Torture Killer Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Jari Laine válaszolt.

Hell. Mi újság veletek így a harmadik lemezmegjelenése után?

Helló! Jól vagyunk, a múlt hétvégén kezdtük el a “Sewers” turnéját, a klubok tömve voltak, mindannyian jól éreztük magunkat. Mindhárom koncert remekül sikerült, szóval emiatt is jól érezzük magunkat. Az album már megjelent Finnországban, úgy tűnik az embereknek is tetszik.

Project zenekarként alakultatok, majd egyre komolyabban nyomattátok Six Feet Under féle zenéteket. Chris Barnes is zenélt veletek, hogyan került ő a képbe, majd később miért szállt ki?

Nem sokkal a 2004-es Európa turnénk előtt az énekesünk kilépett és ezért a második Torture Killer albummal kapcsolatos tervünket jegelni kellett, de egy nap kaptunk egy e-mailt Christől, amiben azt írta, hogy figyeli a munkásságunkat és nagyon megtisztelő számára, hogy így tisztelgünk a zenéje előtt és egyben felajánlotta a segítségét is. Nem tudtuk, hogy fog elsülni, de végülis kiadtuk a Swarm! lemezt vele és elmondhatom, hogy hatalmas megtiszteltetés és tapasztalat volt vele dolgozni. Néhány évvel később rájöttünk, hogy csakugyan olyan nehéz lesz vele dolgozni, mint elképzeltük és kicsivel kevesebb figyelmet is szerettünk volna magunkra vonni, hogy visszakapjuk a “banda” érzést. Megegyeztünk, hogy mindenki a saját projectjeivel fog törődni, mert végül már senkinek sem volt ideje erre a bandára koncentrálni. Minden rendben van amúgy, semmi rosszat nem tudok rá mondani, mindig hihetetlenül jó fej volt, még mindig barátok vagyunk és azt hiszem, hogy mindketten örülünk, hogy így alakult, itt az idő továbblépni.

Szóval megjelent az új lemezetek egy új énekessel, akinek a hangja szerintem hasonlít Barneséra. Mit tudsz mondani erről az albumról?

Úgy gondolod? Ok, azt hiszem, hogy tényleg közel áll az első Cannibal Corpse albumok idején mutatott stílusához, de szerintem ezt Juri is dícséretnek veszi. Szerintem Juri témái nagyszerűek lettek, nem is tudok választani közülük (Chris és Juri között), mert mindkettejüknek megvan a maga megközelítése és a hangja, csak egy kicsit különböző. Egy biztos, Jurinak nincs oka szégyenkezni, mert nagy cipőbe kellett lépnie és mégis nagyszerűen teljesített. Րszintén szólva, nem nagyon tudtam, végül hogyan fog szólni. A zenei részt könnyű előre elképzelni, de egy új énekes mindig meglep, amikor felhörgi a sávjait. Ez az a pont, amikor már összeáll a kép.

Milyen elképzelésetek volt az új album kapcsán? Hogyan sikerült ilyen hamar beilleszkednie Jurinak? Hol zenélt ő régebben?

Már évek óta velünk volt, néhány véletlenszerű koncerten felbukkant itt-ott, szóval számunkra nem volt nagy változás, még ha úgy is tűnik kívülről. Volt egy black/death metal bandája, a Funeral Feast és néhány tucat egyszemélyes projektje, de semmi komoly.

Mind a nyolc dal nagyon hasonlít a SFU zenéjéhez. Nem féltek, hogy sokan csak egy kópia bandának fognak nevezni? Miben érzed másnak a zenéteket?

Senki sem félt ettől. Persze vakok lennénk, ha nem látnánk a hasonlóságokat, de végülis ez egy tribute vagy tiszteletadó zenekar. Szeretjük azt a stílust és ilyen zenét akarunk játszani és nem érzem kényelmetlennek, hogy velük hasonlítanak össze. Azt gondolom, hogy vannak apró különbségek, van néhány félelmetes dallamunk, amit beépítettünk a számainkba, szóval azt hiszem ez például egy ilyen.

Később esetleg terveztek gyorsabb dalokat is írni, vagy megmaradtok a súlyos középtempónál?

Azt hiszem maradunk ennél. Amikor mi elkezdtük mindenki blastbeateket nyomott, szóval ez egy fajta ellenreakció, hogy nálunk nincsenek olyanok. Az old-school bandák, mint pl. az Obituary sosem használt blastbeatet és ők a legkeményebb zenekar a világon. Ez nem szükséges a kemény zenéhez, de mint mondtam rengeteg zenekar van, akiket meghallgathatsz, ha gyorsabb zenéket szeretsz. Én is szeretem őket, de a Torture Killernek ez a stílus áll legjobban.

Mit jelent számodra a death metal? Miért is leszel mindig death metal fanatikus?

Ismered az érzést, amikor a kedvenc death metal bandádat üvölteted a kocsidban? Az érzést, amikor a kemény riff megszólal, a dobokat a mellkasodon érzed, a késztetés, hogy átüsd a tetőt és még hangosabbra tekerd? Én ezt kapom a death metaltól. Nem tudod leírni, ezt meg kell tapasztalni, ez a legkeményebb zene a világon és ezért szeretem.

Európában sikerül nagyobb koncertkörútra mennetek?

A Demonical és Facebreaker zenekarokkal nyomunk majd egy kisebb körutat, ami május közepén kezdődik majd. Nem hiszem, hogy ezt “nagy” turnénak lehetne nevezni, mert rengeteg ország kimarad belőle, ahol szívesen játszanánk. Remélhetőleg télen is tudunk majd koncertezni, de már ez is egy jó kezdet nekünk, mert az előző albummal nem csináltunk turnét, szóval tényleg nagyon várjuk, hogy ismét élőben játsszunk!

Mennyire vagytok elégedettek a kiadótok munkájával?

Igen. Nagyon elégedettek vagyunk velük. Jó srácok és eddig minden ok velük.

Sok zenét hallgatsz? Van olyan album, aminek a megjelenését már nagyon várod?

Mivel én vagyok a legnagyobb Obituary rajongó, ezért természetesen az ő albumukat várom a legjobban, de az új Asphyx, Suffocation és Godhate albumok is a listámon vannak. Most vettem meg az új Pestilence CD-t és az előzetes várakozásommal ellentétben azt kell mondjam, hogy imádom. Az első két számot már ismétlőre állítottam, annyira királyak. Az új Morbid Angel Vincenttel megintcsak érdekes lesz, és egy új Vader album is mindig király dolog. Szóval, igen, van néhány dolog, amire kíváncsi vagyok. Majd elfelejtettem, az egyik kedvenc bandámnak, a Monstrositynek most fog megjelenni egy új DVD-je, amiért szintén majd meghalok.

Bírjátok a piát? Tudsz ajánlani valami death metalos koktélt:)?

Nincs. Jelentősen visszavettem az ivászatból, mióta öregebb lettem (béna, mi?), főleg sört iszom és már alig rövidezek. Szóval bocs, de nem tudok adni egy receptet sem.

Köszi mindent, és mindörökké death metal!

Így van testvér, death metal mindörökké! Hatalmas köszönet az interjúért!!!

————————

ENGLISH VERSION:

Hell! How do you guys do after the release of your third album?

Hey man, doing pretty good – we started the “sewers” live shows last weekend and the clubs were packed and we had a great time…all 3 shows were excellent so we feel very good. The album is out now here in Finland and people seem to like it.

You were formed as a project, not as a full-time band, but you started doing this Six Feet Under-like music of yours more and more seriously. Chris Barnes did vocals to you, how did he come in and why did he later leave?

Just before the 2004 european tour we lost our singer and all the plans we had for the second TK album were put on hold, so one day we just got an e-mail from Chris saying he’s been watching us and he’s honoured about the homage we’re doing for his music and just offered his help if we needed it… Not knowing how it would all happen we decided to see what happens and eventually released “Swarm!” with him and it was an immense honour and a huge experience. After some months and years later we found out that things would be exactly as hard to accomplish like we anticipated, and wanted to go back to smaller scale of attention and get the “band” feel back… so we both agreed we would work on our own things cos none of us had the time to focus on this band… it’s all good and i have nothing bad to say about him, he was super cool to as all the way through and were still good friends with him and i think both of us are happy things turned out… time to move forward now.

So your new album has been released with a new vocalist, whose voice – in my opinion – is similar to Chris Barnes’. What can you tell us about this album? How did you imagine the album before starting to record it?

You think so? Ok, i think it’s more close to the style he had when he was younger with the first CC albums but i’m sure Juri will take it as a compliment nevertheless. I think the vocals Juri did came out great, i couldn’t pick who is my favourite coz i think both of them have their own approach and a cool sound, just in a bit different way… But one thing is for sure, Juri has no reason to feel nothing but pride since i think the boots he has to fill were big, and he pulled off a very good job. To tell you the truth we didn’t know how it would all sound in the end…. the music part is easy to imagine beforehand but having a new vocal guy is always a surprise until the first time he lays down a vocal track at the studio…thats when you start to get the picture.

How could Juri fit in so fast? In which band did he sang before?

He’s been with us for years now, doing random live shows here and there so to us there hasn’t been a big change, even if it may seem like to the outside. He’s had a black/death metal band called Funeral Feast and some dozen of myspace-one-man-band projects… but nothing major.

All eight songs are very similar to the music of Six Feet Under. Aren’t you afraid that many people will call you an SFU-copy? What do you think is different in your music?

No were not afraid of it… we’d be pretty blind not to see the similarities, and after all this is kind of a tribute or homage band… we like that style and do what we want to do – playing this kind of metal, i don’t feel uncomfortable at all to be compared to them… I still think there are small differences, we have some eerie melodies incorporated to some of our songs so i guess that’s one…

Do you plan writing faster songs later or will you stick to the heavy middle-tempo?

I think we will stick with the heavy mid-tempo stuff…back in the day when we started to play all bands had blastbeats….and as a counter-reaction we decided not to have those… the old-school bands like Obituary never had blastbeats and theyre the heaviest band in the world…so you don’t need that and like i said, there are plenty of other bands to listen to if you like fast stuff. I like fast stuff aswell, but as for TK, this works for us the best.

What does death metal mean to you? Why will you always be a death metal fanatic?

You know that feeling when you play your favourite death metal band, loud in your car? That feel you get when the heavy riffs kick in, the drums that pound your chest, that urge to smash your fist through the roof and turn it even louder? I get that feel with Death metal… you can’t describe it, you have to feel it.. it’s the heaviest form of music and that’s why i like it.

Will you go on a greater tour in Europe?

We will have a somekind of tour coming up with Demonical and Facebreaker from Sweden, starting mid-May…but i don’t think that can be viewed as a “greater” tour since there will be a lot of countries that will be left out, even if we would love to there… hopefully we can do more this winter, but this is a good start for us since we didn’t get to tour for the previous album, so we feel super-psyched to play live again.

How satisfied are you with the work of your label?

Yes. Very satisfied. Good guys and we are totally happy with them so far.

Do you listen to a lot of music? Is there any album release which you very much look forward to?

Well being the ultimate-obituary fan i naturally wait for their new album the most, also the new Asphyx, Suffocation and Godhate albums are on top of the list… i just bought the new Pestilence CD two days ago and despite the negative expectations i gotta say im loving it… i keep playing the first two tracks on repeat and it sounds awesome. The new Morbid Angel with Vincent will be exciting to hear, and Vader having a new album out will always be cool… so yeah, theres some stuff i really look forward to…oh yeah, and also one of my all time favourite bands Monstrosity will have a new DVD out which i’m dying to get…

Do you drink a lot? Can you tell us some nice death metal coctail recipe?

Nah, ive cut down drinking a lot when i’ve gotten older (wimpy huh?), i drink beer mostly and don’t do shots that much – so sorry, i suck giving any drinking recipes.

Thanks for the interview! Death metal forever!

Right on brother, death metal forever… huge thanks for the interview!!!

WEB: http://www.torturekiller.com/

Kapcsolódó cikkek

TORTURE KILLER – Phobia

Saint-Savin

TORTURE KILLER – Sewers

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár