Swallow The Sun Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Juha Raivio gitáros válaszolt.

Sziasztok! Mostanában jelent meg a legújabb kislemezetek, a Plague Of Butterflies. Mesélnétek egy kissé bővebben a koncepcióról? Mi lett volna az a project, amihez eredetileg íródott a zene, és hogy álltok a rövidfilmmel?

A zenét egy baletthez rendelték tőlünk, tehát ezt a dalt igyekeztem annyira érdekesre és egyúttal nyugtalanítóra megírni, amennyire csak tudtam, mivel a teljes projekt a kezdetektől fogva annyira idegen volt. Sajnos pénzhiány, vagy valami ilyesmi miatt- nem tudom- kútba esett az egész. Jelenleg keressük a megfelelő embereket, hogy egy rövidfilmet készítsenek a zenére, hiszen ez a dal annyira vizuális, és tényleg szépen illene egy filmhez is.

Egy elég korrekt, letisztult, karakteres hangzást hallhatunk, ami még jobban segít a hangulatok átadásában. Mi a véleményetek a kislemezről, elégedettek vagytok, vagy van egy- két rész, ahol akár az éneken, akár a zenén csiszoltatok volna még inkább?

Ez a dal világosan kicsit több tiszta éneket igényelt, mint azelőtt, hiszen több lágy rész is van benne. De a végén ez csak egy alap Swallow the Sun zene, csak a dal mögötti indító alapötlet volt most kicsit más. Tehát, a zenénk elsősorban mindig a gitárdallamokra és a szintire épül, és csak utána jön az ének, hogy teljessé tegye a számokat.

Mennyit dolgoztatok az új anyag elkészítésén, felvételein és keverésén? Milyen a kiadótokkal a kapcsolatotok, milyenek az eddigi tapasztalataitok a korábbiakhoz képest?

A zenét már másfél éve megírtuk, de nem volt időnk rögzíteni, mert tavaly érdemben a teljes évet turnézással töltöttük. De a zenét körülbelül két hónap alatt írtam, a próbák és a felvételek nagyjából ugyanennyi ideig tartottak.

Volt-e annak valamilyen különleges oka, hogy az első demot tettétek fel bonusnak, vagy csak egyszerűen ezzel akartátok a zenekar gyökereit is megismertetni a hallgatókkal?
Nem gondoltatok arra, hogy esetleg valami ritka koncert- vagy próbafelvételt, esetleg egy eddig meg nem jelent számot rakjatok fel inkább?

Az emberek kérték az első demót, miután kiadtuk még 2003-ban az első albumunkat. Ez egy tökéletes alkalom volt, hogy bónuszként ráraktuk az EP-re. Csak három promót küldtünk ki abból a promo demóból, tehát tényleg egy ritka album. Nem, nem gondoltunk arra, hogy valami élő anyagot teszünk erre az EP-re, mert a jövőben amúgy is ki fog jönni egy STS DVD-nk.

Milyen sűrűn szoktatok koncertezni, merre voltatok utoljára, és készültök-e valahová? Hová szeretnétek eljutni?

Jövőre kezdünk el koncertezni, tehát lesz egy finn turné januárban, utána pedig Észak-Amerikában koncertezünk, érdemben végig a tavasz folyamán. Tényleg szeretnék bárhol a világon játszani, de Japánban nagyon szívesen játszanék. Imádom azt az országot és nagyon jó lenne oda menni.

Zeneileg milyen zenekarok vannak rátok hatással, mennyire része életeteknek a zenei alkotás mellett esetleg más művészetek gyakorlása, és maga a zene? Mit jelent számotokra az alkotás?

Az olyan bandák, mint a Type O Negative, a régi Marillion, az Iron Maiden, a Rush és a My Dying Bride voltak a legnagyobb zenei hatással rám. Más művészetekkel nem foglalkozom, mivel a Swallow the Sun annyi időmet elveszi, de van egy pár másik banda is, ahol szintén zenélek, tehát számomra csak a zene létezik, mint művészet. Ezen kreativitási késztetés nélkül hamar elveszteném a fejem, tehát ez egy jó mód arra, hogy normális maradjak.

A finoman árnyalt hangulatváltások, kisebb betétek gyönyörűek. Hogyan jönnek az inspirációk, mindenki hoz ötleteket egy-egy számhoz, vagy egyvalaki írja a témák fő gerincét? Mennyi időt tudtok zeneírással, próbával tölteni?

A zene csak történik. Nem gondolkodom rajta túl sokat, és nem tervezem meg, hogyan kellene, vagy hogyan szóljon. Számomra az a legjobb, hogy csak előveszem a gitárt időről dőre és meglátom, mi jön. Nem tudom irányítani, ha az anyag, ami kijön jó, vagy rossz. Néha a dalok egy óra alatt készülnek, és hónapokba telhet, míg egy dalt tökéletesítek, tehát sosem tudhatjuk.

Melyik három zenekarral lépnétek fel szívesen?

A Type O Negative, az Opeth, a My Dying Bride és a Candlemass azok, akikkel szívesen játszanék. Nagyon nehéz olyan bandákat találni, akikkel turnézni lehet, hiszen a zene nem a legkönnyebb műfaj, tehát ezek a bandák illeszkednének hozzánk a legjobban.

Kinek a munkáját dicséri a borító, a design? Közös ötlet alapján készült el?

Az albumhoz a festményeket egy Minja Revonkorpi nevű helyi művész készítette Jyävskylä-ből. A szövegek alapján készítette a képeket, és tényleg jó munkát végzett.

Honnan ered a Swallow The Sun név, mit jelent számotokra, áll-e valamilyen “ideológia” a zenei és szövegi mondanivaló mögött?

A név a hosszú és sötét teleinkből jött. Amikor eljön itt a tél, megeshet, hogy hónapokig nem látjuk a napot; olyan érzésünk van, mintha valaki elnyelte volna az égről, mert egész idő alatt sötét van. Rengeteg északi mítosz is foglalkozik az elsötétüléssel, valamivel, ami elnyeli a napot. Szerintem a zenével és a szövegekkel kapcsolatban az alapvető ideológia a komor hangulat, a szépség és a kétségbeesettség; ezek azok, amelyek mi mindannyian vagyunk.

A zene és a szöveg egy nagyon kerek, rendesen kidolgozott történetet vonultat fel. Így utólag mennyire érzitek fáradtnak és ugyanakkor elégedettnek magatokat ennyi munka után?

Nem tudnék sokkal boldogabb lenni a dalok és a történetek tekintetében. Néhány hónapja már az új STS albumon dolgozom, tehát nem volt túl sok időm fáradtnak lenni, de annyira örülök, hogy ezt a speciális EP-t az emberek elé tudtuk tenni, mielőtt megjelenik a következő nagylemezünk.

Mivel foglalkoztok a magánéletetekben? Mi a hobbitok?

Fel kellett adnom az otthonomat, hogy zenét tudjak szerezni, tehát tavaszig a nagyszüleim öreg házába költöztem a finn erdők közepére, hogy zenét írhassak, és itt fogom tölteni a telet. Tehát… nincs más hobbi. Minden a zenéről szól.

A jövőre nézve (a rövidfilmen kívül) vannak-e már terveitek, ötleteitek, ha igen, mik azok?

Csak annyi, hogy a lehető legtöbbet turnézzunk a Plague-gal és aztán visszamenjünk a stúdióba, hogy elkészítsük a következő albumunkat. Jelenleg ennyi.

Köszönöm az interjút, további jó alkotást nektek!

Köszönöm szépen én is, legyen szép teletek arrafelé, és egyszer találkozunk.

——————-

ENGLISH VERSION:

Hello! Your new single, the Plague of Butterflies is just out. Could you please tell us a bit more in details about your concept? What was the project for which you originally had wrote the music and what is with the short film?

The music was ordered from us for a ballet. So, I wanted to make this song as interesting and same time distrurbing as I could because the whole project was so strange idea from the beginning. Too bad it fell down for some money problems or something, dont know. We are now looking for right people to do short movie out from the music because this song turned out so visual and would suit a film really good too.

We can hear quite a straight, characteristic sound, which is more helpful in the mediation of the moods. What is your opinion about the single, are you staisfied, or is there a part or two, where you wanted to polish a bit more let it be the vocal or the music?

This song clearly needed a bit more clean vocals than before because it has more mellow parts in it. But at the end this is just basic swallow the sun music, only the idea behind the song to start with it was different this time. So, our music is always based first for the melodies of the guitars and synths and after that comes vocals that make the songs whole.

How much time did you work on the preparation, recordings or the mastering of the new stuff? What is the relationship with your publisher, what are your experiences so far in comparison with before?

Music was done alrady 1,5 years ago, but we didnt have time to record it because we were touring basically all the time last year. But I did the music in about 2 months and rehersing and recording it took about the same time.

Was it a unique reason that you put your demo as the bonus, or simply you just wanted to let know the roots of the band with the publisher by this? Haven”t you thought of putting up a rare live- or test recording, or a yet unpublished track by chance?

People been asking about the first demo after we released the first album back in 2003. So, this was perfect time to put it out as bonus in the EP. There was only 3 promos send out of that promo demo, it really is rare stuff. No, we didnt think to put any live stuff for this EP because there should be STS DVD coming up in the future anyway.

How often do you do concerts, where have you been last time, and do you plan to play anywhere in the future? Where would you like to get to?

Well, we are starting to tour next year, so there is Finnish tour in january and then we tour North America basically whole spring time. I really would want to play anywhere in the world, but would want to get a chance to play in Japan soon, I love that country and would be great to go there.

What bands affect you musically, how much practising other arts beyond musical creation is part of your life and music itself? What does creation mean to you?

Bands like Type O Negative, old Marillion, Iron Maiden, Rush and My dying bride has been the biggest musical influences to me. I dont have any other arts going on at the time because swallow the sun takes so much time, but there is couple of other bands im doing also music, so its all music for me at the moment. Without this creative force I would loose my head pretty soon, its good way to stay sane.

Finely nuanced changes in the moods, smaller fills are beautiful. How do the inspirations come, does everyone bring ideas for the tracks, or one of you creates the main spinal of the themes. How much time can you spend with writing music and practicing?

The music just happens, I dont think it too much or plan how it should be or sound. Its best way for me just pick up the guitar time to time and see what comes out, I cant control it if the stuff that comes out is good or bad. Sometimes songs happen in a hour and then it can take months to make some song perfect, so you never know.

Which three bands would you gladly perform with?

Would love to play with Type O Negative, Opeth, My dying bride and Candlemass. Its pretty hard find bands to tour with because the music isnt the easiest one, so these bands would be perfect match for us.

Whose work is the artwork, the design? Was it completed by a common idea?

The paintings for the album was done by a local artist called Minja Revonkorpi from Jyävskylä. She painted the pictures from the lyrics and did really good job.

Where does the name Swallow the Sun comes from, what does it mean to you, is there any “ideology” behind the musical and lyrical message.

Name comes from our long and dark winter time. When winter comes here its possible that you dont see sun in months, it almost feels like something had swallow it away from the sky beacause its so dark all the time. There is also loads of nordic myths about eclipse, something swallowing the sun. I think our basic ideology for the music and lyrics are gloom, beauty and despair, that what we are all about.

The music and the lyrics musters up quite a round and properly elaborated story. Subsequently, how much do you feel tired and satisfied at the same time after so much work.

Well I couldnt be more happier how good the song and story turned out to be. I’ve been working with the next STS album already few months, so there hasnt been much time to be tired, but im so glad we could put up this special EP for people before next long lenght album.

What do you do in you private life? What are your hobbies?

I had to give up my home just be able to do music now, so I moved to my grandparents old house in the middle of Finnish woods until next spring jsut to be able to do new music and will spend the winter here. So… there is no other hobbies, its all music.

Do you have any prospective plans, ideas, if you do, what are those?

Just to tour as much we can with Plague and then go back to studio to do next album. Thats all for now.

Thank you for the interview, i wish you good work in what follows.

Thank you so much, have good winter there and see you.

WEB: http://www.swallowthesun.net/

Kapcsolódó cikkek

Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – november 11-én érkezik a komor metal-hármas

NorthWar

Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – komor-metal nap novemberben a Dürerben

NorthWar

A Swallow The Sun befejezte a felvételeket, új tripla album novemberben

NorthWar

A Swallow The Sun lemezszerződést írt alá a Century Media Records kiadóval

NorthWar

Hot News: Swallow The Sun – embark on “The morning never came” anniversary tour

NorthWar

Hot News: Swallow The Sun – Finnish Death/Doom Collective Return To North America This Fall

NorthWar

SWALLOW THE SUN – Hope

Menegroth

SWALLOW THE SUN – Plague Of Butterflies EP

A honlap alapértelmezése

Moonsorrow, Swallow The Sun, Debauchery – Koncertbeszámoló

Ata

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár