Trail Of Tears Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Ronny Thorsen válaszolt.

Hello! Mi a helyzet? Hogy vagy mostanában?

Jól, köszi, élvezem az időt és készülök a következő nyári fesztiválra, valamint a rég áhított vakációra.

Eredetileg 1997-ben alakultatok. Gondolom sok változás történt a banda életében. Mondanál erről pár szót? Kérlek, mutasd be a jelenlegi felállást!

Nos, a bandának 1997 óta elég stabil felállása volt 2005-ig, abban a 8 évben az egyetlen személyi változás, hogy a női énekes, Helena helyét, Cathrine vette át. Azután történtek dolgok, és az embereknek más dolgok fontosabbak kezdtek lenni. A jelenlegi felállás 2 éve ugyanaz, jómagam (Ronny Thorsen) – ének, Cathrine Paulsen – női énekes, Paul Olsen és Bjørn Erik Næss – gitár, Endre Moe – basszusgitár és Cato Jensen – dob.

Még így is, minden második és harmadik évben kiadtok egy albumot. Nem volt nehéz az új tagokkal dolgozni?

Valójában könnyebb volt, mint ahogy elképzeltem, azt hiszem ez a kombinációja egy régimódi kemény munkának és egy kis szerencsének. Mikor Cathrine és én elkezdtünk új tagokat keresni, először az ismerőseinkhez mentünk, ők voltak az elsődlegesek, és szerencsére mind beleegyeztek, hogy megpróbálják, azóta így működik.

Májusban jött ki az új albumotok, a “Bloodstained Endurance”. Mit tudhatunk róla? Mennyi ideig dolgoztatok az új albumon? Hol vettétek fel? Elégedettek vagytok vele?

A múlt évi észak-amerikai turné után azonnal nekiültünk az új anyagnak. Azt hiszem a dalszöveg megírása úgy 6 hónapot vett igénybe. Ez a banda gyorsan felveszi az új anyagot, most egy kicsit tovább tartott, de nagyon lelkesek és buzgók voltunk, és az új album nagyon hamar elkészült. Ezt is a Sound Suite Studio-ban vettük fel, Marseille-ben, Franciaországban, Terje Refsnes producerrel. Otthon érezzük magunkat abban a stúdióban és Terje-vel nagyszerűen együtt lehet működni.

Máris szeretem a vokált az első számban: Cathrine néha “suttog” és néha kiengedi gyönyörű hangját. Honnan jött ez az ötlet?

Mindig olyan énekstílust próbálunk használni, ami illik a zenéhez, nem csak egy űrt szeretnénk kitölteni vele és ha valakinek ilyen hangja van, mint Cathrine-nek, akkor az természetes, hogy kihasználjuk annak teljes spektrumát, ahelyett, hogy a könnyebb utat választanánk, ha érted mire gondolok.

Catherin lágy hangja is nagyon tetszik, és az is, ahogyan a többi dalban énekel.

A Trail of Tears-nek fontos a női énekhang, mert ez az elem meghatározó a hangzásunkban és történelmünkben. Amit a többi banda csinál, az nem igazán érdekel. Nem érdekelnek a stílusok vagy szabályok, a jó zene az jó zene, a rossz zene az rossz zene. Inkább meghallgatok egy jó bandát női ének nélkül, mint 10 rosszabb bandát női énekessel, hogy mást ne mondjak.

Mi a helyzet Catherin-nel? Miért ment szünetre 2004 és 2007 között?

Akkoriban nagyon fiatal volt, csak 18 éves és azt hiszem különböző véleményen voltunk, más célokkal. Semmi drámai nincs ebben, de természetesen hiba volt ezt rögtön megtenni. Tanulnunk kell a történelemből és most már teljeen más a helyzet.

Visszatérve a dalokhoz… “A Storm at Will” egy nagyszerű, lassú és romantikus dal. Kinek az ötlete volt?

Bjørn Erik-nél kallódott ez a szám és egy lágyabb dalt kerestünk az album közepére, így felvettük nagyzenekarral és odaadtuk Cathrine-nek, hogy teljesen magát adhassa benne. Ez egy nagyszerű darab, amely levegőt ad az egyébként nagyon intenzív albumnak. Bár nincsen benne semmi romantikus, olvasd el a dalszöveget és megérted. Attól félek, nem túl sok románc van ebben a bandában, hehe…

Sok gothic metál banda van ebben az underground szcénában. Sajnos, néha nem tudnak egyedi zenét csinálni, így gyakran unalmassá válik az. Mi a véleményed erről? Ti mivel “színezitek” a zenéteket?

Igen, lehet, hogy megsértek valakit, de azt hiszem, rengeteg értéktelen banda van, akik csak egy jó frizurát és szép pofikát tudnak bemutatni. Amiben mi különbözünk más “gothic” metál bandától, az, hogy mi mindig is egy sokkal extrémebb alternatívát képviseltünk, mint a többiek. Megvannak nagyjából ugyanazok az elemek, de ebben a bandában nincs bársony, gyertya és romantikus szarságok. Sokkal sötétebbek és hidegebbek vagyunk a többi tipikus gothic metál bandánál. Hogy őszinte legyek, nekem úgy tűnik, hogy amit ma az emberek gothic metálnak hívnak, az nem több mint rock bandák lehangolt gitárokkal és női énekessel.

Mik a tervek az idei évre? Vannak lehetőségek nyári fesztiválokon játszani?

Egy héten belül Norvégia legnagyobb mainstream fesztiválján, a Quart Festival-on játszunk majd, aztán rögtön a Hard Rock Laager-en, Estoniában. Játszunk még Hollandiában, Belgiumban és Romániában, valamint dolgozunk még nagyobb nyár utáni fesztiválok leszervezésén is.

Mit üzensz a magyar rajongóknak?

Köszönjük a támogatást, hallgassátok meg a Bloodstained Endurance-t és látogassátok meg az oldalunkat, ahol újdonságokat és showkat találhattok:

www.trailoftears.no
www.myspace.com/trailoftearsmetal

Köszönöm az interjút!

————————–

ENGLISH VERSION:

Hi! What’s up? How are you nowadays?

I`m fine thanks, just enjoying the weather and preparing for the upcoming summer festivals as well as some long sought-after vacations.

You originally formed in 1997. I think, there were many changes in the band’s life. Could you please tell me some words about it? Please introduce the current line-up!

Well, the band actually had a pretty stabile line-up since the start in 1997 all up until 2005, during those first eight years the only change was the female vocalist from Helena to Cathrine. After that things started to happen though and people found other priorities in their lives. The line-up today has been the same for two and a half years and consists of myself (Ronny Thorsen) on vocals, Cathrine Paulsen- female vocals, guitarists Paul Olsen and Bjørn Erik Næss, bassist Endre Moe and drummer Cato Jensen.

Even so, you could release new albums every second or third year. Wasn’t it hard to work new members with?

It was actually easier than what I had imagined, I guess it was a combination of good, old fashioned hard work and a bit of luck as well. When me and Cathrine started looking for new members we went to people whom we knew from before hand and who were our first priority and fortunately they all agreed to give it a try and we haven`t looked back since.

You released your new album in May, called “Bloodstained Endurance”. What do we know about this new album? How much time did you spend to work on this new album? Where did you record it? Are you satisfied?

We started working on it straight after we returned home from the North American tour last year. I guess the song-writing took about six months, something that is record fast when it comes to this band, usually we have spent much more time but we really felt inspired and enthusiastic about this album and the songs came very fast. Again we chose to record it in Sound Suite Studio in Marseille France with producer Terje Refsnes. We feel comfortable and at home there and the co-operation with Terje has been great for many albums now.

I already like the vocals in the first song: Cathiren sometimes “whispers” and sometimes let out her beautiful voice. Where did this idea come from?

We always try to use vocal styles that benefit the music, rather than to just fill a hole and when someone possesses a voice like Cathrine`s then it is natural to utilize the full spectre of that voice instead of just taking the easy road if you know what I mean. So there is no idea to speak of other than to show a wider range of vocals.

I also like Catherin’s soft voice, and as she sings in the other songs, too. It completes perfectly Ronny’s rattlings. What do you think, is it important to have femal vocals in a gothic metal band?

It`s important for Trail of Tears to have female vocals because that element is a huge part of our sound and history. What other bands do is of no interest to me. I don`t care about genres or rules, good music is good music, bad music is bad music. I would rather listen to a good band without female vocals than 10 crappy bands WITH female vocals in lack of a better explanation.

What about Catherin? Why did she have a break between 2004 and 2007?

She was very young at the time, only 18 years old and I guess we just had different opinions and goals. It was nothing dramatic but of course it was a mistake to part ways the first time. We have to learn from history and things are completely different now.

Returning to the songs.. “A Storm at Will” is a nice, slow, romantic song. Who’s idea was it?

It was Bjørn Erik who had this song lying around and we were looking for a softer song to include in the middle of the album so we orchestrated it and gave it to Cathrine so that she had the song all to herself and her vocals. It is a great piece that adds a little breather in an otherwise very intense album. There is absolutely nothing romantic about it though, read the lyrics and you will understand. There is in general not much romance in this band I`m afraid hehe….

There are many gothic metal bands in this underground scene. Unfortunately, sometimes they can’t make unique music, so sometimes their music become boring. What’s your opinion about it? Wherewith you “color” your music?

Yeah, with the possibillity of sounding like a prick I think there are too many worthless bands out there with nothing more than a nice haircut and a pretty face to offer. What separates us from other “gothic” metal bands is that we have always represented a much more extreme alternative to many of those bands. We have some of the same elements but there is no velvet, candles, romance type shit in this band. We are much darker and colder than the typical gothic metal band. To be honest I don`t even know what gothic metal is anymore, seems like what people call gothic metal today are little more than rock bands with tuned down guitars and a female singer.

Plans for this year? Do you have opportunities to play live in some summer festivals and concerts?

We are playing Norway`s biggest mainstream festival Quart Festival in about a week, then stright to Hard Rock Laager in Estonia. We are doing some other festivals as well this summer in Holland, Belgium and Romania plus working on more extensive tours after the summer.

What’s your message for the hungarian fans?

Thanks for your support, check out Bloodstained Endurance and visit our sites for news, shows and updates:

www.trailoftears.no
www.myspace.com/trailoftearsmetal

Thanks for the interview!

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Trail Of Tears sign with Massacre Records

NorthWar

Hot News – Trail of Tears: New Album Recordings Finished!

NorthWar

TRAIL OF TEARS – Bloodstained Endurance

Jillian

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár