Interjúk

Vildhjarta Interjú

(scroll down for English Version)

Amikor megtudtam, hogy egy kis turné keretében meglátogat minket a EuroBlast fesztivál nagyon lázba jöttem. Utána, amikor kiderült, hogy interjút csinálhatok Daniel-el a Vildhjartából még inkább felment az adrenalin szintem. Interjú alanyom rendkívül, közvetlen volt és barátságosan válaszolgatott kérdéseimre. 

Először is köszönöm a rám szánt időt.

Szívesen, semmi gond!

Hogy vagy? Milyen a turné eddig?

Jó, jól érezzük magunkat és ez a legfontosabb. Ez a második európai turnénk idén és nagyon örülünk, hogy az emberek újra eljönnek megnézni minket. Általában megkérdezzük a koncerteken hogy ki látott már minket idén. Újból megnéznek minket az emberek, ez jó jel, bizonyítja, hogy valamit jól csinálunk.

Láttalak titeket idén Brutal Assaulton. Hogyan kezelitek/bírjátok a korai fellépéseket?

Nagy színpadon játszottunk és már olyan korán sokan voltak, többen, mint vártuk. Azt hittük mindenki aludni fog a korai fellépési idő miatt. Tele volt emberekkel és nagyon rápörögtek a bulira.

Szeretitek a fesztivál bulikat?

Nagyon szeretjük a fesztiválos fellépéseket. Azt hiszem két nagyobb fesztiválon játszottunk, Svédországban a MetalTown-on és Brutal Assaulton. BA nagyszerű volt, mármint annyira metál volt az egész, nagyszerű az erőd is, barátságosak az emberek – akik ott dolgoznak és a közönség is. Szeretnénk visszatérni, ha nem is idén, de majd meglátjuk.

Hogyan oldjátok meg az akusztikus és egyéb részeket koncerten? Samplerrel?

Igen, használunk. Előzőleg számítógépet használtunk és ugyancsak volt egy harmadik gitáros a zenekarban, ő játszott pár sávot és a plusz gitárokat. Most csak egy telefont, Ipod-ot vagy Mp3 lejátszót használunk. Ez egy egyszerű összeállítás, de kell, mert clicktrack-re játszunk, mert…

…Mert nagyon feszes és tempóban kell lennie az egésznek.

Igen, tökéletes tempóban, máskülönben azt hiszem legalább húszan kéne lennünk, ha mindent élőben akarnánk játszani, ez egy egyszerű összeállítás és jól működik.

Nem lenne jobb valódi hangszerekkel?

Persze, nagyon jó valódi hangszerekkel, de nagyon drága az egy bandának, ha húszan vagy többen vannak, úgyhogy próbáljuk  minél egyszerűbben megoldani, hogy úgy szóljon, ahogy az albumon.

Érthető, láttam, hogy a dobos fejhallgatót használ koncerteken, a clicktrack miatt?

Igen, a clicktrack. Amióta Mp3 lejátszót használunk, osztott a jel, az egyik a fejhallgatóba megy monóban a háttér sávokkal és a clicktrack-el, a másik pedig egy D.I. Boxba a clicktrack nélkül. Az egyetlen egy rossz dolog a monó, szeretnénk sztereóban megoldani. Sok baj van a gépekkel, ellopják őket meg tudod a rezgések a színpadon.

Ha jól tudom két tagcserétek volt. Miért volt ez és hogyan hatott az együttes életére/zenéjére?

Igen, másik énekesünk volt ezelőtt. A különbség pedig, hogy több a…hogy mondjam, több brutalitást akartunk és ez a srác egy Death Metal énekes.

Szóval jobb hangja van ehhez.

Igen, jobb a hangja és a másik pedig az volt, hogy nem tudtunk együtt dolgozni vele, így különváltak útjaink. Van egy új énekesünk, aki elég jó tiszta vokált is tud, de még nem használtuk sokat…és akkor heten voltunk, a harmadik gitárossal.

Koncerteken..

Igen, de vele sem tudtunk együtt dolgozni, így ugyancsak külön úton járunk.

Nem tudtatok együtt dolgozni? 

Nem igazán tudtuk megoldani, de azért barátok maradtunk, ő is zenél, és gitár pedálokat gyárt.

Akkor jóban maradtatok?

Ja-ja barátok maradtunk…

Semmi haragos, csesszétek meg, gyűlöllek titeket dolog?

Részünkről nem, és ez jó. Azt hiszem számunkra az egész arról szól hogy együtt tudjunk dolgozni. Észrevettük, hogy nagyon fontos, hogy ki tudjunk jönni egymással, különösen most, hogy turnézunk. Jó tudni, hogy olyan emberekkel vagyunk körbevéve akikkel jól kijössz és együtt akarnak dolgozni veled. Ezen /is/ ügyködünk.

A Vildhjarta előtt, jól mondom?/Itt tartottunk egy rövid beszélgetést arról, hogy kell kiejteni a banda nevét:)/ játszottál más bandában is?

Igen, játszottam 12-13 vagy 14 garázs rock bandában, de semmi komolyabb.

Akkor rock bandák voltak vagy esetleg egy kis Djent…?

Nem, nem voltam komolyabb zenekarban. Írtam zenét én magam mielőtt csatlakoztam a Vildhjartához, ekkor kezdtem, de semmi komoly.

Van szóló projected?

Igen, felvettem a saját zenémet, gitározom, énekelek, dobot írok és basszusgitározom.

…és esetleg turnéznál a jövőben ezzel a zenével?

Még mindig írok néha zenét, de nem hiszem, hogy másodlagos zenekarba fognék. Tudod, csomó időt igénybe vesz. Inkább szövegeket írok, mint zenét.

Akkor te írod a szövegeket?

Én írom őket, illetve a másik énekes Vilhelm is közreműködik. Sokat írok, nem csak a zenekarnak, hanem magamnak a saját dolgaimhoz, így több szöveget írok mint amennyi zenét felveszek.

Mik a jövőbeli tervek a Vildhjartával? Esetleg egy koncert DVD?

Azt tudom, hogy elsődlegesen a turné után, hazamegyünk és felveszünk, írunk, befejezünk dalokat.

Jövőre kiadunk egy EP-t, ez az elsődleges cél mikor hazaérünk, aztán turnézunk. Esetleg néhány nyári fesztivál és egy őszi turné. Megpróbálunk eljutni Észak-Amerikába, ami nagyszerű lenne. Ezután csinálunk egy új albumot.

A teljes lemez is jövőre lesz kiadva?

Nem, meg van az elképzelésünk, vannak ötleteink és némi zene is hozzá, de kicsivel több időt fog igénybe venni. Meglátjuk, egyenlőre az EP az első, valószínűleg a következő év elején jön ki, ha szerencsénk van.

Akartok még több hangszert használni a zenétekben, vagy elégedettek vagytok így vele?

Azt hiszem, sokat dolgozunk velük, az előző lemeznél, néhány srác Kaliforniában rögzített samplereket. Sokféle effektet és hangot csináltak nekünk, mint például harang cintányérokat és RC helikoptereket és ehhez hasonló dolgokat, amiket a háttérben használtunk – egy csomó fura dolgot/nevet/. Szeretünk együtt dolgozni más művészekkel és próbálunk ki valami újat, az EP-n is lesz pár dolog más zenészek által. Talán az új lemezhez is hozunk valami új dolgot…

…új hangszereket?

Új hatásokat és effekteket. Szóval, próbálunk más művészektől és zenészektől is hozni valamit.

Miért döntöttetek két énekes mellett?

Először is azt akartuk, hogy intenzív legyen, folyamatos legyen a dalszöveg, és ahogy igazítottam kezdetektől a zenéhez őket, két énekes kellett, mindenképp. Most ugyanígy dolgozunk Vilhelm-el, szeretnénk ezt a nagyon intenzív dolgot élőben is megcsinálni.

Talán egy kis kérdez-felelek dolog?

Igen, egy kicsit. Néha ugyanaz a  hang, de ketten vagyunk, néhányszor kérdezz-felelek, de a lényeg az intenzitás, az intenzív kialakítás és ennek kivitelezése.

Szóval a vokáloknak illeszkednie kell a zenéhez…

Igen, megpróbáltam, az egyik koncerten egyedül vokáloztam, mert ő dolgozott, nagyon fájt és lehetetlen volt megcsinálni. Más ötletei vannak, mint nekem, ezért még érdekesebb ötletekkel tudunk előállni, ha együtt dolgozunk. Ez működik nálunk.

Voltál valaha Magyarországon ezelőtt?

Voltam, hokiztam itt, amikor 19-20 éves lehettem, talán egy hétig. Voltunk itt idén májusban játszani a Dürer Kertben az európai turné alatt. Szóval harmadjára.

Van bármi különleges élményed az országunkról?

Nem igazán, mert amikor hokizni voltam, akkor csak hokiztam és… az előző koncert ugyanitt volt és nem volt időnk többre, mint sétálni a parkban, megnézni a várat és nem fedeztünk fel helyeket. Nem sok mindent tudunk Magyarországról azon a kis helyeken kívül ahol voltunk.

Üzensz valamit a magyar rajongóknak?

Már tudod a választ nem!?

Tudom? 

Ennyi, Thall!/nevet/

Csak így, ennyi, köszi még egyszer!

——————————-

ENGLISH VERSION:

First, thanks for your time.

Yeah, sure no problem!

How are you? How’s the tour so far?

Its been good, we have a lot of fun and thats the most important. This is our second european tour this year and we really happy to see people coming back again the second time to see us. We usually ask at the shows who already saw us this year. People coming back, its a good sign that we are doing something right.

I saw you guys this year at Brutal Assault. How do you handle the early concerts?

It was on big stage and there was already a lot of people there so early, there was more people than we expected. We thought everybody gonna be sleeping you know cause the early stage time, it was full of people and they were really excited about that.

Do you like the festival gigs?

We really like festival gigs. We just played I think two huge festival or big festivals, Metaltown in Sweden and Brutal Assault. Brutal Assault was great, I mean it was so much metal there and very great with the fortress, very friendly people – people working there, the audience. We really would like to return soon, maybe not this year, but we will see.

How dou you solve the acoustic and other parts during the concerts? with sampler?

Yes, we use.  Previous we use computer and we also had a third guitarist live, so he played some of the layers and extra guitars, but now we only use a phone or ipod or mp3 player. It’s a simple setup, but we need to use it cause we play to a click track, cause…

…Its really tight and need to be in tempo.

Yeah, perfect tempo, otherwise we would have to be I guess twenty people If we would play everything live, so its a simple setup and it works good.

But it wouldn’t be better with live instruments?

Offcourse its cool with live instruments, but its very expensive to be a band with twenty or more people, so we try to keep it as simple as possible and try to make it sound like the album.

Its sounds resonable, so the drummer at concerts wear headphones I saw it, He got the click track?

Yes, the click track.  Right now since we have an mp3 player its a split signal, one goes to his headphones mono with the backtracks and click track, the other goes out to a D.I. box without click track. The only bad thing is its mono we would like to have stereo. Its such a hassle with computers, they get stolen and you know vibrations on the stage.

If I’m right you have had two member change, why was that and how it effected on the bands life/music?

Yeah, we had another singer before, and the difference now, we have more…how to say it, we wanted to be more brutal output and this guy is a death metal vocalist.

So he has better voice for that.

Yeah, better voice and the reason was also it didn’t work out cooperation with us and him, so we seperated ways, we got a new vocalist and he can also sing really good clean vocals, but we dont used that much yet… and then we were seven persons, we had the third guitarist.

At live shows.

Yeah, but also there it didn’t worked out so we decided to split ways.

You couldn’t work together!? 

Yeah, we didnt really make it work so unfortunately, but we are still friends, he does music and he also makes guitar pedals.

So you stayed friends

Yeah-yeah, we stay friends with him…

Nothing angry, fuck you I hate you stuff

Yeah, not from us and its good. I think for us its a lot about to being able to work together. We ve noticed its very important to get along, especially now when we are on tour, it so good to know that we have a lot of people that get along together and wants to work together, yeah we work on that.

Before Vildhjarta, Am I say it right?/at this point we had a little conversation about how to say it:)/ were you involved in any bands?

Yeah, i was like in twelve, thirty, fourty garage rock bands but nothing serious.

So they were rock bands or you have some Djent…

No, I ve never been involved in any serious band, I made music myself before I joined Vildhjarta, thats when I start but nothing serious.

You have Solo projects?

Yeah I’ve recorded my own music, I play guitar, I sing, program drums, play bass.

…and maybe you want to tour with that music in the future?

I write music sometimes still but I dont think I will do a side project, you know it takes a lot of time. I’m more into writing lyrics and writing texts than writing music.

So you write the lyrics?

Yeah I write lyrics and Vilhelm also the other vocalist, he also writes lyrics. I write a lot not only for the band but for myself, personal projects so I write more lyrics than I record music right now.

What are the future plans for Vildhjarta, maybe some concert DvD?

I dont know, well I know our first plan after this tour, we are go back home and record, write, finish songs.We are going to release an ep next year, thats the first goal when we come home, and after that we will do some touring – maybe summer festivals and maybe some touring fall, trying to go over north america, that would be great. After that we will make a full lenght album

The full album will be released in next year too?

No, we have the concept and ideas,some music for it, but it will take a little bit more time, we will see, but the EP first, it will be out probably early next year, if we are lucky.

Do you want to use more additional intruments in your music or you are satisfied with it?

Yeah, I think we always work a lot with, like for the last album we have some guys over in California recording samplers. They were sampling a lot of effects and sounds for us, like bell cymbals and rc helicopters and lot of those stuff that we used in the backround – lot of weird stuff /laugh/. Yes, we love working with other artists and try to bring something new, and already for the EP we will have some additional work from outside musician, and I think also maybe for the full lenght we will maybe bring in something else…

…some new instruments?

Some little influence and effects. So we try to bringing something from other artists and musicians.

Why do you deicide to have two vocalists?

First, we wanted to be very intense, want have lyrics all the way, and the way I arrange  the music from all start than, we had to have two vocalist, the way Me and Vilhelm work now its the same way, we wanna have this very intense and we want to be able to do this live.

Maybe a little Question and Answer thing?

Yeah, a little bit. Sometimes its the same voice but we are two persons, sometimes its question and answers but the main reason we want to have the intensity and the intense arrangements and be able to do this.

So the vocals must fit with the music…

Yeah, I tried to, one concert I did the vocals myself because he was working, it was really hurt, it was impossible. He has other ideas than I have so to work together we can come up with more interesting ideas. It works for us.

Have you ever been in hungary before?

Yes, I played ice hockey here when i was 19 or 20 I think, just a week or something. We were here earlier this year and played Dürer Kert in May, when we were on european tour. So this is the third time.

Do you have any particular memory about our country?

Not really cause wheny I played hockey i was just hockeying around and…last concert was same place and we didnt have time to do much more than walking here in this park, see the castle and didnt explore, we dont really know much about Hungary other than the small areas we have been.

Do you have any message for the Hungarian friends?

Do you already know the answer!?

I know? 

It’s,Thall! /laugh/

Yeah, Just like that, okay, thank you again!

WEBhttp://www.vildhjarta.com

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Vildhjarta – New EP „Thousands Of Evils” out now. Premiere for „Regnar Bensin”

KMZ

Jeff Loomis, Monuments, Vildhjarta, Stealing Axion – Koncertbeszámoló

SteveShield

Hot News: Euroblast Tour Feat. Jeff Loomis, Monuments, Vildhjarta, Stealing Axion

KMZ

Veil Of Maya, Betraying The Martyrs, Vildhjarta, Structures, Volumes – Koncertbeszámoló

Golysz

Hot News: Vildhjarta – Kick-off European Tour & Video Posted!

KMZ

Hot News: Vildhjarta – Launches Guitar Play-Through Of „Benblåst”; Kick Off European Tour In Late April!

KMZ

Hot News: Vildhjarta – European Tour Confirmed!

KMZ

VILDHJARTA – Måsstaden

Gwanath

Hot News – Vildhjarta: “Måsstaden” Album Stream Online!

KMZ

Hot News – Vildhjarta: Premiere New Video For „Dagger” Online!

KMZ

Hot News – Vildhjarta: New Track “Phobon Nika” Online!

KMZ

Hot News – Vildhjarta: Debuts New Music Video For “Benblast”

KMZ

Hot News – Vildhjarta: Announces Pre-Order Information For New Album, „Måsstaden”!

KMZ

Hot News – Vildhjarta: Release Date For New Album / Album Trailer Online!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek