The Banner Interjú

(scroll down for English Version)

Idén jelent meg a The Banner legújabb anyaga “Frailty” néven. Egy igen modern megközelítésű, súlyos de egyben sötét anyag született a New Jersey-ből származó zenekartól, akiknek minden fájdalma bele lett mixelve ebbe a közel félórás alkotásba. Ezek után már csak koncertdömpinggel kell, hogy elérjék a céljukat, hogy megnyerjék magukat a hardcore / metal / punk közönségnek. A lemezkészítés körülményeiről illetve a zenekar helyzetéről kérdeztem Joey Southside-ot.

Hi, Mennyi idő alatt írtátok meg a számokat?

Egy hónap alatt írtuk meg illetve két hét alatt vettük fel.

Az új lemez hangzása sokkal erősebb, durvább az előző alkotásnál. Meg vagytok vele elégedve?

Abszolút meg vagyok vele elégedve a végeredménnyel, sőt abszolút inspirálólag hatott rám, hogy újra elkezdjek dalokat írni.

Mi motivált titeket elsősorban a lemez készítésekor?

Rossz döntéseken való sajnálkozás, amiket hoztam az életemben és a zenekar életében egyaránt. 2005-ben majdnem feloszlottunk és ez a szituáció egy ébresztő hívás volt a részemre, s szerintem ez elég nagy motiváció volt, hogy megállítsuk a visszatartó erőket azzal kapcsolatban, hogy egy olyan anyagot akarunk csinálni, amire mindig is vágytunk.

A borító mit akar kifejezni?

Az apokalipszist

12 szám alatt keményen lezúzzátok a hallgatót, ez a gyűlöletadag hol halmozódik fel bennetek?

Lassan

Esetleg, ha lehetne zenekarokat mondani, mint fő hatások, kiket lehetne megemlíteni?

Samhain, Ink & Dagger, Entombed, Boltthrower, Converge

Eddig merrefele koncerteztetek a történetetek során?

Turnéztunk már az Államoban, Kanadában illetve Európában csak egyszer voltunk.

Hogyan írnátok le a zenéteket?

Hardcore – punk kölykök erős metál hatásokkal

Mi a helyzet a honi színtérrel?

A nagy színtér az egy vicc, senki sem tesz igazából semmit sem, de ez nem is zavar engem. Habár azért van egy hiteles punk csoport illetve hardcore közösségek szétszórva az államokban.

Gondolom minél több emberhez szeretnétek eljuttatni az új lemez dalait, s főképp élőben. Eddig ez hogy sikerült?

Eléggé új még az anyag és szerintem még idő kell ahhoz, hogy jobban eljusson az emberekhez a zene.

Európában hogy reagálnak a muzsikátokra?

Legutoljára, mikor játszottunk elég jó visszajelzéseket kaptunk, alig várom, hogy visszajöjjünk.

Meg vagytok elégedve a kiadótokkal, a Ferret munkájával?

Abszolút elégedettek vagyunk. A Ferret Records nekünk egyenlő a The Banner-vel. Mi nélkülük sehol sem lennénk.

Eléggé különös atmoszférával bír a zenétek. Semmiképp sem mainstream, amit csináltok, de egyre több mainstream arc is hallgat hozzátok hasonló zenekarokat. Gondolom nem gond ez nektek…

Nincs ötletem arra, hogyan tudunk rajongókat szerezni, a legkülönbözőbb területeiről az életnek, illetve a legkülönbözőbb zenei közegekből vannak arcok, akik eljönnek a koncertjeinkre. Nincs különösebb klisé, elvárás, ahogyan írjuk a számokat, egyedül az a lényeg, hogy élvezzük és ezt, ha az emberek is évezik, akkor az a legjobb dolog a világon.

Gyakran szoktatok próbálni?

Mikor nem turnézunk, akkor egy-két alkalommal egy héten.

Sok tagcsere volt az évek során?

Igen, elég sok tag fordult meg a bandában az évek alatt, elég nehéz kordában tartani ezeket a dolgokat, de szerencsés vagyok, hogy azon tag vagyok, aki sok időt töltött ebben a zenekarban.

10 éves zenekar vagytok, ami nem kis szám. Megünnepeltétek valamivel ezt a 10. évfordulót?

Háát nem, de most, hogy mondod, meg kéne…

Köszönöm az intit, remélem koncerten találkozunk.

Nektek is a legjobbakat!

——————

ENGLISH VERSION:

“Frality” from The Banner came out this year. The New Jersey band created a heavy, although dark material with pretty modern approach, and the running time of almost half an hour, in which all of the pain of the band is included. They need only dumping of concerts to achieve their goals to win over the hardcore/metal/punk audience. I asked them about the circumstances of the making of the album and the position of the band.

How much time did it take to get ready with the tracks?

About a month to write and 2 weeks to record.

The sound of the new album is much stronger and ruder than in the case of the previous one. Are you satisfied with it?

Im extremely satisfied with the finished product, though it has made me want to start writing again as soon as possible.

What were your main motivations in making the album?

Mostly regret on poor decisions ive made in regards to my life and this band. Almost losing the band in 2005 was a wake up call for me and i think was a great motivator for me to stop holding back from really writing the record i wanted to

What does the cover of the album express?

The apocalypse.

You crash the audience with your twelve tracks. How does this hatred accumulate?

Slowly.

Can you name bands which are your main influences?

Samhain, Ink & Dagger, Entombed, Boltthrower, Converge

Where did you have concerts during your history?

Weve toured the u.s and canada pretty extensively but only have been to Europe once.

How can you describe your music?

Hardcore-punk kids with a strong metal influence.

What is the situation with your home-scene?

The scene at large is a joke, no one really takes it seriously so it doesnt bother me much. There are however the small pockets of genuine punk and hardcore communitys scattered through out the state.

I think, you would like to bring the tracks of your new album to as many people as possible, and mainly in your live shows. How has is succeed?

Well the record is still new but i think so far the record seems to be getting itself out there to the people.

How do people in Europe react to your music?

Last time we played there we had an excellent reaction and im excited to get back.

Are you satisfied with your label, Ferret?

Extremely satisfied, Ferret records to me will always be synonymous with The Banner. You cant have The Banner without Ferret.

Your music has an unusual atmosphere. It is not mainstream at all what you do, but you have more and more audience from the mainstream-heads. I think it is not a problem for you…

I really have no idea how we gain the fans we do, we have people from all walks of life from all different music genre backgrounds who come out to the shows. This makes me happy as i too enjoy many extrememly different genres of music. I dont write music for any specific genre i write music that i enjoy and thankfully it seems some people are also enjoying it

How often do you have a rehearsal?

When were not touring once or twice a week.

Did you have a lot of new members during the years?

Yes,so many members its hard to name them all. Ive been lucky with the group of musicians who have spent time with the band.

You are ten years old, which is quite a great number. Did you celebrate it somehow?

Hah no but now that you mention it maybe should

Thank you for the interview, hope to see you in concerts.

Best of luck to you.

WEB:
http://www.myspace.com/thebanner
http://www.ferretstyle.com/

Kapcsolódó cikkek

THE BANNER – Frailty

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár