A kérdésekre Arkadius Antonik válaszolt!
Hello Arkadius! Öröm számomra, hogy beszélhetünk. A mostani helyzetben mindenkinek, minden területen egy kicsit másabb és nehezebb lett. Mivel próbáltad pótolni, helyettesíteni, amihez nem jutottál hozzá ezáltal? Hogyan sikerült a kivitelezés:)?
A helyzet az, hogy megpróbáljuk a legjobbat kihozni ebből az egészből. Persze tudjuk, hogy nem mehetünk turnézni és egy koncertet sem játszhatunk, ezért most inkább írogatunk. Sokkal több időt fektetünk az új Suidakra albumra, mint a korábbiakba. Emellett elkezdtem néhány másik projectet is, amit amúgy nem tudtam volna időszűke miatt.
Régen még 1998-ban az „Auld Lang Syne” lemezmegjelenésekor figyeltem fel rátok. Tehát régóta létezik Suidakra és rengetek album is megjelent, de ettől függetlenül kérlek kicsit beszélj a jelenlegi felállásról a zenekar stílusáról és hogy hogyan sikerült több mint 25 évig talpon maradni még ha sok tagcsere is történt?
Köszi, hogy emlékeztetsz, hogy öreg vagyok :D. Ahogy mondtad 1998-ban az „Auld” volt az első teljes hosszúságú albumunk, és akkoriban elég elfoglaltak voltunk, mert minden évben kiadtunk egy új albumot. Azzal párhuzamosan még iskolába is jártunk, szóval sokkal több időnk volt számokat írni. Szóval a Suidakra már több, mint 25 éve fut, és most fogja kiadni a 14. albumát, a „Wolfbite”-ot. Mi ezzel a bandával egy olyan szinten vagyunk, hogy nem élünk meg belőle, de nem is egy kezdő demó zenekar vagyunk, hanem valami középen. És ez nagy kihívást jelentett minden volt bandatagnak, és amikor kiléptek, az indokok 90%-a ezen alapult, hogy elképesztő mennyiségű időt kell fektetni bele, hogy egyáltalán tag lehessen valaki, mert több volt, mint egy hobbi. Néhány évvel később, a legtöbb tagnak problémái akadtak a munkájuk és családjuk miatt, és én vagyok az egyedüli, aki maradni tudott, pedig nekem is van egy főállásom. Az idő nagyon gyorsan száll. Visszanézve olyan, mintha az „Auld Lang Syne”-t 8 éve adtuk volna ki a 25 helyett, de ilyen ez.
Én úgy érzem és hallom, hogy gyökeresen nem változott meg a zenétek 13 album után sem. Számomra ez sokat jelent, szeretem, ha hű egy zenekar a gyökereihez. Te miért tartod ezt fontosnak?
Természetesen a Suidakra hangzása lényegében nem tud megváltozni, mivel én vagyok a zenéért leginkább felelős személy. Persze voltak behatások, ami minden albumon észrevehető, de ez olyasmi, ami gazdagítja a hangzásunkat, ami új érzeteket ad neki. Amikor elkezdek gitározni és számokat írni, belekerülök egy vibe-ba, ami teljesen természetes, és hozza magával a melodic death metál és a folk zene elemeit, és nekem ez nagyon fontos, mert az én fejemben, a Suidakra egy kifejezett hangzást képvisel, amiket főképp ezek az elemek alkotják. Nem hasonlítanám az „Amon Amarth”-hoz, ahol minden album ugyan úgy hangzik, nem negatívan értem, de ott tudod mire számíthatsz. A mi albumainkon vannak meglepő pillanatok, de itt is tudod, hogy mire számíthatsz. És majd hallani fogjátok, lesznek eltérések az „Auld Lang Syne”-hoz képet, de ezek mellett a Suidakra megtéveszthetetlen hangzása is hallható lesz, ami nekem nagyon fontos.
Sok albummal rendelkeztek és sok kritikát is kaptatok. Talán az újabb korszakot valamiért nem annyira értékelték jóra mint a régebbit, pedig szerintem minőségi amit csináltok. Mi a véleményed erről? A koncertek miről árulkodnak, mit szeretnek jobban?
Őszintén, elég vicces értékeléseket olvasni, mert nem veszem személyeskedésnek, mert tudom, hogy milyen érzés, ha van egy kedvenc bandád akiket egy kifejezett albummal ismertél meg. Keresed és megpróbálod rekreálni azokat az érzéseket. A rajongók különleges elvárásait pedig 100%-osan sosem lehet teljesen kielégíteni, így pedig nem fogsz jó értékeléseket kapni. Teljesen megértem. Habár vannak nyitott gondolkozású kritikusok, és vannak, akik kevésbé. Jómagam egy hatalmas Metallica rajongó vagyok, és amióta hangzást váltottak, azóta szerintem remek albumokat csinálnak, de ez így teljesen más és teljesen más érzéseket is vált ki belőlem. Ezért teljesen megértem, ha az embereket nem annyira érinti meg a zeném, de őszintén ez nincs annyira nagy hatással rám. Mármint 2005-ben kiadtuk a „Command to Charge”-ot, hogy valami újat, és hogy kevésbé legyünk népzene inspiráltak, mert akkoriban azt éreztem, hogy kiégtem a népi dallamokból. Olyan érzésem volt, hogy minden amit játszottam, már hallottam valahol. Ezért megpróbáltunk valami mást csinálni. Ennek az albumnak voltak a legnegatívabb kritikái. Egymagában viszont, vicces ebbe belegondolni, a „Deam Man’s Reel” egy kötelező szám minden setlist-ünkön. Szóval, mint látjátok, elég nehéz a kritikákkal. Egyszerre vicces és érdekes számomra látni az emberek reakcióját, de a legvégén az a legfontosabb, hogy én kiállok ezért a zenéért, és hogy én büszke vagyok az albumainkra és mindenre, amit eddig létrehoztunk. Szerintem elég menő.
A minap kaptam a nagyszerű hírt, hogy új album fog megjelenni a nyáron. Nagyon megörültem neki. Ez miatt is kerestelek fel titeket interjú gyanánt. Hogyan tudtátok magatokat formába hozni ebben a lehangoló helyzetben? Milyen lett a végeredmény, mit üzensz a rajongóknak?
Sokszor meghallgattam az albumot, mert sok időt és energiát fektettem bele. Nagyon beleéltem magam a késztermékbe. Amikor kész lett, sokáig hallgattam, mert ez az első olyan album, ahol a végső simítások és a kiadás között rengeteg idő telt el. Általában befejezzük az albumot, aztán elkezdjük hirdetni és nagyjából 3 hónappal később kiadásra kerül, de ezúttal a koronavírus mindent megváltoztatott. A számírási és felvételi tevékenységeink a feje tetejére álltak, és szerencsések voltunk, mert másfél évünk volt megcsinálni ezt az albumot, ami azt jelenti, hogy nagyon be tudtunk vonódni a folyamatokba. Nem stresszeltünk a határidők miatt, és amikor kész lett, sokat hallgattam. Nagyon elégedett vagyok vele, és nem érzem, hogy bármin is változtatni kéne, mert általában a stúdióban nincs sok időnk, és utólag jövünk rá, hogy valami máshogy szeretnénk játszani. És ezúttal ezeket a változtatásokat időben tudtuk eszközölni. Ez nagyon boldoggá és motiválttá tett, még ezekben a nyomasztó időkben is. Szerintem nagyon menő ez az album, még ha élőben nem is tudjuk hirdetni majd. A zene maga úgy motivál, hogy szeretnék belekezdeni új zenei projectekbe is.
Amikor születnek az ötletek, dalok, mikor érzed úgy, hogy tökéletesen sikerült és méltó a Suidakra zenéjéhez? Hogyan néz ki nálatok az együttműködés dalszerzéskor?
Amikor dolgozunk, mindig koncept albumokban gondolkozunk, ami teljesen más irányokat tár elénk. Nem arról van szó, hogy írok egy riffet, és eldöntöm, hogy ez Suidakra-e vagy sem, hanem pont fordítva. Van a fejemben egy koncepció, és abból tudom, melyik számnak milyen szerepe kell legyen, hogy beilleszkedjen a nagy egészbe. Úgy komponálok, hogy 100%-osan tudom, hogy mi a célom. Összehasonlításképpen, például mintha filmhez írnál zenét. A film maga már létezik, te csak zenével meséled el a történetet, és ezt csinálom a Suidakrába. És ahogy nekiállok riffeket gyártani, tudom mit akarok elérni velük. Azt is be kell ismernem, hogy soha nem hagytam abba az írást, mert sok banda ír egy albumot, aztán 2-3 évig nem ír semmit. Lejátssza a koncerteket, és úgy állnak neki egy újabbnak. Mi nem így működönk. Mi mindig új anyagot termelünk, és ennek a pozitív vonzata, hogy sosem kell újra felvennem a fonalat. Az elején rájöttem, amikor a koncertek után újra albumot kellett írni, nehéz volt visszaszokni. 1-2 számba telt amíg belerázódtam, de már 15 éve nem hagytam abba, szóval már elég könnyen megy.
Tavaly év végén az első kiadványotok a „Lupine Essence” újra megjelent, ami szerintem jó ötlet volt. Sokan követelték tőletek, hogy ismét megjelenjen és beszerezhető legyen? Közel 25 év távlatából hogyan látod ezt a művet?
Nos, „Lupin Essence” mindig egy limitált kiadás volt, mert nem kiadó adta ki. A másolat készítés terén le voltunk korlátozódva ezerre, és egyből elfogyott a 90′-es években, mert jó értékeléseket kaptunk rá a sajtóban. És a Suidakra karrierje alatt mindig jöttek új rajongók, és mind érdeklődött a korábbi albumaink iránt, hogy teljesen átláthassák a diszkográfiáját a bandának. Csak sajnos ez nem volt elérhető. Csak úgy tudtad a kezedbe fogni az akkori ezer album közül egyet, ha eBay-en megvetted. Mi régen közel 6 euróért adtuk darabját, de most valami 90 eurókért hirdetik, ez nevetséges. Ezért most úgy éreztem, hogy oké, most a korona miatt van időm, hogy elérhetővé tegyem a rajongók számára. Viszont nem akartam csak simán újra kitenni a 8 számot, meg is akartam ünnepelni az évfordulóját ennek az albumnak. És mivel a banda történelme során sok albumon szerepeltek bónusz számok, amik az első albumunkról lettek újra felvéve, így úgy gondoltam, hogy összeteszem az eredeti számokat a B oldalasokkal és bónusz számokkal a limitált kiadásokról ebbe az egy albumba, és még mellé 2 számot teljesen átrendeztünk. Különösen erre a kiadásra. Ez egy remek időutazás lehet, ami megmutatja, hogy fejlődött a banda, mert a számok eredeti formájukon kívül hallhatók másféle interpretációkban is. A hangzásbeli és technikabeli változások és fejlődések mind érezhetőek, de visszatekintve, nagyon fontos nekünk ez az album. Akkoriban nem igazán volt normális procedúra a CD készítés. Nem tudtuk megfizetni, szóval az akkori bandáknak szalagra kellett rögzíteniük a zenéjüket. Mi szerencsések voltunk, hogy egy egész albumot felvettünk, megkevertük és mastereltük csak 5 felvételből. Még mindig emlékszem milyen érzés volt, amikor az ezer CD megérkezett. Hatalmas csomag volt, vagy 100 kilós. A fél szobámat elfoglalta, még a szüleim házában. Azt gondolta, hogy: ember, sose fogod eladni ezeket. Meg is lepődtem és örültem neki, amikor láttam, hogy milyen gyorsan fogy. Még mindig különleges érzelmeket táplálok afelé az album felé, mert ott kezdődött ez az egész.
Egyébként milyen zenésznek lenni? Miből marad ki az ember, aki csak átlagos életet él?
Zenésznek lenni nem könnyű, mert nagyon sok pénzt, időt és energiát kell belefektetni, de mellette nagyon jó érzés és rá lehet függni. Olyan, mint a többi művészeti ág, mert alkotni tudsz, remélhetőleg olyat, ami jelent valamit az embereknek vagy átsegíti őket valamilyen időszakon. Például kapok olyan visszajelzéseket a rajongóinktól, hogy amikor nehézségeik támadtak az életükben Suidakrát hallgattak, és így tudták átvészelni. Ez egy hatalmas dicséret, szerintem egy zenész erről álmodik, amikor belekezd ebbe az egészbe, hogy elérjen embereket és kifejezzen valamit. Ezért szeretek a legjobban zenész lenni. És persze más zenészekkel is találkozol és tapasztalatokat tudtok cserélni, ami nagyon jó, de a turnék sem feltétlen a rock sztár életet takarják. Néha elég nehéz, mert nem alhatsz annyit, és a fanoknak minden koncerten 110%-ot kell nyújtani, mert az az ő estéjük. Nem számít, ha fáradt vagy, vagy sem, egy elfelejthetetlen élményt kell adnod. Ezért emlékszem majdnem minden show-ra, amit valaha játszottunk, és jó sokat játszottunk.
Hány éves voltál, amikor úgy döntöttél, hogy te zenélni akarsz? Mennyire volt nehéz megvenni az első hangszeredet?
Olyan 13-14 éves lehettem, amikor AC/DC-t hallgattam, és Angus Young inspirált a leginkább. Előtte minden olyan gondolat és terv elkerült, hogy saját zenét írjak, de ez az AC/DC-től változott meg, főleg a gitárszólók miatt. Onnantól egyből elkezdtem Metallicát hallgatni, a Master of Puppets albumot. Ekkor döntöttem el, hogy király lenne, ha én is játszanék egy hangszeren. Valamiért a dobok és a basszus annyira sosem érdekelt, nekem mindig is csak a gitár volt. Ám akkoriban nem volt annyira könnyű a szüleid elé állni, hogy akarsz egy gitárt, de én még is megtettem, és rá is bólintottak. Várnom kellett egy kicsit, és aztán kaptam egy nagyon olcsó gitárt, valami 100 euró körülit. És nagyon csalódott voltam, mert nem tudtam játszani rajta, amíg be nem íratkoztam gitár órákra. És habár elmentem az órákra, abban a hitben éltem, hogy bemész, és a 45 perces óra végén kijössz, és egy Kirk Hammet szólót már el is tudsz játszani hibátlanul. Mindig csalódtam, amikor ott voltam, mert csak gyakorlatokat csináltunk és skáláztunk. Mindig amikor elmentem, azon gondolkoztam, hogy abba fogom hagyni, nem megyek többet, de mentem. Nem is tudom miért. 6 vagy 7 hónap után viszont minden csettintésre megváltozott, és nagyon sok mindent el tudtam játszani. Minden csak könnyebb és könnyebb lett, és már azokat a számokat is el tudtam játszani, amiket akartam, szóval ott nagyon megjött a kedvem.
Kikkel kezdtél először próbálni és zenét alkotni? Milyen nehézségekbe ütköztél a kezdeti időszakban?
Nagyon sok nehézségbe ütköztem az elején, mert sosem akartam bandát alapítani, inkább csak magamnak akartam zenélni. Ez volt az elsődleges célom. És egyszer lógtam egy ifjúsági központban, ahol a fiatalok találkoznak, olyan volt, mint egy diszkó. Akkoriban testépítéssel foglalkoztam, 14 évesen olyan hőseimmel, mint például Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone, és a mellettünk lévő helységbe volt egy próbaterem. Gondoltam bemegyek, csak hogy megnézzem, hogy vannak-e ott hangszerek, és belefutottam a későbbi dobos cimborámba, amint éppen ott dobol. Ismertem őt a suliból, szóval felvettem a gitárt, és elkezdtünk Metallica számokat játszani. Ez volt az első alkalom, hogy nem csak magamnak játszottam, hanem egy próbateremben egy dobossal nagyon hangosan, füldugókkal. Akkor függtem rá erre az érzésre. A következő nap találkoztunk a suliban, és elindítottunk egy projectet egy pár másik sráccal. Szenteste pedig apám tartott egy bulit, és felkért néhány cover bandát. Nem is emlékszem, hogy miket, de cover-öket játszottunk, aztán elkezdtünk sajátokat írni. Nem is nevezném bandának, tényleg inkább csak egy project volt, de a nehézségek terén, volt pár nagyobb. Jó próbatermet találni, zenészeket akik illettek hozzánk, mert nem feltétlen a legjobb haverodat hívtad gitározni, és nem is a legjobb gitárost. És persze küzködtünk még a zenei irányzattal is, szóval az elején csak másokat másoltunk, mert annyira fiatalok voltunk, hogy fogalmunk se volt, és akkor még én sem voltam sem dalszerző sem énekes. Szerintem ez egy normális folyamat, hogy először a kedvenc bandáitoktól dolgoztok fel számokat, megfejtitek, hogy hogyan vannak felépítve. És egy bizonyos ponton, mi is így találtunk rá a stílusunkra, és így lett belőlünk jobb dalíró és zenész. Ez meg a Suidakrához vezetett.
Az idei évet hogyan képzelitek el? Milyen tervek és célok vannak?
A legnagyobb célunk az volt, hogy kiadjuk ezt az albumot, mert habár kiadtunk pár albumot az elmúlt években, a „Cimbric Yarns” egy akusztikus album volt. Amit mindig is meg akartam csinálni, de miután megcsináltam, csak kihúztam a listáról, hogy oké, ez is megvan. Utána kiadtuk az „Echoes of Yore”-t, ami egy válogatás korábbról felvett számokból, amiket a rajongók válogattak össze. Szóval mondhatni, hogy az utolsó metál albumunk, amin új számok szerepelnek, 2016-ban jött ki, ami már egy örökkévalóságnak érződik. Nagyon izgatott vagyok a fanok reakciója miatt az új album kapcsán, a sajtó véleményére kevésbé. Mert azok, akik már évek óta követik a Suidakrát, ismerik a Suidakra hangzást. Emellett elkezdtem egy business és adminisztráció kurzust is, szóval a következő 1 vagy 2 évre ez is a célom.
Nagyra tartom, hogy beszélhettünk, remélem még sok Suidakra album születik és sokszor láthatlak még koncerten, köztük hazámban Budapesten is. Legjobbakat kívánom!
Köszönjük az interjút, és hogy támogattok minket. Hallgassatok sok metált!
- Official Website: https://www.suidakra.com/
- Facebook: https://www.facebook.com/Official.SuidAkrA
- Instagram: https://www.instagram.com/suidakra_official/
- YouTube: https://www.youtube.com/suidakraofficial
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/77H7WLYHNHy0klUy1fGXIi
Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/?p=49322
Készült. 2021. május 3.