Interjúk

Sunday Fury Interjú

Sziasztok! Gratulálok a kettes lemezhez, nagyon bejön, igazán változatos lett. Mondanál pár mondatot, hogy miként történt az írási/rögzítési folyamat, mióta dolgoztatok rajta, stb.?

Levi: Hello!
A dobokat 2007 decemberében vettük fel a Denevérben. A dalok némelyike már akkor egy éve megvolt. A többit otthon rögzítettük a próbateremben. Keverés és maszter pedig 2009 március – április körül lett befejezve. A gitárokat párszor újra vettük, mert mindig jobb hangzást találtunk. Nem akartuk elkapkodni munka után és mellett mindig akkor csináltuk ha éppen volt szabadidőnk. Tehát jó sok ideig foglalkoztunk vele otthon és épp elég is volt már belőle. A számok szerzői benne vannak a borítóban. Az alap ötleteket Laci és én szoktuk levinni aztán a többiek kiegészítik.

A „Helter Skelter” (Beatles) már az előző EP-n is szerepelt, honnan jött az ötlet? Terveztek még ilyen feldolgozást? Esetleg koncerten előkerül, vagy csak saját számok?

Levi: A szám a 2007-es Metalchamp verseny egyik kötelező feldolgozásokból választható tétele volt. Jól sikerült átdolgozni anno és gondoltuk feltesszük lemezre is. Egyébként az teljes egészében próbatermi felvétel. Koncerteken is elő fogjuk venni valószínű, bár még csak egyszer játszottuk…
Laci: Feldolgozások? Danzig, Alice in chains, Stooges és egy Hendrix várható/kérhető a közeljövőben.

Készül valamelyik számhoz klip?

Levi: Were coming for you-ra van egy jó ötletünk, talán ha egyszer elkezdjük végre meg is valósul.
Esetleg valami koncertes montázs klipet is csinálunk. Hasonlót mint a Save at last-ra csak jobb kivitelben és stúdió hanggal.

Milyen volt a Down, VoiVod buli? Hogy tetszettek az öregek, illetve a saját teljesítményetek? Ki előtt lépnétek fel szívesen? Vagy ki után? 🙂

Levi: Természetesen nem mindennapi esemény volt. Az öregek jók voltak. Mi nem sokszor játszottunk ilyen nagy színpadon és a fél óra játékidő kevés arra hogy meg szokjuk ezt a környezetet. És mire belejöttünk már vége is volt…
Így én nem voltam elájulva magunktól. Volt már jobb koncertünk.
A PA rendszer nem volt valami jó, elég kutyául szólt sajnos.
Lesz Merauder – Entombed a Dürerben. Na ott pl. szívesen fellépnénk. 🙂

2009-es lemezek közül mi tetszett eddig a legjobban? Vagy mi okozott csalódást?

Laci: Csalódás nem ért különösebben… Nagyon jó az új Sunn O))) – koncert is gyilok volt, Raised Fist, Converge idei anyagai jönnek be nagyon. Ja, és az új YOB brutálisan letaglózó!
Talán csalódásnak a Dream Teather lemeze mondható… És azért csalódtam, mert ezt a lemezüket sem bírtam végig hallgatni… Pedig a többiek a bandából mind imádják őket…

Mik a tervek a következő pár hónapra, illetve 2010-re?

Levi: Koncertezés, lemezbemutatás, promózás. Aztán megint lemezkészítés. A következő lemez témája már megvan. Valószínű valami konceptlemez féle lesz. Egy két szám már megvan de azért sokat kell majd foglalkozni avval is. Hogy mikor lesz kész azt senki nem tudhatja az elmúlt évek tapasztalata alapján én már nem mondok semmit.
Laci: Évek kérdése és kint is az új anyag muhhaha:)

A Sunday Fury mellett mivel foglalkoztok? Munka, hobbi/sport?

Levi: Geri építőipar, Tamás építész, Laci pisztolyozik meg vállalkozik, én meg technikát szolgáltatok. Laci meg én focizni járunk egyszer egy héten, ha van időnk.
Laci: nyáron ha rendben vannak a végtagjaim wakeboardozom, illetve idén kipróbáltam a mezítlábas vízisielést… na, mikor köbö 70Km/h-val húznak a vízen a lábaidon, az beszarás kemény flash!

A lemezbemutató koncertekre (okt. 24.-Bp., nov. 21.-Vác) készültök valami különlegességgel?

Levi: Új lemez számai, vendég zenészek, új feldolgozások. Tehát egy megújult repertoárral. Merch stand is lesz ha minden igaz.
Pyro és szriptíz viszont nem lesz sajnos… 🙂 Még sose játszottunk Vácon ezért külön olyan minőségi hangtechnika is lesz, amin hozzánk hasonló zenekar nem nagyon szokott játszani. (L’accoustic) Ami vélhetőleg jól is fog szólni.

Laci: Ehhez már „csak” a vendégek, a zenehallgató fiatalok hiányoznak… reméljük sokan eljönnek.

A Sedative Bang-gel mi van mostanság? Új számok, koncert várható valamikor?

Laci: Á nem hiszem hogy lesz bármi is… Kissinnek abba kellett hagynia magánéleti problémák miatt… felvettünk pár új számot házi körülmények között, ennyi… Sajnálom nagyon mert csíptem ezt a bandát de szerintem vége a dalnak. Ha Gergő újraaktivizálná magát az tuti más zenekarban (stílusilag) „manifesztálódna”.

Köszönöm a válaszokat.

Mi köszönjük a lehetőséget!

Üdv: Levi, Laci

WEB: http://www.myspace.com/sundayfury

Kapcsolódó cikkek

SUNDAY FURY – Men From The Grey Town

versus

Down, Voivod, Sunday Fury – Koncertbeszámoló

Jillian

SUNDAY FURY – First

KMZ

Leap Day Fest & Wolwerine’s Night – Koncertbeszámoló

thevoyager

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek