Tauthr Interjú

(scroll down for English Version)

A Tauthr nevű német formáció legelső albuma a Life-Losing. A banda azonban jó ideje létezik, 1991-es megalakulásukat követően mindezidáig csak két demóval (Lead us mortals – 1996, Tauthr – 1997) jelentkeztek. Az alapítói az Endstille-ből is ismerős Lars Wachtfels gitáros és “Mayhemic Destructor” dobos, akikhez a szintén Endstille kolléga Cruor érkezett basszusgitárosként, valamint a banda sorait erősíti Sator énekes és Herr Krøger is. 1997 óta nem jelent meg kiadvány, egészen idáig, hiszen a Ván Records most adta ki az első nagylemezt. Ennek apropóján és a banda körüli aktualitásokról kérdeztem a zenekart.

Üdv! Elsőként hadd üdvözöljelek benneteket a magyar KronosMortus Webzine nevében! Hogy vagytok mostanság?

Hello! Jelenleg minden nagyszerűen alakul. A megjelenés, kritikák, minden tökéletes. Most az új számokon dolgozunk.

Kezdjük az elején, egy kis áttekintéssel. Mik voltak a legfontosabb mérföldkövek a banda útján idáig?

Vicces, de az igazán fontos mérföldkő a Life-Losing kiadása volt. Csak két demo kazettát adtunk ki a ’90-es években. 1999-től a banda szünetelt.

Mely bandák inspiráltak benneteket a leginkább?

Nem igazán tudom. Talán a Burzum, Katatonia, Bathory és esetleg még a régi Anathema.

Hogyan írnád le a zenéteket olyannak, aki még sohasem hallotta?

Melankólikus, de reményteljes Death/Doom-Metal egy kis Black-Metál adalékkal.

A demó anyagok megjelenését követően feloszlottatok. Milyen elhatározás vezetett az újjáalakuláshoz?

Gyakran volt szó arról, hogy a TAUTHR-rel próbáljunk. Aztán felhívtak: Próbáljunk! Én pedig azt mondtam, NANÁ! Így kezdődött. Éreztük az erőt, hogy valami újat alkossunk. Íme!

Később elkezdődtek a nagylemez munkálatai. Hogyan születtek meg a dalok? Mi volt a bevált munkamódszer?

L.Wachtfels a fő dalszerző. Tele van ötletekkel. Próba közben folyton jammelünk. Így alakulnak ki a számok. Felvesszük őket a próbán a jó öreg kazettás lejátszóval, hogy otthon is tudjunk dolgozni.

Hol rögzítettétek az anyagot? Mennyi időt töltöttetek a stúdiózással?

JAK Helljében, Preetz/Németországban. Barátunk (ő vette fel az összes ENDSTILLE albumot) és azt hiszem, úgy három hétbe tellett felvenni a teljes albumot.

A német Ván Records gondozásában végül idén jelenhetett meg a nagylemezetek, a “Life-Losing”. Hogyan kerültetek kapcsolatba a kiadóval? Milyenek a tapasztalataitok idáig az együttműködést tekintve?

Sven, a Ván Records főnöke már a ’90-es évekből ismerte a TAUTHR-t. Zingultus, a fő bandánk, Endstille énekesének jó barátja. Hallotta, hogy felvettünk a TAUTHR-rel egy új albumot és kiadót keresünk. Felhívott és elhatároztuk, hogy a Ván Records-on keresztül adjuk ki az albumot. Sven jó munkát végez. Minden olyan egyszerű. Semmi bonyolult szerződés, meg ilyenek…

Összességében mennyire vagy elégedett a végeredménnyel?

Mindannyian tökéletesen elégedettek vagyunk, másképp nem adtuk volna ki…

Az albumotokat nagy meglepetés volt hallani, igazán erősre, változatosra sikerült. Milyenek a visszajelzések idáig?

Most, hogy olvastam már egy pár kritikát, nagyszerűek. Úgy tűnik, az embereknek tetszik a “Life-Losing”.

A lemez témáit tekintve nem igazán pozitív a dalaitok hangvétele. Mit tartasz a legfontosabbnak elmondani a Tauthr zenéjével? Mennyire személyesek a szövegeitek?

Minden dalszöveg nagyon személyes, tele vannak reménnyel. A dalszövegek fő üzenete: Mindegy mennyire rossz az életed, élvezd… hehe

Mik a további tervek? Van esetleg kilátás arra, hogy élőben is bemutassátok a lemezt?

Egy új albumhoz írunk számokat, valamint nagyon várjuk, hogy élőben is játszhassunk. Még nincs semmi betervezve, de szerintem 2011-ben lesz néhány fellépés.

Köszönöm a válaszokat! A legjobbakat kívánom nektek!

Köszönet a támogatásért!

———————

ENGLISH VERSION:

The very first album of the German band Tauthr is “Life-Losing”. Although the band has been around for some time, only two demos (Lead us mortals – 1996, Tauthr – 1997) have been released. Its founders may be familiar from Endstille, Lars Wachtfels guitarist and “Mayhemic Destructor” drummer, later Cruor (also from Endstille) joined as bass player; moreover, Sator and Herr Krøger also play in the band. They haven’t released anything since 1997, up to now, as Ván Records published their first album. This fact, and the actualities around the band were the main topics of the interview.

Greetings! First of all, let me greet you in the name of the Hungarian KronusMortus Webzine. How are you doing these days?

Hey! Things are great at the moment. The release, the reviews, everything is perfect. And now we start working on new songs.

Let’s start with a bit of an overview. What were the most important milestones in the life of the band?

Sounds funny, but the release of Life-Losing is the most important milestone. We only released 2 Demo-Cassettes in the nineties. Than in 1999 we put the band on hold.

Which bands inspired you the most?

I really don’t know. But I think we have influences of Burzum, Katatonia, Bathory and maybe old Anathema.

How would you describe your music to someone who has never heard it before?

A kind of melancholic but hopeful Death/Doom-Metal with a hint of Black-Metal.

After the release of your demos, you disbanded. What led you to start again?

We were always talking about rehearsing with TAUTHR. And than I got the call. Lets rehearse! I said YES! And so it began. We all felt the power and the will to create something new. And here it is!

Later on you’ve started working on the full album. How did the songs come to life? What was the good old working method?

L.Wachtfels is the main songwriter in the band. He is full of ideas. When we rehearse, we’re always jamming. And so the songs are just growing. We record them at the rehearsal with our good old cassette player, so that we can work better on the songs at home.

Where did you record the material? How much time did you spend with it?

We recorded at JAKs-Hell in Preetz/Germany. He is a comrade of us (he also recorded all the ENDSTILLE albums) and I think it took nearly 3 weeks to record the whole album.

This year your album, “Life-Losing” could be published under the label of the German Ván Records. How did you get in contact with this publisher? How’s cooperation going?

Sven, the Boss of Ván Records, knows TAUTHR since the early days in the nineties. He is a good friend of Zingultus, the singer of our main band Endstille. He heard that we recorded a new album with TAUTHR and were looking for a label. He called us, and then we decided to release the album via Ván Records. Sven is doing a good job. Everything is so simple. no complicated contracts or whatelse…

All in all, how satisfied are you with the final material?

We are totally satisfied, otherwise we wouldn’t release it…

Your album was a great surprise to listen to, it’s really strong and diverse. How is the feedback on it?

Now that I’ve read some reviews, they are all really good. It seems that the people love “Life-Losing”.

The themes of the songs are not really positive. What do you think to be the most important message of the music of Tauthr? How personal are the lyrics?

All lyrics are very personal. The music is really dressing, but the lyrics are full of hope. The main message of the lyrics is: Doesn’t matter how worse your life is, enjoy it… hehe

What are your plans for the future? Is there a chance to see you play the album live?

We are writing new songs for a new album. And we are really looking forward to play some live shows. Nothing is planned yet, but I think there will be some shows in 2011.

Thank you for your answers, I wish you all the best!

Thank you for the support!

WEB: http://www.tauthr.com/

Kapcsolódó cikkek

TAUTHR – Life-Losing

gradU

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár