Interjúk

Subhuman Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Elia (gitáros) válaszolt.

Üdv a Kronos Mortuson! Nagyon tetszett az albumotok. Kérlek mesélj arról, hogyan alakult a banda (ha jól tudom, számos tagcserén estetek át.)

Szia! Nagyon köszönjük a támogatást, tesó… a Subhuman 2001-ben alakult thrash metál stílusú feldolgozásbandaként. Pár évvel később már saját számokat is írtunk, ami első demónkat, a 2005-ben kiadott „Delirio n°1”-et eredményezte. Ezután valóban történt némi változás a felállásban. Először Fabien Marangio (basszusgitár, majd én (Elia – gitárok), végül Francesco (dobok) csatlakozott a bandához. 2008-ban vettük föl a „Profondo Rozzót”, majd pár hónappal később Fabien elhagyta a bandát, Federico, az első bőgősünk pedig visszatért!!

Gyakran – és szerintem helyesen – jellemeznek titeket death metál hatásoktól sem mentes Bay Area thrash metál bandaként. Mely együttesek voltak rátok a legnagyobb hatással?

Igen, elég erős thrash hátterünk van: fő hatásaink a Slayer, a Testament és a nagy Bay Area legendák, együtt az olyan floridai nagyokkal, mint a Cannibal Corpse, a Morbid Angel és a Malevolent Creation. Az olyan modern együtteseket is nagyon szeretjük, mint a Meshuggah és a Nevermore: ők is nagyban inspiráltak minket…

A thrash metál újra él és virul, és erősebb, mint valaha. Habár Olaszország számos nagyszerű metál banda otthona, attól tartok, nem annyira a thrash színtere miatt híres. Vannak ott más jó thrash bandák is, amiknek érdemes utánajárni?

Olaszországban elég érdekes a helyzet… van néhány remek bandánk, de nem kapják meg azt a hírnevet, amit érdemelnének. Az olyan együttesek például, mint a Sadist, hozzátartoznak az olasz metál történetéhez. Olaszország tele van kiváló thrash bandákkal, mint pl. a Hyades, az Eyeconoclast vagy a National Suicide, de más műfajoknak is vannak nálunk nagyon jó képviselői, mint pl. az Hour of Penance, egy római death metal banda, vagy a prog metálos DGM.

Hogy jött az, hogy a szövegeitek olaszul vannak?

Tulajdonképpen királyul hangzanak, de nekem csak egy rövid összefoglalóm van róluk a promo lapon.
Az az igazság, hogy az énekesünk nem tud angolul… ahahaha! Komolyra fordítva a szót: olaszok vagyunk, miért ne használhatnánk a saját nyelvünket? Kevés banda énekel olaszul, úgy gondoltuk, ez is segíthet abban, hogy kiemelkedjünk a tömegből.

Miről szólnak a szövegek? Néhányat elég szórakoztatónak és/vagy groteszknek találtam. Nehéz elképzelni az elmét, amelyből kipattant a „Babbo Fatale”!

Az már biztos! Zula, az énekesünk, megpróbálja a szövegtémáinkat ironikusan felfogni… az album szövegei nagyon sokfélék: van olyan, pl. az „Odio Chiama Odio”, amely a kutyaviadalokról szól, amelyek komolyak; másrészről a „Nata Troia” vagy a „Babbo Fatale” viccesek. Az irónia védjegye a Subhuman-nek!

Ez az album voltaképpen egy újrakiadás. Hogy találtátok meg a Maple Metal Records-ot? Vagy hogyan találtak meg ők titeket?

Ez nem egészen pontos, a Maple Metálnál jelent meg az album első kiadása. Kiadó nélkül vettük föl az albumot, és amikor már kész volt, egy csomó promót küldtünk szét kiadóknak anélkül, hogy kiadtuk volna az albumot. Pár ajánlat után a Maple Metal Records mellett döntöttünk.

Mennyire vagytok ismertek Olaszországban és a világban? Mennyiben tudott a kiadótok segíteni nektek ebben?

Olaszországban jó nevünk van, de azt nem mondanám, hogy „híresek” vagyunk. A szürke zónában vagyunk: valamivel az underground státusz fölött, de nem is rock sztárok… AHAHAH! Biztos, hogy a kiadónk segíteni fog, hogy ismertebbek legyünk: eddig jó munkát végeztek, de még korai erről többet mondani.

Az albumnak igen jó hangzása van. Hol vettétek föl?

Paso vette föl a Studio 73-ban (Ravenna, Olaszország): ha metálról van szó, ez a legjobb stúdió egész Olaszországban, és mivel a legjobbat akartuk, oda mentünk. A végeredményen magad is hallhatod: első albumnak nem rossz, mi?

Köszönjük az interjút. Reméljük, látni fogunk titeket Magyarországon is.

Mi köszönjük, öröm volt mondani néhány szót „Profondo Rozzo” nevű újszülöttünkről. Nagyon büszkék vagyunk rá, határozottan gyilkos album!! Az olaszok jobban csinálják… vagy mégsem???

———————————-

ENGLISH VERSION:

Hi on Kronos Mortus! I liked your album very much. Please tell me about how the band was formed (if I’m right you have undergone some lineup changes.)

[Elia] Hi there! Thank you so much for the support, bro… Subhuman was born in 2001 as a Thrash Metal cover band. After a couple of years we started to compose our own material for the first EP „Delirio n°1”, released in 2005. Then we had some line-up changes. First Fabien Marangio(bass), then me (Elia/guitars) and Francesco (drums) joined the band. In 2008 we recorded „Profondo Rozzo” and, few months ago, Fabien leaved the band and Federico, the first bass player, returned to be part of Subhuman!!

You are – correctly, I think – characterized on your promo sheet as Bay Area Thrash Metal with some Death Metal flavor. Which bands made the greatest influence on you?

[Elia] Yes, we have a strong Thrash background: Slayer, Testament and all the Bay Area legends are the main influences for us, together with Floridian prime movers as Cannibal Corpse, Morbid Angel and Malevolent Creation. We also like very much modern bands like Meshuggah and Nevermore: they inspired us a lot too…

Thrash Metal has reborn and is as kicking as ever. Although Italy has some great metal bands, I’m afraid it’s not very famous for its thrash scene. Are there other good thrash bands to check?

[Elia] The situation in Italy is quite strange.. We have a lot of great bands, but they haven’t the fame that deserve. Bands like Sadist are the story of Italian metal, for example. In Italy there are a lot of excellent thrash bands such as Hyades, Eyeconoclast or National Suicide, but there are a lot of good bands also in other genres like Hour of Penance, a Death Metal band from Rome and the prog metallers DGM.

How came your lyrics are in Italian? Actually they sound cool, but I only have the short summary provided by the attached promo sheet.

[Elia] The truth is that our singer doesn’t know English… Ahahaha! Seriously: we are Italian, why can’t we use our language? Few bands sing in Italian, so we think this particularity can contribute to distinguish us from other bands.

What are the lyrics about? Some of them I found quite amusing and/or grotesque. It’s hard to think of the guy whose mind sparked „Babbo Fatale”!

[Elia] Sure! Zula, our singer, try to treat some themes in an ironical way… The lyrics of the album are very various: some of them like „Odio Chiama Odio”, a song about dog fightings, are serious but on the other side, lyrics as „Nata Troia” or „Babbo Fatale” are funny. Irony is the trademark of Subhuman!

The new album is actually a re-release. How have you found Maple Metal Records? Or how have they found you?

[Elia] It’s not exact, Maple Metal one is the first release of the album. We recorded the album without a label and when the album was ready, we send a lot of promo to labels around the world without publishing „Profondo Rozzo”. After some offers we decided to sign up for Maple Metal Records and make them publish the album.

How well-known are you in Italy and in the world? To what extent can your label help you?

[Elia] Here in Italy we have a good reputation, but we can’t say that we are „famous”. We are in the limbo: a little bit above the underground status, but not rock stars so far… AHAHAH! We’re sure our label will help us to get us more known: their work is good so far, but it’s too early now to talk more.

The album has a really good sound. Where have you recorded it?

[Elia] The album has been produced by Paso at Studio73 in Ravenna (Italy): it’s the best recording studio in Italy for Metal and, since we wanted the best, we recorded there. Now you can listen to the result: not bad for a first album, isn’t it?

Thank you for the interview. Hope we will see you in Hungary soon.

[Elia] Thank you, it was a pleasure for us to spend some words about our baby „Profondo Rozzo”! We are really proud of it, it’s definitely a killer album!! Italians do it better… or not???

WEB: http://www.myspace.com/subhumanweb

Kapcsolódó cikkek

SUBHUMAN – Profondo Rozzo

Davkov

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek