Sinoath Interjú

(scroll down for English Version)

Az alábbi interjú az Olaszországból származó SINOATH zenekarral készült, akik nem ma kezdték pályájukat, ám sajnos még sem sikerült megfelelő ismertségre szert tenniük kitűnő Okkult zenéjükkel. A zenekar múltját, jelenét, és jövőjét az alapító Salvatore Fichera dobos (S) és F. T. Dovorcon vokalista (D) mutatta be.

Üdv a SINOATH-nak! Mi a helyzet mostanság veletek? Mi történt a zenekarral az “Under the Ashes” album kiadása után? Mi a mai felállás? Még mindig ketten (Salvatore és F.T. Dovorcon) vagytok? Ha igen, akkor azt hiszem, nem igen játszottatok élőben, ugye?

(S) Üdvözlet! A CD nagyon jó volt, de sajnos a kiadó, amely mögöttünk áll, nem igazán, így körülbelül csak 450 darab adtunk el belőle. Még mindig vannak felállási problémáink, így nem játszottunk élőben, viszont még mindig létezünk, és remélhetőleg ebben az évben lesz új anyagunk is.

Szerintem a SINOATH mindig egy “alulértékelt” zenekar volt. Nos, talán az alulértékelt jelző nem is a legmegfelelőbb. De mégis, ti valahogy kevésbé ismertek vagytok, mint más olasz okkult zenekarok, mint mondjuk a MORTUARY DRAPE. Igaz, nektek volt jó pár év kihagyás is a pályátokban, de úgy vélem több embernek kellene ismernie nagyszerű művészeteteket. Persze bizonyos körökben ismertek vagytok, de tekintetbe véve mondjuk a “Forged in Blood” demót, jóval nagyobb ismertséggel kellene rendelkeznetek. Ezt te hogy látod? Dühít ez a helyzet valamennyire? Vagy teljesen másképp látod ezt a dolgot?

(S) A ’90-es években sajnos néhány lehetőséget kihagytunk arra, hogy ismertebbek legyünk, a felállási és promóciós problémák miatt, és szégyen, hogy a SINOATH zenekart ilyen kevesen ismerik, mivel úgy gondolom, mindig nagyszerű dalokat írtunk. Az igazi Undergroundban nagyon is ismertek vagyunk, de a fiatalabb generáció kevéssé ismer minket, talán mert nem vagyunk divatosak… De magabiztos vagyok. És művészi szempontból az nem számít, ha mondjuk kevesen ismernek.

Magyarországon, amennyire észrevettem, szintén a kevéssé ismert zenekarok közé tartoztok, amit sajnálok. Az érdeklődők kedvéért, röviden össze tudnád foglalni a SINOATH eddigi tevékenységét? Mik voltak a zenekar történetében a legfontosabb állomások?

(S) Alapvetően, amikor kiadtuk a “Forged in Blood” demót, pár hónap alatt nagy megbecsülésre tettünk szert az olyan zenekarok mellett, mint a CRADLE OF FILTH, MARDUK, SATYRICON, IMPALED NAZARENE, KATATONIA, meg az összes olyan, csapat, akik akkor jelentek meg. Aztán kiadtuk a “Still in the Grey Dying” MCD-t, ami szintén nagy siker volt, ám ez után sajnos a SINOATH irányvonala megváltozott, kissé gótikusabb lett, és a csapat is kissé elveszett… De most, az “Under the Ashes” után a visszajelzések nagyon jók voltak, és ha egy nagyobb kiadó ált volna mögöttünk, nagy siker lett volna. Minden fiatal hallgatót arra buzdítok, hogy keresse és hallgassa meg a lemezt, mert nagyon jó!!!

Egyébként a zenekar stílusát hogy adnád meg? Többnyire a Black Metalhoz sorolnak benneteket az okkult szövegek miatt, másoknak viszont az okkult Doom/Death Metal is megfelelő lehet…

(S) Alapvetően hátborzongató zenét jászunk, néha a dalok Blackesebbek, néha Doomosabbak, vagy Death Metalosabbak, ezt nem vizsgáljuk.

Salvatore, te mindig a csapat magja voltál, mint alapító tag. Tehát, tekinthető az “Under the Ashes” számodra a SINOATH debütló lemezének, mivel a “Research” lemezen nem játszottál? Hogy látod ezt? A “Research” lemezt hogy látod a csapat történetében most?

(S) Számomra ez kétségtelenül a debütáló lemez a SINOTAH zenekarral. A “Research” lemezről: Nem szeretem azt az albumot, de nem tudom azt mondani, hogy egy rossz anyag, csak más ahhoz képest, amilyen volt induláskor, illetve amilyen most a SINOATH.

És hogyan látod az “Under the Ashes” lemezt most, némi idővel a felvétel és megjelenés után? Szerintem egy igazán erős és minőségi kiadvány, ami nem okoz csalódást senkinek, aki a zenekar régebbi dolgait szereti.

(S) Vissza akartam hozni a régi SINOATH hangzást és a régi dicsőséget, és több hallgatás után azt mondták az emberek, hogy ez sikerült is. Nyilvánvaló persze hogy a hangzás kissé modernebb, ám azzal, hogy hetvenes évekbeli hangszereket használtunk, jó arányt sikerült megvalósítani a régi és a modernebb dolgok között, és a végeredmény is jó lett.

Beszéljünk akkor az “Under the Ashes” albumról, ha nem bánod. A felvételek még 2005/2006 táján készültek. De pontosan mikor is íródtak a nóták? Van netán olyan ötlet a lemezen, ami a ’90-es évekre datálható?

(S) 2003-ban jött a késztetés, hogy egy új lemezt készítek a SINOATH zenekarral, de a régi tagok nem akartak ebben részt venni, így egyedül maradtam… És így telt négy évbe, mire megjelenhetett. Aztán találkoztam Dovorconnal, illetve ST. Addams-szel, akik segítettek nekem. A dalokat 3-4 hónap alatt írtuk meg, csak összeraktuk őket és rögzítettük. A Deatcult dalban van egy rész, amit 1991-ben a SINOATH akkori új demójára szántam, de végül nem került erre sor, mert elhagytam a csapatot.

Nem gondoltatok esetleg régi dalok újra felvételére? Vagy valami hasonló kísérlet várható a jövőben?

(S) Lehet, hogy készül majd új verziója régi anyagnak… miért is ne? Páran már kérdezték is ezt.

Említésre kerül a bookletben, hogy a felvételeknél kizárólag a ’70-es évekből származó hangszereket használtatok. Ez is a régi érzés, az Underground arany napjainak vissza hozatalát szolgálta? A billentyűk is olyan régiek? Mennyire volt könnyű ezeket a hangszereket beszerezni?

(S) Az összes hangszer a miénk, mindent ezekkel játszunk. különleges érzés ez, és az akkori faérlelési technikának köszönhetően a hangzásuk is sokkal melegebb… Nem akartunk túl csillogó és tiszta hangzást sem, de meg akartunk emlékezni a régi hangzásunkról.

A lemez hangzása tiszta és erőteljes szerintem. Ez szándékos volt? Úgy értem, a mai legtöbb banda, ha régi hangszereket használna, egy sokkal inkább necro, ősi hangzásra utazna, de ti nem. Persze sosem voltatok egy nagyon durva hangzású csapat… Nem akartatok mégis egy kis “koszt” a hangzásba?

(S) Valószínűleg nagyon underground bandákat és kevés kommersz zenekart hallgatsz, ami jó! De elmondhatom, hogy sokak szerint a lemezünk nem elég tisztán szól. Én csupán a SINOATH-nak megfelelő hangzást szeretnék, ami nem is túl tiszta, illetve nem is túl zavaros. Nem vagyunk durva banda… Hátborzongató zenét játszunk, így szükségünk van a sötét hangzás és káosz keverékére.

Szerinted sikerült megfognotok ismét azt a SINOATH érzést, amit a régi anyagok is birtokoltak? Vagy ez nem is volt szándékotok, “csak” egy új lemezt akaratok készíteni?

(S) A régi érzést akartuk megjeleníteni, és szerintem sikerült is. Legalább is a régi rajongóink zöme így véli. És persze ismét aktivizálni akartuk a bandát.

A lemezen játszott néhány vendégzenész is. Րk mennyire folytak bele a dalszerzésbe?

(S) A lemez teljes anyag tőlem származik, hatalmas segítséggel Dovorcon részéről, aki a szövegeket írta, segített az ötletek összerendezésében, és a zene egy részét is megírta.

Hogyan találkoztál az énekes F.T. Dovorconnal? A booklet szerint nem csak szövegekkel, de zenével is hozzájárult a lemezhez.

(S) A disztróm, az Elegy Music egyik vásárlója volt, aztán találkoztunk, hallotta a SINOATH anyagokat, és nagyon tetszettek neki, így végül úgy döntött, csatlakozik hozzám az új lemezen.

Mesélnél pár szót az előző bandádról, amelynek neve TOMHET? Amennyire tudom, egyetlen demótok volt. A SINOATH előtt illetve után más bandákban is játszottál?

(D) Nos, emlékszem, 2001-ben azért hagytuk ott az akkori Death Metal bandáinkat, hogy létrehozzuk a TOMHET zenekart. Ezt a gitáros, dalszerző Vardan alapította, akihez csatlakozott Tyrant dobos, Nekros bőgős, végül pedig én mint énekes. Az egyetlen demónkat, a “Perdition Forest”-et nagyon gyorsan felvettük, ez néhány percnyi olyan anyag volt, ahogy mi az obskurus és durva Black Metalt definiáltuk. A demo akkor jelent meg, amikor a ritmus szekció már nem volt a csapat része. Aztán pár hónap múlva elkezdtük írni az “Abstaining from Decency” mesterművet, egy teljes lemezt, ami sajnos nem látott napvilágot sosem, mivel nem találtunk dobost, akkoriban nem csatlakozhatott akárki a zenekarhoz. A SINOATH előtt volt néhány mellék-projectem, mint például a VONDSKAP, ami szintetizátoros ambient volt, meg a GHASTMAL, ami spiritizmussal foglalkozó Black Metal project volt. Ma a SCHIZO-ban játszom még.

Az “Under the Ashes” szövegeinek nagy részét te írtad, és ezek látszólag a régi SINOATH sötétebb irányvonalát viszik tovább. A záró “One Step Beyond” viszont kissé más szövegileg, mint a lemez többi dala. Kérlek, mesélj erről.

(D) A “One Step Beyond” az album végét testesíti meg, illetve valami újnak a kezdetét… ez a dal egy lépéssel új utak felé megy. Az új év a két ciklus közti határon való áttörést fejezi ki, egy új év kezdetét, az emberiség egy új vízióját, vagy új szellemi koncepcióját. Annak a felismerése, hogy nem tudjuk, merre megyünk, nyughatatlanná és diszorientálttá tesz bennünket. Ez a magyarázata a többi daltól való különbözőségnek.

A szövegek nagyon jók, és illenek is a zenekarhoz. De nem tipikus Black Metal szövegek, olyan mondatokkal, mint “All hail Satan” stb. Ez szándékos volt (azaz, próbáltad a kliséket kerülni), vagy természetesen jönnek ezek a dolgok?

(D) Mindig is a kliséken túlmutató szövegeket akartam… Szerintem a Black Metal olyan kifejezési forma, amely képes denunciálni a lelki összeomlást, a rossz közérzetet, vagy félreértést. A SINOATH nem azért van, hogy sokkolja az embereket, vagy azért, hogy megmutassa, hogy mi gonoszak vagyunk, hanem hogy az embereket gondolkodásra ösztönözze, hogy újra magáévá tegyük értékeinket. Az “Under the Ashes” egy himnusz a pogánysághoz, a remény lángja, amely tudatlanságunk sötétségében fénylik. Csak akkor mondom, hogy “Hail Satan”, ha azokat a törvényeket reprezentálja, amik a minket körülvevő természetet uralják.

A “Come to the Sabbath” szövege nagyon érdekes és hangulatos a boszorkányokkal. Ezt egy bizonyos Kankarök írta. Róla mit tudhatunk?

(D) Igen, tényleg nagyon érdekes, Kankarök írta ezt a dalszöveget, mint egy társadalmi felkelést az isteni fennhatóság ellen a Nietzsche által inspirált hiedelemmel összefüggésben. A neve rákot jelent (az emberben lakozó gonosz az emberiség ellen), és briliáns költő, nagy irodalom rajongó. A NEONERVES bandában énekel is, illetve egy közös poszt-nukleáris projectünkben, aminek a neve ANATOMIC, és ami teljesen az ember által generált gonoszon alapul.

Mivel az “Under the Ashes” felvétele óta nem kevés idő telt el, gondolom, nem teljesen butaság új anyagról kérdeznem… Mit várhatunk a zenekartól?

(S) Hát, ismét vannak gondok a felállásunkkal, de nem hátrálunk meg, az nem az én stílusom, így remélem, hogy 2009 végére lesz legalább egy mini CD, még hátborzongatóbb és underground dalokkal… Tulajdonképpen két nóta már kész is, csak még össze kell próbálnunk ezeket.

Végül szeretném megköszönni ezekre az egyszerű kérdésekre fordított időtöket. Valami üzenet esetleg az Olvasóknak?

(S) Köszönet az interjúért. Az Olvasóknak pedig annyit mondanék, hogy hallgassák meg a lemezt, nem lesznek csalódottak… nagyszerű lemez.

—————————

ENGLISH VERSION:

Hails to SINOATH! What have you been up to lately? What’s the latest news from the band? What happened to SINOATH after the release of the “Under the Ashes” album in 2007? What’s the line-up like today? It’s still the two of you (Salvatore and F.T.Dovorcon)? If so, I guess you have not played any gigs, have you?

Hail to you, the cd was very good, but unfortunately not a great label behind us so we are around 450 copies sold, we still have some line up problems, so we have not done any concert, but we are still active, so we hope this year to release something new

I think SINOATH has been a bit “underrated” band. Well, maybe the word underrated is not the most appropriate word. But, still, you have been less well-known for some reason compared to other Italian Occult-based bands such as MORTUARY DRAPE. Okay, you also had some years’ hiatus with the band but I still think more people should know of your great art. Sure, in certain circles, people know you really well but taking into account your “Forged in Blood” demo tape, you should be more well-known I think. How do you feel concerning this? Does it frustrate you in any way? Or you see this in an entirely different way?

Unfortunately we have lost some opportunity in the nineties to become a well known band, due to problems of line up and promotion, and a shame that few know Sinoath, because I think we have always composed a great songs, in a real underground we are very known, the younger generation a little less, maybe because we are not in fashion .. but I am confident, but the ‘important and that an artistic point of view even if we are appreciated for a few

Here in Hungary, as far as I noticed, you are also among the less known bands which is a pity. For those interested, could you summarize briefly your achievements with SINOATH? Please tell us about the most important events of the band’s history.

Basically when was released “Forged in Blood” in a few months, won a great reputation among bands like Cradle Of Filth, Marduk, Satyricon, impaled Nazarene, Katatonia all band emerging at that time, later it was published “still in the grey dying” mcd and still was a great success, then unfortunately, the direction has changed Sinoath became a bit more gothic and then the band has lost a bit … but now after “Under the Ashes” the reactions was were really good if we had a big label to shoulders would be a great success, and invite all young people to seek and listen to this disc because that is really great!!!

By the way, how do you name the genre of the band? Mostly, you have been associated with Black Metal due to the Occult lyrics but for some people Occult Doom/Death would also suit I think…

Basically we play music macabre, sometimes the songs will be a little more black sometimes a bit more… doom or death is not studied.

Salvatore, you have always been the core of the band being a founding member of SINOATH. So, “Under the Ashes” could also be regarded as the “real” debut album of the band since you did not play on “Research”. How do you view this? How do you see “research” in the discography of the band now?

For me it’s surely my debut album with Sinoath. About Research, I do not like but I cannot say that it is not a good album is just different from what we were all beginning Sinoath and are now.

And what’s your opinion of “Under the Ashes” now, after some time has passed since its recording and release? I think it’s a truly strong and quality record which should not be disappointing to anyone into the band’s early work.

I wanted to bring Sinoath sounds and ancient glories, and I must tell you that when people listen to it a few times the CD, told me that there are successful, it is obvious that the sounds are always a bit modern, but the fact that we used instruments seventies we balanced the old with the modern and we had a good result.

Let’s talk about “Under the Ashes” then, if you do not mind that. The recordings were done in 2005/2006. But when exactly were the tracks composed? Are there any old ideas on the album at all that dates back to the 90’s maybe?

In 2003 I got the urge to make a new disc with Sinoath, but the old members were unwilling to participate, then I was alone up to do… this is why we had lost 4 years to release it , Then I met Dovorcon and ST. Addams and that gave me a hand , you think that the tracks were composed in 3 / 4 months only we arrange and record them, as old ideas only in Deathcult there is a part that I wanted to put in 1991 in the new demo of Sinoath .. but I have not done in time because I left the band.

Weren’t you thinking of re-recording some old tracks maybe? Or can we expect an experiment like that in the future?

It’s possible that we make a new version of the old material in the future… why not ?? Some people ask me that.

It’s mentioned in the booklet that you used ’70’s instruments on the record exclusively. Was this also a part of attempting to re-invoke the old feeling, the magic of the olden days of Underground? Were the keyboards also of that era? How easy was to obtain all the instruments?

All the instruments are our own, we play all with the instruments of the seventies, they have a special feeling as well as a maturing of the wood better and therefore sounds more warm .. also we did not want to sound too bright or clean and wanted to remember those who were also Sinoath from sound.

The production of the album is clean and powerful in my opinion. Was this intentional? I mean most bands today, if they’d use old instruments, would go for a totally necro and ancient sound but you did not do that. Okay, you have never been that raw sounding band but still… Have you not thought about having some “dirt” in the production?

Probably you listen very undergrounds bands and few commercial bands, and this is good! But I can tell you that many will say that our album is not very clean and clear
I think just having the right sound for Sinoath not too clean and too confused. We are not a raw band… we play music macabre so we need a mix of dark sounds and chaos.

Do you think you have managed to capture the appropriate feeling of SINOATH the old stuff had? Or this was not the exact play of yours, but “just” to make a new album with SINOATH?

We wanted to capture the old feeling and think that we have succeeded, at least so say the majority of our old fans… and also wanted to put on the road the Sinoath.

You have used some session musicians on the album. How much did they contribute to the writing process?

The whole album of material was composed by me with a great contribution to Dovorcon, who has written the lyrics, arrangements with me and has also written a good part of music.

How do you meet up with F.T.Dovorcon, your vocalist? According to the booklet, he has also contributed to the material and not just with lyrics but music as well.

He was a customer of my mailorder Elegy Music and we met, then he heard the materials of Sinoath and was really impressed, so he decided to join the new disc.

Could you tell me more about your former band, Tomhet? As far as I know it had only one demo. Were you involved in any other band before, and after SINOATH?

Well, I remember that we left our respective death-metal bands to give birth to Tomhet in 2001. The band was founded by the will of Vardan, guitarist and composer; to which were added soon Tyrant on drums, Nekros on bass and finally me on voice. We recorded in a very short time our only demo “Perdition Forest”, little few minutes of what we have been able to define obscure and raw black- metal. The demo was printed when our rhythm section was no longer part of the band. Just after a few months we composing our masterpiece “Abstaining From Decency”, an entire album that unfortunately never saw the light, because we do not found a suitable drummer… at that time was not granted to any person, join our band. Before I landing in Sinoath I devoted to a different side-projects … as Vondskap, where I play ambient music with a synthesizer and Ghastmal, black-metal project devoted to spiritism. Today, I’m part of Schizo.

You have written most lyrics on “Under the Ashes”, and they seem to continue the darker direction of the older SINOATH materials. However, the closing “One Step Beyond” is a bit different lyrically than the rest of the album. Please comment on this track.

“One Step Beyond” is the track that embodies the end of the album and marks the beginning of something else new… this song takes a step towards new ways. The new year’s eve represents a breakthrough on the border between two cycles, is the beginning of a new year, of a new vision or a new mental conception for all the mankind.
The awareness of not knowing where we are carrying, makes us restless and disoriented.
This explains first the difference with the rest of the songs.

Your lyrics are very good and fit the band well. And they are not typical Black Metal lyrics with sentences like “All hail Satan” and stuff. Was this intentional thing (that is, you tried to void cliché themes), or these are quite natural and it’s the way you write them?

I have always believed should be put beyond the clichés … I think the black-metal is a valid expression form to denounce a crackdown, a malaise, a misunderstanding. Sinoath are not a band made for shocking people or made to show them that we are evil, but to get people thinking, so can reappropriate our own values. “Under The Ashes” is a hymn to heathenism, a flame of hope that shines in the darkness of unconsciousness. I say hail Satan, only if he’s represents the laws that dominate nature around us.

The lyrics for “Come to the Sabbath” is very interesting and moody with all those Witches. This one was written by a certain Kankarök. What can know about this person?

Yes is very interesting… Kankarök wrote this text as a social revolt against the divine authority in a context of superstition inspired by Nietzsche. Its name means cancer (the evil in man against mankind itself), he is a brilliant poet, a keen student of literature. You can hear his voice in the Neonerves band, or in another post-nuclear project done with me… called Anatomic, set entirely on man and the evil that he has generated.

Since quite some time has passed since the recording of “Under the Ashes”, I guess it’s not completely insane of me to ask you about new material. What can we expect from the band next?

Bah, we have problems of line-up again , but I do not surrender, is not in my style, so I hope that by the end of 2009 we quit at least one mcd, the songs will be even more macabre underground .. Actually there are two songs ready, but we must arrange them.

At the end, I would like to thank for taking the time to answer these simple questions. Would you like to leave a message for our Readers?

Thank you for the interview, to your readers just want to say at least listen to our album will not be disappointed… It is a great album.

WEB:
www.myspace.com/sinoath
www.elegymusic.it

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár