Vallenfyre Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Gregor Mackintosh válaszolt.

Üdv Greg! Borzasztó nehéz korszakot élhettél át 2009 őszén, illetve a rákövetkező hónapokban. Sikerült már teljesen túltenned magad a tragédián?

Hello. Nem, ezen nem lehet csak úgy túllenni. Meg kell tanulni együtt élni vele.

Fájdalmasan őszinte lemez lett az A Fragile King. A dalok nagyjából egy időben születtek, vagy írtál hozzá később is?

Az album számait 2010. január és november közt írtuk. Akkor még a Paradise Losttal koncerteztem, így nem volt sok időm írni.

Ha jól tudom, eredetileg nem akartad kiadni lemezen a dalokat. Mi miatt változtattad meg mégis a döntésed?

Nem az, hogy nem akartam, inkább eszembe se jutott. Személyes katarzisként indult, ami aztán átfordult valamibe, amit jó a haverokkal együtt csinálni. Egy barátom ötlete volt, aki a Century Media-nál dolgozik és elkért néhány számot, ezután győzött meg, hogy jók lennének az albumhoz.

A Cathedrals of Dread-hez klipet is forgattatok, aminek a hangulata hasonlóan nyomasztó ugyan, mint a daloké, mégis más érzéseket ébreszt bennem, mint amikor pusztán a zenét hallom. Kivel dolgoztatok a klipen?

Matt Green rendezte a videót. Tetszett, amit csinál és megértette, milyen hangulatot szeretnék a videóhoz.
A dalszövegek az emberek birkamentalitásáról szólnak, hogyan követik a hitet és a gonosz emberek hogyan működtetik ezt a szervezetet.
A videó a dalszövegek szó szerinti interpretációja. A követőket marhákként kezelik és van egy gonosz hadúr és a serege, akik vezetik őket.

Színpadra is álltok majd a Vallenfyre-rel? Elvégre teljes zenekari felállásotok van…

Mindenképp. Az első koncertünket 2012. február 2-án adjuk Helsinkiben. Le van már szervezve néhány fellépés és semmi kétség, a következő év során több fellépésünk is lesz.

Obligát a kérdés: lesz folytatása az albumnak? Ha igen, miről fognak szólni a dalok? Mi adhat inspirációt ilyen sötét zenéhez?

Jelenleg nem tervezünk több felvételt készíteni a Vallenfyre-rel. Ha még pár év múlva is tetszik, amit csinálunk és érzünk ihletet, talán, de lehet, hogy teljesen mást fogunk csinálni.
Szeretem a szomorú és dühös zenét. Mindig is szerettem. A Vallenfyre album őseim megpróbáltatásairól szól, mindig szerettem az effajta zenét.

A Vallenfyre-rel visszatértél a gyökereidhez, zenei értelemben. A biográfia szerint ez a death, doom és crust zenéket jelenti. Konkrétan kik voltak a fiatalkori kedvenceid, példaképeid?

Sosem voltak bálványaim, de szeretem az olyan bandákat, mint a Celtic Frost, Bathory, Candlemass, Death, Trouble, Nihilist, Antisect, Discharge, Carnage stb.

Ha nem bánod, kérdeznélek egy kicsit a Paradise Lost-ról. Gondolom az elején még csak hobbi szinten nyomtátok a bandát. Kétségtelen, hogy már az első albumtól kezdve egy sajátos hangzásvilággal rendelkeztek, aminek az egyik legfőbb jellegzetessége a te gitárjátékod – és ez teszi többek között kitűnővé a Vallenfyre lemezt is. Mindig te voltál a fő dalszerző a ‘Lostban is?

Igen. Nick Holmesszal alapítottuk a PL-t és én írtam a zenét, Nick pedig a dalszövegeket.
A Vallenfyre-ben én írom a dalszövegeket is, ami kicsit bonyolultabb, de megvan az eredménye.

Véleményem szerint a Draconian Times album nemcsak a zenekar szempontjából, de az egész rocktörténelemben mérföldkőnek tekinthető. Mégis úgy tudom, hogy ti a bandán belül inkább az Icont tartjátok ezen korszak fő művének…

Szerintem az Icon volt a hangzás kezdete. Számomra a Draconian Timesnak egyfajta tökéletes hangzása van. A DT persze sokkal letisztultabb, mint az Icon, de nem onnan ered.

Amiért ezt a témát felhoztam, az a tény, hogy a napokban jön ki a Draconian Times MMXI DVD, amin a teljes Draconian albumot eljátsszátok. Számíthatunk arra, hogy a következő turnékon a lemez egy-egy ritkábban játszott dalát bent hagyjátok a programban?

Nos, lejátszottuk az egész DT albumot, mely tartalmaz olyan dalokat, melyeket ritkán játsszunk, mint a „Jaded”.

Mi az oka, hogy a Host-Believe-Symbol korszak után ismét a súlyosabb irány felé fordultatok a Losttal is? Spontán jött, vagy tudatos döntés volt?

Olyan banda vagyunk, akik szeretnek dolgokat kipróbálni. A metal a vérünkben van. Ezen nőttünk fel, így elkerülhetetlenül visszatérünk hozzá, de ez nem jelenti azt, hogy ne kísérletezgethetnél.

A Paradise Losttal mik a jövőbeni terveid?

Jelenleg az új Paradise Lost albumot vesszük fel. A címe “Tragic Idol” és 2012 áprilisában jelenik meg. Ezután turnéra indulunk és fesztiválozunk 2012-ben, a Vallenfyre-rel is. Elég sűrű év lesz.

Köszönöm az interjút, és üdvözletemet küldöm minden magyar rajongó nevében! Remélem minél hamarabb ellátogattok hozzánk.

Reméljük, hamarosan eljutunk Magyarországra. Sziasztok!

———————————

ENGLISH VERSION:

Answered by Gregor Mackintosh.

Hi there Greg! I’m sure you had an extremely awful time on the autumn of 2009 and the following months. Have you gotten over the tragedy?

Hi. No it’s not something you get over.It’s just something you learn to live with I guess.

A Fragile King is a painfully honest album. Have you written the songs at the same time or you composed some later too?

All the songs for the album were written between January and November 2010. I was still playing shows with Paradise Lost at the time so I just had to write when I had the time.

If I’m right, you didn’t want to release the songs, what changed your mind?

It wasn’t that I didn’t want to,it was more that it hadn’t even crossed my mind. It started out as a very personal catharsis which turned into something that was fun to do with friends.

It was really down to a friend of mine that works at Century Media who asked to hear a couple of songs,that convinced me it would make a good album.

You also shoot a video clip for Cathedrals of Dread, which has the same depressive atmosphere like the songs, still it rouses other feelings than just listening to the songs. Who did you work on the video with?

We got a guy called Matt Green to Direct the video. I had liked a couple of things he did and he understood what kind of mood I was going for with the video.

The lyrics for the song are about the sheep mentality of people who follow religions and also the sinister people who run these organisations.

The video is a very literal interpretation of the lyrics. The followers are being treated like cattle and there is a sinister overlord and his army that keep them in line.

Do you plan to get on stage with Vallenfyre? You have a full line up after all…

Absolutely. We do our first show in Helsinki on February 2nd 2012. We have some festivals booked and no doubt more gigs will pop up throughout next year.

An obligatory question: do you plan to continue the album? If yes, what will the concept be? What inspire you to make such dark music?

We have no plans to record any more material with Vallenfyre at this time. If in a couple of years we are still having fun with it and feel inspired,maybe we will do something else.

I like sad and angry music.I always have. The Vallenfyre album came about as a direct result of my Fathers ordeal but I have always loved this sort of music.

With Vallenfyre you returned to your roots regarding music. According to the biography, this means death, doom and crust music. Who were the idols in your youth?

I never really had idols but I loved bands like Celtic Frost, Bathory, Candlemass, Death, Trouble, Nihilist, Antisect, Discharge, Carnage etc etc.

I would ask about Paradise Lost if you don’t mind. Undoubted that you had your unique sound from the beginning which was mainly caused by your guitar play and among others this makes Vallenfyre a great album as well. Have you always been the main songwriter in Lost?

Yes. Along with Nick Holmes,we formed PL and I have always written the music and Nick handled the lyrics.

With Vallenfyre,I had to do the lyrics too which made things much more difficult but very rewarding.

My opinion is that Draconian Times is a milestone not only in the career of the band but in rock history. Still, as far as I know, in the band you take Icon as the main composition of this era…

I just think Icon was the beginning of that sound. Draconian Times to me is us kind of perfecting that sound. DT is definitely more polished than Icon but wasn’t the originator.

I asked about this because soon you’ll release Draconian Times MMXI DVD, on which you play the full Draconian album. Can we expect that you keep some rarely played songs in the live set?

Well we played the whole of the DT album which itself contains some songs which we have rarely if ever played live like “Jaded”.

What caused Lost to turn to the heavy direction after Host-Believe-Symbol era? Was it intentional or spontaneous?

We are a band that likes to try things out. Metal is in our blood.It’s what we grew up with so it’s inevitable that is what we will always return to,but that doesn’t mean you can’t experiment.

What are you future plans with Paradise Lost?

We are currently recording the new Paradise Lost album. It is called “Tragic Idol” and will be released in April 2012. Then we will tour and do festivals in 2012,as will Vallenfyre. I think it will be a very busy year.

Thanks a lot for the interview and I greet you in the name of the Hungarian fans! I hope you’ll soon come to Hungary!

I hope to be in Hungary soon too. Cheers

WEB: http://www.vallenfyre.com/

Kapcsolódó cikkek

Vallenfyre – Exkluzív turné 7″ kiadása

KMZ

Vallenfyre útra kel szeptemberben/októberben

KMZ

Hot News: Vallenfyre – “Splinters” album and video release

KMZ

Hot News: Vallenfyre – announce exclusive DECIBEL flexi 7″ track

KMZ

Hot News: Vallenfyre – premieres new track, “Odious Bliss”, via No Clean Singing.com

KMZ

Hot News: Vallenfyre – premieres new track, “Scabs”, via Terrorizer.com

KMZ

Hot News: Vallenfyre – presents ‘Splinters’ video trailer and cover artwork

KMZ

Hot News: Vallenfyre – enters the studio to record second full-length album, “Splinters”

KMZ

Hot News: Vallenfyre – begins recording new album

KMZ

VALLENFYRE – A Fragile King

REBELPROUD

Hot News – Vallenfyre: Premieres Video Clip For “Cathedrals Of Dread”!

KMZ

Hot News – Vallenfyre: Premieres New Track “Desecration” On Decibel.com!

KMZ

Hot News – Vallenfyre: Century Media Records Reveal More Details About New Signing

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár