The Vintage Caravan Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Guðjón Reynisson válaszolt.

Egyértelműen érezhető, hogy a régi retro rock stílust újra egyre többen szeretik. Fiatalok vagytok és ti is ebben a műfajban zenéltek. Hogyan szerelmesedtetek bele ennyire a régi nagyok zenéjébe?

Mind ilyen jellegű zenén nőttünk fel. Az apám kilenc éves koromban mutatta meg nekem Uriah Heepet, azóta szinte megállás nélkül hallgatom. Ugyan ez a helyzet mindegyikünkkel. A szüleink felelősek a zenei ízlésünkért.

Izlandon gondolom már szereztetek némi ismeretséget. Hogyan fogadták odahaza a zenéteket? Mikor döntöttetek úgy, hogy ez nektek kevés és világszerte ismertebbé akartok válni?

Hehe, hát az jó régen volt. A banda egészen 2009-ig nem volt komoly projekt, azóta viszont azon dolgozunk, hogy elérjük a céljainkat, ami sikerült is a Nuclear Blast szerződéssel. Viszont előtte ismertté kellett tenni magunkat Izlandon. 2011-ben a bemutatónk végett aláírtunk egy forgalmazási szerződést Senával, Izland legnagyobb kiadójával. Egy évvel később már egy egészlemezes szerződésünk volt és kiadtuk a Voyage-ot Izlandon.

Abban a szerencsés helyzetbe kerültetek, hogy a Nuclear Blast kiadóhoz szerződtetek. Most újra megjelentette világszerte a „Voyage” című albumotokat. Mennyire vagytok boldogok? Kezdtek hozzászokni a nagyobb rivaldafényhez?

Hehe, le sem tudom írni szavakkal, hogy ez mennyire boldoggá tesz. Maga a megvalósult álom. Szerintem talán még fel sem fogtuk igazán, hogy mi történt az elmúlt pár hónapban, hehe.

A zenétek könnyen megszerethető a fiatalok számára is, mert nem fullad unalomba az egyszerűség ellenére sem, mert változatos és jó dallamokat hallunk. Mit tennél még ehhez a zenétek ismertetése céljából?

Próbálunk lendületesek maradni, a legtöbb dalunkat pedig a dobok üteme és a velős riffek viszik tovább.

Mennyire van most egyszerű dolgotok a Nuclear Blast kiadóval a hátatok mögött? Milyen elvárásaik vannak? Mennyire vagytok szabadok?

Még nem dolgoztunk velük annyit hogy meg tudjuk mondani, mennyire vagyunk szabadok. Nincs más, mint várni és majd meglátjuk, hogy az új album felvételeibe mennyire fognak beleszólni. Viszont egész jó szerződést írtunk alá, így nincs ok az aggodalomra.

Kicsit mennyünk vissza a múltba. Az elején 2005-ben ketten alapították a zenekart és csak később csatlakozott hozzátok Alex Örn. Rajta kívül nem is volt soha más zenésztársatok? Nehéz volt megtalálni a megfelelő arcot a bandába?

A The Vintage Caravan első felállása Óskar, egy iskolai barátunk Dóri és jómagam volt. Dóri basszusgitáron játszott 2010-ig. Miután ő elment, az első ember akivel felvettük a kapcsolatot Alex volt, de akkortájt igencsak el volt foglalva, így mást kellett keresnünk. Ráakadtunk egy Páll nevezetű srácra, ő két évig zenélt velünk. Miután ő is elment, megint felvettük Alexszal a kapcsolatot, akkorra szerencsére már ráért velünk játszani.

A mostani újrakiadott lemez már a második albumotok. Beszélnél a debüt lemezről, hogy az milyen is lett? Ketten oldottatok meg mindent akkoriban?

A bemutató lemezünk 2009-ben lett felvéve, akkor mindössze 15 évesek voltunk. Dóri rögzítette a basszust ahhoz az albumhoz. A bemutató lemez inkább blues-os, nem annyira súlyos és erős mint a Voyage. A banda szinte mindig három tagú volt, alig volt összesen pár hónap, amikor nem volt basszus gitárosunk. A bemutatón egy dal van, amit Óskarral ketten kellett felvennünk. Egy 2009-es dal újrafelvétele volt. Ez 2010-ben történt, Dóri épp akkor lépett ki a bandából. „Black Swan” a neve, és az akkori producerünk, Önni játszott a basszuson.

Tavasszal elég komoly turné elé néztek. Gondolom idáig ez a legnagyobb az összes közül!? Mennyire várjátok és mit gondolsz milyen érzés lesz átélni mindezt?

Igazat megvallva soha nem turnéztunk Izlandon kívül, így kifejezetten izgalmas lesz számunkra. Rettentő izgatottak vagyunk, tudjuk, hogy ez tuti egy jó élmény lesz. Remélhetőleg jól összeismerkedünk a többi bandával is, és kiépítünk velük egy jó kapcsolatot.

Mikorra ígértek új dalokat? Mit szeretnétek formálni a zenéteken a továbbiakban?

Tulajdonképpen a Nuclear Blastos szerződés előtt már megírtunk egy teljes albumot. Reményeink szerint januárban vagy februárban lennének a felvételek, viszont a Voyage újbóli kiadása miatt természetesen ezt kicsit félre kellett tenni, viszont reméljük, hogy nem kell sokat várni az új dalokra. Kicsit súlyosabbak lesznek mint a Voyage dalai, kicsit metálosabbak. Arra is törekszünk, hogy a dalszövegek kicsit mélyebbek, kicsit rejtélyesebbek legyenek.

Gondolom az idei évetek nagyon jól indult, hasonló folytatást kívánok! Mit üzensz a magyar ősrock zenekedvelőknek?

Ha tetszik a zenénk, mindenképpen nézzetek meg minket a Facebookon, ott van minden friss hír, és megtalálhatjátok a turné beosztást is. Nézzétek meg az „Expand Your Mind”-ot is a Youtube-on.

Köszönjük az interjút.

Üdv: Gaui (dob)

—————————————–

ENGLISH VERSION:

Answered by Guðjón Reynisson.

It is apparent, that more and more people are into retro rock. You are young and you roll with this genre. How did you fall in love with the music of the old great ones?

We all just grew up to this kind of music. My father introduced me to Uriah Heep when I was nine years old and since then I just haven´t stopped listening to it. It´s the same for all of us. Our parents are responsible for our musical interests.

I can only guess that you got a bit known on Iceland. How did the people receive your music at home? When was it that you decided, that that is not enough, and you want to be known worldwide?

Haha well that was a long time ago. The band didn´t become a serious project until 2009 but since then we have been working to achieve the goals, which we managed to achieve with the Nuclear Blast, contract. But first we had to get known in Iceland. In 2011 we signed a distribution contract with Sena, the biggest label in Iceland, for our debut. A year later we had a full album contract and released Voyage in Iceland.

You got into the nice position of having a contract with Nuclear Blast. They re-released globally your album titled “Voyage”. How happy are you? Are you getting familiarized with the all the spotlights?

Haha I can´t even express in words how happy we are. This is an absolute dream come true. I even think we don´t really understand what has been happening in the past few months, haha.

Your music goes smoothly with younger listeners, as it does not sink into boredom despite its relative simplicity, with its varied and nice tunes. What would you add to this for the description of your music?

We try to be very powerful and most of the songs are driven onward with a forward drumbeat and a powerful riff.

How easy is it for you now that you have Nuclear Blast behind your back? What are their expectations? How free are you?

We haven´t really done enough with them to be able to tell how free we are. I guess we will just have to wait and see when we record a new album how much they will interfere. But we signed a pretty good deal so we have no worries.

Let’s travel back in time a bit. You’ve established the band in 2005, Alex Örn teaming up at a later time. Did you have no other music partner besides him? Was it hard to find the exact guy for your band?

The first line up of The Vintage Caravan included myself, Óskar and Dóri, our friend from school. Dóri played bass for us until 2010. After Dóri left the first guy we contacted was Alex but he was to busy at the time so we had to find someone else. We got a guy named Páll instead and he played with us for two years. After he left we contacted Alex again and this time he was free to play with us, luckily.

This re-release is your second album. Would you tell us a bit about your debut album, what is it like? Did the two of you do everything by yourselves back then?

Our debut album was recorded in 2009 when we were only fifteen. Dóri recorded the bass on that album. The debut is very bluesy and not as heavy or powerful as Voyage. The band has actually almost always been a three piece. There have maybe been a couple of months all together where we haven´t had a bass player. There is one song on the debut album that Óskar and me had to record by our selves. It was a re-recording of a song we had recorded in 2009. This was in 2010 and Dóri had just quit the band. The song is called Black Swan and our producer at the time, Önni, played bass in that song.

You are faced with quite a serious tour this spring. I guess this is the biggest one out of the others so far. Are you hyped about it? What do you think, what will it be like to experience it?

We have actually never been on a tour outside of Iceland before so this is quite exciting. We are extremely excited and we know that this is definitely going to be a great experience. Hopefully we will get to know the other bands well and build up a good relationship with them.

When should we expect new songs? What would you change in your music next time?

We had actually written an entire album before we got the deal with Nuclear Blast. We had been hoping to record it this January or February but of course he had to put that on hold with the re-release of Voyage. Hopefully you won´t have to wait to long for new songs however. The new songs are a bit heavier than the ones on Voyage, a bit more metal. We are also trying to make our lyrics deeper and more mysterious.

Your year started off great, I hope it continues! A few words for the Hungarian fans of ancient rock?

If you like our music you should definitely check us out on Facebook. Thee you can see all the latest news and find the tour schedules. You should also check out our video of “Expand Your Mind” on YouTube.

Thank you so much for the interview.

Best regards, Gaui (Drummer)

WEBhttps://www.facebook.com/vintagecaravan

Kapcsolódó cikkek

A Hammer Concerts bemutatja: The Vintage Caravan és Dead Lord koncert a Dürer Kertben!

NorthWar

A The Vintage Caravan énekese kulcsszerepet vállalt az új, „Metalhead“ c. drámában – videó elérhető!

NorthWar

The Vintage Caravan – Itt a »Voyage« folytatása

NorthWar

The Vintage Caravan – Januárban megkezdi új albumának felvételeit

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – »Voyage« in stores today, full album stream available!

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – release official »Voyage« track by track breakdown video!

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – release third »Voyage« album trailer!

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – release second »Voyage« album trailer!

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – release brand new song, lyric video available!

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – release »Voyage« album details!




NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – release »Voyage« album details!

NorthWar

Hot News: The Vintage Caravan – sign with Nuclear Blast, official music video online!

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár