Interjúk

Vesztegzár Interjú

A január mellett talán a szeptember az a hónap, amikor sok minden újra kezdődik. Nektek is nagyon jól indul a szeptember, ha nem tévedek!
Az elmémben egy ideje megvan a zenekar, de igazából, csak most kaptam fel a fejem a második lemez beharangozásánál! Kérlek, mondd el mivel robbantok be az iskolakezdésre a rossz diákoknak?

Hát igen. Az Útvesztő névre keresztelt második nagylemezünkkel indítjuk a tanévet. 🙂 A lemez a Nail Records gondozásában jelenik meg szeptember 7-én, de már a szeptember 6-ai Rock On! Fest-en is beszerezhető lesz. A kiadó nyilván terjeszti majd a szokásos csatornáin, valamint tőlünk is beszerezhető lesz a koncerteken, vagy email-es egyeztetés után postai úton.

Mikor és kivel kezdtétek a munkálatokat? Miben akartatok legfőképpen továbbfejlődni az első kiadványhoz képest?

Elsőként a Végzet című dal zenei alapjai íródtak meg. Ez igazából már a 2012-es Beteg világ lemez felvételei előtt megtörtént, de Sapi ahhoz későn hozta az ötletet, hogy rendesen véglegesítsük és felkerülhessen a lemezre. Meg nem is akartuk annyira rátuszkolni a lemezre. Nem lett volna értelme összecsapni. Az első lemezmegjelenését követően azonban visszafogtuk magunkat. A dalszerzést igazából csak 2013 vége felé kezdtük meg. 2014 végére, 2015 elejére pedig össze is állt mind a 10 dal, majd tavasszal stúdió, most pedig megjelenés. Megint Smicinél, a soproni MD Stúdióban folytak a felvételek, a keverés és a mastering is, tehát nagy változás nem volt a két lemez felvétele között. Talán annyi, hogy a mi cuccaink és Smici felszerelései is fejlődtek az elmúlt 2-2,5 évben, amik így pozitív hatást gyakoroltak a végeredményre.

A leginkább fülbeötlő fejlődés az ének terén figyelhető meg. Ugye a korábbi énekesünk, Herczeg Bálint 2014 elején kiszállt a zenekarból. Az ő helyére érkezett Höki (Hökkön Attila), akinek az orgánuma mindenképpen jobban passzol a thrash műfajhoz. Emellett képzettebb, valamint változatosabb is a hangja. Fontos továbbá, hogy az albumnak elkészült egy angol verziója is. Az elsődleges cél ezzel pedig nyilván az, hogy a magyarlakta kárpát-medencei területeken túl is nagyobb eséllyel kezdhessünk neki szárnyaink bontogatásának. Az angol énektől pedig nem tartottunk, ugyanis Höki a győri Aeneis zenekarában eleve angolul nyomja. Tóth János (Nils) cimboránknak pedig sikerült a szövegfordítást úgy megoldania, hogy elégedettek legyünk a végeredménnyel. Nyilván aki nagyon akar, az találhat hibákat, de hát az ilyenek mindenben találnak is. 🙂

A másik dolog, hogy a dalok írásánál törekedtünk arra, hogy minél inkább közös munka folyjon. A dalokon pedig érződik is ez. Változatosabbak, jobban kidolgozottak, valamint jobban magáénak érzi így minden tag.

Az „Útvesztő” című új mű szeptember 7-én jelenik meg a Nail Records gondozásában. Azt hiszem idehaza abszolút ők a legjobb döntés. Ez mellett viszont egyre fontosabb a digitális kiadás is. Elérhető lesz iTunes vagy más online zeneáruházban?

Nagyon örülünk, hogy sikerült a Nail Records-szal megállapodni. Eleinte az időpont-egyeztetés nem ment könnyen, de utána elég gördülékenyen folytak a dolgok. Sok mindenben segítettek és ez is felfogható egy fejlődésnek. Ezzel mindenképp egy szinttel feljebb lépett a zenekar. Annak külön örültünk, hogy ők vetették fel, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk a magyar CD-re felrakni az angol dalokat is. Eleinte ugyanis az angol verziót csak digitális formában gondoltuk kiadni. Végül tehát CD-re a 10 magyar dal mellé felkerült 9 angol is. Sajnos a 80 perces CD korlátot szabott, az anyag pedig kétszer 42 perc. Így az angol verzióból le kellett csípnünk a Nemesis (Végzet) dalt és egy akusztikus intrót és egy outrót.

És igen, ahogy a Nail Records minden más kiadványa esetében, úgy az Útvesztő esetében is lesz digitális terjesztés. iTunes, Google play, Spotify, Deezer.

Ezen kívül elindul egy szép koncertsorozat „Őszi útvesztések” néven. Ez egy jó dolog, hogy sikerül megismertetni az új album dalait több helyen is! Mit mondanál előjáróban a turnéról?

A lemezmegjelenést követően nem pihenünk, szinte egyből útnak indulunk. Novemberig elég szépen sikerült már megtölteni a koncertnaptárt, de kilátásban vannak további bulik decemberre és jövőre nézve is. Szóval nem unatkozunk majd. A koncertek tekintetében pedig igyekszünk majd a látványon is minél többet lendíteni.

Maga a lemezbemutató buli pedig a Rock On! Fest-en lesz, szeptember 6-án. Ugye ez a buli rendesen megsínylette a Szeptemberfeszt beborulását, ezért meglehetősen feszített lesz a program. Mindössze 20 percet játszunk a 2. színpadon 15.00-ás kezdéssel, de igyekszünk 4 új és egy első lemezes dalt belesűríteni. Ezt a bulit tehát nem lehet egy teljes koncertnek tekinteni. Inkább amolyan promóciós buli a lemezmegjelenéshez.

Aki egy igazi lemezbemutató koncertre vágyik, annak mindenképpen ajánljuk a szeptember 19-ei révkomáromi bulit, ami egy igazi thrash ünneplés lesz. Sikerült magunk mellé felsorakoztatni a műfaj egyik hazai úttörőjét, a Remorse zenekart, valamint ott lesz még a 213 (Slayer tribute). A fiatalabb thrash generációt pedig a Maradandó Károsodás képviseli. Ugyan mi dél-komáromiak vagyunk, ettől függetlenül nyugodtan mondhatjuk, hogy ez lesz a hazai pályás lemezbemutató bulink.

Természetesen a turné többi állomására is szívesen várunk mindenkit! Thrashelésben gazdag esték lesznek ezek is. 🙂 Játszunk majd Győrben, Debrecenben, Szombathelyen, Dunaújvárosban, Komlón, Kaposváron és Esztergomban. A bulikról bővebb infó a honlapunkon (www.vesztegzar.com) és a facebookon (www.facebook.com/vesztegzar).

A jelenlegi felállás mennyire stabil? Mit érdemes tudni rólatok, kérlek, mondj pár szót mindenkiről?

Remélem, hogy nagyon is. 🙂 Ha azt mondom, hogy minden okés, sosem volt még ilyen jó, akkor jövő héten kiszáll valaki a zenekarból, nem? Legalábbis a nagyoknál így szokott ez lenni. 🙂

Egyébként mindenképpen stabilnak tartom. A zenész négyes már több mint négy éve változatlan. Hökinek is a metál az élete, szóval elkötelezettségben nincs hiány.

Röviden. Kupica mozdonyvezető, Faby és Höki a győri Audiban dolgozik. Sapi egy ezermester, de főként asztalos. Én pedig az MTA győri kutatóintézetében dolgozom közgazdászként. És mindenki szereti a sört, a rockot és a… 🙂

A Vesztegzár zenéjét kinek ajánlanád? Mit emelnél ki a zenétekben?

Nyilván elsődlegesen a thrashereknek, de igazából minden metálosnak.  Az biztos, hogy azoknak nem, akik számára már hallgathatatlan az Eddánál és Bon Jovinál keményebb rock zene. 🙂 Magyarországon található 1-2 thrash banda. Mi főként a Kreator, Slayer vonalat képviseljük, amelyre kevés példa van szerintem. A többség inkább a lassabb, groovosabb thrasht nyomatja.

A lemezmegjelenés és az őszi koncertek után mi várható?

Nyilván jó lenne egy budapesti klubbulit is összehozni, mivel a Rock On! Fest az említett bonyodalmak miatt nem tekinthető egy teljes értékű lemezbemutató koncertnek. Ősszel azért jó pár város kimarad. Így mindenképp jó lenne jövőre eljutni Szegedre, Miskolcra, Pécsre, Szolnokra stb. Már körvonalazódik egyébként egy soproni, egy kassai és egy dunaszerdahelyi buli is. Valamikor tavasszal, ha minden jól alakul, akkor a Dormant Ordeal visszahívásából eljutunk Lengyelországba. Már időszerű lenne egy erdélyi kanyar is. Remélhetőleg valamikor ez is összejön. Jövő nyáron remélhetőleg több fesztiválra bejutunk, illetve kacsintgatunk külföld felé is.

Közben pedig lassan nekiállunk az új anyag megírásának is. 2017-ben lesz 10 éves a zenekar. Jó lenne azt egy harmadik lemezzel megünnepelni. Bár addig még sok víz lefolyik a Dunán…

Sok időtők jut zenélésre? Miről kell lemondanotok cserébe 🙂 ?

Mivel a zenekarból hárman műszakoznak, ezért nehéz összeegyeztetni a dolgokat. Még a koncertekre való elszabadulásuk sem zökkenőmentes. Azért minden héten próbálunk legalább egyszer, jobb esetben kétszer is, de ezeken nem mindig tud mindenki jelen lenni. A szabadidőnk és a pénztárcánk rovására műveljük a thrash ipart. 🙂

Kit sorolnál fel az új album kapcsán, aki segített valamiben?

Hát nagyon sokan vannak. Nyilván a családjainknak nagyon sokat köszönhetünk, akik támogatnak minket. Azokat emelném ki, akik közvetlenül szerepet játszottak a lemez létrejöttében. A felvételek Smicinél az MD Stúdióban készültek. Két dalban közreműködik a Crusted frontembere, Bajcsai Ádám. Két dal szövegét pedig egyik alapító tagunknak, Keszi Csabinak köszönhetjük. Nils a fordításokért felelt. Győri Veronika és Herczeg Bálint nevéhez fűződik a borító. A Nail Records-nak is nyilván sok mindent köszönhetünk, akiknél Hartmann Kristófhoz és Fodor Judithoz bármivel fordulhattunk, Devecz Ádám pedig a booklet kivitelezésében és egyéb grafikai munkákban segített.

Köszi szépen a válaszokat! Mit üzensz a thrashereknek?

Ez nagyon egyszerű: Thrash ’till death! 🙂 Járjatok koncertre és azt a Vesztegzár névre hallgató zenekart mindenképp nézzétek meg valahol! 🙂

WEBhttp://www.vesztegzar.com/

Kapcsolódó cikkek

Vesztegzár – hosszú idő elteltével is színvonalas műsor

KMZ

Triple Thrash Thursday – Stonedirt, Archaic és Vesztegzár koncertek csütörtökön a Dürer Kertben!

KMZ

Új videoklippel jelentkezett a Vesztegzár

KMZ

Zord & Vesztegzár – Thrash Party a Cornerben

KMZ

Vesztegzár – Dalpremier

KMZ

Új Vesztegzár klip

KMZ

Vesztegzár – Új videó, helyzetjelentés

KMZ

Vesztegzár – Szemet szemért klip

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek