagyon szomorú dolog, mert lehet, hogy még ismerted is az illető anyát, míg ha valaki azt mondja, hogy meghalt ötezer ember, az is szomorú, de az már csupán egy számadat, annak az ötezer embernek nincs számodra neve. Ugyanez történt velem, mikor itt, Csehországban ellátogattam Terezinbe. Természetesen sokat gondoltam arra a rengeteg áldozatra, de amikor elmentem a temetőbe és megláttam a falat, rajta az összes névvel, akkor esett le igazán. Ugyanez áll Auschwitzre is. A tábort 1945-ben többé-kevésbé bezárták. Nem emlékszem pontosan, hogy mikor nyitott, de valamikor a harmincas évek vége felé. A beérkezőknek még a vonaton rá kellett írniuk a nevüket és születési dátumukat krétával a táskáikra, és ez volt a legeslegborzasztóbb dolog, belegondolni, hogy ezek az emberek mind a sütőben végezték. Megölték őket. Aztán ott van egy Elsa nevű kislány, 1936-ban született, körülbelül hat éves lehetett amikor megérkezett a táborba és egy kibaszott gázkamrába küldték. Ez volt az a pillanat a Coat of Arms album írása közben, amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy inkább nevekről beszéljünk számok helyett. Arra az albumra végül felkerült egy dal, a White Death, ami egy személyről, egy mesterlövészről szólt, Simo Häyhä-ről, és ekkor vált teljesen világossá számunra, hogy ezt akarjuk csinálni. A Carolus Rex azonban ekkor már teljesen ki volt találva, így ezt az ötletet eltettük későbbre, de így már a Coat of Arms előtt tudtuk, hogy a Carolus Rex utáni album konkrét személyekről fog szólni.
Azt vettük észre, hogy az emberek most, a Heroes kapcsán, jobban figyelnek a szövegekre, különösen például a 4859-es rab, a lengyel Witold Pilecki történetére. Sokan mesélték, hogy beírták googlebe, hogy 4859-es rab és rengeteg mindent tudtak meg róla, nem úgy, mint amikor azt énekeltük, “Attero Dominatus, Berlin lángol”, mire az emberek: “Hű! Harc! Berlin! Lángol! Ez az!” (nevet) Hirtelen az emberek az agyukkal is kezdenek minket hallgatni, nem csak a fülükkel.
Nagyon érdekesnek találom, hogy két borítója van a Heroesnak, nem gyakran csinálnak ilyesmit a zenekarok. Ez meg volt tervezve vagy teljes szabadságot adtatok Sallai Péternek?
Ez még igazából a Carolus Rexnél kezdődött. Úgy volt, hogy az előző grafikusunk, Jobert Mello Brazíliából fogja csinálni, de aztán jelentkezett Péter, egy magyar srác, hogy nagyon szívesen dolgozna velünk. Megrendeltünk tőle két borítót és gondoltuk, majd eldöntjük melyik tetszik jobban. “Sajnos” azonban mind a kettő eléggé bejött, úgyhogy eléggé tanácstalanok voltunk (nevet). Aztán eszünkbe jutott, hogy ez egy elég jó módszer a normál és a különleges kiadás megkülönböztetésére. Emellett pedig a Carolus Rex ugye két nyelven készült, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a koronás verzió lesz az angol lemez, a svéd nyelvű meg kapja a lovast. Véletlenül alakult így ez is, de az emberek nagyon örültek neki, hogy szemmel látható volt a különbség a különleges és a sima verzió között. Úgyhogy újból azt mondtuk: “Igen, ezt így terveztük!” (nevet)
Így hát ennél az albumnál ismét két verziót rendeltünk Pétertől, egy erőteljes, mozgalmas, sötét és gonosz hangulatút – mégiscsak heavy metalról van szó – és egy szomorúbb, magasztosabb verziót. Végül megkaptuk tőle a csatajeleneteset és az emlékműveset, és azt mondtuk, “Oké, úgy tűnik, megint két borítónk lesz.” (nevet) De tudtuk, hogy lesznek páran, akiknek nem tetszik majd az előbbi.
Gondolom páran elég érzékenyen reagálnak a témáitokra és borítóitokra.
Rengeteg erőszak jelenik meg bennük, de szerintem baromi furcsa, hogy valaki a borítón látható erőszak miatt nem veszi meg az albumot. Mármint háborúról énekelünk, erről szólnak a dalok. Néhányaknak persze az sem tetszett, hogy egy amerikai katona húz be éppen egy nácinak, ez sokakból váltott ki reakciót, sok német hallgatóból dühöt. De hát ez történelem, ez így történt. Volt pár amerika-ellenes arc is, akinek ez nem tetszett, de végül mindannyiuknak azt mondtam, hogy akkor válasszák a másik verziót, vagy végülis basszameg, ne vegyék meg egyáltalán, hisz valószínűleg amúgy is egy másik zenekart kellene hallgatniuk. Figyeljenek oda rendesen, vannak propaganda refrénjeik, ahol azt énekeljük “Reich will rise!” (“A harmadik birodalom felemelkedik majd!”), és döntsék el, hogy akarnak-e még minket hallgatni. Természetesen nem akarunk senkit sem szándékosan megsérteni, az butaság lenne, de ezt választottuk témául, és úgy tűnik van pár ember, akik szerint nem kellene ennyire érzékeny témákról énekelnünk. De hát a háború ilyen! Sokszor megkaptuk emberektől, hogy semlegesebb témákról kellene énekelnünk. Érted, a svéd birodalom ilyen szempontból nagyon jó, mert senki nem haragszik ránk olyan dolgok miatt, amiket háromszáz éve tettünk. Gyakorlatilag leseggfejezzük magunkat, és ez oké is így. A németeknek nagyon bejön, mert végre egyszer nem ők a rosszfiúk (nevet). Aztán hirtelen pálfordulunk egyet és előállunk egy sokkal közvetlenebb albummal. A Heroes a gépesített hadviselés koráról énekel, így hát jóval kevesebb szimfonikus elem van benne, sokkal metalabb az egész. Az a jelent pedig a borítón, nos, ilyen a háború. Ha nem tetszik, hát próbálj meg úgy gondolni rá, mint egy filmplakátra – ha az lenne, senkit nem háborítana fel.
Egyesek túl könnyen megsértődnek, sajnos nem lehet mindenkit boldoggá tenni nemkívánatos áldozatok meghozatala nélkül.
Sokszor a gond nem azokkal van, akik megsértődnek, hanem azokkal, akik félnek tőle, hogy mások megsértődnek. Nem beszélhetsz háborúról, nem mesélhetsz második világháborús vicceket Németországban, de tudod mit? Izraelben, ahol szinte mindenki zsidó, a legkeményebb, leggonoszabb második világháborús zsidóvicceken röhögnek. Tudnak rajta nevetni. Szerintem a humor természetes módja a kemény helyzetek feldolgozásának. Rengeteg veteránnal találkoztam már és mind azt mondták, ez az egyik legfontosabb dolog. Eleinte halálra vagy ijedve, a végén azonban már arról a fickóról viccelődsz, akit seggbelőttek. Mindenből viccet csinálsz, mert így fel tudod dolgozni azt a rengeteg borzalmat anélkül, hogy meg akarnád ölni magad.
A Sabatonhoz hasonló bandáknál a cenzúra problémája bizonyára gyakran felmerül, erről mi a véleményed?
Nem szeretem a cenzúra eszméjét és nem értek egyet a politikai korrektség elképzelésével sem. Egy pár nappal ezelőtt Zágrábban volt egy interjúm, a nő pedig teljesen kiakadva kérdezte, hogy hogy vagyok képes egy tankot hozni ide és erről énekelni, pénzt csinálni a háborúból. Azt gondoltam, na, ez megint egy olyan interjú lesz (nevet). Azt válaszoltam, hogy mi lenne ha beszélne Adolf Hitlerrel az emberölésről vagy akár Slobodan Milošević-csel, ha az közelebb áll hozzá. Ő viszont kitartott mellette, hogy amit csinálunk, ízléstelen. De érted, megkérdeznéd Stephen Spielbergtől, hogy náci-e csak mert megrendezte a Schindler listáját? Erre azt mondta, “Nem, nem, nem, az egészen más!”, pedig pontosan ugyanarról van szó. Meg kell érteni, hogy mi történeteket adunk elő, sokan azonban képtelenek erre. Valamiért azt várják, hogy a zene rendelkezzen politikai vagy vallási üzenettel, számunkra viszont ez csak egy mesélési módszer. Annyi fantasztikus történet rejlik a múltunkban, miért találjunk ki újakat? Ezek sorra merülnek feledésbe és ha valaki ezért minket kritizál, szerintem be kell hogy fogja a pofáját. Szerintem ők a hibásak, amiért próbálnak nem beszélni erről. A történelem önismétlését csak úgy lehet elkerülni, ha emlékezünk rá.
Rengeteg rajongótok bizonyára csak a zenéteken keresztül szerez ismereteket ezekről az eseményekről.
Így van, ha valaki a mi zenénken keresztül találkozik a háború borzalmaival ahelyett, hogy iskolában tanulná, az nagyon jó dolog. Persze azt is jelenti, hogy az oktatási rendszer szar. Senki nem tanul ezekről az iskolában, vegyünk például engem. Sokkal többet tanultam a háborúról a Sabaton szövegeihez végzett kutatások során. A tanárok éppolyan lusták, mint bárki más. Beszélnek mondjuk egy királyról, aztán kérdeznek a korszakról, amiben uralkodott és arról, hogy mit tett az országért, erről a diákok pedig rengeteget írnak. Aztán alaposan átgondolják a válaszokat, mikor javítják őket. Kivéve persze ha csak koronázási meg elhalálozási évszámokat kérdeznek, mert akkor csak annyi pipát vagy ikszet tesznek. Ezek a számok viszont csak kibaszott számok, semmi közük a történelemhez. Semmi baj nincs azzal, ha valakit nem érdekel a tény, hogy a normandiai partraszállás 1944 június hatodikán történt, de azt kibaszottul tudni kéne, hogy mi történt és miért. Az elég, ha annyit tudsz, a késő harmincas-kora negyvenes években történt. Amíg tudod, hogy a második világháborúban, addig nekem oké (nevet).
Sajnos szerintem már jópár perce lejárt az időnk, úgyhogy zárásként és hogy megkíméljelek a rajongóknak küldött üzenettől, hogy állsz a cseh nyelvvel?
Nem igazán beszélem. Persze annyit tudok, hogy ještě jedno pivo meg kurva. Édesanyám, aki ma épp itt van, megtanított pár szóra. De emlékszem például arra is, hogy dobrou noc, ki is mondta? Večerníček. Emlékszem még pár mondókára is gyerekkoromból (itt elénekelt egy cseh mondókát). Három vagy négy lehettem, mikor ezt tanultam! De arról fingom sincs, hogy tegnap mit reggeliztem (nevet).
Köszönöm a rám szánt időt és a beszélgetést, nagyon élveztem! Alig várom, hogy lássam a showt, már jópár éve nem láttalak titeket.
Ó, hát akkor még nem is láttad az új felállást? Ahá, érdekes (nevet)! Hidd el, jó lesz. Nem árulok el semmit, de látni fogod a különbséget, tudni fogod, miről van szó!
Úgy lesz! Nagyon köszi!
Köszi neked is!
———————————
ENGLISH VERSION:
Answered by Joacim.
Hello, Joacim, how’s it going? The first time I saw you was so long ago, in 2007, you were touring with Therion and Grave Digger. How’s this tour going so far?
So far so good. I must say this new venue they built here is fucking fantastic. Wait till you get into the hall, it will be perfect. Everybody will be able to see; there are two levels of balconies and the acoustics are great. Usually we end up in sports halls and that’s a hit and miss. Some sports halls are really like an echo chamber, like this room – echo everywhere.
That sounds great, I can’t wait to see it all. Before that, though, let’s go back to the beginnings. How did you end up at this exact point in your life? Have you always wanted to be a musician?
I never had a plan to be a musician at all, actually. I didn’t have one, I still don’t. I was born in 1980. My mother is from Prague, and I guess she met my father sometime in the ’70s when he was here working. In the late ’70s they moved up to Sweden and I came around October 1980. I don’t remember much from my first years, obviously, but I remember that we had an organ at home. My father played, I thought he was really good – of course, cause he made all these sounds, but actually he was shit. He couldn’t play at all (laughs). But everything sounds good when you’re a kid. And that was the instrument we had at home so I guess that’s what I wanted to play. When I was 10, I started playing, but that was only because it was fun. If somebody asked me when I was 10 what I was gonna be, I was probably gonna answer with firefighter. I kept on playing Hammond and church organ actually, even until I was a teenager. Pretty much when I stopped practicing that, I went on to playing the keyboards with other bands. So I didn’t have a real band before Sabaton actually. We were only a bunch of friends jamming together. Maybe I was playing the guitar in one band, and in another band the bass. In one I was playing the drums. The only thing that I was ever good at was the organ, but I wanted to learn everything else. I played with people, but never for serious.
And then along came Sabaton.
Yes, then I met Pär in 1999; they needed a keyboarder so I thought: „Alright, it’s fun to play so I’ll just quit one of the other bands and play with these guys”. And in the beginning, when I came the first time, they only played black and death metal covers, which I didn’t think was so much fun. But then I asked if this was the only music they played, and they said they also did some Twisted Sister. I asked if they only did covers, and when they said yes, I was like „Aha! How about this?” and I showed them some of my songs. They liked them and said that I should sing until they find a singer. And you know, 16 years later, they still haven’t found a singer (laughs). So yeah, I never had plans to become a musician. It was fun with Sabaton and I thought that maybe someday I’d make a living out of it, but that’s not the main plan. I even went to a music production university to learn how to mix albums and stuff. I’m not very good at that either, but at least I want to know how it’s done. Also included in that was radio broadcasting so that’s what I did.
Now with the new album, we can see that Sabaton has formed itself and you guys really know what you’re all about. It didn’t happen overnight, though, did it?
No, it’s also one of these things, there was no plan. Even if it’s our war theme or stage clothes, they all happened by accident. So it’s like a puzzle that took 5 or 6 years to get built. We had songs in the beginning obviously about everything. One of them that I liked was Panzer Battalion, which is about military history. Then we were doing the demo for Primo Victoria actually and we thought that it had a big epic sound. Pär and me were sitting down saying we should have a big subject and D-Day just came up. A little bit of research and then off we go. When we were writing those lyrics it was interesting and fun again so we thought this was what was missing because before that I would write the music, and I was really focused on the music, and then when it came to the lyrics we were like: „More lyrics? Okay..” As long as it wasn’t shit it was good enough. (laughs) But now all of a sudden we wanted to make it better; we wanted it to be correct and also fit with the music. I mean, heavy metal pretty much has the emotion you get in warfare. There’s hatred, depression, also euphoria, happiness.
So we decided to do Primo Victoria about D-Day, and then on the demo there was this song called Night Child and we got some offers from record labels but nothing we liked so we decided to pay with our own money and record the whole album. At that point we were making some new songs and we went to the military history theme again. Pär and me were writing the lyrics because he heard a song I wrote, can’t remember which one exactly – probably Stalingrad, and we were thinking battle of Stalingrad here. Then we talked and had the idea to make the whole album about military history and war from all over the world. So we took this song Night Child and re-wrote the lyrics, so it’s Purple Heart actually. And that was the beginning and people really liked that.
Then you went onto Attero Dominatus, sure of how you want it to be?
So then we did Attero Dominatus album as our second one. We thought of it as something that’s fun for us and people would like it too. And then just for fun on that tour with Edguy and Dragonforce in 2006 – we had just recorded Attero Dominatus but it hadn’t been released yet – I saw this crazy vest in London, with a six pack and I thought: „This looks fun, maybe I’ll wear it for Halloween someday”, you know. And at that point we had leather, normal metal stage clothes. So we were going to make a video for the song Attero Dominatus and it was the drummer of Nocturnal Rites actually, who said he had an idea to do it in a bunker like when Hitler was hiding, since it was about the final storm of Berlin. Then we thought that maybe we should also have camo pants, and he agreed but said that we shouldn’t get the normal ones so that no matter which lights we’re on, it would look good. And then I think it was Pär or Rich who said: „Joacim, why don’t you put that fake six pack on?” since we were all wearing black tops. Then I put the sunglasses on because basically I have bad vision. I had normal glasses, but if you film someone with bad vision up close then you see that their eyes are not focused. So to avoid looking strange, since I didn’t have contact lenses at the time, I put sunglasses on. That was also nice because I’m sensitive to light too and we had lots of them there. So we recorded the video and thought it looked cool; we showed it to some friends and everybody liked it. They said our new stage clothes were fucking awesome! (laughs) So yeah, all of this slowly but surely evolved; we never had a plan. I think it’s a good thing because everything – the music, stage clothes, war theme, genre – everything was natural evolution for us. And that’s a lucky thing. Even though our music is not the same since 2001 maybe, you can still see this natural evolution but also still hear it’s the same band. And I think that’s how we want to keep it. We’re happy with what we’re doing and it seems like people like it too. So why stop?
And finally, your path brought you to Heroes, a concept album revolving around historical figures, rather than events. How did this change happen? How have the fans received it?
It has been received very well. I like it a lot actually because it gives an emotional depth to the songs, that wasn’t there before. Even if it’s not about one person – some of them are about a few people, you can easily relate to it. If someone tells you: „My mother died”, that’s really sad because maybe you knew that person’s mother by name. But if somebody tells you 5000 people died, it’s still sad, but it’s also just numbers – it doesn’t have a name. Same thing happened to me when I went to Terezin here in Czech Republic. I thought of all the people that died, but then you go to the cemetery with the wall that has names on it. That’s when it hits you! Same in Auschwitz. Basically, this camp was pretty much closed down in 1945. It opened in the late 30s; I can’t remember exactly when, but when the people came on the trains they had to write their names and birth dates in chalk on their bags. That was the most horrifying thing; when you know that these people all went into the oven. They killed them. And then you see this little girl called Elsa, who was born in 1936, and was probably only 6 years old and they put her into the fucking gas chamber. So that’s actually how we started thinking of working with names instead of numbers. When we did the Coat of Arms album was when it clicked. On that album, there’s one song about a single person – White Death – about a sniper, Simo Häyhä. And that’s when we knew it was what we wanted to do. So we saved the idea because we already had Carolus Rex in the pipeline, but we knew even before Coat of Arms was released that it would be about specific people.
It seems that people care about the lyrics more now with Heroes. Especially the story about the Polish Witold Pilecki, the Inmate 4859. People would tell us that they’d just Googled ‘inmate 4859’ and found so much. Unlike before, when we sang „Attero Dominatus, Berlin is burning” – people were like „Oh! Fight! Berlin! Burning! Yeah!” (laughs). But all of a sudden people are listening with their brain, not only with their ears.
I find it quite interesting that there are two album covers for Heroes. It’s not something bands usually do. Was that planned? Or did you let Peter Sallai do all the magic?
Actually, it started out with Carolus Rex. Our old designer Jobert Mello from Brazil was supposed to do it, but then there was this Hungarian guy, Peter, who wanted to do our albums. We ordered two and decided to see which one we liked, but we liked both. „Fuck, what do we do?” (laughs). But we realized then that that was a good way to show which one is the special or limited edition when someone’s buying the album. Also, since we were doing it in two languages with Carolus Rex, we decided that the one with the crown would be the English version, and whoever buys the deluxe edition with the Swedish version would get the rider. It just happened like that, but people were happy that you could see the difference between the editions. And once again, we were like: „Yeah, we meant that to happen!” (laughs).
So, when we did this album, we actually asked Peter for two suggestions; one that’s intense and powerful – we told him to make it dark, evil – it is heavy metal after all; and then another one that’s more sad and dignifying. So he made one with a battle scene, and one with a monument, and we said: „Okay, it seems we’re doing two covers again!” (laughs). But we knew that there would be a bunch of people who wouldn’t like the first one.
I guess some people get too sensitive about your themes and covers.
There’s a lot of violence in there, which I still think is strange: someone saying that they don’t want to buy an album with just violence on the cover. But we sing about war, you know. Some people were also not liking the idea that an American was punching a Nazi soldier. Some people reacted to that, some Germans were angry, but that’s history that happened. And people who are anti-American were also angry. So, I just told those people to buy the other edition then, or for fuck’s sake, don’t buy it at all – you should probably listen to another band. We do have choruses where we sing propaganda „Reich will rise”, seriously, listen to that. See if you still want to listen to the band. Of course, we don’t want to offend anyone on purpose, that would be stupid. But we are talking about these subjects and it seems that people have this idea that maybe we shouldn’t sing about that – that’s a sensitive subject. But that’s war! That’s what it is. So, in many cases people have been trying to tell us to sing about neutral things. I mean, Swedish empire was very good because nobody’s angry about what Sweden did 300 years ago. We are basically calling ourselves assholes. And that’s cool. The Germans love it because they are not the bad guys all of a sudden (laughs). And then all of a sudden we twist back, and we’ve got an album that’s more direct. It’s mechanized warfare so obviously there’s less symphonic elements on Heroes – it’s more back to metal. And that scene with the cover, that’s war. If you don’t like it, I mean, call it a movie poster – if that was a movie poster nobody would care.
Some people get offended too easily, there’s just no way of making everyone happy without making sacrifices you don’t want to make.
A lot of time the problem is not with the people who are offended, but with the people who are afraid that you might offend someone else. It’s the same thing; you can’t mention the war, you can’t mention bring up WW2 jokes in Germany, but you know what? In Israel, where they’re all pretty much Jewish, they have the harshest, most evil WW2 jokes about Jewish people ever! They can laugh about it. I think humor is a natural way of dealing with a hard situation. I’ve met so many veterans, and that’s what they say is one of the most important things. You’re scared as fuck in the beginning, and by the end you’re joking about the guy who got shot in the ass, you know. You’re joking about everything because that’s another way of processing that without just wanting to kill yourself.
For bands like Sabaton, the problem of censorship must emerge quite often. How do you feel about that?
I don’t like the idea of censorship, and I don’t like the idea of being politically correct, at all. I had an interview, it was actually in Zagreb a few days ago. This woman was really angry: „How the fuck can you bring a tank and sing about this? You’re making money out of war!” So I thought, okay, this is going to be one of those interviews (laughs). I said, how about you speak to Mr Adolf Hitler about killing people, or Slobodan Milošević, if that’s closer to you. But she just said that what we do is distasteful. I mean, would you ask Stephen Spielberg if he’s a Nazi only because he made the movie Schindler’s List? And she says: „No, no, no, that’s totally different!”, when it’s exactly the same thing. Understand that we are telling stories. Some people just won’t understand that. Somehow they expect music to have a political or a religious message. For us, that’s just one way of telling stories. There are so many fantastic stories in our past, so why make up new ones? Those ones are being forgotten. And if somebody actually criticizes us talking about this, I think they should shut the fuck up. I want to criticize them for trying to not talk about it. Remembering what happened is the only fucking way we can make sure that the same shit doesn’t happen again.
A lot of your fans actually get to learn about the part of history you sing about through your music.
Yeah, if somebody learned about the horrors of war through our music, while they should have learned it in school, it’s a good thing. It just means that school system is shit. Nobody learns it in school; I just start from myself – I learned more researching for Sabaton songs. Teachers are lazy, I mean, like everybody else. So they’re gonna talk about a king, for example, and ask about the era when he ruled and what he did for the country, the students will write a lot. And then they’ll have to think about the answers when correcting them. Unless they just ask for specific years when he was crowned and died, then they just correct the numbers: right or wrong. And those two numbers, they’re just fucking numbers. They have nothing to do with history. I mean, if someone doesn’t care about the fact that D-Day happened on June 6, 1944, that’s okay. But you should fucking know what happened and why it happened. If you say it was in the late 30s or early 40s, that’s good enough; as long as you know it was in the WW2 (laughs).
I believe our time was up a little while ago. So, to finish and spare you the „message for the fans”, how’s your Czech?
I don’t speak much at all. I mean, obviously „ještě jedno pivo”, „kurva” (laughs). My mom, who’s actually here today, taught me some words. But I remember „dobrou noc” from what’s his name? Večerníček. And I do remember some children’s songs also, somehow from when I was a kid (sings a children’s song in Czech). I learned that when I was three or four! And I don’t know what the fuck I had for breakfast yesterday (laughs).
Well, thank you for your time and conversation, I really enjoyed it. I can’t wait to see the show, I haven’t seen Sabaton in a few years now.
Oh, so you haven’t seen the new line-up yet? Aha! Interesting (laughs). Trust me, it’s going to be good. I’m not going to tell you anything, you will see the difference, you will know!
Alright! Thank you so much!
Thank you!