Type O Negative Interjú

Durván tíz év után újra Magyarországra látogatott a Type O Negative egy koncert erejéig. A buli előtt a totálisan leharcolt, de roppant kedves úriember Johnnynak sikerült néhány kérdést szegeznem, többek között a vége fele tartó koncertkörúttal, a friss nagylemezzel illetve a lemondott WASP koncerttel kapcsolatban. Egy rövidke, de annál kedélyesebb csevegésbe átcsapó interjú eredményét olvashatjátok.

Ha jól tudom, turnén vagytok június eleje óta. Hogyan zajlik a körút?

Hát zajlik. Teljesen ki vagyok merülve, haza akarok menni. Már csak néhány koncert van hátra, aztán vége, amit azért rendesen szeretnénk megcsinálni.

Milyen volt a hangulat a koncerteken?

Fantasztikus volt, egyenesen lélegzetelállító. Zenekartagként igazán élveztem, hogy egy ilyen banda tagjaként a színpadon állhatok. Nagyon szeretek a közönségnek játszani.

Az új lemezetek, a Dead Again március végén jelent meg. Milyen volt a rajongók illetve a kritikusok fogadtatása?

Személy szerint úgy látom, hogy nagyon tetszik mindenkinek, nagyon pozitív a reakció mindenhol. Tudod, nagyon boldog vagyok emiatt. Mikor dolgoztunk a dalokon, fogalmunk sem volt, hogy milyen lesz a fogadtatás. Csodálatos dolog látni, hogy az emberek tényleg élvezik, amit csináltunk. Lemezírásnál nem az volt a szempont, hogy pénzkeresés céljából egy újabb szart csináljunk, hogy legyen egy új korong a sorban.

És az újságírók? Nekik is tetszik?

Igen. Február-márciusban egy promó körúton bemutattuk a szaksajtónak az anyagot, és úgy tűnt, mindenki azon a véleményen volt, hogy fantasztikus anyagot írtunk.

Kiváncsi lennék a te személyes véleményedre a Dead Again-ről.

Úgy érted az én személyes véleményemre?

Aha.

Hát nézd, mindnyájan a lehető legtöbbet és legkeményebben dolgoztunk, hogy megcsináljuk a lehető legerősebb és legjobb lemezt, ami csak tőlünk tellett. Ez volt a legfontosabb szempont. Egyáltalán nem törődtünk olyan dolgokkal, hogy később mi lesz az album sorsa, milyen lesz a fogadtatása. Úgy érzem, a végeredmény még engem is meglepett, haha.

A legtöbb Type O Negative interjú általában Peter-el és Josh-al készül. Mondanál pár szót magadról, ha megkérlek?

Hát, otthon én családapa vagyok. Mindennap viszem a kölyköket suliba, utána meg hozom haza. Tipikus dolgokkal telik az idő, amellett elfoglalt zenész is vagyok. Többek között jelenleg a Danzig tagja is vagyok. Mellesleg Kenny is a Danzig-ben játszik. Ez elég sok időmet felemészti. Hétvégente összegyűlünk a haverokkal és persze, hogy zenélgetünk. Régi Led Zeppelin dalokat játszunk. Ezen kivül, ha van egy kis szabadidőm, megpróbálok eljutni egy-két koncertre. Aztán lássuk csak. Játszom a játékaimmal, haha.. No meg persze a tipikus ház körüli munkák, számlák befizetése stb.

Mostanság elég sűrűn feltett kérdés. Mit gondolsz az illegális zeneletöltésekről?

Nézd, én úgy gondolom, hogy nem számít az, hogy mivel indokolják az emberek azt, hogy az interneten teljes lemezeket töltenek le ahelyett, hogy megvennék. Ez nem más, mint a zenekarok meglopása. Ha nem csinálnak semmit ez ellen, el fog jönni az idő, mikor a zenekarok teljesen ellehetetlenednek. Nem fognak tudni zenét írni, koncertezni. A lemezkiadók egyre nagyobb veszteségekkel dolgoznak, és egyre nehezebben sikerül kifizetni a bandákat. Alapvetően a helyzet nagyon rossz, és a statisztikák szerint egyre rosszabb lesz.

Mi a véleményed a ma zenekarairól? Figyeltél-e fel mostanság különlegesen tehetséges bandára?

A legutolsó csapat, amire felfigyeltem, az a Wolfmother. Fogalmam sincs, hová valósiak, úgy rémlik mintha ausztrálok lennének, de nem vagyok biztos benne (Jól tudta-szerk.). Régi vágású zenét játszanak, stoner rockot. Pár hete láttam őket a Rock am Ring fesztiválon, nagyon erőteljes előadásuk volt.

Mennyi időt töltesz zenehallgatással?

Én FOLYAMATOSAN zenét hallgatok. Úgy értem én még mindig zenerajongó vagyok, haha. Koncertek után visszavonulok egy félreeső kis zugba, felteszem a fülest és Led Zeppelin, Black Sabbath, Soundgarden dalokat hallgatok, meg mindenféle más stílusút is. Meg sem tudnék lenni zene nélkül. Imádok fesztiválokra kimenni, megnézni egy rakat bandát rajongóként.

Nem tudom, hogy válaszolhatsz-e erre a kérdésre, de érdekelne, miért mondta le a WASP a fellépést?

Hát, én úgy hallottam, hogy Blackie nem érezte jól magát, és emiatt az egész zenekar hazautazott az államokba (Hivatalos közleményben az jelent meg, hogy az egyik családtag betegsége miatt utaztak haza, és a koncertet pótolni fogják még idén.-szerk.). Nem csak a magyar koncertet mondták le, hanem az egész maradék turnét. Nagyon jó barátja vagyok Blackienek, és engemet is meglepett, az egész olyan váratlanul ért, hogy amint internethez jutottam azonnal dobtam neki egy mailt, hogy: Hé ember mi a franc történt? Azóta is várom a válaszát.

Remélem, hogy semmi komoly..

Én is remélem, hogy semmi komoly. Tudod, Blackienek van egy évek óta visszatérő egészségügyi problémája, amibe folyton visszaesik, és valószínűleg most is ez történhetett.

No meg valljuk be, már nem egy fiatal fickó..

Hahahaha, neeem tényleg nem, akárcsak mi.

Jólvan. A végére maradt az a kérdés, amit utálnak a zenészek ha felteszik nekik. Üzensz-e bármit is a magyar rajongóknak?

Óóóóó… Óó bassza meg.. Hát tényleg nem tudom hahahaha. Köszönöm szépen támogatást.

(Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Hathornak kitartásáért és kemény munkájáért, aminek köszönhetően létrejött ez a beszélgetés.)

Kapcsolódó cikkek

Type O Negative – Koncertbeszámoló

Ata

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár