Interjúk

Voice Of Revenge Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Thomas Döll válaszolt.

Sziasztok! Üdvözlet Magyarországról! Nemrég jelent meg az új albumotok, a Disintegration. Gyökeres változás szerencsére nem történt, mégis sikerült előbbre lépnetek, ami az erős daloknak is köszönhető. Már előző lemezeteken felfigyeltem rá, de az újra még inkább igaz, hogy sikerült megragadnotok a dallamos death metel lényegét. Más forrásokból milyen, illetve mennyiben más visszajelzéseket kaptatok a Disintegration-ra a Chronicles of Betrayal-hoz képest?

Örülök, hogy ezt hallom. Végül is igen, igazad van, nem sokat változtunk. Előrébb léptünk. Nem sok visszajelzést kaptunk eddig, de amit igen, azok javarészt dicsérőek. Általánosságban elmondható, hogy a külföldiektől pozitívabb vélemények jönnek, mint a németektől. Talán a német, „a death metálnak Svédországból kell jönnie” hozzáállás lehet az oka ennek. De nem is akarunk nagyon belemenni ebbe… nagyon ritkán fordul elő, hogy kifejezetten negatív kritikát kapnánk.

Mikor nézegettem a zenekar adatlapját feltűnt, hogy a kezdetektől fogva változatlan felállásban játszotok. Minek köszönhető ez? Kinek, kiknek a hatására kezdtetek zenélni annak idején? Hogy találtak egymásra a zenekartagok? Röviden légy szíves meséld el a történeteteket!

Mindannyian rengeteg időt és energiát fordítunk a Voice of Revenge-be. Tíz évvel ezelőtt Peterrel együtt kezdtünk zenélni, ismerjük egymást vagy… sok éve. Először dallamosabb zenéket játszottunk, aztán kicsit később, 2005-ben megalapítottuk a Voice of Revenge-et, hogy a szenvedélyünknek megfelelően dallamos death metált játszhassunk. Pár héttel később csatlakozott Pete mint basszusgitáros, majd végül, alig 18 évesen Tilman is beállt közénk. 2007-ben adtuk ki a legelső EP-t, a Mutilated Corpse-t, 2010-ben az első albumunkat, a Chronicles of Betrayal-t, majd 2013-ban a legújabb albumunkat, a Disintegrationt. Fogalmam sincs, hogy valaha változni fog-e ez a felállás. Egyértelműen jól működik… de soha nem tudod, hogy mit hoz majd a jövő. Talán kicsit naiv lenne azt mondani, hogy 20 év múlva is együtt fogunk játszani.

Úgy olvastam, nem csak a zenekartagok tartanak ki egymás mellett, hanem a lemez producere, Stefan Gößwein és a masteringot végző ex Holy Moses gitáros Andy Classen is. Nem akartatok változtatni?

Stefant már nagyon régről ismerjük. A stúdiója nincs messze tőlünk, profi abban amit csinál, meg illik is a személyiségünkhöz. Mind a három CD felvételét ő csinálta. Andy Classen pedig remek munkát végzett az albumok mixelésével és masterelésével. Azért őt választottuk, mert ő az egyik legjobb hangtechnikus az egész szcénában.

Nálatok, hogy zajlik a stúdió munka? Kész dolgokkal vonultok be, vagy hagyjátok, hogy az utolsó pillanat feszültség dolgoztasson meg benneteket? Vannak fő dalszerzők a csapatban, vagy abszolút közös munka zajlik?

Természetesen sok mindennel elő kell készülni mielőtt, belekezdhetnél a felvételbe. Ki kell számolnod az ütemet, a tempót és még sok minden mást. Ha nem így csinálod, akkor sok időt és pénzt vesztesz, de mindenképp ott dolgozik az emberben az utolsó pillanat feszültsége. Ha a dolgok nem úgy sülnek el mint ahogy kéne, akkor nyitottnak kell lenni a rögtönzésre. A zeneszerzés a gitárokkal kezdődik. Peter vagy én bedobunk egy dallamot vagy riffet, aztán megpróbáljuk megtalálni a megfelelő ritmust, harmóniát. Ezután összeülünk a próbateremben és vegyítjük a basszussal és dobbal.

Van olyan zene, könyv, film, vagy más egyéb ami olyan hatással van rátok, hogy zenei vagy szövegi inspirációt ihlet?

Csak a magam nevében tudok nyilatkozni itt. Sokat hallgatok metált, különös kedvenceim a svéd death az ő dallamaival és az amerikai metál a brutalitásával; ezek adják a legnagyobb inspirációt számomra. De most csak így nem tudnék rámutatni egy dalra, ami megihletne minket. Rengeteg inspiráló zene van a nagyvilágban.

Miről szólnak a dalok és ezt mennyiben és hogyan támasztja alá a lemezborító? Ez utóbbi kinek az ötlete és ki volt a megvalósító?

A borítót egy Julian Langguth nevezetű barátunk csinálta. Általában Peter és Julian összeülnek és megbeszélik az eddigi ötleteiket. A dalok különböző témák körül forognak; vannak amiknek egy könyv az alapja (a nadryw egy szó egy Dosztojevszkij novellából), van pár olyan ami kicsit személyesebb, na meg ott vannak azok, ahol jellegzetes death metál a szöveg.

Keresgéltem a youtube-n, de nem találtam klipet, tőletek. Az új lemezhez szeretnétek készíteni? Van ötlet milyen típusút? Melyik dal lenne szerintetek a legjobb választás, hogy képi élménnyel megtámogassátok?

Ó, erre még nem igazán gondoltunk. Nem állunk túl jó kapcsolatban a death metál klippekkel.

Gondolom nemsokára turnéztatjátok a Disintegration-t. Merre felé lehet veletek találkozni, illetve kinek a társaságában? Várható esetleg magyarországi fellépés?

Tavaly ott volt a Coming Death turnénk olyan bandákkal mint a Lay Down Rotten, Damnation Defaced vagy a Discreation. Idén sajnos nem lesz ilyen időbeli megszorítások miatt, ezért úgy döntöttünk, hogy augusztus-szeptemberben lesz egy miniturné a Fleshlessel Németországban és Csehországban. Jó lenne Magyarországon is játszani párat, de még konkrét terveink nincsenek. Én, mint fél-magyar, nagyon örülnék ha Magyarországon játszhatnék (édesanyám híres leánykori neve Hidegkúti, és egy Budapest melletti kis városkából, Dorogról származik). Talán te ki tudsz minket segíteni Tamás? Haha 😉

Az előbbi kapcsán felmerült bennem, melyik az a munkahely ami elviseli a több heti esetleg hónapi távollétet? Mivel foglalkoztok, mikor épp nem a zenekar tölti ki az időtöket? Ha mindezek mellett még szabadidőtök is van, mivel múlatjátok, van valami hobbitok?

Csak hétvégéken voltak felvételek, vagy vettünk ki pár szabadnapot miatta és az estéket a felvételekkel töltöttük. Ez is egy oka annak, hogy ennyi idő kellett a teljes anyag felvételéhez. Az életben mind a négyünknek rengeteg dolga van. Tilman gépészmérnöknek tanul, Pete logisztikai szakértő Peter pedig média menedzser. Én egy munkaközvetítőnél dolgozom, az én feladatom, hogy a munkanélküli emberek pénzhez és álláshoz jussanak. Hobbim többek között a Voice of Revenge, metál koncertekre menés, kocsmázás, stb. Meg imádom a PS3-am. De 120%-ig a metálnak élek. Egyik kedvenc hobbim, hogy megszervezzem a saját kis Skullsplitter Experience nevezetű fesztiválomat Würzburgban. Az alapkoncepció, hogy elhívunk pár híresebb zenekart, a helyi kis zenekaroknak pedig megadjuk az esélyt, hogy velük egy színpadon játszhassanak. Volt már itt a Fleshless (Csehország), Master (Csehország/USA), Blood Dress (Argentína), Inhumate (Franciaország) stb.

Kik azok az előadók, zenekarok, akiknek a munkásságát nagy becsben tartjátok és kik azok a feltörekvő tehetségek, rajtatok kívül :), akikre szerintetek érdemes odafigyelni?

Hehe, rengeteg kiváló zenekar van körülöttünk, így szeretnék megemlíteni pár underground bandát a környékünkről. Akiket tudok ajánlani, az a Bands of the Comic Death, Lay Down Rotten, Damnation Defaced, Discreation. Kifejezetten értékeljük a Retaliation és a Mastication of Brutality Uncontrolled (MUBA) munkásságát. Kurva jó cuccot tolnak!

Mit tartasz eddigi legnagyobb élőbeli sikereteknek? Mesélnél az élményről?

Volt pár remek koncertünk és élményünk. Szerintem a legnagyobb siker a Bringer of Death fesztivál, az Eisenwahn fesztivál, a Queens of Metal szabadtéri koncert és az egész Coming Death turné volt.

Mennyire vagytok tervezgetős zenekar? Korai még a folytatásról kérdeznem, vagy már tudjátok merre lesz a következő lépés? Vannak jövőbeli tervek?

Lépésről lépésre tervezünk meg mindent. A következő lépés pedig egy turné a Fleshless-el. Aztán újra elkezdünk dalokat írni… majd még meglátjuk.

Köszönöm a válaszokat! További termékeny és energikus alkotói vénát kívánok! Meg persze forró hangulatú koncerteket!

Mi szeretnénk megköszönni neked és az egész Kronos Mortusnak, Tamás! Maradjatok hevimetál! Szarvakat fel!!

————————————

ENGLISH VERSION:

Answered by Thomas Döll.

Hello and greetings from Hungary! You have just released your latest album, Disintegration. Luckily nothing changed fundamentally; still you took a step forward, which can be partially thanked to the powerful songs. I noticed it on your previous discs, but it is particularly true on this one, that you really got the jist of melodic death metal. Compared to Chronicles of Betrayal, what sort of feedback do you get for Disintegration from others?

I am glad to hear this. Well yeah. We didn´t change a lot, you´re right. We took a step forward. We didn´t get a lot of reviews yet, but the feedback was mostly positive. In general the reviews we get abroad, are a little more positive than in Germany. Maybe it is a case of the “Death Metal has to be from Sweden” thing in Germany. But we won´t argue about this….it is quite rare that we receive really bad reviews.

When browsing through your page, I have noticed that you have the same line up since the beginning. How did you manage to do this? Who got you into playing music back then? How did the band members find each other? To put it all short, please tell us about the band’s history!

All of us are pouring a lot of free time an energy into Voice of Revenge. Peter and me started to make music together 10 years ago. So we know each other  since many years. We started to play melodic songs. A little bit later we founded Voice of Revenge in 2005 to play Melodic Death Metal, which is our passion. A few weeks later Pete joined the band as our bass player. At last but not least Tilman joined us with only 18 years as our drummer. 2007 we published our first EP “Mutilated Corpse. 2010 our first full album “Chronicles of Betrayal” and 2013 the latest album “Disintegration”. I don´t know if we will ever change the Line-up. It works obviously……but you´ll never know what will happen in the future. Maybe it would be a bit naive to say that we still will make music together in 20 years.

I have heard, that not only the band members stuck by each other, but also the producer, Stefan Gößwein, and the ex Holy Moses guitarist Andy Classen, who is responsible for mastering. You never wanted to change?

We know Stefan for a long time. His Studio is not far away from our home and he is very professional in his job. Also he fits very good to our personalities. He did the whole recording or all 3 CDs. Andy Classen did a great job with the mixing and mastering of our albums. We have chosen him, because he´s one of the best sound-guys in the whole scene.

What is your studio work like? Do you prepare everything or just let last minute stress do the work for you? Do you have designated composers or everyone throws around ideas?

Of course you have to prepare a lot of things, before you start the recording. You have to count the clicks, the tempo and many other things. If you don´t do that you will loose a lot of time and a lot of money. But you definitely have the typical last minute stress too. If stuff is not working how it should be, you have to be open for improvisation. The whole composition starts with the guitars. Peter or I have a melody or a riff. Then we just try to find the perfect rhythm and the harmonics. After that we meet up in our rehearsal room to mix all together with bass and drums.

Is there a song, book, movie or anything else that inspires you lyrically or musically?

I can only talk for myself here. I spend a lot of time in listening to Metal. Especially the Sweden-Death with it´s melodies and the US-Metal with the brutality gives me the most inspiration. This mixture is perfect for me. But I´m not able to name an exactly song, that gives us inspiration. There are many good and inspirational songs out there.

What are the songs about; how much does the cover represent it? Whose idea was the cover and who made it?

The cover was made by a friend of us called Julian Langguth. Normally Peter and Julian meet each other and then they talk about the ideas they have. The songs have different themes…sometimes there a based on books (Nadryw, is a word from a Dostojewski novel) sometimes it is a bit more personal stuff and sometimes we just have some typical Death Metal lyrics.

I have looked around on youtube but found no music videos from you. Will you make any for the new album? If yes, any ideas on what kind? Which song would you say to be the best choice to be given a visual experience?

Oh, this is something we haven´t yet considered. We are not the biggest friend´s of Death Metal Music videos.

I guess Disintegration will soon go on a tour. Where will we find you and in whose company? Can we expect a Hungarian station?

The last years we had our “Coming Death Tour” together with the Bands like Lay Down Rotten, Damnation Defaced, Discreation… This year we unfortunately can´t do it that big due to time reasons. So we decided to make a Mini Tour in August/September together with Fleshless in Germany and the Czech Republic. We would love it to play a couple of shows in Hungary but we haven’t plan it concretely. For me as half an Hungarian it would be a pleasure to play in Hungary. (My Mom´s famous birth name is Hidegkuti and she comes from a small city near Budapest called Dorog). Maybe you can help us Tamás? Haha 😉

The previous question made me wonder; which workplace lets you be absent for weeks, maybe even months? What do you do, when you are not doing band stuff? If you have any free time next to all these, what do you spend it on; do you have hobbies?

We recorded just on the weekends, took a couple of days holiday for that and spent the evening time for the recording. This is also the reason, why we needed a little bit of time for the whole recording stuff. All of us 4 have a lot to do in our normal life. Tilman studies Mechanical-Engineering. Pete works as a logistics specialist and Peter as a media-manager. My work in the job-agency is to help unemployed people to get money and find a job. My hobbies are Voice of Revenge, going out to metal shows, bars etc. and I love my ps3. But I live for metal to 120 %. One of my biggest hobbies is to organize my small festival called “Skullsplitter Experience” in my city Würzburg. The philosophy is to book a headliner and give local, small bands the chance to share the stage with them. I had Fleshless (CZ), Master (CZ/USA), Blood Dress (ARG), Inhumate (FRA) etc.

Who are the bands whose work you really appreciate, and which aspiring new bands (besides you J) would you say we should look out for?

Haha. Theres a lot of very good bands out there. So I want to talk about bands from the underground near my city. I can recommend you the Bands of the Coming Death Tour, Lay Down Rotten, Damnation Defaced, Discreation. I really appreciate the work of Retaliation and Mastication of Brutality Uncontrolled (MOBU). This shit is fucking awesome!

Which live performance would you name as your biggest success? Will you tell us about it?

We had some good shows with great experiences. I think the biggest success was Bringer of Death Fest, Eisenwahn Festival, Queens of Metal Open Air and the whole Coming Death Tours.

How far do you plan ahead? Is it early to ask about your next step or you already know where you are headed? Any plans for the future?

We just plan step by step. The next is our Tour with Fleshless. Then we start to write songs again…..we will see.

Thank you for your answers! I wish you a productive creative spark! And of course a great audience!

We have to thank you Tamás and the team of Kronus Mortus. Stay Heavy!!! Horns up!!!

WEBhttps://www.facebook.com/voiceofrevenge

Kapcsolódó cikkek

VOICE OF REVENGE – Disintegration

Saint-Savin

VOICE OF REVENGE – Chronicles Of Betrayal

Saint-Savin

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek