
Amikor megalakul egy zenekar általában sokféle nehézségekbe ütközik, sajnos ti így jártatok.
Viszonylag rég alakult a The Beast Within, ment frankón minden, jött az album… Jól sikerült a kezdés, elég sok rajongót szereztetek.
Ne beszéljünk negatív dolgokról. Kérlek csak jót mondjál a csapat jelenlegi helyzetéről, állapotáról és küzdési akaratáról 🙂 !
Egy hosszabb csendes időszak után, amikor mindenkinek máshol voltak a prioritásai az életben (egyetem befejezése, munka, stb) bő másfél éve újult motivációval és komolyabb hozzáállással elkezdtük feléleszteni a zenekart. Jelenleg mindenki nagyon élvezi a zenélést, mint hobbit és a közös zenélést is egyaránt.
Kiemelkedő pozitívum, hogy basszusgitáros poszton egy két évvel ezelőtt egy régi barátunk, Soós Hannó Soma kezdett el játszani. Ez a pozíció mindig is bizonytalan volt a zenekar életében, hiszen míg a többi tag a kezdetek óta változatlan, addig már négy basszusgitárosunk is volt az évek alatt. Soma nem csak hangszeres tudásával, hanem személyiségével is erősíti a bandát, még soha nem volt ennyire stabil a csapat, mint most.
A „Temperance” album és a „Sixtinction” Ep alapján mondhatunk profi szintű zenekarnak. A Lowland fesztivál-Next metal generations szereplésre milyen ötlet vezérelt? Mennyire erősítette meg újra a bandát? Tökéletesnek neveznéd a második helyet, vagy azért kicsit szomorúak vagytok, hogy lecsúsztatok a dobogó legfelső fokáról?
Annak ellenére, hogy már voltak korábbi hanganyagaink is az inaktivitásunk miatt a zenekari időszámítást szeretem a Sixtinction Ep megjelenésétől számolni. Ez azt jelenti, hogy nem egy 11 éves zenekarként tekintek a bandára, hanem egy 1 éves zenekarként. Ezek alapján úgy gondoltuk, hogy még bőven kezdők vagyunk és a Next metal generations nyújtotta lehetőség, mindenképpen új kapukat nyithat meg a számunkra, tekintve hogy nem rendelkezünk túl sok szintér ponttal.
A helyezéssel teljesen elégedettek vagyunk, ami számunkra a legfontosabb volt, hogy pozitív kritikát kaptunk a zsűritől és hogy jól éreztük magunkat a bulin. 🙂
Az I Am Atlas zenekarral beszéltetek az eredményhirdetés után? Megbeszéltétek, hogy ki a jobb valójában 🙂 ? Esetleg a sörök tekintetében meg tudtátok őket verni 🙂 ? Közös koncertet terveztek valamikor, mert szerintem szuper lenne?
Sajnos nem volt alkalmunk velük beszélgetni, de a zenéjüket már többször is meghallgattuk és az alapján valóban megérdemelték a srácok az első helyet, innen is gratulálunk nekik.
Sörökben nem biztos, hogy tudnánk velük tartani a lépést, de úgy érzem, hogy a vodka fogyasztási képességei a zenekarnak cserébe kiemelkedőek. 🙂
Közös koncertről egyelőre nem volt szó, de természetesen nyitottak lennénk rá.
A szerepléseteken kívül, hogy éreztétek magatok a fesztiválon? Mennyire jó dolog ez a rendezvény? Tényleg, van valami történetetek a Lowland fesztivál kapcsán?
Nagyon jól éreztük magunkat, mindannyiunknak ez volt az első alkalom, hogy a Lowlanden jártunk. Mind fellépőként, mind koncerten bulizóként szuper volt minden, profi a fesztivál.
Reméljük, hogy minél több Lowland lesz még, mert jövőre mindenféleképpen visszalátogatunk, abszolút szeretnénk támogatni a rendezvényt.
Hogyan tovább? Milyen tervek vannak? Esetleg várható egy új album? Mi lesz a következő célja a zenekarnak?
Jelenleg szeretnénk aktívak maradni és rendszeresen fellépni. Ezen felül szeretnénk új dalokat írni, de egyelőre még nem döntöttük el, hogy milyen formában fogjuk ezeket kiadni (single, EP vagy nagylemez lesz e). Már dolgozunk az új számokon és szeretnénk minél előbb kiadni valami újat, de semmi konkrétumunk nincs még.
Ami biztos, mindenképpen tervezzük meghúzni az elkövetkező időszakot, mind bulik, mind zenék szempontjából.
Valamikor régen amikor elkezdtél zenélni, mennyire változtatta meg a napjaidat? Mennyire szorult minden a háttérbe? Egyébként mikor volt ez pontosan és melyik haverodnak szóltál először, hogy zenekart akarok?
14 évesen, amikor elballagtam általános iskolából kaptam egy elektromos gitárt ajándékba. Azért akartam azt, mert úgy gondoltam, hogy az a hangszerek gördeszkája és én leszek a legmenőbb srác a suliban. Az első egy két évben minden reggel felkeltem iskola előtt egy órát gyakorolni.
17 éves voltam, amikor megismerkedtem Botival (gitár) és Marcival (ének) és gyorsan kiderült, hogy hasonló zenét szeretünk. Az első alkalommal, amikor találkoztunk, megbeszéltük, hogy csinálunk egy bandát és létre is jött a The Beast Within.
Akkoriban még nagyon hosszú próbákat toltunk, de ez nagyobb részt szólt a haverkodásról és a szórakozásról mintsem a zenélésről.
Ennek a visszáját is megélted, ezért arra lennék kíváncsi, hogy ilyenkor mennyire törekszel újra visszaállítani a „rendet”? Hogyan lehet és kell gondozni egy zenekart 🙂 ?
Már mindenki felnőtt és „csak” dolgozik, ezért jelenleg kevesebb mellékküldetés van már az életben, mint régen. Élvezzük, amit csinálunk és szívesen töltjük a szabadidőnket zenéléssel. Próbálunk rugalmasak lenni és megértjük, ha valakinek egyéb elfoglaltsága van.
A zenekar gondozásában nagyon fontos a megfelelő hozzáállás a tagok részéről, hiszen csak akkor lehet csinálni, ha tényleg élvezed. Illetve mindenkinek kompromisszum képesnek kell lennie, mert nem lehet mindig olyan döntéseket hozni, ami mindenkinek egyszerre megfelelő.
Jelenleg mely magyar csapatokkal tartjátok a kapcsolatot és miért jöttök ki velük olyan jól? Kik a legújabb barátaitok?
Sokat köszönhetünk a Nest of Plaguesnek, akik előtt időn már kétszer is felléphettünk. Régóta ismerjük egymást és hálásak vagyunk, hogy ennyi év után sem felejtettek el minket.
Lévén, hogy szegediek vagyunk a helyi metál színtér bandáival is jó a kapcsolatunk, hiszen innen-onnan, de már elég régi ismerősök vagyunk az olyan bandákkal, mint a LEM vagy a Jigokü. Már évek óta szoros kapcsolatot ápolunk az igaz nem metálban, hanem emo, grunge stílusban utazó Mirror Twinnel, mert már három éve osztozunk egy próbatermen és egy gitároson.
2024 fele már eltelt. Mi volt ebben az évben számotokra a legjobb?
Nagy mérföldkő volt az első videóklipünk elkészítése a Dreamers of a Dying World című dalunkhoz. Ezúton is szeretnénk megköszönni a No Total Films stúdiónak a profi munkát.
Kiemelkedő koncertélmény volt a Nest of Plagues 10. születésnapi buliján játszani az Instant-Fogas Komplexumban és a Lowland fesztiválon is, hiszen ez volt az első fesztivál, amin felléphettünk. Felüdülés volt sötét klubhelyiségek után a szabadban zenélni.
Terveztek esetleg másféle tehetségkutatón való szereplést? Jó lenne, ha több ilyen lehetőség kínálkozna Magyarországon?
Egyelőre nincsen tervemben, de abszolút nyitottak vagyunk az ötletre. Nagyon örülőnk, hogy van lehetőség az extrém metál zenekarok számára, hogy megmutassák magukat.
Értékes amit csináltok, érezhetően magas színvonalon zenéltek. Kérlek jelezzétek a rajongóknak, hogy fontosak számotokra!
Köszönöm a válaszokat!
Köszönjük szépen a kérdéseket és a kedves szavakat! Még egyszer bocsánat a kései válaszokért.

https://www.facebook.com/thebeastwithinband
https://www.instagram.com/thebeastwithinband
https://thebeastwithinband.bandcamp.com
https://twitter.com/tbwdeathcore