Interjúk

Watch My Dying Interjú

Lehet őket imádni, vagy épp nem szívlelni, mégis aki egy kevés bepillantást nyert már a hazai underground színterébe, az az ő nevüket hallja az elsők közt. A magyar extrém metal banda, a Watch my Dying számára a Klausztrofónia című album hozta az áttörést, amit azóta egy újabb mű követett, a Fényérzékeny. A fergeteges koncerteiről is híres bandához intézett kérdéseimre a gitáros Kovács Attila válaszolt.

Tavaly jelent meg a Fényérzékeny című albumotok, ami egy kissé megosztotta a közvéleményt, mégis nagyrészt pozitív kritikákat zsebelhetett be. Mit gondoltok, az előbbinek mi lehet az oka, miben más ez az album, mint a Klausztrofónia?

Hogy a közvéleményt mennyire osztotta meg, azt nem tudom, mindenesetre tényleg kapott az anyag hideget-meleget. Az biztos, hogy más lett, mint a Klausztrofónia, de ez természetes, hiszen közben eltelt két év, más a felállás, és más dolgok inspirálták a zenekart. Zeneileg szerintem nem változtunk többet, mint a Húsmágnes és a Klausztrofónia között. Számomra nagyon fontos lemez ez, több szempontból is. Most játszottam először WMD lemezen, ráadásul, ha csak két dal erejéig is, szerzőként is közreműködhettem. Végeredményben mai füllel is egy nagyon jó és bátor lemeznek tartom, nagyon büszke vagyok rá.

Összességében tényleg jók a visszajelzések, bár néhányan kritizálták a hangzást, és megkaptuk azt is, hogy sajnos nem játszunk jó zenét, láthatóan törekszünk a minél nagyobb rajongótábor kialakítására, meg minden ilyen hülyeséget… Sem a negatív, sem a pozitív vélemények nem befolyásolnak minket. Van, aki a reggeli első böfögésedet is zseniálisnak fogja tartani, bizonyos emberek számára pedig csak az lehet hiteles, ha valaki polimer kazettára vesz fel nótákat a saját asztalfiókjának, és akit kettőnél többen ismernek, az máris kommersz köcsög, akit utálni kell, mert eladta magát.

Egy dolgot vagyok képtelen megérteni: ha valaki utál minket, akkor miért feccöl abba energiát, hogy nekiálljon megfejteni, hogy vajon mik lehetnek a motivációink, meg „cikket” írni arról, hogy mi lehetett a koncepciónk a lemez elkészítésekor? Én pl. ki nem állhatok egy rakás zenét, konkrétan a víz lever az összes opera-szimfonikus-progos-énekesnős zenei terrorcselekményektől, meg a mostanában nagyon divatos metalcore csapatok többségétől. Kezdjek el elméleteket gyártani, hogy ezek a zenekarok miért ilyen zenét játszanak, és győzködjek másokat arról, hogy „há’ miért hallgatod ezt, hát hülye vagy te”? Ezúton üzenem az érintetteknek, hogy kinyalhatják.

Úgy tudom, ez egy konceptalbum. (De javítsatok ki, ha tévedek.) Miről szólnak a dalok, mi fűzi össze őket?

Igen, az egész lemez egy egybefüggő történetet mesél el, erről viszont Gaobr tudna többet mondani, ha épp nem Rétságon irtaná a gazt. Tulajdonképpen számunkra egy allegória a sztori arról, hogy mennyi fölösleges szarsággal kell az embernek megküzdenie nap mint nap. Nem hiszem, hogy nagyon érdemes kivesézni a dolgot, aki egy kicsit beleássa magát a lemezbe, az biztosan kitalálja majd a saját verzióját a mondanivalóról, tehát nem is kell ebbe belemenni, hogy „ez-a-nóta-arról-szól-hogy-bla-bla-bla…” Pont ez a csodálatos abban, hogy az ember dalokat ír, hogy valaki másnak teljesen mást fog jelenteni, mint annak, aki írta. Ez pont így jó.

Ennek az anyagnak a hangzása merőben más, mint az előzőnek, a Klausztrofóniának. Volt valami indoka, hogy (ahogy olvastam) koncerthangzást akartatok, illetve ilyet hoztatok létre?

Nem, az majd a koncertlemezen lesz. 🙂 Annyi volt a koncepció, hogy ne csináljunk semmi olyat, ami nem jön természetesen belőlünk, tehát nem volt az, hogy kérjünk kölcsön valami hiper-szuper erősítőcsodát, hogy „rátaláljunk a megfelelő gitárhangzásra”, aztán meg két hétig állítgassuk a mikrofonokat, hogy vajon így, vagy inkább úgy lesz a jó. Egyszerűen bementünk, kicsit bütyköltünk a beállításokkal, meg a mikrofonokkal, aztán hadd menjen! Szerencsére Jaya Hari das pont így dolgozik, szóval spontán megérzésekre is hagyatkoztunk. Eleve adott volt egy munkamódszer, mert – talán mondhatom így – legendásan keveset próbálunk. A nótákat otthon feldemóztuk, és tudtuk, hogy mit akarunk kihozni az anyagból. Nagyon sok dolgot előre felvettünk Sanyinál, gitársávokat, szintiket, effekteket, és azt akartuk elérni, hogy a kész lemeznek legyen tere, és súlyosan, de ugyanakkor szellősen szóljon, ne azt érezd, hogy rád zuhan 16 tonna, és rajtad marad háromnegyed órán keresztül. Jocke is nagyon ráérzett az anyagra, tényleg egy csomó helyen szinte kitalálta a gondolatainkat a keverésnél. Emiatt aztán nem is nagyon érdekel, kinek hogy tetszik a hangzás, ez amúgy is valamennyire ízlés dolga, ilyennek akartuk, ilyen lett, nekünk tetszik és kész.

Attila, te nemrég, a március 10-ei bulitokon jubiláltál az együttesben. Megünnepeltétek valahogyan a második évfordulót? Ha jól tudom, kaptál valamit a srácoktól… 🙂

Igen, egy eredeti autogrammot Fekete Lászlótól, ezt azóta már betettem a vitrinbe. :)) Nagy parti amúgy nem volt, bár néhány sör meg Jäger lecsúszott a buli után, de a WMD egyébként sem az a vadállat rakendroll társulat, hogy iszunk meg csajozunk ezerrel. Valaki mindig dolgozik másnap, meg vén szarok is vagyunk már ehhez. Jó, én mondjuk pont nem, szóval azért képviseli valaki a „szexpijatexésarakendról” mentalitást itt is, de engem amúgy sem érdekel semmi a gitározás mellett, csak az alkohol meg az ordítozás. Így legalább leszoktam a párkapcsolatokról, szerelmesnek lenni úgyis divatemberség. 🙂

Hogy férnek össze a különböző projectek a Watch My Dying-gal? Állítotok fontossági sorrendet e téren?

Olyan sok projekt nincs azért. Sanyinak van az Innersight, de azon a néven mindenféle különböző zenéit jelenteti meg a honlapján –www.innersight.hu , nézzétek meg! – tehát nem koncertező zenekar. Gaobrnak szintén van pár egyéb zenei tevékenysége, de azok is inkább egyszemélyes dolgok. Zoli elég sok zenekarban játszik – mint a legtöbb dobos -, In Diretta vagy Black Brass Marching Band például, de általában ez sem jelent gondot, ha meg olyan ütközés van, amit nem tudunk másképp megoldani, akkor Moldoványi Jándzsi barátunk szokott beugrani helyette, akinek ezúton is hatalmas köszönet és tisztelet! Imi mostanában fog kisegíteni az Angelusban, ugyanis egy új jövevénnyel bővül a család, várhatóan szeptemberben – ezt egyébként még máshol nem is tettük közhírré – és Cili érthető módon emiatt nem koncertezik most egy darabig. Ilyen előnyökkel jár, ha egy családban több basszusgitáros is van! 🙂 Nekem a Nervekiller van a WMD-n kívül, ami rendes zenekar, meg néha beugrok egy-két szólóra, csak úgy mellékesen, ha valaki megkér rá, de igazából minden csak egyeztetés kérdése. A fontossági sorrend meg úgy van, hogy mindig az a legfontosabb, ahol éppen van az ember, ezt másképp nem lehet csinálni. Tehát egy WMD bulin nem a Nervekiller számai járnak a fejemben vagy fordtva… 🙂

Oké, akkor most egy kicsit komoly(talan)abb kérdés következik. Egy koncerten hallottam, de állítólag többön is előfordult, hogy egy laza népdal / mulatós-szerű nótával zártátok a koncertet. Én személy szerint a Nyílik a rózsának voltam szem-és fültanúja, a legutóbb pedig Gaobr bizonyos lakkcipőkkel fenyegetőzött… 🙂 Ennek van valami célja, apropója, vagy csak úgy jön?

Nem, semmi célja nincs, ez csak ökörködés. Vannak ilyen belterjes zenekari poénok, ezekből jönnek. A Nyílik a rózsa éneklése például teljesen spontán dolog volt… Nem érdemes túlságosan komolyan vennie magát egy zenekarnak, főleg nem ezen a szinten. Könnyen nevetségessé válhatsz, ha egy fesztiválon hajnali háromkor napszemüvegben mész fel a színpadra, gondolom érted, mire gondolok… Nekem, és szerintem beszélhetek az egész zenekar nevében, arról szól a történet, hogy lebaszom otthon a sarokba a melót meg a mindenapi szarságokat, beszállok a buszba a legjobb barátaim mellé, elmegyünk valahová csinálni egy jó koncertet, ahol mi is jól érezzük magunkat, meg az is, aki kifizeti a belépőt. Aki ennél többet akar belemagyarázni ma Magyarországon egy underground metalbanda dolgaiba, az sajnos elbaszta.

Egy sokak által firtatott kérdés: honnan jön a 42-mánia?

Galaxis útikalauz stoposoknak ugye, Douglas Adams könyve, mint az közismert. Mikor beszálltam a zenekarba, ez már adott volt. Fel is varrattam magamra, holott a könyvet még mindig nem olvastam végig. Ez már a pózerség mesterfoka.

Tavaly júliusban egy sokak által dícsért rendezvény került megrendezésre: a WMD-Days. Tervezitek ennek a folytatását erre az évre? Hogy éreztétek magatokat?

Természetesen lesz WMD-days, próbálunk legalább olyan jó bulit összehozni, mint először. Lesz egy csomó újdonság is, de erről még nem akarok semmit mondani, el kell jönni, majd ott kiderül minden! 🙂 Tavaly szerintem az év legjobb bulija volt, olyan összetartozás-feeling volt, amilyet még nem nagyon éltem át. Mikor körülnéztem, egyből az jutott eszembe, hogy a lányok gyönyörűek, a fiúk keménykötésűek, egyébként olyan gyávák, mint a nyulak. Volt közös főzés, játékok, jó zenék, hajnalig Bud Spencer-filmek… kell ennél több?

Mikor vonultok stúdióba előreláthatólag? Íródnak már új dalok?

Először a két régebbi anyagot vesszük újra, ezen már lesznek új számok is, és várhatóan dupla lemezként jelenik meg, kiegészítve koncertfelvételekkel. Hogy konkrétan mikor vesszük fel, azt még nem tudom. Demo verzióban már vannak új ötletek, szerintem ha valaki a hátunk mögé állna egy stukkerrel, hogy márpedig ebben az évben ki kell jönnie a hármas WMD lemeznek, akkor sem ijednénk meg nagyon, de még bőven ráérünk.

Rengeteget koncerteztek, most épp egy turné keretein belül. Hol lesztek megtekinthetőek / hallgathatóak legközelebb?

Most pénteken a Metalmania fesztiválon játszunk, aztán Balmazújvárosban, de egészen május végéig majdnem minden hétvégén lesz koncert, szóval érdemes figyelni a honlapunkat.

És a végére még valami… Gaobr mióta növeszti a haját?… Na jó, nem. Mit üzentek a rajongóitoknak?… csak vicceltem. 🙂 (Tudom, rossz vicc volt…)

Háhá, valakinek milyen jó a memóriája… Annyit üzennék, hogy aktfotózáshoz fényképezőgépet keresek. És remélem, mindenki várja már az új Dodheimsgard lemezt.

Köszönöm. 🙂 Sok sikert és hatalmas bulikat a továbbiakban is!

Mi köszönjük az érdeklődést!

Készítette: Plastic_Puppet

Web: http://www.watchmydying.com/

Kapcsolódó cikkek

Undead Fesztivál 2022 – Koncertbeszámoló

Steve

Watch My Dying / Nest Of Plagues – királyul éreztük magunkat

KMZ

Metal.hu évzáró turné a Watch My Dying, a Beneath The Void, a Heedless Elegance és a Nest of Plagues közreműködésével

KMZ

Watch My Dying & Omega Diatribe koncert az Akváriumban!

KMZ

Watch My Dying – 4.2 lemezbemutató koncert

KMZ

Koncertajánló: Watch My Dying nagykoncert

KMZ

Koncertajánló: Nightbreaker Party / Watch My Dying / Underground United Fesztivál

KMZ

Új Watch My Dying dalpremier

KMZ

Watch My Dying koncert a Gozsdu Manó Klubban május 15-én

KMZ

A Watch My Dying 2013 legjobb koncertzenekara

KMZ

WATCH MY DYING – 4.1 EP

SteveShield

XI. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

Watch My Dying – Harmatátkozó video

KMZ

Új Watch My Dying megjelenés!

KMZ

Watch My Dying, Remorse – Koncertbeszámoló

SteveShield

Watch My Dying – új pólók raktáron, új dalok a láthatáron!

KMZ

Watch My Dying, Subliminal Merger – Koncertbeszámoló

SteveShield

Nagy sikerű koncertet adott a Watch My Dying a cseh Brutal Assault Fesztiválon

KMZ

Watch My Dying fellép a Brutal Assault Fesztiválon

KMZ

DevilDriver, Watch My Dying – Koncertbeszámoló

SteveShield

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek