Interjúk

Valkyrja Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre A. L. (ének) és S. W. (gitár) válaszoltak.

Hell Valkűrök! Svédország számos feltörekvő csapatot tudhat magának. Azt hiszem, ti is ide tartoztok, és a 2010 a ti évetek lehet. Először kezdjük a kezdetektől, hagy tudják az olvasók, hogy kik vagytok és milyen céllal zenéltek!

2004-ben indultunk azzal a céllal, hogy erőszakos, rosszindulatú zenét hozzunk létre. Szét akarjuk zúzni a láncokat, melyek visszatartják a minden emberben lévő szörnyeteget. Nincs semmi különösebb elmesélendő sztori, a zenénk önmagáért beszél.

A kezdeti demótok mennyire lett népszerű, és milyen visszhangot kapott? Mely bandák zenéjéhez hasonlították a Valkyrja-t?

Elég gyorsan elfogyott, de nem jelentett sokat a zenekarnak. Szükség volt rá a felemelkedésünkhoz, de a debütalbum lesz a Valkyrja igazi megszületése. Rengeteg ’90-es évek közepén aktív svéd death metal bandához hasonlítottak minket, de ez megváltozott az utóbbi időben.

2007-ben debütáltatok, a „The Invocation of Demise” c. lemezetekkel, ami elsőként a Northern Silence Productions-nál jelent meg. Szerintem kezdésnek egy kimondottan jó albumnak tekinthető, de nem nevezhető még elitnek. Mit értetek el azzal a kiadvánnyal?

Remek kritikákat és néhány koncertet, pontosan azt, amit egy gyakorlatilag múlttal nem rendelkező csapat elvárhat a debütalbumától. És persze ennek köszönhetjük, hogy a Metal Bladehez szerződhettünk.

Majd idővel a Metal Blade-hez szerződtettek, ami egy komoly előrelépést hozott a zenekar életében. Elsőként a debüt lemezeteket adták ki újra. Mekkora erőt adott ez a csapatnak?

Igen, a világon mindenhol elkezdték terjeszteni, így olyan helyekre is eljutott, ahová a korábbi terjesztők nem tudták eljuttatni.

Hamarosan elkezdtétek rögzíteni a második lemezeteket, ami szintén a Necromorbus Studio-ban történt. Kicsit beszélnél erről a stúdióról, mert gondolom nagyon meg voltatok elégedve, ha visszamentetek!

Elégedettek voltunk az első albummal – hozzátenném, hogy az tíz nap alatt lett felvéve, keverve és maszterelve. Nem volt más lehetőség, mint újra visszatérni a Neccromorbusba. Ezúttal sikerült hat hetet foglalnunk, ami teljes egészében a felvételre fordíthattunk. Tore „Necromorbus”-szal könnyű volt dolgozni, kihozza belőlünk a legtöbbet és kreatív ember. És senki, aki belehallgat az albumba, nem mondhat mást, mint hogy ez tökéletes produkció. Aki mást mond, téved. Ennyire egyszerű.

Tore Stjerna producer számos neves zenekarnak segített már, milyen ötletekkel segített a felvételeknél? Hogyan zajlottak a felvételek?

Mielőtt felvettük volna a dalokat, meghallgattuk mindet egy előzetesen felvett formában, hogy lássuk, kell-e még rajtuk dolgozni. Ha valami ötlete volt, megosztotta velünk és legtöbbször meg is fogadtuk a javaslatait. Legtöbbször a dobok, a tempó vagy a szerkezetek részletein javított – inkább a szerkesztésben, mint a zeneírásban segített.

A „Contamination”-on 10 dal szerepel. Minden szám felkerült, amit rögzítettetek? Vagy volt amit lehagytatok, mert nem ütötte meg a mércét?

Néhányat kihagytunk, igen. Azokat választottuk ki, amelyekben a legnagyobb lehetőség rejlik. A kihagyottak közt is vannak jó dalok, amiket talán majd a jövőben felhasználunk néhány kisebb módosítás után. Meglátjuk, melyik állja ki az idő próbáját.

Hogyan tudnád összefoglalni egy mondatban a zenéteket? Mi jellemzi leginkább, és mitől érzed erősnek ezt a kiadványt?

Az ellenállás és ellenségesség esszenciája egy erőszakos csatornán közvetítve. A kulcs, amely felnyitja legbensőbb és legtermészetesebb éned elzárt részét és lenyomja a tiltott gyümölcsöt a torkodon.

Mennyire érzed magatokat negatívnak? Gondolok itt a gonoszságra és a sátánizmusra!

Minden ember maga ruházza fel arccal a „gonosz” kifejezést… A tetteim károsak és sértőek lehetnek bizonyos emberekre nézve, de számomra jogosak, mivel egy általam kiválasztott cél felé tett lépések. Ez vajon „gonoszság?” Mi csak egyszerűen követjük az ösvényt, ami előttünk fekszik és ha ennek során olyan dolgok történnek, amiket nem érzel helyénvalónak, akkor lépj arrébb a fegyver csövétől… vagy maradj nyugton, hogy jobb célpontot nyújts, engem nem érdekel.

Európát mennyire fogjátok körbeturnézni? Kivel játszanátok szívesen?

Remélem, hogy a jövőben fogunk. Egyelőre semmi sincs lekötve. Nem fontos, hogy kivel lépünk fel; eljátsszuk a műsorunkat bármi is történjék, és hagyunk másokat is eljátszani a saját műsorukat, ahogy ők akarják. Ami fontos azonban, az az, hogy a nézők befogadóképesek és nyitottak legyenek. Természetesen ha egy hozzánk hasonló csapattal játszanák, az jó eséllyel a „megfelelő” embereket vonzaná.

Köszönöm az interjút!

—————————-

ENGLISH VERSION:

Questions answered by A.L. (vocals) and S.W. (guitar)

Hello Valkyries! Sweden has a lot of rising bands. I think you are one too and the 2010 can be your year. Let’s start at the beginning, to let the readers know who you are and what’s the purpose of your music?

We started in 2004, for the purpose to craft violent, malicious audio. Searching for a way to break the chains which prisons the beast within every man. There’s no interesting story to tell, let our music speak for its own.

How popular your demo became and what feedback did it get? What bands have Valkyrja been compared to?

They sold out quite fast, but there were no high demand of the band. They were a necessary way for our rising, and I see the debut album as the real birth of Valkyrja.
We have been compared to many mid-90’s Swedish bands, but it has begun to differ a bit.

Your debut album „The Invocation of Demise” was released in 2007 by Northern Silence Productions. I think it’s quite a good album for a start, tough it isn’t elite yet. What did you achieve with this release?

Great reviews and some live gigs, as much as you can expect from a debut album from a band with no „famous” past references. It also introduced us to our current label Metal Blade.

After this you have signed with Metal Blade, which was a great leap forward in the life of the band. Firstly, you re-released your first album. Did this give strength to the band?

Yes, because of their worldwide distribution we were able to spread it to new areas the previous distributors was not capable of reaching at the time.

Then you started to record your second album at Necromorbus Studio. Would you please tell us a few things about this studio, for you must have been quite satisfied with them by returning there?

We were satisfied with the first album – which was recorded, mixed and mastered in 10 days – I might add. There was no other alternative than a second session at Necromorbus. This time we were able to book 6 weeks, which we spend on only the recording. Tore „Necromorbus” is easy to work with, pushy and creative. And no one who’s listened to the album can say anything else than a perfect production. If they do, they are wrong. Very simple.

Tore Stjerna producer have helped many well-known bands, what ideas did he helped you with? How did the recording go?

Before recording the tracks we gave them all a pre-recorded listen to see if we there was any additional work to be done. If he had an idea he shared it with us and most times we kept the idea. It could be details concerning drumbeats, tempo and structures – it’s rather about the arrangements than the composing.

There are 10 tracks on „Contamination”. Did you record every song or were some of them left out because of the quality?

There are some left outs. We chose the pieces which carried the most potential. Some of them still hold a very high standard and will maybe be used in the future, with some editions or rearrangements. We’ll see what will be able to stand the test of time.

Could you please briefly summarize your music? What are the characteristics and why do you feel it powerful?

It is the essence of opposition and adversary channeled through a violent medium. The key that opens up the sealed part of your very nature and force the forbidden fruit down your throat.

How much do you think you are negative? I refer to evilness and Satanism!

It’s up to each individual to give the term „evil” a face… My actions may be harmful to some, yet in my eyes they are justified because they are a part of – in my eyes – a purpose. How is that „evil”? We simply follow the path that lies ahead of us and if acts you are not feeling comfortable with take place – step away from the barrel of the gun… or keep still so you’ll be an easier target, I don’t care.

Will you tour around Europe? Who would you like to play with?

I hope we will, in the future. Nothing is confirmed at this moment. It’s not important who we perform alongside; we will do our performance no matter what and leave the other participants to figure out their own performance. What is important though is that the spectators are open to receive, but to play with an act similar to us might attract the „right” people.

Thanks for the interview!

WEB: http://www.myspace.com/valkyrjaswe

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Valkyrja stream new album on „Zero Tolerance” magazine’s website

KMZ

Hot News: Valkyrja premiere new track on Stereogum.com

KMZ

Hot News: Valkyrja premiere first track on „Decibel” magazine’s website

KMZ

Hot News: Valkyrja set release date for new album on W.T.C. Productions

KMZ

VALKYRJA – Contamination

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek