Shade Empire Interjú

(scroll down for English Version)

Utolsó pillanatokig kétséges volt, hogy lesz-e valami a Shade Empire interjúból a Niflheim turné hazai állomásán, így nem is tudtam helytállóan felkészülni a beszélgetésre, cserébe viszont rajongok annyira a csapatért, hogy különösebb előkészületek hiányában is bőven volt mit kérdeznem a rendelkezésemre álló Eero Mantere (basszus) – Juha Harju (vokál) párostól. A számomra különösen nagy élményre való tekintettel, utólag még örültem is neki, hogy ennyire spontán csevej kerekedett ki a lehetőségből, minek köszönhetően a lent következő párbeszéd sokkal inkább lett egy rögzített, ám fesztelen és bőséges zenész-rajongó beszélgetés, mintsem egy hagyományos értelemben vett, cikknek készülő, szigorú interjú.

Azt mondtad, elégedett voltál a mai közönséggel. Milyen érzés nyitó bandának lenni ezen a turnén? A Skandináv környékeken biztosan ismertebbek vagytok, máshoz vagytok szokva.

Juha: Nos, mi kimondottan boldogok vagyunk ezzel a lehetőséggel, tekintettel arra, hogy mennyiségileg általában hány bulit adunk Európában. Valahol el kell kezdenünk megmutatni magunkat ezekben az országokban is.

Eero: Na igen, nem sokat játszunk errefelé, úgyhogy egyelőre ez egy reális pozíció a számunkra.

Azért voltatok már korábban is európai turnén, igaz?

J: Igen, volt egy körút… 2008-ban talán? De valóban nem sokat turnézunk Európában, szóval ehhez képest elégedettek vagyunk a visszajelzésekkel, többek közt a maival is például. Úgy láttam, kezdtetek bemelegedni!

Mi a különbség az itteni koncertekben a hazaiakhoz képest?

E: Természetesen többen ismernek minket odahaza, Finnországban, úgyhogy nagyobb tömeg érkezik, hogy megnézzen minket.

J: Nagyobb tömeg, és a finn emberek általában egy kicsit… részegebbek, haha. Van circle pit, meg mindenféle őrület megy a buli alatt, de ettől függetlenül, úgy gondolom, elég jó volt a mai közönség.

E: Ha hétfőn játszanánk Finnországban, egy árva ember nem lenne a koncerten.

J: Amúgy kedd van, haha.

E: Részletkérdés, akkor kedden nem lenne ott senki.

J: Igen, mert Finnországban minden fellépés, úgy értem, a főzenekarok koncertje hajnali egy körül kezdődik, és mivel mindenki dolgozik, hétköznap nem is lenne semmilyen tömeg, nem úgy, mint ma este. Nekem tényleg bejött ez a nap!

E: Azt hiszem, ez volt az eddigi legnagyobb hely, ahol játszottunk ezen a turnén, és a színpad is nagyszerű volt itt nálatok. Határozottan szeretek Európában játszani. Annak ellenére, hogy milyen korán kezdenek a bandák, az emberek itt vannak időben, úgyhogy látszólag jól működik ez a rendszer.

J: A színpaddal kapcsolatban, én szeretek mozogni egy keveset, szóval… Finnországban ehhez hasonló estékre csak kis klubjaink vannak, jó pár olyan helyen játszottunk már, ahol a színpad nem sokkal volt nagyobb, mint a kanapé amin ülsz, és persze elég nehéz úgy előadni, hogy ha teszel egy lépést valamerre, máris akadályozod a társadat, aki headbangel vagy ilyesmi.

Akkor feltételezem, szerettek fesztiválokon játszani.

J: Hogyne, persze. A fesztiválok a legjobbak.

Hirtelen csak a Tuska ugrik be nálatok. Felléptetek már ott?

E: Igen, úgy három alkalommal.

J: Azt kell mondjam, talán én inkább a nagy klubokat részesítem előnyben a szabadtéri fellépésekkel szemben, mert fesztiválon folyton süt a nap, és ezáltal az emberek nem annyira éreznek át minket belülről, még úgy sem, hogy egyébként megvan minden fényeffekt. Ettől függetlenül, a Tuska egy remek fesztivál. Idén fellép majd az Emperor az In The Nightside Eclipse albummal, úgyhogy mindenképpen ott leszek. Nem számít, hogy mi játszunk-e vagy sem, én biztosan megyek!

Úgy tűnik, az új, Omega Arcane lemezetek igen elismert anyag lett a színtéren. Sokan azt mondják, ez a legnagyszabásúbb, legjobb munkátok a zenekar fennállása óta, és láthatóan dominánsabb a billentyűk használata is. Milyen háttér húzódik az új csapásirány mögött?

E: Én nem hiszem, hogy ez valaha is tudatos döntésen alapult volna, szimplán csak megtörtént. Úgy éreztük, hogy a daloknak szüksége volt valami extra töltetre, vagy mondhatnám azt is, több szimfónikus betétre…

J: …és ezt ki is próbáltuk a Zero Nexus-on, annak ugye szintén volt néha nagyzenekari beütése, de azt hiszem, ezúttal felismertük, hogy ennél jóval tovább is elmehetünk ezzel a stílussal, így extra adag billentyűt használtunk, noha a következő anyagon már valami más lesz majd ez a plusz adalék. Nem készítünk el két albumot ugyanazzal a módszerrel, elég ha csak a régebbi Shade Empire albumokat nézed. Mindegyiknek más hangzásvilága van. Persze, szükségünk van a sajátos, Shade Empire hangzásra, de emellett mindig ott a különbség. Ahhoz képest, amiket eddig csináltunk, az új cucc megint valami más lesz, egyelőre végeztünk a szimfónikus megközelítéssel, és már vannak is terveink egy friss anyaggal kapcsolatban. Van egy elképzelésem, Olli is készült már pár billentyűs témával és nekem is vannak már dalszövegeim és egy téma is a láthatáron, de még nem teljes a történet, szóval folyamatban vannak a dolgok, de annyit mondhatok, hogy a soron következő is koncept album lesz majd.

Megosztasz velünk valamit a részletekről?

J: Elég hosszú időbe telne, ha mesélni kezdenék! Egyelőre nem szeretnék túl sok mindent elárulni, de egy olyan személyről szól majd a koncepció, aki szeretné áttörni az élet emberi felfogását, szeretne ezen túlmenő felismeréseket tenni azáltal, hogy felhasználja a kultuszunkat, rituáléinkat meg ilyesmit… Végül meg is találja majd amit keres, de rosszul sül el számára, aztán mikor visszatér a valóságba, rájön, hogy ez az egész talán egy óriási hiba volt. Nagyjából ez a kerete annak, ameddig ezidáig eljutottam.

Beszéljünk egy kicsit az Omega Arcane mondanivalójáról is.

J: Azután, ami történt a Zero Nexus-on, emlékszel, azzal a személlyel…

Ez folytatása annak a lemeznek?

J: Igen, az Omega Arcane a másik fele az egész, nagyobb koncepciónak. Legutóbb ki akarták nyitni a kapukat az apokalipszishez, amit meg is tettek, és az Omega innen folytatja a… Ember, ezek meg itt mellettem arról tanácskoznak, hogy milyen finom a kolbász… Elveszek a gondolataimban! [mutogat a mellettünk ülő tagokra, akik éppen kajálnak és finnül beszélgetnek]

Ez ám a magvas tartalmi háttér!

J: Haha, igen, persze, csak erről van szó…! Szóval, a tárgyhoz visszatérve: a Zero Nexus-on megnyíltak a kapuk az apokalipszishez, az Omega Arcane pedig már arról a részről mesél, ami ezután történik. Itt van ez a néhány túlélő, akik a világűrből harcolnak az életért, és vannak még azon más emberek is, akik viszont már nem ennyire kedvesek-aranyosak, mert ők is maguknak szeretnék mindazt, amit az emberi faj maga mögött hagyott. Harcolnak az élelemért, élettérért, oxigénért és mindenért, ami megmaradt, így végül az Omega Arcane végére gyakorlatilag már semmi sem marad. Ez a szál így ezzel lezárult, nekünk is tovább kell lépnünk.

Valamiért ezek a dalok jóval hosszabbak lettek, mint bármelyik régebbi (a Victory-t leszámítva). Lehetett ez amiatt, hogy több mindent szerettetek volna egy dalba sűríteni?

E: Nem terveztünk mi ekkora albumot készíteni ilyen hosszú játékidővel.

J: Én igazából marhára meglepődtem, mikor a munkálatok során meghallottam, hogy „Haver, ez egy teljes órás album, sőt, jóval hosszabb is, mint egyetlen óra!”, aztán úgy éreztem „Tényleg? Nem tűnt olyan hosszúnak!”. De valóban, olyan daloknál, mint mondjuk a Disembodiment, eleinte még nekem is időbe telt elmerülnöm a hallottakban. Aztán párszor még meghallgattam, különösen az akusztikus részt például, és próbáltam minden részletére koncentrálni és megfigyelni, mi minden történik, és azt hiszem, végül talán ez lett az egyik kedvenc számom az egész lemezről.

Idővel engem is meggyőzött az anyag, pedig őszintén szólva, mikor először hallgattam, azt gondoltam, szeretem amit csináltok meg minden, de ez nekem túl sok.

E: Hidd el, nem te vagy az első, aki ezt mondja.

Tényleg türelem kell hozzá, de most már például, mikor elkezdem hallgatni, simán részekre tudom szedni a teljes játékidőt, ami sokkal könnyebbé teszi a hallgatást.

E: Azt hiszem, szerettük volna kihívás elé állítani a közönségünket, hisz a mi zenénk egyébként sem könnyű hallgatnivaló, oda kell rá figyelni.

J: Akkor a legjobb, ha lekapcsolod a villanyt, elhelyezkedsz kényelmesen, és hagyod magad belesüppedni a világunkba. Ahogy korábban mondtad, a zenének van egy elég soundtrack-es beütése, csak egyfajta történet-mesélő hanggal a dallamok között.

Jobban belegondolva, tényleg nem nagyon tudnálak elképzelni benneteket napsütésben, fesztiválokon például… Egyszerűen nem jönne át az üzenet.

J: Pontosan erről van szó. Ezért jobb számunkra inkább a bulik után játszani a fesztiválokon. A Tuska egyébként nemrég új helyre költözött, most egy vagy két igen nagy színpad van, illetve két kisebb terem, melyek közül az egyik teljesen úgy néz ki, mint a régi helyszín. De a lényeg, hogy nem kapsz meg mindent a bandából, ha – ahogy te is mondtad – délután kettőkor látsz minket előadni ezt az igen sötét anyagot, és még ha ott is van a megvilágítás, azért az messze nem ugyanaz.

Őszintén szólva, mikor titeket hallgatlak, minden elég lehangoló, mert igazság szerint, nagyon személyes kötődésem van a zenétekhez. Mikor megismertelek benneteket a Zero Nexus-szal, elég nehéz időszakon mentem keresztül, úgyhogy az emlékek mindig ehhez kapcsolódnak. Kíváncsi volnék, hogy vajon ti is éreztek-e valami hasonlót a saját munkátokkal kapcsolatban? Úgy értem, nyilván nincs annyira mély kapcsolatotok minden egyes dallal, amit valaha írtatok, de melyek azok, amelyek a legtöbbet jelentenek számotokra?

J: Nos… A Zero Nexus számomra is egy elég sötét időszakban született meg, és talán a Blood Colours The White-ot nevezném a legszemélyesebb dalnak, amit valaha írtam a zenekarnak. Nem szeretnék nagyon részletekbe bocsátkozni az okokat illetően, de… egy nagyon mély, személyes „élmény” fűz ehhez a dalhoz, egy nagyon nehéz korszakomból.

Nagyon hasonlóan hangzik…

J: Ahogy mondod. Nem akarnék túl sokat felfedni a szám IGAZI jelentéséből, de… olyasvalaki elvesztésével kapcsolatos, aki nagyon fontos az életedben, míg a dal tényleges címe talán valami másra utal, inkább egyfajta metaforikus értelemben véve… Ha majd kikapcsolod a felvételt, mondom tovább, csak ezt nem szeretném leírva látni. De neked majd elmondom a végén! Szóval igen, számomra ez a legszemélyesebb dal, a tiédet nem tudom, te vagy basszusgitáros, úgyhogy brummogd el nekünk, haha! Tudod, hogy csak viccelek, ember…

E: Én nem tudnék egyet választani.

Ott volt a 9 In 1 videótok azzal a kopasz sráccal, gyógyszerekkel, drogokkal, aztán nagyon tetszett az ötlet, hogy készítettetek hozzá egy folytatást is a Serpent-Angel-el. Terveztek valami hasonlót az friss lemezhez is, vagy a Ruins marad az egyetlen videó?

J: Imádnék még klassz videókat csinálni, de az a gond, hogy nincs rá pénz. A Ruins teljes mértékben saját zsebből ment, akárcsak a 9 In 1 és a Serpent-Angel is. Azt az említett két videót egyébként egy alkalommal forgattunk, egy régi gyárhelyiségben…

E: Azt hiszem, a két klip közti koncepcióért járó elismerés pedig a rendezőt illeti. Ő vetette fel a folytatólagosság ötletét.

J: Így igaz, látta a szövegi összefüggést, és ő mondta, hogy csinálhatnánk valamit, ami kapcsolódik egymáshoz, mert a helyzet úgy nézett ki, hogy „Hé, van egy bazinagy gyárunk két napra! Mihez kezdjünk vele? Miért nem csinálunk mindjárt két videót egyazon alkalommal?” És azt mondtuk, oké, csináljuk!

A legtöbb esetben, én jobban szeretem azokat a klipeket, ahol van egy sztori a megvalósításban, de a Ruins videója kivétel volt számomra, mert bár története nem igazán van, de ezek a fa-szerű dolgok és a maszkod marha jól mutatnak.

J: Mint már szóba került, a koncepció azokkal az emberekkel foglalkozik, akik még életben vannak a világ gyakorlatilag teljes összeomlása után, körülöttük pedig minden kibaszottul romokban áll, és vannak ugye a jó és rossz fiúk. Ebben a videóban szerettem volna, ha mi lennénk a rossz fiúk! A maszk és a többi cucc kapcsán meg… Ismered a Mad Max-et?

Hallottam róla.

J: A maszkos látvány, az apokaliptikus jelenetben, az megvan? Ez egyfajta tisztelet-szerű gesztus volt az efféle dolgok iránt. Magát a videót pedig igen szűk költségvetésből kellett összehoznunk egyetlen picike szobában, pusztán csak egy pár lámpával…

E: …és óriási köszönettel tartozunk a rendezőnknek, akivel a régebbi videókon is dolgoztunk. Az a srác egy zseni, amiért lehetővé tette ezt a klipet és egyúttal a legjobbat hozta ki egy ilyen alacsony büdzséből.

Nézőként nem mondtam volna meg, hogy ez egy olcsó videó volt. Baromi jól néz ki és remekül életre kelti a hangulatot! De itt egy más téma, szerintem, tetszeni fog: képzeljetek el egy fantázia showt, ahol nincs pénz-, vagy térbeli limit, csinálhattok bármit, akár a realitáson túlmenően is. Hogyan nézne ki ekkor egy Shade Empire fellépés?

E: Az a minimum, hogy lenne egy élő, nagyzenekari háttér!

J: Persze, de gondolj bele… BÁRMILYEN limit nélkül! Lenne egy kurva-nagy-kapu! Alapjáraton a teljes káoszba vezetne, és az egész körbe-körbe forogna a színpad mögött. Én úgy néznék ki, mint… Nem is tudom, annyira magasztos volna az egész! Szóval minden limit nélkül? MINDEN nélkül? Határozottan kell lennie egy kapunak valahol a látképben, az emberek pedig akik nézik a műsort, olyanokra gondolnának, hogy „Bemenjek rajta? Vagy fogjam a cuccomat és lelépjek?” De lennének páran, akik ettől függetlenül, szeretnének fejest ugrani az üresség kibaszott örvényébe, és azt hiszem, végül én lennék az, aki hirtelen beleesik és… „Hoppá, ezaz!” De ki tudja mi van az üresség örvénye mögött…? Én ugyan nem. Belegondolva, ha sok pénzünk lenne, tényleg imádnánk egy igazi nagyzenekarral közössen előadni a dalokat, piróval és egyebekkel egy hatalmas színpadon… Keret persze nincs rá, de tekintettel arra, hogy MINDEN limit nélkül beszélgetünk, ezek a felsorolt dolgok határozottan benne lennének a fellépésünkben.

Erről szól ez a kérdés! Beszéljünk még egy kicsit a gyerekkorotokról is, az első találkozásotokról a metal zenével.

J: Hat éves körül lehettem, mikor volt ez a szomszédunk. Konkrétan metal zenéről beszélünk, ugye? Mert emlékszem, hogy épp akkor készültem elkezdeni az elemi iskolát, és kaptam tőle egy másolatot Alice Cooper Trash anyagáról. Az volt az első kazettám. Persze, előtte is voltak már, tudod, gyerek dolgaim, de igen, ez volt az első igazi kazettám, aztán jött az Iron Maiden, és később, mikor a 16-os éveimben jártam, már megvolt ez a banda. A dobosunk elég messzire merészkedett, hogy meghallgassa az In The Nightside Eclipse-et, a CD-t, és valahol itt volt az az időszak, amikor valami mássá kezdtünk változni. Régebben, még mikor… 13 évesek voltunk? Csak Cannibal Corpse cuccaink voltak iszonyat régi kazettákon, esetleg egy pár lemezzel közöttük. De aztán, miután megszereztem az In The Nightside Eclipse-et, nagy fordulópont jött el az életemben. Olyan zenét találtunk, ami tényleg teljesen különböző volt bármi máshoz képest, így aztán a black metal-nak akkoriban nagyon nagy szerep jutott az életemben, de mostanra már kinőttem ennek a lázadó korszakát.

Őszintén, soha nem értem, mikor ezekben a válaszokban olyan neveket hallok, hogy Megadeth, Metallica, Iron Maiden…

E: Ez én leszek, haha!

Nem értem, hogy képesek az emberek ilyen bandák után ennyire extrém stílusra váltani, mert ugyebár a black metal és a Metallica rohadtul nem azonos kaliber.

J: Vissznézve, visszagondolva, én rájöttem az egészre… A black metal olyan hatalmas és erőteljes érzést keltett. Töltényövvel sétálni az erdőben, magamon minden szarsággal… bármi máshoz hasonlítva, annyira extrém volt, és úgy éreztem, tényleg nagy hatással volt rám minden apró részlete. Aztán egyre jobban elmélyültünk a stílusban, ami nagyon nagy dolog volt számomra, és néhány barátommal nagyon komolyan tudtunk is azonosulni a black metallal, szóval a személyiségemhez is passzolt a dolog. Több, mint valószínű, hogy a BM tett azzá, aki ma vagyok. Még mindig szeretem a zenét, csak már nem vagyok tinédzser és talán nem vagyok annyira súlyosan érintett minden külsőségben. Érted, már nem fáradozom azon, hogy úgy mászkáljak a töltényövekkel, szegecselt cipőkkel és cuccokkal, mint ha az normális, mindennapi viselet volna. Bocsánat, elég könnyen elkalandoznak a gondolataim néha…

Gondoltatok már valaha arra, hogy ha nem is feltétlenül corpsepaint-et, de valamiféle arcfestést használjatok a bulikon?

J: Igen, egy párszor már csináltam is ilyesmit, de csak egy pár csík volt az arcomon. Inkább egy igazi harci festésre emlékeztetett… Igazából az ilyesmi soha nem volt a mi világunk, mert nem is tekintünk magunkra black metal bandaként.

E: És ez olyan dolog, hogy ha corpsepaint-et viselsz, akkor black metal-t játszol.

J: Igen, de ember, ez baromság. Én komolyan mély tiszteletet érzek a black metal iránt, a saját, személyes értékrendemben is megvan a maga helye, de tekintettel vagyok ezekre a srácokra, akikkel nem osztozunk mindig ugyanazon az ideológiai nézőponton. A black metalban ott van a sátánista üzenet, ott kell, hogy legyen, vagy ha nincs, akkor az nem black metal. Konklúzió: belőlünk ez hiányzik, így nem vagyunk black metal zenekar. Miért viselkednénk úgy, mintha azok lennénk? Személy szerint, bennem van egyébként egy ilyen hajlam, de a többiekben nincs, és ezáltal a csapat nem akar ilyesmit megvalósítani, mivel tőlem eltérően, nekik mások a nézeteik. De persze ettől még nincs bajom ezzel a jóemberrel itt mellettem, ők mindannyian nagyszerű srácok, gyerekkorom óta ismerem őket, szóval… [pohárköszöntőt mond] Ők is tudják, hogy én miként gondolkodom dolgokról, és én is, hogy ők hogyan, és kiválóan tudjuk mindezt egyszerre a zenénkbe olvasztani.

Két kérdésem maradt a számotokra: ha volna rá alkalmatok, hogy bármi újjal kísérletezzetek a többiek jóváhagyása nélkül, mivel próbálkoznátok mondjuk egy új Shade Empire albumon?

J: A srácok nélkül… Már csináltam ilyet, haha. Sok zenekarban megfordultam már, kipróbáltam szinte mindent, amit akartam, még rap zenét is, mindenféle dolgot, mert szeretek barangolni a stílusok között. Úgy gondolom, ha van időd új dolgok felé nyitni, mint például megtanulni gitározni, zongorán játszani, dobolni vagy bármi más, akkor nem csak arra az egy dologra kellene koncentrálnod, amit ténylegesen szeretnél csinálni, hanem kicsit szélesebb körben is érdemes felfedezni a dolgokat, hogy a különböző tapasztalatok több mindent adjanak vissza, érted, mint mondjuk az én esetemben… Ha belegondolok, egyáltalán nem vagyok nagy rajongója a rap zenéknek, de ki akartam próbálni a szövegek ritmusa miatt. Ha kizárólag metalban utazol vagy bármi másban, amit szeretsz csinálni, akkor ugyanazokat a dolgokat használod újra meg újra, de ha kipróbálsz valami mást, gondolkoznod kell azon, hogy hogyan építs különböző elemeket a zenébe. Ha csak egy dologra fókuszálsz, az minden amid van, de ha felfedezel, sokkal több variációs lehetőséged van, amit majd felhasználhatsz a saját stílusodban is. Mindenki életében másfajta zenék vannak, más filmek, más dolgok, az egész életmód eltérő, bármiről is legyen szó, és az egy nagyszerű dolog, mikor a saját profilodat képes vagy belevinni a munkád végeredményébe, és ez az, amit igazán szeretek ebben a bandában. Mindenki kimondhatja a saját elképzeléseit, megoszthatja a gondolatait, és mindemellett, természetesen van egy közös irány is, amin haladunk, de a Shade Empire-ben minden hozza a maga befolyását, mindenki formálja a zenét a saját, eltérő dolgaiból eredendően, amik az életünkben kísérnek bennünket, és talán ez az oka annak, hogy úgy szólunk, ahogy. De hogy válaszoljak az eredeti kérdésre, egyszer szeretnék valami furcsa, kibaszott, Prodigy-szerű cuccot csinálni. Ez olyasvalami, amit még szívesen kipróbálnék! Valamit legalábbis ebben az irányban. Részedről nem is tudom, te biztosan szívesen csinálnál valami occult metal témát…

E: Igen, esetleg néhány folkos elemmel vegyítve. Az tetszene!

Végül, van esetleg kedvenc zenekaros sztoritok, amit megosztanátok az olvasóinkkal?

[Mindenki hangosan nevet.] J: Sok! Itt van például ez, ami szinte azzal egyidőben történt, hogy beszélgettünk! Ő itt a hangmérnökünk, Jani, akit ezen a turnén már KÉTSZER elhagytunk útközben! Az első alkalommal már több, mint egy órája úton voltunk, sőt, inkább másfél órája, mire feltűnt, hogy hiányzik.

E: Tovább kellett haladnunk ugye, indulófélben voltunk… Hoztuk a furgont és indultunk vissza az utakra, aztán később valamikor Jani telefonált, hogy „Hol a picsában vagyok? Elment a kocsi!”…

J: [szomorú és kétségbeesett hangon] „Miért hagytatok itt, srácok? Ne már, ember!”

E: …legutóbb meg hideg volt és sötét, beindítottuk a járgányt, és…

J: …ő meg futott utánunk és kiabált, hogy „Haver, ne csináljátok már megint!” Mire mi: „Taposd a féket, ember, taposd a féket!”

Köszi a rám szánt időt, élmény volt beszélgetni veletek!

E & J: Mi is köszönjünk, reméljük, hamarosan újra találkozunk!

——————————————-

ENGLISH VERSION:

It was uncertain ’till the very last minutes, if we can organize this interview on the Niflheim tour’s event of Budapest, so I didn’t really have any time to properly prepare for this conversation, but in exchange, I worship the band enough to have a lot of questions anyway to Eero Mantere and Juha Harju just like spontaneously. Considering that this opportunity has really meant a lot to me, eventually I was quite happy with the situation that it has turned to be such an improvized chat. So the whole text you gonna find below, is more like a recorded, but completely unstrained and expanded musician-fan talking, than a traditional, strictly made interview.

You said, you were satisfied with the crowd tonight. How does it feel to be the opener band on this tour? I mean, your name is surely more well-known in the Scandinavian area.

Juha: Well, we are quite happy with this, we had to start somewhere. You know, considering the amount of shows we’re doing in Europe…

Eero: Yeah, we don’t really play so much here, so it’s a good position for us.

But you have been on a European tour before, right?

J: Yeah, we did one tour in… 2008? But we haven’t been touring in Europe that much, so we’re quite happy with the response we got, for example tonight, because I think, your guys was starting to warm-up!

What’s the difference between playing in Europe and at your home?

E: Of course, we are more well-known in Finland, so there is bigger crowd who come to see us.

J: Bigger crowd, and Finnish people are a bit more… drunk, haha. There are circle pits and all kinds of shit going on during the show. But I think, tonight’s crowd was pretty great.

E: If you would play in Finland on Monday, there would be no people at all.

J: Not Monday, it’s Tuesday, haha.

E: Whatever, then on Tuesday, there would be no people at all, too.

J: Because in Finland, every show starts around… I mean, the headliner band starts to play at one o’clock in the morning man! So since everybody is working, there would be no crownd at all, not like tonight. I really liked it!

E: I think, it was the biggest venue on this tour, and the stage is great here. I like playing in Europe for sure, even though the bands usually play early, but the people are already here, so it works this way.

J: About the stage, I like to move around a bit, so… We only have those small places in Finland for nights like this, and we’ve done some shows with stages like… not much bigger than the couch you’re sitting on. It’s really hard, because you take one step here, and then you’re blocking the other guy who is headbanging or things like that.

So I assume, you like to play on festivals.

J: Yeah, sure, festivals are the bests.

I only have one Finnish in mind right now, the Tuska Open Air. Have you performed there already?

E: Yeah, we’ve played there around three times.

J: But maybe I prefer big clubs rather than the open stage, because the sun is shining all the time, so the people can’t really feel you inside, not even if we have all the light effects, but still, Tuska is an awesome festival. Next time, Emperor will perform a show with the In The Nightside Eclipse album, so I’ll definitely be there. No matter if we’ll have a show or not, I’ll be there!

Looking at your new album, Omega Arcane, it seems like it’s quite appreciated. Many people says it’s your most epic album and the best work of you so far, and it clearly contains much more symphonic elements. What’s the story behing this direction?

E: I don’t think we ever decide it to go there, it just happens. We felt that the songs needed some extra boost, you know, some more smyphonic stuff…

J: …and we tried it on Zero Nexus, it had some orchestral stuff, but now I think we realized that we could go even bigger with that style, so now we had extra doses, though the next album will have something else. We’re not doing two albums the same way, it’s enough if you just look at the earlier Shade Empire albums. They each have different sound. Of course, we need the sound of Shade Empire, but there’s always a difference. Compared to each album we’ve done, the next one would be something else, now we’re pretty much done with the orchestral stuff, and we already have some plans about a fresh material. I have a view, Olli already made some keyboard themes and I have some lyrics and also a theme as well, but not the whole story yet, so it’s still in progress, but I can say, it’s gonna be a concept album.

Can you share anything with us about that?

J: It should take quite a long time if I’d tell you about! I don’t wanna give out too much yet, but it’s gonna be dealing with a person who wants to break the boundaries of human concept of life. He wants to explore beyond, things that he can maybe find using our cult, rituals and stuff… And he will find it, and it’ll be bad for him, and when he comes back, then he realizes that maybe this was a huge mistake. This is it as far as I come so far.

Then let’s speak a bit about the lyrics of Omega Arcane.

J: After what happened on Zero Nexus, you know, with this person, who wanted to…

Is it a continuation?

J: Yes. Omega Arcane is the other part of the whole bigger concept. Last time they wanted to open the gate to apocalypse, and they did it, and Omega Arcane continues from… Man, they’re talking like „yummy-yummy, sausage!”, I’m losing my head! [he nods to other band members beside us, speaking in Finnish]

That’s a hell of a lyrical conception!

J: Haha, yeah, sure, pretty much… By the way: on Zero Nexus, they’ve managed to open the gates to apocalypse, and Omega Arcana is a story of something that goes after the apocalypse itself. So there are these few survivors, who are fighting from space to live, and there are these other humans who are not that nice, because they also want to have everything that the human race has left behind. They’re fighting over food, living space, oxygen and everything, so on Omega Arcane, eventually there is nothing left. So this theme is closed now, we have to move on.

For some reason, the songs of the new album has become much longer than ever before (except Victory). Is this about you wanted to put more things into one song?

E: We didn’t plan to make a huge album with such a long lenght.

J: I was actually surprised during the making of the album when I heared that „Dude, this is one hour long album, man, it’s way beyond one hour!” and I was like „Really? It didn’t sound so long!”, but yeah, with songs like Disembodiment, first time, it even took some time to me to get into the song. I listened it for a few times, especially the acoustic part for example, and I was trying to focus on everything what’s going on, and I think in the end, it’s maybe one of my favorite songs from the whole album.

Yeah, it was growing on me as well. Honestly, first time I listened to Omega Arcane, I thought, I love your music and all, but this is too long for me.

E: You’re not the first one who say that.

It really takes time. But now, for example, when I start listening, I feel like I can separate the album to different parts and it makes it much easier for me.

E: I think, we wanted to offer a challenge to the listeners, because this music is not a cheesy listening, you have to concentrate.

J: It’s the best when you turn the lights out, get comfy, and let yourself sink into our world. Like you said earlier, it’s pretty much a soundtrack-like thing with some sort of a story-telling voice over it.

Indeed, I can’t really imagine your music with sunshine, for instance on festivals… I wouldn’t get the message.

J: Yeah, this is it. That’s why it’s better to play after the shows on the festivals. But Tuska has recently changed it’s location to a different place, and now it has one or two really big stages and two small rooms, and one of them seems like the old, same area. But the point is you cannot really get everything out of the band if you’re watching, as you said, 2 o’clock at the afternoon, playing this really dark stuff, and even though they have the lights, it’s far not the same.

Honestly, when I’m listening your music, everything goes apocalyptic and to say the truth, I have a really personal connection to your songs, because the first time I was getting to know you and listening the Zero Nexus album, I’ve been struggling through a really difficult time in life, so I kinda connected your music to these memories. I wonder if you also feel the same about your own work? I mean, sure you don’t have such deep relation to every song you wrote in your life, but which are the ones what mean you more than any of the other ones?

J: Well… As far as Zero Nexus goes, it was born in really dark times for me as well, and Blood Colours The White is actually might be the most personal song for me what I ever done for the band. I don’t want to give out too much, but… it has a really-really personal connection for me, and I was living really hard times when I wrote the song.

It sounds quite similiar to me…

J: Yeah, as you say. I don’t want to reveal too much about the REAL meaning behind, but it’s… dealing with losing someone really important in your life, while the actual title of the song is maybe something else, more like a metaphoric thing… Once you turn off the recording, I’ll carry on, I just don’t wanna see it written down. But I will tell you in the end! So yeah, that is the song for me, I don’t know about you, you are the bass player, so play it for us, haha! Nah, just kidding, man…

E: I can’t really pick one.

There was the video of 9 In 1, with that bald guy, medicines, drugs and stuff like that, and I really liked the idea that you’ve made a continuation with Serpent-Angel. Are you planning something similiar to the new album, or Ruins will remain the only videoclip?

J: I would love to do a video with really cool stuff, but the problem is: we have no money. The Ruins video we made, it’s all taken out from our own pockets, as well as the 9 In 1 and Serpent-Angel. Those two videos were shooted one time in this old factory…

E: I think, the credit of the concept between those videos goes for the director. He came up with the idea of continous videos.

J: Yeah, he saw the lyrical concept, and he told that we should do something that connects to each other, because the situation was like „Hey, we have a huge factory for two days! What should we do? Why not shoot two videos at the same time?” And we said, yeah, let’s do it!

In most cases, I prefer those videos what have a story to tell, but when I saw your video of Ruins, it was kind of an exception for me, ’cause there isn’t really a story, but with all the tree-like things and your mask… It worked perfectly for me.

J: As I told you, the concept is dealing with some people who are still alive after this… basically the whole collapse of this world and everything is just fucking ruined, and there are these cute guys, and there are the bad guys, and in the video, I wanted for us to be the bad guys! With the mask and all this stuff… You know Mad Max?

Heard about it.

J: You got the view in mask, in the apocalyptic scene? It’s a bit of a respect for that sort of stuff. The video as it is, we had to do it with really cheap budget in one small room with just a few lights…

E: …and we have to thank that to our director, who worked with us at the previous videos as well. He’s a geniuos to make that possible and put the best out of such low budget.

Yeah, as a listener, I wouldn’t say it was a cheap video. It looks great and really push the atmosphere of the music! But here is something else, I think, you gonna love this one: imagine a fantasy show, where there are no limits of money, space or even reality, you can do whatever you want to, all the choice is yours. How would a Shade Empire show look like in this case?

E: I think, there would be at least a symphonic, live orchestra.

J: Yeah, but without ANY limitations! There would be a huge-fucking-gateway! Spinning around behind the stage which leads basically to chaos. And I would be looking like… I don’t know. It would be so majestic and so… Without any limitations? Without ANY? It would definitely need to have a gateway just somewhere, and people who are watching the show would be like „Do I go there? Or should I just take my stuff and leave?” But there are still some people who want to jump into the fucking vortex of emptiness and I think, I’d be the one, who just fall into it like „Oops, yeaaah!” I don’t know, who knows what’s behind the vortex of emptiness…? But considering if we’d have lots of money, we’d love to do a real orchestra playing these songs, and having pyro and stuff on huge stage… We don’t, but considering WITHOUT all limitations, these things would definitely be there…

That’s what this question is about! Now let’s talk a little bit about childhood and your first met with metal music.

J: With my first heavy metal, I was around 6 years old, and I had a neighbour. We’re dealing with metal music, yes? Because I remember that I was just about to start elementary school and I had a copy of Alice Cooper, the Trash album. That’s my very first casette ever. Sure, I had some, you know, kid’s stuff before that, but yeah, that’s my first real one, then Iron Maiden, and later, when I was in the sixteens, we had this band already. Our drummer ventured far enough to listen In The Nighside Eclipse, the CD, so that was pretty much the time when we’ve changed into something different. Earlier, when we were like… thirteen years old, I think? We only had Cannibal Corpse on very old tapes or maybe a few CDs around. And after I had the In The Nightside Ecplise album, it started a big turning point in my life. We’ve found music what’s really something different compared to anything else, and black metal used to be a really-really big part in my life, but now, I have grown over the rebellious part.

Honestly, I never understand when I get that answer with bands like Megadeth, Metallica and Iron Maiden…

E: That’s me, haha!

I never understand how people change from these bands into this kind of extreme music, because black metal and Metallica is pretty much not the same thing.

J: Looking back, thinking back, I realized the whole… It was just so powerful, walking in the forests with the bullet belts and all this shit on, it was so… compared to anything else, so extreme, and I felt, I really had a huge influence from all of it. It sounded really dark and evil, and it was fascinating, and we wanted to know more about it. Then we went more into black metal, which was a huge thing for me, and a few friends of mine and I really felt like connected to it, so it fits with my personality. It probably made me change into what I am now, I’m just not a teenager anymore. I still love the music, but maybe I’m not that heavily involved in… You know, I don’t bother to go around with those bullet belts and spiky boots and stuff as a normal, everyday thing. Sorry, I really get easily sidetracked by something different…

Have you ever thought about, well, not corpsepaint, but some kind of facepaint during the shows?

J: Yeah, I’ve done it a few times, but just like a few stripes across my face. It was more like an actual warpaint, when you’re going into battle… It’s never really been our thing, because we don’t consider ourselves being a black metal band.

E: It’s like, if you have corpsepaint, you are black metal.

J: Yeah, but it’s bullshit, man. I really have deep respect towards black metal, it has a part in my own, personal values of life, but considering these guys, they don’t share the same ideological thing. Black metal has the satanic message, you need to have it, or if you don’t, then it’s not black metal. Conclusion is: we don’t have it, we’re not black metal. Why should we act like they do? As for a personal thing, it’s really there for me, but all the other guys, as a band, don’t want it, since they’re not sharing the same ideological stuff, so… I have no problem with this guy beside me, and I think they’re all pretty cool guys, I know them since I was a kid, so… [Cheers with glasses] They know what I think about things, and I know how they’re thinking about things, and we can put all of it into our music quite nicely.

I’ve got two more for you guys. If you would have a chance to try anything, any experimentations without the approval of the others, what would you like to try on a new Shade Empire album, for example?

J: Without any of the guys… I’ve done it already, haha. I have so many bands! I have done everything I want. I’ve done rap music, all kinds of stuff, because I love to explore. I think, if you have time to open your mind for something, like learning how to play guitar, piano, drums or whatever, then I think that you should not just stay with this one thing you want to do, but you should explore a bit more, so then this things will give you more back, you know, like… I’m not a huge fan of rap music if I think about it, but I wanted to try, because of the lyrical rhytm that you have with the background. You can only use the same stuff if you do metal or whatever you want to do, but if you try something else, you have to think about how to put different things and elements into the music. If you just focus on one thing, then it’s pretty much all you have, but if you explore, then you have way more to combine with the thing that you wanna do. Everybody’s life has different kinds of music and different kinds of things, movies, the whole way of life, whatever, and it’s a really cool thing when you can put your own input into the final result that you’re making, and that’s what I really love about this band. Everybody can spoke out their own, share their thoughts and beside, of course, we have one common thing what we’re doing, but with Shade Empire, everything brings their own input from our own different things that we’re doing in life, and maybe that is the reason why we sound the way we sound. But to answer your question, I would like to do some weird fucking Prodigy-kind of stuff. That’s something I’d like to try, something in that direction. I don’t know about you, you’d probably love to do fucking occult metal…

E: Yeah, maybe with some folk elements, yes, I’d like that!

For the last one: have you got a favorite band story to tell to our readers?

[Everybody’s laughing loud] J: A lot! We have this one, that is happening right as we speak! This is our sound engineer, Jani, and we have already left him TWICE on this tour! First time, we drove more than an hour or rather an hour and a half until we realized he’s missing.

E: We had to move on, get going… We got the van and went back to the road, and later Jani called us like „Where the fuck am I? The truck has gone!”…

J: [sad and desperate voice]„Why did you guys leave me here? Don’t do this with me, man!”

E: …and last time, it was cold and dark, we’ve started the van, and…

J: …he was running like „Dude, don’t do this again!” Then we: „Push the brakes man, push the brakes!”

Thanks a lot for your time, it was a pleasure to talk to you!

E & J: Thanks for you as well, hope to see you soon!

WEB: http://www.shadeempire.com/

Kapcsolódó cikkek

Niflheim Festival: Borknagar, In Vain, Månegarm, Ereb Altor, Shade Empire – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Candlelight Records announces the signing of Finnish metal band Shade Empire

NorthWar

Shade Empire Interjú

NorthWar

SHADE EMPIRE – Zero Nexus

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár