Interjúk

The Haunted Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Patrik Jensen, a The Haunted gitárosa válaszolt.

Üdv a Kronos Mortuson! Mi újság Svédországban? Most, hogy befejeztétek az új album felvételeit, úgy döntöttetek, hogy pihentek egy kicsit, vagy mentek tovább turnézni és fesztiválozni?

Igen, épp most fejeztük be az új album rögzítését. Ezen a nyáron már csak néhány fellépés van hátra, utána pedig veszünk egy kis pihenőt. Րsszel ismét lesznek koncertek, főleg Skandináviában. A következő buli az izraeli Tel Avivban lesz az Anthem Fesztiválon. [Ez a koncert azóta le lett mondva – Davkov].

2006-os „The Dead Eye” c. albumotok jelentős eltérést mutatott a korábbi hangzásotoktól, gondolok itt a tiszta énekre és a melankolikusabb hangvételre. Mi a helyzet az új albummal, amely, ha nem tévedek, épp ma kerül a polcokra [tévedtem – országtól függően szeptember 17-e és október 31-e között fog megjelenni] – viszi tovább az új irányt, vagy visszatér a korábbi hangzásotokhoz?

Határozottan visszatérést jelent a korábbi hangzáshoz. A „The Dead Eye” egy olyan kiadvány volt, amit otthon, magányosan hallgattál, és amihez talán több meghallgatás kellett, amíg ráérzel a hangulatára. Az új hangzóanyag viszont valami olyasmi lesz, amit akár egy partin is élvezni lehet, vagy miközben autót vezetsz, nagy sebességgel. Nagyon szenvedélyes, tele van megjegyezhető riffekkel, groove-okkal, rengeteg intenzitás, agresszió és pozitív energia van benne.

Kérlek, mesélj a körülményekről, amelyek közt az új anyagot fölvettétek. Különbözött valamiben a dolgok menete a szokásostól?

Igen, ezúttal valóban más volt. Ezt az albumot élőben akartuk felvenni, és ilyesmit még sosem csináltunk. Ez az egész hangzást sokkal életszerűbbé, organikusabbá tette, közelebbivé ahhoz, ahogyan koncerten hangzania kell majd. Ezenkívül most jóval rövidebb idő alatt készültünk el, mint a korábbi albumoknál. Alig tizenkét napba telt, míg manapság Svédországban teljesen szokványos dolog öt hetet tölteni egy album felvételeivel.

Noha az album még nem került kiadásra, már kaphattatok visszajelzéseket a sajtóból. Amennyiben így van: pozitívak ezek a visszajelzések?

Igen, nagyon pozitívak. Magasztalják az új felvételt, amiért egyszerre nagyon fogós és agresszív, és visszanyúl a korábbi idők hangzásához.

De ugye nem azért, mert elégedetlenek volnátok az előző albummal?

Természetesen nem. Elégedettek vagyunk azzal az albummal, csak tudod, ezúttal valami direktebbet, arcbamászóbbat szerettünk volna. Abban az időben azt az albumot kellett megírnunk, valami sötétebbet, borongósabbat, mint a szokásos. Most visszatértünk, tele vagyunk dühvel, és ezt az energiabombát szabadítottuk a világra!

Az tagadhatatlan, hogy széles körben a neothrash egyik első képviselőjeként tisztelnek benneteket. Mi a véleményed erről az új thrash reneszánszról? Felérnek az új bandák a régiek színvonalához? És neothrash-nek tartod még a zenéteket?

Sosem tartottam a Haunted-ot neothrash-nek. Valóban vannak thrash nótáink, és thrash hatásaink is, de sok más hatás is megfigyelhető: death és heavy metál, groove, gothic/dark elemek, és egyfajta sötét, apokaliptikus rock. Örülünk, hogy sok fiatal banda számára jelent inspirációt a zenénk, de nem hinném, hogy mi kezdtük volna el ezt az újvonalas thrash dolgot.

Az én értelmezésemben a bűnbakképzés mindig is központi szerepet játszott a szövegeitekben – innen a második album címe, „Made me do it” [ő tétette ezt velem – Davkov]. Miről szólnak az új album szövegei?

A szövegeket Peter [Dolving, énekes – Davkov] írja. A minket körbevevő való világ folyamatos ihletet jelent számára, és elég pesszimistává teszik a szövegeket. Peter józan („gyógyult”) alkoholista, nagyon sok nehézségen ment keresztül, és így különösen érzékeny az igazságtalanságra. Ugyanakkor a szövegek nem teljesen reményvesztettek, egy csomó pozitív energia van a zenében, és ezt a szövegek is aláhúzzák.

Tervezitek, hogy Magyarországra látogattok a közeljövőben?

Sajnos nem. Eddig két koncertünk volt Magyarországon, és emlékszem, hogy arrafelé nagyon őrültek a rajongók! A promotereink tervei olyanok, Közép-Európa ritkán fér bele a turnékba. Őszintén reméljük, hogy egyszer még eljutunk hozzátok. Vannak arra nyári fesztiválok?

Igen, az éves Sziget fesztivál egyike a legnagyobbaknak Európában, és nagy metál bandák is fellépnek ott.

Akkor talán jövőre!

Úgy legyen. Köszönöm az interjút. Üzensz valamit a Kronos Mortus olvasóinak?

Tavaly felléptünk Magyarországon, és remekül éreztük magunkat. Nem csak a koncert volt nagyszerű, hanem az emberek is nagyon kedvesek voltak, még segítettek is, amikor kiruccantunk egy kis városnézésre. Ó, és a margitszigeti termálfürdő is király volt! Figyeljétek a híreinket!

———————–

ENGLISH VERSION:

Answers are given by Patrik Jensen, guitarist of The Haunted

Welcome on Kronos Mortus! What’s up there in Sweden? Now that you’ve finished the recordings of the new album, have you decided to have some rest or you go on touring and playing on festival?

Yes, we have just finished the recordings of our new album „Versus”. We only have a few shows remaining in the summer and then have some rest. In the fall we are going to play on stage again, mainly in Scandinavia. Our next gig will be in Tel Aviv, Israel, at the Anthem Festival. [That show has been cancelled since the interview – Davkov].

Your 2006 album „The Dead Eye” was a significant departure from your usual sound, featuring clean vocals and a more melancholic touch to it. What about the new album which, if I’m right, just gets on stocks today [I wasn’t, it will be released between 17th September and 31st October, depending on country – Davkov] – does it carry on this new direction or it reaches back to your earlier sound?

It definitely reaches back to our earlier sound. „The Dead Eye” was a release to be listened to when you are alone, in silence, and it probably required more listenings to get into its atmosphere. The new release, however, will be something you can enjoy even at a party, or when driving car at high speed. It is very passionate, full of memorable riffs and grooves, and there is much intensity, aggression and positive energy in it.

Please tell us about the circumstances in which the new release was recorded. Was it any different from the usual course of things?

This it was different indeed. We wanted to record the album live, and we have never done that so far. This made the overall sound of the release much livelier and organic, getting close to how it is supposed to sound at gigs. Also, this time the recordings took much less time than in the case of our earlier albums. It barely took twelve days, whereas nowadays in Sweden it is customary to spend five weeks with the recordings of an album.

Although the album is not yet released, you may already have received some feedback from the press. If so, are these positive?

Yes, they are very positive. They acclaim the new release for being very catchy and aggressive at the same time, reaching back to the sound of the earlier era.

But that’s not because you are disappointed with the previous album, is it?

Of course not. We are content with that album, it’s just that this time we wanted something more direct, in-your-face, you know. At that time that was the album we had to write, something darker and gloomier than usual. Now we are back, full of anger, and release this bomb of energy to the world!

Undoubtedly, you are widely recognized as one of the pioneers of neothrash. What do you think about this renaissance of thrash metal? Do the new bands live up to the old standards? And do you still regard your music neothrash?

I have never considered Haunted to be neothrash. We do have some thrash songs and we have thrash influences, but there are many other influences too: death and heavy metal, groove, gothic/dark elements, and a kind of dark, apocalyptic rock. We are glad that many younger bands found inspiration in our music, but I don’t think we started this new age thrash metal stuff.

On my understanding, scape goat creation has always been central to your lyrics – hence the title of your second album „Made me do it”. What are the lyrics of this new album about?

The lyrics are written by Peter [Dolving, vocals – Davkov]. The real world around us is a constant source of inspiration for him and makes the lyrics mostly pessimistic. Peter is a sober alcoholic, he has gone through many hardships of life, and is very sensitive to injustice. On the other hand, the lyrics are not entirely hopeless, also there is much positive energy in the music and the lyrics underlie this.

Are you planning to visit Hungary some time in the near future?

Unfortunately no. We had two gigs in Hungary so far, and I remember that the fans there really went crazy! Due to our promoters, Middle-Europe is somehow rarely involved in our tour dates. We truly hope to get there one more time. Are there some summer festivals?

Yes, the annual Sziget (Island) festival is one of the biggest fests in Europe, and also features great metal bands.

Then maybe next year!

We hope so. Thank you for the interview. Any message to the readers of Kronos Mortus?

We played live in Hungary last year, and had a great time. Not only the concert was great, but the people were also very kind and even helped us when we were going out for sightseeing. Oh, and the spa at the Margitsziget was also great! Watch out for us!

WEB: http://www.the-haunted.com/

Kapcsolódó cikkek

The Haunted – Kínai, japán és ausztrál turné; európai fesztiválok; új anyag írása!

KMZ

The Haunted „Exit Wounds” albuma teljes egészében meghallgatható streamként

KMZ

The Haunted – „Time (Will Not Heal)” stream a MetalSucks.net-en

KMZ

The Haunted – Első dal az „Exit Wounds” albumról; különleges vendégszereplők bejelentése!

KMZ

Hot News: The Haunted – Announce new album title, release date and launch cover artwork!

KMZ

Hot News: The Haunted – Album recordings ongoing; Re-schedule dates in Scandinavian; Festivals announced!

KMZ

Hot News: The Haunted – Begin new album recordings; Announce support acts for Scandinavian live-dates!

KMZ

Hot News: The Haunted – Launch new song „My Enemy”; Announce Scandinavian live-dates!

KMZ

Hot News: The Haunted – „Eye Of The Storm” single out now

KMZ

Hot News: The Haunted – release „Eye Of The Storm” Single; 70,000 Tons Of Metal appearance!

KMZ

Hot News: The Haunted – Return with a revamped line-up and launch introductory video clip!

KMZ

Hot News – The Haunted: Launch “No Ghost” Video Clip Online! Announce First-Ever Gigs In China!

KMZ

Hot News – The Haunted: Announce "Close-Up Made Us Do It" Shows In Sweden With Entombed; Touring Japan With Ihsahn And Leprous

KMZ

THE HAUNTED – Unseen

Krisz

THE HAUNTED – Warning Shots

versus

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek