Interjúk

The Batallion Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Stud Bronson válaszolt.

Először is, gratula a debüt albumhoz, szerintem nagyon erős lett. Kérlek, beszélj arról, hogyan alakult meg a banda!

Kösz. Mi is elégedettek vagyunk. A bandát én alapítottam 2006 nyarán. Volt bennem egy beépített agresszió, amit ki kellett engednem, úgyhogy megkértem Mr Mordent, hogy dobosként csatlakozzon hozzám, aztán pedig Lust Kilman-nek szóltam, aki korábban a Grimfistben játszott, hogy legyen ő a szólógitáros, valamint a korábban borknagaros Colt Kane-nek, hogy a basszus teendőket lássa el. Elmagyaráztam nekik, miként szeretném, hogy szóljon a banda, és azon nyomban nyélbe is ütöttük a dolgot. Vissza akartuk hozni a régi „érzést”, mivel idegesített minket, ahogy a modern metál hangzik. A személyiségünk is teljesen összepasszol. Úgyhogy most itt tartunk. Remélem, még hosszú ideig együtt maradunk.

Mi a koncepció a banda mögött? Úgy tűnik, hogy számos stílust ötvöztök a black-től a heavy-n keresztül a thrash metálig.

A koncepció egyszerűen az, hogy jó zenét csináljunk. Egészen addig, amíg érzékelhető a zsigeri lázadó hangulat, én nem akarok lecövekelni egyetlen stílusnál. Mindannyian nagy rajongói vagyunk a black, death, thrash, speed metálnak, a hard rocknak, a punknak és a rock’n’rollnak is. Csak fel akarjuk rázni a poklot és kiakasztani a szüleiteket, ha-ha! Nem „művészek” vagyunk, ahogy sok zenész hívja magát. Mi egy metálos arcokból álló bagázs vagyunk, és zúzni akarunk! Nem akarunk semmit sem üzenni a rajongóknak! Csak szétrobbantani a hangszórókat, és elérni, hogy headbangeljetek és emeljétek magasba az öklötöket! AAARRRGGHHH!

Az extrém metál korai formáihoz való visszatérés nyilvánvaló a zenétekben. Elégedetlenek vagytok a legtöbb mai banda hangzásával? Mit gondoltok a mai extrém metálról, különösen a norvég színtérről?

Igen, a modern színtéren sok banda van, de nagyon kevés igazán jó. Én szinte mindig kizárólag régi zenéket hallgatok. Ahányszor csak kapok egy válogatás CD-t egy magazintól, jóformán mindig úgy játszom le, hogy a végén egy banda sem ragad meg az emlékezetemben. A ’80-as években egész más volt a helyzet. Akkoriban sok jó banda volt, és ezek közül sok, amely ma is játszik, még mindig jó. Manapság Norvégiában csak néhány banda „érti” ezt, és azt hiszem, ezek azok, akik majd viszik is valamire. A vicces dolog az, hogy a metál színtér sosem nyüzsgött annyira, mint most, ugyanakkor a zene minősége sem volt soha még ennyire rossz. Ez persze csak a személyes véleményem, sokan nem értenének egyet, és azt mondanák, hogy egy vén, ostoba álmodozó vagyok. De érdekel ez engem egy kicsit is? Nem! Akkor hát!?

A szövegeket egészen egyedinek találtam. A szokásos sötétség-cuccon kívül éltetitek a férfiasságot, és a kiadótok is mint a világ „legférfiasabb bandáját” reklámoz titeket. Szóval, miről is szólnak a szövegek? Hordoznak bármilyen üzenetet?

Ha-ha! Feltűnt neked, hogy remekül szórakozunk szövegírás közben? A mai világban a metál lényege, hogy szórakoztasson, és kiborítsa az embereket. Igen, vannak számaink olyan címmel, hogy „The Spirit Of masculinity” meg „Man To Man Warfare”. Ezek szimplán arról szólnak, hogy kemény férfiak vagyunk, és a primitív férfiösztönökre reagálnak. Arról szólnak, milyen egy férfi természeténél fogva. Manapság a legtöbb férfi egy irodában ül és aktákat tologat. Még 50 évvel ezelőtt is, egy férfi fizikai munkát végzett. Ma csak az öltöny és a nyakkendő van, amit utálunk. Vissza a régi időkhöz, amikor szakáll volt, izom és kemény munka! Igen! Az „üzenet”, amit keresel, nem is a zenében van. Ha üzengetni akarsz a kölyköknek, akkor politikában utazz, ne rock’n’rollban! Bizony! Mi nem üzengetünk. Csak megfigyeléseket teszünk.

Tetszik a „Stronghold of Man” hangzása, nagyon meggyőző. Egyszerre régisulis és erőteljes. Hol vettétek föl?

Egy stúdióban, ha-ha! A Conclave stúdióban vettük fel, amit Bjørnar Nilsen (Vulture Industries és Black Hole) üzemeltet. Nagyszerű ember, és könnyű vele kijönni. Azt is megengedte, hogy whiskyt és sört igyunk, meg dohányozzunk a stúdióban. Ezt ma már kevés helyen engedik meg. Ma már mindez veszélyesnek számít munkakörnyezetben. Millió autó és repülőgép szennyezi folyamatosan a környezetet, és azt akarják, hogy ne dohányozz. Jó reggelt! Most komolyan. OK, nem ez a lényeg, csak megemlítettem. Ja, a debüt EP-t is Bjørnarral vettük fel a Conclave-ban. Nagyon erősen ajánlom stúdió munkához és ivászathoz is.

Mely bandák voltak rátok hatással? Milyen zenét hallgatsz általában?

Ó, sokfélét. Kezdjük az ’50-es évekkel: Elvis Presley, Buddy Holly, Chuck Berry, Little Richards és Jerry Lee Lewis. A ’60-as évekből: The Rolling Stones, 13th Floor Elevators, Jimi Hendrix, Kinks, The Sonics. A ’70-es évekből: Black Sabbath, Motörhead, Thin Lizzy, The Sex Pistols, Ramones, AC/DC. A ’80-as évekből: Celtic Frost, Sodom, Motorhead,Venom, Destruction, Morbid Angel, Slaugther, Slayer, Running Wild, Metallica, Twisted Sister,Wasp, Mötley Crue és Piledriver. A ’90-es évekből: Darkthrone, Mayhem, Immortal, Motörhead. A 2000-es évekből: Motörhead. De tudod mit? Nekem ez mind rock’n’roll.

A bandatagokat már ismerhetjük mint más, jól ismert együttesek tagjait és volt tagjait is. A Batallion egy full-time banda, vagy inkább más dolgokkal is elfoglalt zenészek szuperprojektje?

Szeretném világossá tenni, hogy a Batallion egyáltalán NEM project zenekar. Teljes jogú banda vagyunk. Igen, mindannyian sokáig játszottunk más együttesekben. Ám most igenis a Batallion áll figyelmünk középpontjában. Mindössze Lust játszik még a Deride-ban és én egy Bombers nevű Motörhead tribute bandában Abbath-tal (Immortal). Ez minden! Ezek közül egyik sem fog soha ütközni a Batallionnal.

Milyenek eddig a sajtó (és a hallgatók) reakciói az új kiadványra?

Nagyon jók, tényleg. A legtöbb kritikus úgy tűnik, érti a zenénket, és az emberek is, akik hallották. Debüt albumként ezzel teljesen elégedettek vagyunk. Számos koncertet és jó kritikákat eredményezett. Jobb, ha az emberek megszoknak minket, mert még sokáig itt leszünk! Értem?!

Van valami terv arról, hogy turnéval támogassátok meg ezt az albumot? Lehet reménykedni majd egy magyarországi koncertben?

A leghatározottabban tervbe van véve pár koncert! Már eddig is játszottunk a következő fesztiválokon: Hole In The Sky, Inferno Festival, Karmøygeddon Festival, Lost Weekend, La ferme Du Rock, és az olsói Scream Festen is fel fogunk lépni. Ezen kívül lesz még októberben 3 koncertünk Hollandiában, és januárban 4 Németországban. Érdemes figyelemmel követni Myspace-es honlapunkat pontos dátumokért és helyszínekért. Sajnos Magyarországon e pillanatban nincs bejelentett koncertidőpontunk, de szeretnénk ott is játszani! Ha bárkit ismertek, aki ezt leszervezné velünk, lépjetek velünk kapcsolatba, és eljövünk felbaszni az agyatokat! Roadként voltam már Magyarországon az Immortallal, és nagyon tetszett. Elmebeteg rajongók, jó sör, és a legjobb nők egész Európában! Komolyan!

Köszönöm az interjút. Üzensz valami utolsót a Kronos Mortus olvasóinak?

Nem. MI köszönjük, hogy érdeklődtél a Batallion iránt. Csak higgyetek a rock’n’rollban, ennyi! STAY HUNGRY!

——————-

ENGLISH VERSION

First of all, congratulations to your debut album, I believe it’s very powerful. Please tell us about how the band was formed!

Thanx. We are satisfied as well. The band was formed by me in the summer of 2006. I had an inbuilt aggression that I needed and outlet for, so I asked Mr Morden to join me on drums, then I told Lust Kilman who used to be in Grimfist to play lead guitar and Colt Kane who used to be in Borknagar to play bass. I explained my ideas of how I wanted the band to
sound, and we hit it off immediately. We wanted to get back the old „feel” as we were very annoyed with how modern metal sounds. Also our personalities fit perfectly. So here we go. I reckon we will be around for a long time.

What is the conception behind the band? Seemingly you fuse many influences from black through heavy to thrash metal.

The conception is just to make good music. I don’t care about getting locked into a specific style as long as you can sense the guts and the rebellion atmosphere. We are all fans of black metal, death metal, thrash metal, speed metal, hard rock, punk and rock n roll. We just wanna raise hell and piss off your parents! ha ha! We are not „artists” as many musicians wanna call themselves. We are a gang of metalheads who just wanna thrash out! We are not here to give our fans a message. We just wanna blast your speakers and make your heads bang and your fists raise! AAARRRGGHHH!

The reach back to primordial forms of extreme metal is obvious from your music. Are you dissatisfied with the sound of most of the contemporary bands? What do you think about today’s extreme metal, especially about the Norwegian scene?

Yeah, the modern scene counts many bands, but very few great ones. I nearly almost listen to old music exclusively. Every time I get a compilation CD from magazines for example I nearly always find myself playing through it with no bands that will stick in my memory. In the 80’s it was different. Back then loads of bands were good, and many of those bands that are still playing are still good. In Norway these days we have a couple of new bands that „understand” this, and I think those are the ones that will get somewhere. The funny thing is that the metal scene has never been more alive, but the quality of the music has never been so bad. Of course, this is just my personal opinion, and many people will disagree and think that I am a dreamer and an old idiot. But should I care about that? No! All right!

I found your lyrics quite unique. Besides the usual darkness-related stuff, you praise masculinity; even your label promotes you as „the most masculine man” in the world. So, what are the lyrics about? Do they carry any message?

Ha ha! Have it occurred to you that we actually have good time writing and playing our music? Metal in our world is meant to entertain and piss people off. Yeah, we have a song called „The Spirit Of masculinity” and we have „Man To Man Warfare”. These songs are actually just about being tough men and answer to our primitive instincts as men. They are about how the men actually are from nature’s side. Today most men just sit in offices all day and move papers. Only 50 years ago men were doing manual work. Today it’s just suit and tie, which we hate. Back in the day it was beard, muscles and hard work. All right! The message’ you ask for should
not be in music at all. If you have a message for the kids, you should join politics, not rock n roll! All right! We don’t do messages. Only observations.

I like the sound of „Stronghold of Man” very impressive. Old-schoolish and powerful at the same time. Where did you record it?

We recorded it in a studio. Ha ha. It was recorded in Conclave studio, which is run by Bjørnar Nilsen from Vulture Industries and Black Hole Generator. He is a great person and easy to deal with. We were even allowed to drink whiskey and beer and smoke cigars and cigarettes in his studio. Not many studios allow you to do that anymore. Today everything is considered dangerous and those are bad things in a working environment. There are millions of cars and airplanes running around constantly and polluting, and they want us to stop smoking cigarettes? Good evening! Be serious. Ok, a bit beside the point, but I had to get it out. Yeah, we also recorded our debut EP with Bjørnar and Conclave. I can recommend him very strongly both for studio work and drinking.

Which bands had influence on you? What kind of music do you regularly listen to?

Oh. A great deal. Let me start with the 50s:. Elvis Presley, Buddy Holly ,Chuck Berry, Little Richards and Jerry Lee Lewis. The 60s: The Rolling Stones,13th Floor Elevators, Jimi Hendrix, Kinks, The Sonics. The 70’s: Black Sabbath, Motörhead, Thin Lizzy, The Sex Pistols, Ramones,AC/DC. The 80’s: Celtic Frost, Sodom, Motörhead, Venom, Destruction, Morbid Angel, Slaughter, Slayer, Running Wild, Metallica, Twisted Sister, Wasp, Mötley Crüe and Piledriver. the 90’s: Darkthrone, Mayhem, Immortal, Motörhead. The 2000’s: Motörhead.
And you know what? It’s all rock n roll to me.

The band members are all known as members or ex-members of well-known bands. Is The Batallion a full-time band or rather a superproject of musicians busy with other acts?

Let me get this one straight: The Batallion is NOT a project band at all. We are a decent band in all regards. Yes, we have all played in bands before for a long time. The Batallion is our main focus indeed. The only other bands we play in are: Lust plays also with Deride ,and I have a Motörhead tribute band with Abbath (Immortal) called Bombers. That’s it! None of this will ever come in conflict with The Batallion.

How about the press (and mass) reactions to the new release so far?

They have been very good really. Most of the critics seem to understand our music ,and also the people who have heard it. For a debut album we have to be very satisfied. It has resulted in many gigs and good reviews. People better get used to us, because were gonna be around for a long time whether you like it or not! All right!

Any plans of supporting this album with a tour? Can we hope that you will visit Hungary some time?

There will definitely be quite a few gigs! We have already played Hole In The Sky, Inferno Festival, Karmøygeddon Festival ,Lost Weekend, La ferme Du Rock and now we are booked for Scream Fest in Oslo. Other than that we will play 3 gigs in Holland in October and 4 gigs in Germany on January. Stay tuned on our Myspace for exact dates and venues. Sorry to say we have no gigs in Hungary booked at the moment, but we sure would like to! If you know anyone who’d dare to book us, get in touch and we will come to fuck you up! I have been to Hungary with Immortal as a roadie, and I liked it a lot. Stark raving mad audience and good beer and the best looking women in Europe! All right!

Tank you for the interview. Last message for the readers of Kronos Mortus?

No. Thank YOU for the interest in The Batallion. Just believe in rock n roll. That’s it! STAY HUNGRY!

WEB: http://www.myspace.com/thebatallion666

Kapcsolódó cikkek

THE BATALLION – Head Up High

Dr. Feelgood

THE BATALLION – Stronghold Of Men

Davkov

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek