Teardown Interjú

 (scroll down for English Version)

A finn Teardown teljesen elkápráztatott bemutatkozó lemezével, mikor valamikor május végén összehozott bennünket a sors. Az ember azt hinné, számtalan év és még több végighallgatott album után már képtelenség újat mutatni Skandináviából, a legnagyobb meglepetés mégis a legértékesebb alkotótól ért az együttes kapcsán: a szívüktől. Az Inner Distortions nem csak szakmai szemmel értékelve, de akár laikusként, pusztán érzelmi alapon is régen (vagy talán soha) nem hallott mesterműként vezette be a társaságot a minőségi zenék legfelsőbb ligájába, így immáron e cím friss és büszke tulajdonosaként beszélgettünk a tökéletes interjú alanynak számító Sami Ahmaoja alapító gitárossal a banda teljes, 12 évet magába foglaló életútjáról:

Sziasztok! Köszi, hogy elfogadtátok a felkérést, nagyon megleptetek a debüt lemezzel, tényleg kiemelkedő munkára sikerült. Mivel foglalkoztok mostanában?

Hello! Köszönjük a nagyszerű kritikát, évek óta nem láttam ennyire alapos és átgondolt ismertetőt! Nos, jelenleg rengeteg a teendő, mint általában, egy album megjelenése után. Próbálunk annyit koncertezni, amennyit csak lehet, és ezzel egyidőben már dolgozunk pár új ötleten a következő kiadványunkhoz. Gyakorlatilag végtelen mennyiségű munkánk van, ráadásul folyton jönnek az új ötletek. De félre ne érts, igazi élvezet ezzel a csapattal dolgozni.

Közel 12 évig tartott, míg elkészült az első teljes értékű anyag. Nagyvonalakban be tudnád mutatni magatokat az olvasóknak és megemlíteni az elmúlt évtized fontosabb mérföldköveit?

A Teardown-nal atmoszférikus rock/metal zenében utazunk. Szeretünk változatos zenét írni, igazán durva részekkel, ugyanakkor atmoszférikus, akusztikus betétekkel tarkítva. Nincs határ a műfajok tekintetében. A zenénk bármilyen irányba elmehet, talán ez az egyik oka annak, hogy még mindig működünk, de persze, igazán az élő fellépések tartanak minket életben. Szeretünk nagyon lendületes bulikat adni, akár akusztikus gitárral is.

A mérföldkövek kapcsán, nem igazán tudnám a legfontosabbakat kiemelni, mert ezek az évek egyszerűen fantasztikusak voltak, szóval nem különösebben volt szükségünk kimondottan fénypontokra. Az az érzés, mikor befejezünk egy új dalt vagy sikeres koncertet adunk egy nagyszerű közönség előtt, talán azok a legemlékezetesebb pillanatok… vagy, talán említhetném azt is, mikor egy lakókocsiparkban játszottunk, és kaptunk pár sült virslit a buli után (amiért előbb mondjuk még meg kellett küzdenünk). Ez elég nagy mérföldkő a számomra, haha! Na jó, ez csak egy vidám sztori a kiruccanásainkról.

Amennyire tudom, a „Nothing Should Be Wrong…” demótok nem került kiadásra. Ezt miért nem akartátok nyilvánosságra hozni? Elvégre, közzé tenni az első munkát az első lépés afelé, hogy igazi bandává váljon egy társaság.

Az „első” munka, amit nem igazán tekintünk elsőnek Katja nélkül. Nem igazán voltunk elégedettek az eredménnyel, változtatnunk kellett a hangzásunkon. Katja hangja mindig is meghatározó alkotója volt a Teardown hangzásvilágának, ezért nem küldtük soha nagyközönség elé a „Nothing Should Be Wrong…”-ot. És higyj nekem, jó volt ez így.

Pusztán a kiadványok száma nem tesz jó zenekarrá, a minőség abban a pillanatban elhal, hogy siettetni kezded a dolgokat a meglévő anyagokkal. Sokszor csodálkozom rajta, hogy „Basszus, komolyan? A rádióban? Ez a zene sláger?” és aztán nem kell külön bemutatni, hogy hogy ismered fel ezeket a dolgokat, egyszerűen csak tudod, mikor hallgatod.

A rengeteg demó és single közt, amikről tudunk, miért vártatok ilyen sokáig az első nagylemez elkészítésével?

Igazság szerint, annak idején a Teardown-t csak egy sideproject-ként alapítottam a black/death bandáim mellé. Kezdetekben mindnyájunknak ott volt a saját zenekara, aztán valahogy feledésbe merültek, miközben a Teardown életben maradt. Tulajdonképpen elég gyorsan megtettük az első lépéseket azt követően, hogy stabilizálódott a felállás, és mindannyian megláttuk azt, hogy a Teardown zenéjével valami igazán különlegessel dolgozhatunk.

De a politikus választól eltekintve, őszintén, tényleg nem siettünk a mostaninál hamarabb elkészíteni a debütöt. Szintén elég sokáig vártunk az együttműködésre egy lemezkiadóval. Mikor semmi jó ajánlat nem érkezett és rájöttünk, hogy mára megváltozott a zeneipar, úgy döntöttünk, hogy saját erőből összehozzuk az albumot, és ez jó döntés volt. Mint mondtam, imádunk koncertezni, és tíz évvel ezelőtt még ezt könnyen megtehettük első nagylemez nélkül is. Személy szerint, azt kell mondjam, semmit sem bántam meg azokból az évekből. Szerintem korábban még nem volt itt az ideje, hogy elkészítsük a bemutatkozást, mert annak tényleg kibaszottul tökéletesnek kell lennie. Fel kellett nőnünk a feladathoz és tovább és tovább fejleszteni az elképzeléseinket, hogy eljussunk idáig. Ez a folyamat pedig soha nem ér véget.

Pontosan milyen „belső torzulásokra” utal a cím?

Olyat választottunk, ami minden szerzeményt összefoglal az albumon. Az Inner Distortions az agy minden őrült, beteg, tébolyult oldalát magába foglalja, amivel ember csak rendelkezhet. Azt a fajta érzést, mikor belül már végleg megtörtél, de kifelé csak tovább mosolyogsz, mint azok, akik még nem vették fel a kényszerzubbonyt. Alapvetően az emberiség legsötétebb oldalára utalunk vele. De végsősoron az egész csak nézőpont kérdése, hogy te magad hogyan értelmezed a címet és a szövegeket, nincs szükség elmagyarázi, hogy mi mit jelent, a saját értelmezés az, ami számít.

Milyen nagy az átfedés a banda és a magánéletetek között? Nem gondolnám, hogy mindig egy végtelenül bánatos társaság vagytok, ugyanakkor ennyire érzelmes zene nem lehet a véletlen műve.

Magánélet? Az mi? A Teardown ebből a hat szemrevaló finn emberből áll, akik pillanatok alatt depresszióba vagy party hangulatba kerülnek, haha. Szívből élünk, legyen az élő vagy halott. Persze, vannak idők, mikor koncentrálnod kell és komolyan venni a dolgokat, de a pokolba is, muszáj élvezned amit csinálsz, nem számít, hogy egyébként mennyire komor zenéről van szó. A zenélés egy komoly dolog, de attól még közben érezhetjük jól magunkat. A beteg humorérzékünk és hajlamunk saját magunk kinevetésére szintén egyike azon dolgoknak, amiknek hála csináljuk ezt az egészet.

Hogyan jellemeznéd a dalírási folyamatot?

Az Inner Distortions-nél elég fájdalmas művelet volt, de boldog vagyok a végeredménytől. Akkoriban általában lehoztam egy dal „hulláját” a próbaterembe és a többiek életre keltették. Őszintén mondhatom, hogy mindenki kivette a részét az összes nótából, amit megírtunk. Mostanság persze, Arto, a dobosunk, például valami briliáns dalokat ír, amik biztos vagyok benne, hogy szerepelni fognak a következő anyagon. A szövegeket általában én írom, aztán Katja, illetve a billentyűsünk, Pipsa tökéletesítik és igazítják őket a riffekhez.

Az Inner Distortions már a Grave New Music neve alatt látta meg a napvilágot. Hogy kezdődött ez a történet?

„Hozz egy sört és mondd, mit kínálsz. Nem vagyok könnyen befolyásolható.” Akkoriban még nem volt kiadónk, mikor nekiálltunk felvenni az albumot. Egy barátunk, Aapeli Kivimäki segített be nekünk a lemez producereként, neki volt ez a Grave New Music nevű kiadója a Soulfallen bandájához. Volt pár közös fellépésünk velük, és kézenfekvőnek tűnt, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Elhatároztuk, hogy velük készítjük el a lemezt, és ez valóban jó döntésnek bizonyult. A leendő kiadványokhoz még mindig keressük az ideális istállót, úgyhogy bátran ajánljon szerződést bárki, aki gazdag akar lenni. 🙂

Annyi év független munka után, miben éreztek különbséget a kiadóval való kooperáció kapcsán? Jelent ez kompromisszumot?

Első alkalommal volt producerünk a munkálatok során és abszolút nagyszerű érzés volt. Kivimäki hallott valamit, amit mi nem, és tökéletes munkát végzett. Jó ha van valaki, aki egy egészen más perspektívából tekint a dalokra, például a kompozíciók és a felépítés kapcsán. Imádtam, ahogy folyton korbácsolta a seggemet, hogy még és még tökéletesebben játszam fel a gitár témákat. „Neked nem lehet eleget tenni” – de az eredmény kicseszett tökéletes lett. Megtisztelő, hogy ő producelte az albumot, és fogadni mernék, hogy a második felvonásban is komoly szerepe lesz.

Dallamos metal kategóriába soroljátok magatokat, számomra a zene konkrétan gothic, ami kétégtelenül egy haldokló műfaj a jelenkor „stílus-háborújában”. Arra célzok, hogy számtalan szimfónikus csapat van a színtéren a világ minden részéről, de mindből hiányzik a hagyományos gothic metal igazi esszenciája, ami a ti hangzásotokban viszont jelen van. Noha ezek csak címkék, szerintem fontos elkülöníteni a rétegeket és tudni, kinek is játszotok. Neked mi a véleményed erről?

Igen, dallamosak vagyunk és több, mint valószínű, hogy gótikusak is sok helyen. A doom is közel áll a szívünkhöz, és mindnyájan black/death bandákon nőttünk fel. A Teardown „Teardownosan” szól, és sosem éreztük helyesnek kategorizálni magunkat. Bizonyos értelemben ez jó érzéssel tölt el. Miért állítanánk falak közé magunkat, ha nincs rá feltétlenül szükség? Ugyanakkor azt is megértem, hogy néhány embernek szüksége van ezekre a „kategóriákra”, ahogy te nevezted. Mindenesetre, a zene csak zene kell, hogy maradjon, egy eszmével a háttérben, mint mondjuk a vallás esetében. Ha muszáj, azt mondanám, atmoszférikus rock/metal a mi műfajunk… tequilával és rohadt citrommal megbolondítva, haha.

Én a magam részéről még nem nagyon észleltem vagy vettem részt ebben a „stílus-háborúban”, amit említettél. A ’90-es években, mikor még kissrác voltam, akkor azt mondták, hogy „ember, ne hallgass Dimmu Borgir-t, az egy kommersz szar”. Ez az egyetlen emlékem, ami így beugrik erről a hülye stílus-háborúról. Egy kis faluban éltem, Haapajärvi-ban, ahol a black metal műfaja nagy népszerűségnek örvendett annak idején. Számomra a Dimmu Borgir pl. fantasztikus. Kétségtelenül van egy rakás female fronted csapat, akik ugyanazt a bevett „nightwishes” formulát követik újra meg újra, és szomorú módon minket is túl gyakran azonosítanak ezekkel a bandákkal.

Ahogy mondani szokás, „a gyökerek jelentenek mindent, ha szereted őket”. Nem lep meg, ha néhány stílus hagyományosabb művelése eltűnőfélben van a generációk után, az emberek szükségszerűen egyre tovább és tovább kombinálják a dolgokat, és gyakran könnyen elvesznek a sorok között.

A realitás az, hogy a lemezkiadóknak pénzt kell csinálniuk a bandákon keresztül.

Mostanában volt egy tagcserétek az egyik gitár poszton. Mesélnél nekünk egy kicsit az okokról és részletekről?

Persze. A producer, Aapeli Kivimäki – aki az egyik legnagyobb gitár-hős, akit ismerek (korbáccsal vagy anélkül) – érkezett Jari helyére. Voltak közelgő fellépéseink és rövid időn belül szükségünk volt egy gitárosra, hogy betöltsük a helyet. Természetes volt, hogy ennyi év mentén jött egy-két változás, hisz a tagok életszituációi is változnak az idő múlásával, és rendben is van ez így. A Teardown-nál mindenki, aki valaha részt vett a munkákban igazán szeretve és megbecsülve volt. Ezek a dolgok részei a zenekarosdinak, mikor hosszú az út és 100%-ot igényel 24/7 odaadással.

Ezt leszámítva egyébként figyelemre méltó a stabilitásotok. Hogy kezelitek a konfliktusokat? Beszélhetünk barátságról az együtt zenélés mellett?

Az egész a barátságról szól, ha jó hangulatban és jelentőségteljesen teszel ekkora erőfeszítéseket a sikeres munkáért. Nem lehet ellenségeskedés a tagok között – fogadok, hogy ez az oka annak, amiért egyes nagyobb bandák idővel megtörnek. Értelemszerűen időről időre nekünk is megvannak a magunk „birkózós” momentumai, de ez csak a normális szarság, semmi olyan, amiért érdemes volna aggódni.

Vannak még emlékeid arról az időről, mikor összekerültetek, illetve hogy az évek során hogyan fejlődött ez az egymás közti kapcsolat a zenekar sorain belül?

Hogyne! Mikor a 2000-es esztendő végén visszaköltöztem Raahe-ből Haapajärvi-ba, körbekérdeztem az embereket, hogy volna-e kedvük csatlakozni a Teardown-hoz. Azt hiszem, Ari Keltamäki (a másik gitárosunk) volt az első, akit megkérdeztem, aztán Laine-t, a basszusgitárost. Vélhetően elég spiccesek lehettünk akkor, de még másnap reggel, másnaposan is jó ötletnek tartottuk. Később aztán sorban csatlakozott hozzánk Rami a doboknál és Pipsa a billentyűk mögött. Katja kicsivel az „első” demónk után érkezett, és a többi már történelem.

Sok szép emlékem van azokról a napokról, mikor együtt buliztunk és akusztikus gitáron próbálgattam pár témát a korai Teardown számokhoz. Emlékszem, ahogy valaki kiabált, hogy „kussolj már el Sami és csapasd inkább azt a rohadt Black Sabbath dalt”, mert azon az éjjelen egy csomót hallgattuk a Sabbath „Black Sabbath” c. nótáját. Örülök, hogy nem kussoltam.

A visszajelzések és saját tapasztalataitok alapján, jelenleg milyen státuszban van a Teardown Finnország és Európa többi tájékán? Felfedeztek már benneteket?

Egyre több ember tűnik fel a koncertjeinken és persze, ez nagyon jó érzéssel tölt el. Példának okáért, nagy örömmel látom, mikor kapunk néhány képet a rajongóktól, ahogy a mi pólónkban feszítenek vagy más műveket mutatnak nekünk a szerzeményeink kapcsán a vadiúj weblapunkon. Az ilyesmi kibaszott csodálatos. Kérünk is rá mindenkit, hogy küldjetek nekünk ilyesmit a teardownband@gmail.com-ra, hogy kitehessük őket! Sok visszajelzést kapunk, például még Brazíliából is, úgyhogy talán őszintén mondhatom, hogy az album kiadása tényleg nagy hatást eredményezett. Na persze, még nyugodtan sétálhatunk az utcán anélkül, hogy valaki ránkrontana, haha. Nem vagyunk még olyanok, mint a HIM, de talán mi lehetünk majd a HER, haha! Nem a hírnévért, pénzért vagy a dicsőségért csináljuk, csak szimplán saját magunkért, mert egyszerűen ez tart minket életben. Még idén lesz egyébként egy turnénk a balti országokban, többek között Észtországban és Lettországban, amiről egyelőre tudok.

Arrafelé jártatok már körúton néhány évvel ezelőtt, ugye? Hogy ment az a turné? Van bármi esélyünk, hogy akár Magyarországon is láthassunk bennetek valamikor?

Ó ember, Magyarország! Remélem, hogy a jövőbeli turné elképzeléseink Magyarországot is érinteni fogják. Nyugodtan vegyétek fel velünk a kapcsolatot egy esetleges koncert ajánlat kapcsán, sok más mellett, szívesen letesztelném a helyi söröket! Mellesleg, ezidáig még nem volt alkalmam egyetlen magyar underground metal-t sem meghallgatni, szóval ha tudsz pár dalt, demót vagy bármi mást, amit szívesen megosztanál velem, bátran írj csak a teardownband@gmail.com-ra. Afféle gyűjtője vagyok a mindenféle underground demóknak. Ó, azok a régi kazettás idők!

A legutóbbi balti turnénk és az észtországi mini-körút nagyszerűen sikerült! Pazar volt a fogadtatás és az emberek is annyira vendégszeretők és barátságosak voltak!

Láttam, hogy vezettek egy blogot a honlapon. Angolul is elérhető lesz majd? Határozottan érdekelne, és ezzel biztos nem vagyok egyedül.

Régen felmerült már ennek az ötlete. A szintén finn Emphasis-szal közös októberi észt, illetve lett turnénál meglátjuk, hogy sikerül-e végre összehozni valamit. Az a célunk a bloggal, hogy tudassuk a rajongókkal, hogy milyen volt a show a zenekar szemszögéből. Ez nem mindig tapintatos, cserébe viszont őszinte. Szóval kitartás, és kövessétek nyomon a lapot, mert könnyen lehet, hogy megtaláljátok, amit kerestek!

Mivel még nem találkoztunk személyesen, hogyan mutatnál be egy Teardown bulit szavakban?

Élőben mindent beleadunk amink van, nincs értelme úgy álldogálni a színpadon, mint kibaszott zombik, szóval a lendületes előadásra esküszünk, továbbá törekszünk arra, hogy megfelelő hangulatot teremtsünk az atmoszférikus betétekhez. Olyan lehet, mint egy hullámvasút, amikor egyszer látod és hallgatod a kettőt. Szoktunk akusztikus koncerteket is adni, azok mindig átkozott jó mókák, mert ugye nincs azzal semmi baj, ha 12 húros akusztikus gitárra moshol az ember, igaz?

Legnagyobb öröm és félelem a deszkákon?

Nos, maga az egész esemény egy élmény, tényleg imádunk koncertezni és mint sokszor kiemeltem, ezt nem félünk kimutatni sem. Minden buli 100%-ot követel mindannyiunktól, úgyhogy… Egy fellépésen ezt tekintheted 600%-nak. A félelmek kapcsán… Hm, eddig nem igazán volt bennem nagyobb félsz, noha van egy csomó váratlan dolog, ami megtörténhet, de ez része a koncertezésnek, és ha stresszelni kezdesz olyan miatt, amit eddig még nem tapasztaltál, az egyszerűen hülyeség és energia pocsékolás. Az jó dolog, ha kicsit ideges vagy, mielőtt színpadra mész, hisz ez azt jelenti, hogy törődsz vele, fontos az számodra. Úgyhogy a legnagyobb félelmeim talán, hogy a hajam beakad a húrok közé, leesek egy kis színpadról vagy valamilyen technikai gikszer adódik. A legnagyobb öröm pedig a lelkiállapot, és látni, hogy a közönség élvezi az előadást.

A végére egy kicsit személyeskedőbb leszek, ha nem bánod, de rád bízom a választ. Mesélnél nekünk egy kicsit a mindennapi énetekről?

Én személy szerint média designerként dolgozom egy reklámügynökségnél, ahol TV reklámokkal, honlapokkal stb. foglalkozom. Pipsa üzletvezető Finnország egyik legnagyobb jótékonysági szervezeténél, Katja biztosítós, Laine a szállítási bizniszben van, Arto pedig ablak gyártás terén dolgozik. Nem hiszem, hogy egyhamar otthagyhatnánk a civil munkáinkat, ilyen szempontból realisztikusnak kell lennünk, mert a zenekarból nem igazán van pénzünk – sőt, egyre többet és többet kell belefektetnünk ahhoz, hogy működjenek a dolgok. Persze jelenleg a Teardown a legnagyobb „hobbink”, de ezen túlmenően van még pár más, zenéhez köthető szenvedélyünk is. Mindent összegezve, mindannyian elég laza és jókedélyű emberek vagyunk.

Köszi a rám szánt időt, örültem, és engedd meg, hogy mégegyszer gratuláljak a frissen megjelent mesterműhöz! Búcsúszavak, esetleg üzenet a helyi headbangereknek?

Én is nagyon köszönöm a magam és a banda többi tagjának nevében is! Csakugyan öröm volt. Öleljétek át a sötétséget legbelül, és remélem, egy szép napon iszunk majd együtt valamit! Mellesleg, épp most újítottuk fel a weblapunkat és van egy új csomag ajánlatunk is az albummal és egy ritka, „silence” designos pólóval, női változatban is. Lessétek meg! Minden tiszteletem a király Kronos Mortus olvasóinak! KIPPIS! (finnül egészségedre – a szerk.)

—————————-

ENGLISH VERSION:

The Finnish Teardown literally took my breath away with their brand new debut album, when our paths crossed each other at the end of May. Man would think that after so many years and so many albums listened through, it’s impossible to find anything new from Scandinavia, yet they surprised me with the most important component of the work: their heart. Inner Distortions is not just a huge album from the stance of a reviewer, it’s a real masterpiece what touches your soul so naturally, that you don’t care anymore about further details. This album definitely led the group to the highest league of quality music, so I took my chance and had a great chat with founder guitarist, Sami Ahmaoja about the band’s whole 12 year-long career:

Hey! Thanks a lot for accepting our request, you really surprised me with the debut work, it’s truly an outstanding piece of the scene. What are you dealing with in this current period of time?

Hello! And thanks for great album review! It has been ages since I have seen so profound and thoughtfull review! Well, at the moment we have lots of work to do as normal when album is released. We are doing as much gigs as possible and at the same time we are already writing some new material for the next release. Basically it´s endless amount of work that needs to be done and new ideas pops up all the time. But don´t get me wrong, it is a pleasure to work with this kind of crew.

It took almost 12 years until this very first full-lenght has been completed. Could you please introduce yourselves a bit to our readers and sum up the important parts and milestones of the past decade?

Teardown is playing atmospheric rock/metal music. We like to create music where is a lot of variations, really harsh parts but also atmospheric, acoustic parts. There is no limits by any music genre. That might be one of the reasons why we keep on doing this, our music can grow in every direction. Surely the gigs are what keeps us alive. We like to do really energetic gigs even with acoustic guitars.

About the milestones, I can’t really say any best because these years have been just amazing, so no need to highlight any particularly. Maybe the feeling after creating a new great song or playing a good gig with great audience, those are most memorable situations… or… perhaps I can tell that when you are at gig in caravan place, and get few burned wieners to eat after gig and you need to fight to get even that, that’s pretty milestone for me hahaha… Well that is just one happy memory from our trips.

As far as I know, the „Nothing Should Be Wrong…” demo was only a home-made record. Why didn’t you want to make it public? I mean, publishing your work is the first step to become an actual band.

“First one” that we don’t call actually “the first” was recorded without Katja. We were not much satisfied with results and we needed to modify the band´s sound. Katja´s voice was, and still is, key element in Teardown´s sound and that is why “Nothing Should Be Wrong…” demo wasn´t never published. And trust me, it is good that way.

Amount of releases won´t make you good, quality dies when you rush shit up with what you have. Many times I have to wonder that “Fuck, seriously?! On radio? This kind of song is a hit?”, and I don’t need to tell you how to spot these kind of things, you know when you hear it.

Among all of these demos and singles what we know of, why did you wait so long with making this full-blooded introduction?

To be honest, I founded Teardown as a side-project back in days, beside of death and black metal bands of mine. We all had our other bands in the beginning and those faded away and Teardown stayed on our minds. We took first steps basically quite fast after the line-up was stabilized and we all saw that in Teardown´s music we have something special to work on.

But not answering as politician, we honestly didn´t had any rush to make full-lenght sooner as now. We also waited quit long waiting for some kind of cooperation with record labels. When we didn´t get any good offers and realized that music business is changed now, then we decided do the album by ourselves. And it was a good choice. We love to do gigs as said and ten years ago it was possible without full-lenght easily. Personally I must say that I don’t regret any of those years, I don’t think that it was time to create first album earlier – it needs to be fucking perfect. We had to grow up and develope our concept more and more to get there. And that process never stops.

What kind of „inner distortions” is the title refers to exactly?

It is a title that brings all songs together on this album. Inner Distortions is about broken, sick and twisted mind that human can own. Kind of feeling that everything is broken inside but you just keep smiling. People who don´t yet have their straight jacket on. It is basically reference of humanity in it´s darkest moments. But after all it´s all about point of view how you see title and the lyrics, there is no need to tell what everything means, everyones own interpretation is what counts.

How big is (or should be) the overlap between the band’s and your private lifes? I don’t think you’re always a bunch of sorrowful people, but such emotional music can’t be just an accident.

Private? What is that? Teardown is these six good looking Finnish people, hahaha, who get´s easily depressed or in party mood. We do everything from the heart, how dead or alive that might be. Sure there is times when you just need to focus and get serious but hell, you need to enjoy what you do, no matter how doomy your music might be. Music is serious business but we can have fun while doing that. Our twisted sense of humour and ability to laugh to ourselves are also things that has kept us going all these years.

How would you describe the songwriting process of you?

For our album Inner Distortions it was painfull process but I am happy with it. Back then usually I brought a “carcass” of the song to rehearsal place and rest of the band made it alive. I can honestly say that there is part from each of us in every song that we make. Sure nowadays for excample Arto, our drummer, writes brilliant songs and I am sure that those are going to be in next album. Lyrics are usually from me and Katja and keyboardist Pipsa modifys them and fits them to riffs.

Inner Distortions came out under the sign of Grave New Music. How did this story begin?

“Buy me a beer and tell your offer after that. I am not a cheap date.” you know. We didn´t had any label when we started to record the album. Our friend Aapeli Kivimäki came to work with us as an artistic producer. He had this label Grave New Music for band Soulfallen. We had made some gigs together with them and it felt natural to join the label. We decided to make Inner Distortions with them and that was really good choice. For future releases we are still looking for a label to take us in. So feel free to offer a deal, we are looking for label who take us in and wants to get rich.

After several years of independent work, how does it differ working with a record label? Does it mean compromise in some way?

At first time we had producer with us to work with the album and that was absolutely amazing. Kivimäki heard something what we didn´t and he made perfect work. It is good to have somebody with fresh point of views to our songs, for example to compositions and structures. I enjoyed how he whipped my ass to play more and more perfect guitar track for example. “There is no way to please you” – but result was fucking perfect. We are honored that Kivimäki produced this album and I bet he might be involved with second one.

You tag yourselves melodic metal, for me it’s pretty much gothic, which is definitely a dying genre in nowadays’ „style-war”. I mean, we got tons of symphonic groups from all over the world, but they’re missing the point of the traditional, real essence of gothic music, what you have in your sound. Though, these are just labels, I feel important to separate the tunes and know who do you play for. What’s your opinion about this as the part of the music industry?

Yes it is melodic and might also be gothic in many parts. Doom metal is close of our hearts and we all have grown up by listening black and death metal as well. Teardown sounds like Teardown and we have never felt right to put it under some genre. In some way that feels good. Why to build walls around you if there is no need to do so? But I understand that some people needs these “tags” as you call it. Music should be just music and idea behind it is like religion. Therefore I say it is atmospheric rock/metal tag for Teardown if it need to said… with tequila and rotten lemon twist. Hahaha.

I haven´t heard of or took part to this “style war” what you mentioned. Back in ’90 when I was young and was told “man, don´t listen to Dimmu Borgir, it’s too commercial shit”. That’s only thing what comes to these stupid style wars for my part. I lived in small town called Haapajärvi where was very strong black metal genre at that time. Dimmu Borgir is amazing for my opinion. There is shitloads of female fronted bands for sure who wants to do same “nightwishy” thing over and over again and sadly we are too often compared to those bands.

As said, “roots are everything if you like them”. I am not suprised that if traditional ways of some genre starts to fade away after generations, people need to combine stuff more and more and many times they easily get lost.

Reality is that labels need to make money through the band.

You had a line-up change at the guitars not so long ago. Could you explain us it’s reasons and details?

Yes, our producer, Aapeli Kivimäki who is one of the greatest guitar heroes that I know (with or without the whip) came to fill Jari´s guitar position for momentarily. We had gigs incoming and we needed guitarist fast to fill open spot. Sure we had along these years some line-up changes because band members situations changes also, and thats ok. Every member of Teardown who has been involved is truly beloved. Those things are part of this activity when path is long and needs 100% dedication in 24/7.

Otherwise, the stability in your lines is remarkable. How do you handle conflicts for instance? Can we talk about friendship beyond the cooperation?

It is all about friendship to make this kind of effort to be fun and meaningful to work. with. There should not be “bad blood” between band members so I bet that is the reason why some great bands broke. Of course we have had our wrestling moments time to time but it is just normal shit and something that you dont need to be worried.

Do you still have memories about how did you get together and how this relation evolved during the years spent together?

Sure, I asked those people to join Teardown when I moved back to Haapajärvi from Raahe at the end of the year 2000. I think Ari Keltamäki (guitar) was the first who I asked to join and after that Laine (bass). We might have been quite drunk that time and it was good idea still in next morning in hangover… After that Rami (drums) and Pipsa (keyboards) joined in ranks. Katja joined a bit after the first demo and rest is history.

I have quite nice memories when we had some parties going on and I tried to play with acoustic guitar some ideas of the songs of early Teardown. I remember that someone yelled that “Shut the fuck up Sami and play that fucking Black Sabbath song!”… in that night we listened many times Black Sabbath´s track called “Black Sabbath“… Glad that I didn´t shut the fuck up.

Based on the feedbacks and your own experiences, how’s Teardown’s status in Finland and the rest of Europe in this moment? Have you been already recognized?

I see more and more people in our gigs and that warms my heart of course. For example, I am glad to see that we get some fan poses with our T-shirt on and artwork about our songs (on our new website). That kind of stuff is fucking amazing. Please, send more pictures to teardownband@gmail.com and we release them! We get a lot of feedback even from Brazil so might be honest to say that releasing this album have done some nice effect. Sure, we easily can walk alone at the street without someone bothering us, hahahahah, we are not HIM, perhaps next HER? Heheh.

It´s not for fame, cash or glory. It is for yourself that you keep breathing. We have tour coming in few Baltic countries in this year, Estonia and Latvia so far that I know.

You’ve already been on tour around the Baltics a couple years ago. How was that trip going on? Any chance for us to see you back in the future, maybe even in Hungary?

Oh man, Hungary. I hope that our future tour plans also includes Hungary, feel free to contact us with gig offers. I would like to taste some local beers among other things! Also, so far I haven´t had opportunity to hear any underground metal bands from Hungary, so if you have songs, demos, what ever that you might want to share with me, please contact me teardownband@gmail.com. I am some sort of collector of underground demos. Ah, the times of cassettes!

The gigs that we have played in Baltics in European tour and in Estonia minitour were just great! Reception was so great and people were so hospitable and friendly.

I’ve seen you got a roadblog on your website. Are you planning to write it in English as well? I’d be definitely interested and I’m sure, I’m not alone!

That idea have been around quite long time. We have tour with band called Emphasis at Finland, Estonia and Latvia in October 2013 and let see if I put those blogs in English. Point of those blogs is to give information to Teardown fans who want to know how was the gig from band´s perspective. That might no be pretty but its honest shit. So hold on and check our site, future blogs might just be what you need.

Since we haven’t met yet, how would you present us a Teardown show in words?

Our vision is that we give everything that we have on live and there is no point to stand still like fucking zombies, so our way is to create energetic lives and get in mood at those atmospheric parts that we have, so it´s kind of rollercoaster where you should listen in same time. We also do acoustic gigs, those are goddamn fun and there is nothing wrong to mosh with 12 string acoustic guitar I think, yes?

Greatest fear and pleasure on stage?

Well the whole event is a pleasure, we really love gigs as said many times and we don´t fear to show it in live. Every show needs 100% from each of us… so you can say that our lives are 600%. About the fears… Hmm, I don’t really have any big ones so far, sure there is a lot of unexpected things to go wrong at live but it is part of gigging and if you start stress something what haven´t been happened yet, it’s just stupid and waste of energy. It is good thing if you are nervous before you go on stage, it means you care. So, greatest fear might be hair getting stuck with guitar strings, falling of from small stage or technical problems. Greatest pleasure is the mood and to see audience enjoying our performance.

For the ending, it’s gonna be a bit more personal if you don’t mind, but I rely this on you: can you tell us a few things about your „everyday me”, like your hobbies, work etc. – or anything else what you’d share with us with pleasure.

I am media designer at advertising agency where I work with TV-commercials, websites and so on. Pipsa is store manager in one of the largest charity organizations in Finland, Katja works in insurance company, Laine is in transportation business and Arto in window production business. I don´t think it’s gonna happen anytime soon that we could quit our dayjobs, you have to be realistic at this point because you don´t basically get money out from this – you put it in more and more to make things happen. Of course our biggest “hobby” right now is Teardown, but also we have some other music related hobbies. Overall we all are really easygoing and fun people!

Thank you for your time, been a pleasure, and let me congratulate you once again for this beautiful masterpiece you’ve made! Any farewell words or message for our local headbangers?

Thank you very much from my part and rest of the band. Have been pleasure. Embrace the darkness within us and I hope we drink together sometime! By the way, we just released new website and there is new bundle offer of our album and rare T-shirt design “silence”, ladyfits included. Check ´em out now! All respect to readers of great Kronos Mortus! KIPPIS! (cheers in Finnish – the editor)

WEBhttp://www.teardownband.com/

Kapcsolódó cikkek

TEARDOWN – Inner Distortions

Jillian

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár