Interjúk

Salvus Interjú

A kérdésekre Kokavecz András válaszolt.

Helló. A napokban jelent meg az első nagylemezetek Minden Kezdet címmel. Mesélnél egy kicsit arról, mi motivált titeket az album címének névválasztásakor?

A magyarázat eléggé magától értetődő: első nagylemezünkre szerettünk volna utalni, melynek borítója akár azt is jelentheti, hogy mennyire fontos esemény ez nekünk, akár az élet születése. Persze egyéb magyarázatok is léteznek. A zenekari tagok életében is nagy változások történtek. Elszakadtunk az egyetemtől, mindenki munkába állt, ahol bírt. Ketten közülünk Pestre költöztek és a munka mellett a fővárosunkban intézik a zenekari ügyeket. Tavaly tavasszal egy tagcserén is keresztül estünk, de az egész meglepően zökkenőmentesen történt. Mondhatni, hogy Gábor olajozottan került be a Salvus gépezetbe…

Hogyan telt a stúdiózás? Megvagytok elégedve a hangzással?

Sok híresebb lemez esetében zajlanak a stúdió munkálatok egy egészen kicsi stúdió mélyén és mégis nagyon jó hangzást elérve.
A mi stúdiózásunk is rendhagyó volt, a doboktól és ének sávoktól eltekintve mindent Vári Gábor barátunk, zenészkollégánk szobájában rögzítettünk. A hangzás az alkalmazott technikához mérten vagy akár lemezek hangzásával összevetve is tetszetős. Legalábbis a számunkra, illetve az eddig hozzánk elért visszhangokból ítélve.

10 dal + 1 klip található a lemezen. Mesélnél egy kicsit arról, hogy hogyan születtek meg ezek a számok?

Úgy látszik mi egy rendhagyó zenekar vagyunk, mert nálunk a számírás és a próbák is rendhagyó módon zajlanak, bár úgy tudom van pár banda, akik hasonlóan hozzánk az idő-hiány vagy a tagok között feszülő távolságok miatt választja ezt a módszert. A dalírási szakaszban – a mi esetünkben mintegy 2 évre nyúlt – mindent számítógépes kotta formájában rögzítettünk és ezek küldözgetésével, fejlesztgetésével alakultak a számok. A meglehetősen ritka próbákon és a stúdióban már minden fixen meg van írva, így ezek
többé-kevésbé zökkenőmentesen és hatékonyan zajlanak.

Ki a főszerzője ezeknek a daloknak?

A dalokat 75/25%-os arányban Zoli és én írtuk.

Tetszik a borító. Ki választotta a képet?

A borítón szereplő kép Zoli választása. Egy mexikói fényképész képét használtuk fel, persze kikérve előtte az ő engedélyét.
Ր nagyon örült, hogy a képe szerepel egy messzi kiadott lemezen, azt hiszem küldtünk is neki egy példányt.

A borító belsejében minden dalszöveghez más kép társul. Miért?

Komolyan vesszük a dalszövegeinket, és úgy gondoltuk minden egyes dalszöveg „megérdemel” egy képi, vizuális alátámasztást.
Ezzel ha nem is nagyon tolakodóan, de megpróbáljuk a hallgatót segíteni az értelmezésben, illetve kap egy másfajta benyomást a dal hallgatása közben.

Milyen az eddigi visszhangja a lemeznek?

Eddig még nem sok kritika érkezett, de úgy tudom a kiadónk számos média-partnere már megkapta az anyagot.

Melyik a kedvenc számod és miért?

Nehéz kiválasztanom csupán csak egyet a dalok közül. Szerintem a legösszetettebb dal a Stigma lett, talán ez a kedvencem.
Főleg, hogy ebben a dalban négy énekes is szerepel, sokszínűvé téve ezáltal a dalt.

Mit gondolsz melyik szám a slágergyanús?

Azt kell hogy mondjam több jelöltet is találni. Szerintem ez attól függ milyen hallgatói körökről beszélünk. Általánosabb zenehallgatói körökben talán az „Ami rólunk szól” és a „Víg” c. dalok találhatnak érdeklődő fülekre.

Készítetek klippet valamelyik számra? Melyikre?

Szívesen belevágnánk a dologba. A 2005-ös „Bábok a címlapon” klipje is kedvezően járult hozzá a zenekar promótálásához.
Szerintem ha rendelkeznénk a szükséges anyagiakkal, akkor a „6 lépés” vagy a „Hazavár” c. dalhoz készítenénk klipet.

Úgy érzem ez egy nagyon jól összerakott hanganyag. Ezek szerint működik nálatok a csapatmunka?

Igaz, hogy a dalok főként Zoli tollából származnak, de mindenki javaslatát figyelembe vesszük. Próbálunk demokratikus banda lenni. Talán a stílusunk is összeforrott egy picit az évek során. Sok banda esetében a tagok stílusa inkább távolodni szokott…lásd az oly’ sokszor megfigyelhető szóló próbálkozásokat.

Varga Balázs kilépése óta hogy érzed, mennyivel lett más a zenekar?

Korábban ő volt a zenekar szervezői motorja. Igazából a dalszerzésben csak nagyon keveset vállalt, így ez nem változott sokat, a szervezői munkát pedig szétosztottuk a zenekari tagok között, beleértve az új tagot, Gábort is…

A mostani turnét a Depresszió társaságában nyomjátok. Hogy éreztétek magatokat az első bulin?

Nagyon jó élmény volt. Az első székesfehérvári állomáson igaz elsőként kezdtünk, de a közönség ennek ellenére elég pozitívan reagált.
Sőt páran ismerték is a dalokat, szövegeket. A turnéról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy nagyon jól szervezett és nagy lehetőség nekünk a bemutatkozásra.

Miket játszotok a koncerteken?

30-35 perc tiszta játékidőnk van, amibe 8-9 dal fér bele. Ezeket főleg a nagylemez dalai közül válogatjuk ki. Remélem párszor bele fog férni azonban a meglepetés feldolgozásunk is…

Merre fogtok még együtt koncertezni a Depresszióval?

Összesen 10 várost érintünk a turné során, ezek közül a legizgalmasabbnak a Petőfi Csarnokos buli ígérkezik, ahol közvetlen a Depresszió előtt
20:20-kor lépünk a színpadra. A részletesebb információért klikk a honlapunkra: http://www.salvusmusic.hu

Miért pont a Depressziót választottátok?

Olyan bandát kerestünk, aki sok embert tud megmozgatni. Az ő rajongóik nagyon lelkesek és ahogy az első állomáson kiderült, fogékonyak más zenekarokra is. Szerintem az is fontos, hogy az együtt fellépő bandák stílusa illeszkedjen, legyen egyfajta összhang és az se baj, ha bizonyos pontokon kiegészítik egymást.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Készítette: Twiggy
Web: http://www.salvusmusic.hu

Kapcsolódó cikkek

Salvus interjú

KMZ

A küldetés folytatódik… Szabad szemmel – Megjelent a Salvus új nagylemeze

KMZ

Töredék – Radnóti Miklós versmegzenésítés a Salvustól

KMZ

Salvus – nagyon élveztük az egész estét

KMZ

Salvus – a szombati lemezelőzetes koncerten már kapható lesz az Irtás album!

KMZ

Salvus – Meghallgatható A Dalban versenyző “Barát” című új dal

KMZ

Salvus – 15 éves születésnapi koncert

KMZ

Salvus – Új koncertklip

KMZ

Salvus – Új gitáros

KMZ

Salvus – Megjelent a Lélektartó

KMZ

Salvus – Lemezbemutató koncert

KMZ

Salvus – Világra szóló videoklip

KMZ

Salvus – Átszálló (új videoklip)

KMZ

Salvus – új koncertvideó!

KMZ

Salvus zenekar – új kislemez

KMZ

Húsvéti Metal Vihar – Koncertbeszámoló

Darkjedi

SALVUS – Minden Kezdet

Twiggy

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek