Gergő, amennyiben nem tévedek, a The Konstellation elődje volt a Tenowar. Erről a bandáról mit kell tudni? Beszélnél róla részletesen?
A Tenowar 16 évesen ifjúkori kezdeményezésem volt, viszont már akkor is felfigyeltek a zenekarunkra, ugyanis az Einsatzkommando ezer példányszámban adta ki a The Darkness Of A Hungarian Forest című lemezünket. Léteztünk Hunderworld néven is, ezzel a kezdeményezéssel felkerültünk a The Life Has New Meaning című magyar Burzum tribute válogatásra a Jesus’ Tod feldolgozásával. Ezen zenekarok hajtómotorja mindig egy-két ember volt – köztük Sipos Levente aka Barglish, a jelenlegi gitáros is -, de a társaságból egyedül csak én maradtam meg alkotóként, ezért úgy éreztem, hogy új néven kell tovább folytatnom a zenélést. Ekkor született meg a Constellation, amit később jogi viták miatt a The Konstellationre változtattuk.
Megfordultál a Baskíria és a Damned Spirits’ Dance soraiban is, valamint élőben kisegítettél a Funebre-ben, mennyi ideig voltál a bandák tagja? Netán csak session muzsikus voltál?
Először a Funebre-be szálltam be session basszerként, majd ott gitároztam is. Közben csatlakoztam a Baskíriához zeneszerzőként és live basszusgutárosként, 2009-ben pedig felkértek a Damned Spirits’ Dance kisegítő basszusgitárosi posztjára, amit fél évig töltöttem be. Ezt a három éves korszakot azért zártam le, mert nem maradt elég időm a saját terveim megvalósítására, így szinte egy időben szálltam ki ezekből a zenekarokból, hogy teljes erővel a The Konstellationre koncentrálhassak.
Egy demót és két Ep-t rögzítettél a lemez megjelenése előtt, ezekről mit mondanál?
2009-ben jelent meg a Legends demó a zenekar első anyagaként. Ezt a rövid, három számos anyagot egyedül rögzítettem, a szövegvilága az asztrológiához és a görög mitológiai alakokhoz volt köthető, de zeneileg ekkor még nem volt kiforrott a stílusunk. Ebben az időszakban élő felállásban én énekeltem és gitároztam is. Az első EP-t a Hungarian Stars címmel publikáltuk 2010-ben, ami hangzásvilágban már lényegesen eltért a demótól – ekkor vettük be ugyanis a csapatba Sacrunt (Hídvégi Tamást – ex-DSD, ex-Alhana) szintisként és kezdtünk el dobgépet használni felvételen és élőben is egyaránt. Különböző északi avantgarde zenekarok hatását is érezni lehetett már ezen az anyagon. Rá egy évre a adtuk ki a Beware The Living EP-t az előző kislemez folytatásaként, aminek a hangzásvilágába szimfonikus elemeket – vonósokat, kórust – építettünk be. A szövegeim materialistábbá váltak, de például József Attila Nem én kiáltok című versének pár sora is megtalálható a címadó szám szövegében angolul.
Jó reklám volt a csapatnak, hogy felkerültetek az A Hungarian Tribute To Bathory: Turulheart válogatásra? Miért a Born For Burning-et dolgoztátok fel?
Ez volt az első szám, amit a Bathory-tól hallottam, és úgy éreztem, stílusos lenne, ha ezzel tisztelegnénk Quorthon emléke előtt. Megtisztelőnek éreztük a lehetőséget, különesen azt, hogy a Black Mark is kiadta.
Mikor álltatok neki az Order Of The Universe felvételeinek? Hogyan zajlottak, mennyi ideig tartottak a felvételek?
Nagyjából 2012 elején kezdtem el írni a lemezt, amit augusztusban vettünk fel az R-X stúdióban (köszönet Vándor Eriknek!), amiről a 1 like Rock is forgatott egy stúdióriportot. Egy hét alatt készültünk el a felvétellel, melynek nagy részét az eklektikus énektémák feléneklése vette igénybe. Az utómunkálatokat magam végeztem, november végére készült el.
A basszuson kívül mindent te játszottál fel, noha a dob gépről ment, nem volt megterhelő számodra a felvétel?
A zenélés számomra egyfajta megszállottság, amit nem munkaként fogok fel. Az időm és a pénzem nagy részét erre fordítom, így inkább kihívásként tekintettem a felvételre, melyet véghez is vittem; az eredményt pedig mindenki meghallgathatja.
Egy kifejezetten nehéz, sokszínű albumot hoztál létre, amelyet nem lehet beskatulyázni, bekategorizálni és nehéz feldolgozni, te hogyan ajánlanád a rajongók figyelmébe a korongot?
Én Hungarian Extreme Metalnak nevezném. Az embereket nem szeretném sem meggyőzni, sem legyőzni – aki szeretné, annak elérhető ingyen, és most már lehet rendelni fizikai formában is.
Kifejezetten pozitívum, hogy egyetlen egy konkrét csapathoz sem lehet hasonlítani…
Mivel minden új zene a régiek ötvözete, ezért lehetne kiemelni konkrét hatásokat, de úgy gondolom, hogy sikerült valami egyedit alkotni. Ha ezt a hallgatóság is így gondolja, annak mi csak örülünk.
Arra kérnélek, hogy saját szavaiddal beszélj részletesen a lemezen szereplő dalokról!
Szerintem a zene egy univerzális kifejezőeszköz, komplexitása miatt megfoghatatlan, ezért úgy vélem, hogy az én véleményem helyett inkább a közönségé számít igazán. Ha a szövegvilágot nézzük, a számok azt beszélik el, hogy az új világrend felállása után, a jövőből a múltba visszatekintve milyen események történtek – mi ezt az univerzum „prófétáiként” adjuk át dalok formájában.
Hazánk jelenlegi underground színterén, hová helyeznéd a The Konstellationt?
Hazánk egyik feltörekvő extrém csapatának számítunk szerintem, de ennek megítélése nyilván szubjektív.
Mivel már komplett zenekarról beszélünk, nehéz volt megtalálni a megfelelő embereket a hangszeresi posztokra? Stabilnak, állandónak mondható a felállás?
Sok zenész megfordult a The Konstellationben, de a komolytalanoktól sikerült megválni, és megtalálni a megfelelő zenésztársakat. Sipos Levente már a kezdetektől a zenekar tagja, Bucsi László a tavalyi év elején csatlakozott hozzánk. A legnehezebb dolgunk a dobosokkal volt, de Oleg személyében ősztől az általam ismert egyik legtehetségesebb dobossal bővült a zenekar.
Felkerültök a Terrorizer magazin márciusi mellékletére, ez a lehetőség hogyan jött? Ezáltal megnyithat bizonyos kapukat a zenekar előtt? Felhívhatja ez a lehetőség a magyar undergroundra a figyelmet?
Felkeresett minket a Terrorizer Magazin a szereplés ötletével, mivel az egyik legerősebb magyar black metal fellépőnek tartják a zenekart. Végül több száz jelentkező közül választották ki a The Konstellationt a Beast From The East válogatásra. A korong a 2013 márciusi 233. szám mellékleteként jelent meg. Azóta már több megkeresést is kaptunk, főként lemezvásárlással kapcsolatban, de vannak más jellegű felkéréseink is.
További terveitekről mit árulnál el?
Jelenleg készül egy új EP, III. címmel, a második nagylemez előhírnökeként. Tervezünk egy klipet is az első nagylemezünkön lévő The Anger Source című számunkhoz, amit a Frisk Media készít majd el. Lesznek még nagyobb volumenű fellépések, de erről majd később.
Köszönöm szépen az interjút és minden jót kívánok!
Mi is köszönjünk az interjút! Csekkoljátok a Facebook oldalunkat a további infókért!