Interjúk

Týr Interjú

(scroll down for English Version)

Gunnar H. Thomsen (basszusgitár, háttérvokálok) válaszolt a budapesti Club202-nél, a Blodsvept Turné magyar állomásán.

Üdv! Mikor érkeztetek Budapestre? Volt lehetőségetek körbenézni a városban?

Hali! Óh, nem, nem volt lehetőségünk körbenézni, pedig már délelőtt megérkeztünk. De elég sokszor jártunk már itt, így már láttuk. Budapest különböző pontjain is jártunk és mind nagyon szép hely. Nagyon szeretem az országot, úgy látom, az emberek nagyon barátságosak és jó itt élni.

Új lemezetek, a Valkyrja most jelent meg. Nekem nagyon bejön! Milyenek az eddigi reakciók?

Köszönjük! A visszajelzések egyszerűen hihetetlenek e lemezzel kapcsolatban. Nagyon magas pontszámokat kapott és minden magazin azt írta, hogy nagyon jó. A rajongók pedig imádják, szóval tényleg jó lett. A visszajelzések sokkal jobbak, mint vártuk. Természetesen mindig megpróbáljuk megalkotni a legjobb albumot, de van, hogy semmit nem vársz. Tényleg ez lett az egyik legjobb lemezünk. (nevet)

Alapvetően egy konceptlemezről beszélünk, mely a nőkről és az ő férfiakra gyakorolt hatásukról szól. Mi ihlette ezt a témát?

Többé vagy kevésbé minden lemezünk konceptlemez-szerűség, de igen, e korong erősebb koncepcióval rendelkezik. Úgy hiszem, az ihletet az élettapasztalat adta arról, milyen fontosak is a nők a férfiak számára és ezt bele lehet illeszteni az északi mondakörbe a valkűrök kapcsán. Heri írta a dalszövegeket, mint mindig és ő nagyon jó ebben. Azt hiszem, voltak személyes inspirációk, tapasztalatok a való életből és eztán került képbe a történelem. Egy vikingről szól, aki azt szeretné, hogy a valkűrök Freyja birodalmába repítsék – nagyjából erre épül a sztori.

Ismertek vagytok arról, hogy feldolgoztok feröeri népdalokat is. A Valkyrjan többször is hallhatjuk anyanyelveteket. Van ezek között népdal vagy népdalrészlet?

Igen, van egy népdal is, a Grindavísan, melynek dalszövege tradicionális, de az előadásmód saját.

Két vendég szerepel a lemezen, George Kollias és Liv Kristine. Miért éppen rájuk esett a választásotok?

George úgy került a képbe, hogy menedzserünk nagyon jól ismerte és megkérdezte, van-e kedve részt venni az album elkészítésében. Hát volt neki és kitűnő volt vele dolgozni. Minden nagyon jól ment. Tudod, a legtöbb ember a nagyon agresszív dobolásról ismeri, azt hiszem, de mindenféle mással is foglalkozik és képes ilyenre is. Mikor meghallgatta a Týr koncepcióját, megnyugtatott, hogy nem fog duplázni meg hasonlókat, vágod. (nevet) A felvételeket Dániában készítette, a stúdióban.

Már egy ideje szó volt róla, hogy lesz egy dal, amiben lenne énekesnő és mindannyian szeretjük Liv Kristine-t. Turnékról ismerjük, szóval egyszerűen csak megkértük. Nagyon jó barátunk. Liv Kristine otthon, Németországban rögzítette saját részét.

Az albumborító nagyon szép lett. Ismét a magyar Havancsák Gyula azaz „Hjules” készítette? Ki szerepel a borítón? Freyja, Hel, egy valkűr?

Igen, ismét ő rajzolta, ahogy az előzőt is. A figura egy valkűr, aki eljön érted és Freyja elé visz a vikingek szerint.

Tervben van klipforgatás a Valkyrjahoz? Melyik dalhoz illetve mikor?

Hát, már megtettük a Blood of Heroes-hoz, látható is a Youtube-on. Az egy koncertklip és szó van róla, hogy még egy dalhoz is készítünk videót. Talán az is egy koncertklip lesz, ki tudja. Személy szerint én jobban kedvelem a koncertklipeket, mint a jobban megrendezett videoklipeket. De tudod ez leginkább a költségvetésen múlik, nagyon drága a forgatás. De várjuk, hogy adódjon egy olyan jó lehetőség, mint a Hold the Heathen Hammer High esetén volt. Az egy egynapos forgatás volt, minden rendben ment, szóval szívesen megismételném. De ez mind a költségvetésen és a lemezkiadón múlik…

Az alapító dobos, Kári Streymoy kilépett még a felvételek megkezdése előtt. Mi volt az oka? Már megvan az utódja?

Évek óta hátsérülése van, nem tudom, mi a pontos neve. Ez gondot okozott neki abban, hogy a karjai és lábai mozgását koordinálja és mivel nem javult a probléma, végül feladta a dobolást. Nem igazán van még meg az utódja. Igazából, amikor először lesérült az első Paganfest turné idején, még 2008-ban, akkor ugyanaz a dobos jött velünk, mint aki most van, Amon Djurhuus, a srác a Heljareygaból [Heri másik projektje]. Kisegítő zenészként turnézik velünk és azt fontolgatjuk, hogy ha jól csinálja és kijövünk vele, amiben egyébként bízunk is, ő lesz a teljes idejű tag. De ugye ott volt George is dobosként és kifejezetten elégedettek vagyunk vele, meg persze más fesztiválokon más dobosokat is kipróbáltunk. Szóval még nem döntöttük el.

Ezen a turnén minden koncert előtt Heri gitárleckéket ad, Terji pedig tetovál a bulik helyszínén. Szokatlan, de kitűnő ötletnek tartom ezt! Honnan jött?

A korábbi turnékon és Facebookon, Skype-on meg a neten általában, mikor beszélgettek a rajongókkal, felmerült, hogy mi lenne, ha. De eddig nem volt tervben. Most viszont összebeszéltek és meghirdették a dolgot. Tudod, én meg vízvezeték-szerelő vagyok, szóval lehet, hogy nekem is meg kellene hirdetnem egy hivatásos vízvezeték-szerelői tanfolyamot a turnén. (nevet)

Többször koncerteztetek már Magyarországon. Hogy emlékszel, azok milyen bulik voltak?

Mindig nagyon jók voltak! Ha jól rémlik, az első magyarországi koncertünket is ezen a helyen adtuk még az Amon Amarth társaságában. De mára már sok bulit adtunk itt és a közönség mindig nagyszerű volt, az emberek tele vannak energiával, amit nagyon szeretünk. Abszolút ezt várjuk ma este is! Ne hagyjatok nekünk egy perc megállást sem! (nevet)

Mik a Týr tervei e turnét követően?

Sok minden jön, egy rakat turné. Ez után a turné után Izraelbe megyünk a Korpiklaanival, aztán pedig sok minden mással foglalkozunk, más turnék jönnek. De nem vagyok biztos benne, hogy ezekről beszélhetek, amíg nincsenek hivatalosan bejelentve. De egyfajta világ körüli turné lesz nagyjából.

Szereted ezt a masszív turnézást?

Még többet is bírnék! (nevet) Imádom! Jobb játékossá válsz, hisz ezeken a koncertsorozatokon naponta játszol és ez abszolút formában tart. Idővel egyre jobb leszel és mikor túl sokáig vagy otthon a turnék után, ez elillan valamennyire.

Hogy találod meg az egyensúlyt az intenzív turnézás és a magán- ill. családi élet között?

Ez nagyon bonyolult igazából. Eleve nehéz olyan munkahelyet találni, ahol elfogadják, hogy hosszabb időre lelépsz. Mindegyikünknek van másik állása, hisz mikor turnézol, kapsz fizetést és ez nagyszerű, de mikor nincs turné, pénz sincs. Manapság nem lehet megélni a lemezeladásokból, ez majdnem teljesen lehetetlen. Régebben, mikor még nem volt internet, elég jól kijöttünk belőle. De manapság muszáj dolgoznod és ez még inkább megnehezíti a dolgot, hiszen családunk, barátnőnk van és a többi. De tudod, ez az, amit semmiért nem adnánk fel!

Ezt a fajta turnézást kedveled jobban vagy a lazább koncertsorozatokat, mikor kevesebb buli van, és több időd van az állomások között, mint pl. a fesztiválszezonban?

Az attól függ. Én nagyon szeretem ezt a mindennapos cuccot, de egyszer egy idő után nagyszerű tud lenni, ha van egy kis időd helyreállni. Ha ezt meg tudod tenni, mondjuk, minden hónapban van öt napod, amikor nem kell semmit sem csinálnod, az nagyszerű.

Köszönöm a válaszaidat! Bármit hozzátennél vagy valami végszó?

Köszönöm a lehetőséget! És igen, hallgassátok az új lemezt, oda fog csapni rendesen! (nevet)

—————————————-

ENGLISH VERSION:

Answered by Gunnar H. Thomsen (bass, backing vocals) at Club202, Budapest, at the Hungarian stop of Blodsvept Tour. 

Greetings! When did you arrive in Budapest? Did you have a chance to look around in the city?

Hey! Oh, no, we have no chance to look around here although we arrived this morning. But we’ve been here many times so we’ve already seen it. We were in different places in Budapest and they are really nice places. I like the country very much, I think the people are very friendly and there’s really good life.

Your new album, Valkyrja is just out. I like it very much! What are the reactions like so far?

Thank you! The feedbacks have been incredible actually for this one: it’s gotten really high scores and all the magazines said it’s very good. The fans love it, too, so it’s a really good one – the feedbacks are much better than we expected. Of course we always try to make the best album but sometimes you expect nothing. It’s definitely one of our best albums. (laughs)

It’s basically a concept album about women and their effect on men. What was the inspiration of this topic?

All of our albums are kind of concept albums more or less, but yes, basically it’s one with a stronger concept. I think the inspiration was the life experience how important the women are to men and so you can fit this into the Northern mythology, to the Valkyries. Heri wrote the lyrics for the album as always and he’s very good at it. There were personal inspirations, real life experiments and then came history I guess. It’s about a Viking who wants to be taken by the Valkyries to the realm of Freyja – it’s loosely based on that.

You’re well-known about often covering Faroese folk songs. On Valkyrja we can hear your native tongue more times – are there any folk songs or excerpts on it?

Yes, there is one folk song, Grindavísan with traditional lyrics but in our interpretation.

There are two guests on the album, George Kollias and Liv Kristine. Why did you choose them?

The reason for George is that our manager knew him very well and he just asked him if he was interested in doing the album. And he was so and he was exceptionally good to work with. All went then very well. You know, most people know him about very aggressive drumming I guess, but he does all kinds of stuff and this is why he wanted to do this also – to show that he does other stuffs and he is able to do that. When he listened to the Týr-concept he made sure that the drumming won’t be blast beats and stuff like that you know. (laughs) He did the recordings in Denmark in the studio.

We had talked for a while about making a song with a woman and we all like Liv Kristine – we know her from tours so we just asked her. She’s a good friend. Liv Kristine recorded her part at home, in Germany.

The album artwork is very beautiful. Is it the work of the Hungarian Gyula “Hjules” Havancsák again? Who is the lady on the front? Freyja, Hel, a valkyrie?

Yes, he made it again as in the previous one. The figure is a Valkyrie who comes for you and takes you to Freyja according to the Vikings.

Are you planning to shot a music video for Valkyrja? For what track and when?

Well, we already did it for Blood of Heroes, it’s already on Youtube. It’s a live video and there are some talks about making video for one more song – maybe a live video again or whatever, I don’t know. Personally I like live videos instead of more arranged video clips. But you know it’s all about budget, it’s really expensive to do. But we are looking for a good chance like the one was for Hold the Heathen Hammer High – that was a one-day shoot and went really well and I’d like to do it again. But it’s all about the budget and the record company…

The original drummer, Kári Streymoy left the band before the recording session. What was the reason? Do you already have his successor?

He has had a back injury for many years; I don’t know how is it called. It caused problems with coordination between arms and legs for long, it was an ongoing problem and now he finally gave up. We don’t really have his successor. Actually when he got his back injury at the time of the first Paganfest tour back in 2008 we had the drummer we have now, Amon Djurhuus, the guy from Heljareyga [Heri’s other project]. He tours with us as a session musician – we have taken him as a consideration so if he does well and get along with us what we actually hope, he will be a full-time member. But we also had George on the drums and we are satisfied with him pretty much and of course we’ve tried other drummers on other festivals, too. So we haven’t decided yet.

Before each shows during this tour, Heri gives guitar lessons, while Terji does tattooing at the locations of the venues. I find it a strange but a very great idea! Where did it come from?

On earlier tours and on Facebook, Skype, on net at all when they were talking with people they were asked for doing it but it wasn’t planned before. Now they collaborated and they announced they’ll do it. You know I’m a plumber so I should announce a plumber master class on this tour. (laughs)

You’ve played many times in Hungary – how do you remember those gigs?

They were always really good! If I remember well this was the first place where we actually played in Hungary, with Amon Amarth at this venue. But we’ve played many venues here up to now and there were really great audience and very energetic people, we liked that. We definitely expect the same tonight! Never let us down! (laughs)

What are Týr’s plans after this tour?

We have a lot coming out, a lot of tours. After this tour we are going to Israel with Korpiklaani and then we have a lot of other stuff, other tours are coming. But I’m not sure I suppose to announce it yet until they are confirmed. But it’s kind of through the whole world more or less.

Do you like this massive touring?

I could do so much more! (laughs) I love it! You become a much better player – on these tours you play every day and it really keeps you in a really good shape. You get better and better in time and when you stay at home too long after the tours it kind of goes away.

How can you find the balance between this massive touring and personal or family life?

It’s very difficult actually. Well it’s difficult to get a place to work where they accept you going away for a long time. We all have another job – when you’re touring you get paid and that’s great but when there is no tour there is no money. Today you can’t live on record sales; that’s impossible almost. Earlier when there was no internet we could live very good of that. But now you have to work and it makes even more difficult, we have family, girlfriends and whatever. But you know this is what we wouldn’t give up for anything!

Do you prefer this kind of touring or looser tours with fewer gigs and more time between each stop like in the festival season?

Depends. I really like this every day stuff but once in a while it would be great if you have time to reset. If you could do that let’s say every month you have five days when you have to do nothing, it’s great.

Thank you for your answers! Any additions or last words?

It was a pleasure! And yeah, listen to the new album, it’ll fuckin’ rock you! (laughs)

WEBhttp://www.tyr.fo/

Kapcsolódó cikkek

Tyr – 5 zenekaros folk metal party vasárnap a Barba Negrában

KMZ

TYR – európai turné és budapesti buli áprilisban a HEIDEVOLK és a DALRIADA társaságában

KMZ

Eluveitie, Týr, Metsatöll – Koncertbeszámoló

Lothwen

Hot News: Týr to tour with Sabaton and Korpiklaani

KMZ

Hot News: Týr debut „The Lay of Our Love” videoclip at RevolverMag.com!

KMZ

Finntroll, Týr, Skálmöld – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Hot News: Týr releases „Blood of Heroes” video with live footage from Faroe Islands music festival!

KMZ

TÝR – Valkyrja

ST. Toma

Hot News: Týr releases ‘Another Fallen Brother’, the third single taken off new album ‘Valkyrja’, exclusively via website of Metal Hammer Germany!

KMZ

Hot News: Týr releases ‘Valkyrja’ studio video!

KMZ

Hot News: Týr release new single, ‘Mare Of My Night,’ on MetalInsider.net!

KMZ

Hot News: Týr announce new album ‘Valkyrja’, launch single and pre-orders!

KMZ

Hot News: Týr recruits George Kollias to track drums on new album!

KMZ

Hot News: Týr on Paganfest USA tour with Ensiferum!

KMZ

Hot News: Metal Blade Records signs Týr!

KMZ

Moonsorrow, Týr, Crimfall – Koncertbeszámoló

Gwanath

TÝR – The Lay of Thrym

Menegroth

Hot News – Týr: On Top of the World

KMZ

TÝR – By The Light of the Northern Star

theblackest

TÝR – Land

Darkjedi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek